Visszafordíthatatlan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Visszafordíthatatlan
(Irréversible)
Rendező Gaspar Noé
Producer Christophe Rossignon
Műfaj bűnügyi film
filmdráma
Forgatókönyvíró Gaspar Noé
Főszerepben Vincent Cassel
Monica Bellucci
Zene Thomas Bangalter
Operatőr Benoît Debie
Gaspar Noé
Vágó Gaspar Noé
Jelmeztervező Laure Culkovic
Gyártás
Gyártó 120 Films
Eskwad
Grandpierre
Les Cinémas de la Zone
Nord-Ouest Productions
Rossignon
Studio Canal
Ország  Franciaország
Nyelv francia
Időtartam 97 perc
Költségvetés 4 millió USD (becsült)[1]
Forgalmazás
Forgalmazó Franciaország Mars Distribution
magyar Másképp Alapítvány
Bemutató francia 2002. május 23.
magyar 2003. április 10.
Bevétel USA 792 200 USD[2]
Külső hivatkozások
Hivatalos oldal
IMDb-adatlap
PORT.hu-adatlap

A Visszafordíthatatlan (Irréversible) 2002-ben bemutatott francia film Gaspar Noé rendezésében. A főszerepeket Vincent Cassel és Monica Bellucci alakítja.

A rendező szakítva korábbi filmjeinek hagyományos narrációjával, a Memento (2000) mintájára, egy visszafelé haladó történetet szeretett volna készíteni. Vincent Cassel feleségével, Monica Belluccival közösen csatlakozott a projekthez, mely hamar elnyerte a producerek jóváhagyását is. A 2001 nyarán kezdődött forgatás Noé számára mégis igazi kihívássá vált: bár előző nagyjátékfilmjéhez képest jóval nagyobb költségvetéssel dolgozhatott, de nem volt forgatókönyve és mindössze hat hét állt rendelkezésére a felvételekhez.[1]

A filmet 2002. májusában a cannes-i fesztiválon mutatták be. A Visszafordíthatatlan szélsőséges fogadtatásra talált. Több kritikus a rendezőt nőgyűlölőnek, rasszistának és homofóbnak kiáltotta ki, de volt aki egyszerűen Antikrisztusnak nevezte.[3] A rendező még halálos fenyegetést is kapott a film miatt.[4]

Az idő mindent elpusztít
– a film első és utolsó mondata

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bandeau avertissement 3.svg A cselekmény a film időrendjét követi.

Egy párizsi szórakozóhely előtt Marcus hordágyon fekszik, láthatóan megsérült, Pierre-t bilincsben vezetik el a rendőrök.

Marcus és Pierre a Rectum nevű melegbárba mennek, hogy megkeressenek egy férfit, Le Téniát. Marcus az egyik vendégben felismerni véli a férfit és rátámad. A férfi kicsavarja Marcus karját és meg akarja erőszakolni. Pierre a támadóra veti magát és egy poroltó készülékkel brutálisan szétroncsolja a férfi fejét. Az igazi Le Ténia zavartan figyeli az eseményeket.

Úgy tűnik, hogy meg akarnak bosszulni egy nemi erőszakot. Prostituáltakat kérdezgetnek, hogy az elkövető kilétét kiderítsék. Az egyikük, Concha megnevezi a feltételezett támadót, Le Téniát, aki feltehetően a Rectumban van.

Marcus és Pierre odaér a bűntény helyszínére és látják, hogy Alex hordágyon fekszik, nagyon súlyos állapotban van. Marcus minden áron meg akarja találni azt, aki a barátnőjét megerőszakolta és megverte.

Alex egy aluljáróban sétál, éppen rágyújt, mikor egy férfi észreveszi őt. Kést szegez Alex torkának, megfenyegeti, hogy elvágja a torkát. A férfi megerőszakolja és végül eszméletlenre veri a nőt.

Marcus, Alex és Pierre egy partiba indulnak, hogy bulizzanak. A partin Alex nem nézi jó szemmel, hogy párja kábítószert fogyaszt és más nőkkel flörtöl. Ezért úgy dönt, otthagyja a két férfit és hazamegy.

Alex és Marcus az ágyban fekszenek, beszélgetnek. Alex elmondja, hogy úgy érzi teherbe esett. Marcus örül a hírnek, hogy apa lehet. Míg Marcus elmegy vásárolni, Alex otthon marad és elvégez egy terhességi tesztet: valóban gyermeket vár.

A film végén Alex egy parkban John William Dunne An Experiment with Time című művét olvassa. Majd a kép kivilágosodik és egy mondat olvasható: „Az idő mindent elpusztít”.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Így készült a film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filmtervek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rendező 2001. májusában egy éjszakai bárban találkozott Vincent Cassellel és megosztotta vele az egyik filmtervét: olyan erotikus filmet szeretett volna forgatni egy házaspárral mint az Az érzékek birodalma (1976) vagy a Histoire d'O (1975). A tervezett szexjelenetek miatt, azonban Cassel és Bellucci tetszését ez az ötlet nem nyerte el, de egy másik film elkészítésében szívesen részt vettek volna a rendezővel. Ekkor Noé felvetette, hogy készítsenek egy filmet, bosszúról és erőszakról. Hasonlót, mint Pasolini hírhedt műve a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975). Az elképzelést támogatta a két színész. Ismertségük hozzájárult ahhoz, hogy a projekt hamar felkeltette a producerek érdeklődését is. Azonban a producereknek kétségeik is voltak: Noénak csak egy cselekményvázlata volt, ráadásul igen rövid idő alatt kellett volna előkészíteni és leforgatni az összes jelenetet, mert Belluccinak szeptemberben már a Mátrix – Újratöltve (2003) forgatására kellett mennie. Végül a producerek rábólintottak a filmre, mert a két színész ilyen körülmények között is vállalta a munkát a rendezővel. Noé korábbi filmjének költségvetéséhez képest közel hússzor nagyobb összeggel gazdálkodhatott.[1]

Forgatás Párizsban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A forgatást 2001. július közepén kezdték, így mintegy hat hét állt rendelkezésre a felvételekre.[5] A teljes filmet Párizsban forgatták.[6] A filmet Super 16 mm-es kézikamerával rögzítették, melyet később nagyítottat fel 35 mm-es formátumra.[7] Az operatőri feladatokat maga Noé látta el. Az utolsó jelenet kivételével kronologikus sorrendben rögzítették a jeleneteket.

Az idő szűkössége mellett nehézséget jelentett az is, hogy Noé nem tudott állandó munkatársaival dolgozni, valamint nem kidolgozott forgatókönyve, hanem csak egy három oldalas vázlata volt a jelenetekről, így a dialógusokat a forgatás során rögtönözték a színészek.[8] Az egyik jelenetben Vincent Cassel a saját nevén mutatkozott be, majd rögtön helyesbített is, hogy csak viccelt. A jelenetet nem vették újra.[5] A színészek feladatát nem könnyítette meg a rendező: a forgatás során kevés instrukciót adott a jelenetekhez és a szerepekhez.[8]

A gay-club, ahol a film játszódik egy létező hely Párizsban; a szórakozóhelyet a forgatás idejére átalakították és a nevét is megváltoztatták.[5] A film elején látható gyilkossági jelenethez, melyet több kameraállásból rögzítettek, Jean-Christophe Spadaccini három gumibábut készített a színész testéről, akit agyonvernek. A végső verziót 30 snittből állították össze. Noé később a szórakozóhelyen további vágóképeket is készített a filmhez.[8] A közel 10 perces (!) nemi erőszak jelenetet a Buttes Chaumont metróállomáson két éjszaka alatt vették fel. Ez az egyetlen, ahol rögzített kamerával dolgoztak. A falakat vörösre festették, a padlót puha habszivacsból készítették, hogy a sérüléseket elkerüljék. Az ábrázolt erőszak még a stábot is megdöbbentette. A film utómunkálatai során a jeleneteket digitálisan módosították: a gyilkossági jelenetnél az effektusokat egészítették ki, és Monica Bellucci arcára is utólag kerültek fel a sérülések.[5][8] A forgatás legnehezebb része a partijelenet volt, melyet hússzor vettek újra.[1]

Az utómunkálatok során Noé úgy illesztette össze a jeleneteket, hogy folyamatos vágás nélküli felvételeknek tűnjenek. A felvételek hibáinak kijavításhoz és a vágásokhoz is alkalmaztak speciális effektusokat.[8] A filmet folyamatosan mozgó, rázkódó felvételek és hosszú jelenetek jellemzik.

Noé a felkavaró hatást fokozandó a film első 30 percéhez 27-28 hertzes frekvenciájú, az emberi fül számára már alig hallható, háttérzajt kevert.[1][5] Ez az infrahang frekvenciatartománya, mely az embereknél émelygést, szédülést, feszültséget válthat ki. A cannes-i és a San Sebastiáni filmfesztiválon ez idő alatt hagyták el a legtöbben a mozit. A cannes-i premieren 2 400 voltak, közülük 200-an mentek ki a vetítés alatt.[5] A Newsweek magazin egyik cikke szerint 2003-ban a Visszafordíthatatlan alatt hagyták el legtöbben a mozitermeket.[9]

Fogadtatás, kritikai visszhang[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A filmet 2002. május 23-án az 55. Cannes-i fesztiválon a hivatalos versenyprogram keretében mutatták be. Noé nyers erőszak-ábrázolása nagy megdöbbenést keltett: a bemutatón több néző is elhagyta a mozitermet a vetítés alatt.[5][10] A Visszafordíthatatlan elnyerte a Stockholmi Filmfesztivál fődíját a Bronz Lovat, a San Diego-i Filmkritikusok Egyesülete pedig a Barbárok a kapuk előtt (2003) című filmmel együtt a legjobb idegen nyelvű filmnek választotta.

A Variety kritikusa úgy véli a film nem más, mint egy „celluloid memento mori, mely a gyomorforgató erőszakból forog visszafelé a fenségesen gyengéd pillanatokba.” A lap összességében technikailag káprázatosként és érzelmileg pusztítóként jellemzi Noé művét.[11] A The New York Times lendületes, de felkavaró alkotásként jellemzi a filmet, melyben „[...] a színészi játékok kevés érzelmet szítanak. És pont ez az, ami miatt felejthető a »Visszafordíthatatlan«.”[12] Roger Ebert filmkritikus sommás véleménye szerint „annyira erőszakos és kegyetlen film, hogy a legtöbb ember nézhetetlennek fogja tartani.” [13]

„Ha valaki mutat egy jól sikerült poklot, fölösleges mellé raknia egy ügyetlen mennyországot, mert az, ahelyett, hogy kontrasztul szolgálna, csak elmaszatolja az egészet.” – írja a Magyar Narancs kritikusa.[14] A Filmvilág a fordított dramaturgia hatásában látja a film erejét: „Ha a szakaszok norma szerint sorjáznának, a mű egyfajta komor életlátás együgyűen nagyzoló manifesztumaként hatna.”[15] A Népszabadságban Bikácsy Gergely kiemeli a Visszafordíthatatlan brutalitását, „izzó erőszakképsor”át, ami miatt „ez a leleményes, szakmailag kiváló, pontos és elviselhetetlen film részben kivonja magát az alól, hogy esztétikai értékeiről szólhassunk.”[16] A Mozinet kritikusa méltatja a rendező hangulatteremtő erejét és érzékenységét. Szélsőséges alkotásnak tartja a Visszafordíthatatlant, de úgy véli képei mégsem öncélúak. Ennek ellenére a film „valószínűleg Magyarországon is kisebb botrányt fog kiváltani, de ha az ember fia/lánya bírja gyomorral, akkor nem érdemes kihagyni. A hatást kb. egy kalapácsütéshez tudnám hasonlítani, de néha nem árt magunkat sokkolni.”[17]

Filmzene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Thomas Bangalter
Irréversible
filmzene
Megjelent 2002. június 24.
Nyelv spanyol
olasz
francia
Hossz 69:27
Kiadó Roulé
Producer Vincent Cassel
Kritikák
3 pont a lehetséges 5-ből Answers.com
Thomas Bangalter-kronológia
Trax On Da Rocks Vol 2 (1998) Irréversible (2002) Outrage (2003)

A film zenéjét Thomas Bangalter, a francia Daft Punk együttes tagja szerezte. Bangalter a filmhez írt dalok mellett két korábbi szerzeményét (Outrun és Ventura) és Gustav Mahler, Ludwig van Beethoven valamint Étienne Daho egy-egy művét is felhasználta.[18]

Dalok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Irreversible - 6:32
  2. Tempus Edax Rerum - 1:14
  3. 9. szimfónia (D-dúr) - Adagio (részlet) (Gustav Mahler) - 1:49
  4. Rectum - 6:23
  5. Night Beats - 2:17
  6. Stress - 6:41
  7. Paris By Night - 6:05
  8. Outrage - 6:29
  9. Outrun - 5:42
  10. Spinal Scratch - 6:29
  11. Extra Dry - 4:57
  12. Désaccords - 3:48
  13. Ventura / Into the tunnel - 5:47
  14. Mon Manège à moi (Étienne Daho) - 3:51
  15. 7. szimfónia (A-dúr), op. 92 (részlet) (Ludwig van Beethoven) - 3:23
  16. The End - 1:11

Díjak, jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cannes-i fesztivál (2002)

Bodil-díj (2004)

  • jelölés: legjobb nem amerikai film (Gaspar Noé)

Stockholmi Filmfesztivál (2002)

  • díj: Bronz Ló (Gaspar Noé)

Golden Trailer-díj (2004)

  • jelölés: legjobb külföldi film

San Diego-i Filmkritikusok Egyesülete (2003)

Ausztrál Filmkritikusok Egyesülete (2004)

  • jelölés: legjobb idegen nyelvű film

Online Filmkritikusok Társasága (2004)

  • jelölés: legjobb idegen nyelvű film

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A film jelenetei meglehetősen naturalisztikusan ábrázolják az erőszakot, melyek megtekintéséhez erős idegzet szükséges.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Hannah Magill: Gaspar Noé (angol nyelven). British Film Institute, 0202. október 11. (Hozzáférés: 2010. február 22.)
  2. Irreversible (angol nyelven). Box Office Mojo. (Hozzáférés: 2010. február 22.)
  3. Gaspar Noé: I'm not the Antichrist (angol nyelven). The Independent, 2003. január 17. (Hozzáférés: 2010. február 24.)
  4. Gaspar Noe (angol nyelven). Gerald Peary.com, 2003. április. (Hozzáférés: 2010. május 18.)
  5. ^ a b c d e f g Trivia (angol nyelven). Irréversible. Internet Movie Database. (Hozzáférés: 2010. február 22.)
  6. Filming locations (angol nyelven). Irréversible. Internet Movie Database. (Hozzáférés: 2010. február 24.)
  7. Technical specifications (angol nyelven). Irréversible. Internet Movie Database. (Hozzáférés: 2010. február 24.)
  8. ^ a b c d e Notes de Production (francia nyelven). Irreversible. nord-ouest.fr. (Hozzáférés: 2010. március 17.)
  9. David Ansen: How Far Is Too Far? (angol nyelven). Newsweek, 2003. március 3. (Hozzáférés: 2010. február 22.)
  10. (2003. szeptember 9.) Filmischer Höllensturz: „Irreversibel” (német nyelven). Frankfurter Allgemeine Zeitung, 39. o. Hozzáférés ideje: 2010. december 15.  
  11. Nesselson, Lisa: Irreversible (angol nyelven). Film Reviews. Variety, 2002. május 26. (Hozzáférés: 2010. december 15.)
  12. Mitchell, Elvis (2003. március 7.). „Irreversible (2002) – Rape, Violence ... It's O.K. to Look Away” (angol nyelven). The New York Times.   (Regisztráció szükséges)
  13. Ebert, Roger: Irreversible (angol nyelven). Chicago Sun-Times, 2003. március 14. (Hozzáférés: 2010. december 15.)
  14. - ts - (2003. április 17.). Film: Poroltóval a pokolban (Visszafordíthatatlan) (magyar nyelven). Magyar Narancs XV (16).  
  15. Ardai Zoltán (2003. április). Párizsi neolit (magyar nyelven). Filmvilág XLVI (4), 56. oldal. o.  
  16. Bikácsy, Gergely (2003. április 23.). Visszafordíthatatlan (magyar nyelven). Népszabadság.  
  17. tulu: Irrevérsible -Visszafordíthatatlan (magyar nyelven). Mozinet. (Hozzáférés: 2010. augusztus 17.)
  18. Various - Irréversible - Original Soundtrack From The Motion Picture (angol nyelven). Discogs. (Hozzáférés: 2010. március 17.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]