Andrej Januarjevics Visinszkij
| Andrej Januarjevics Visinszkij | |
 | |
| 1940-ben | |
| Született | 1883. november 28.[1][2] Odessza[3] |
| Elhunyt | 1954. november 22. (70 évesen)[1][4][5][6][7] New York[8][3] |
| Állampolgársága | szovjet |
| Foglalkozása | |
| Tisztsége |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | szívinfarktus |
| Sírhelye | Temető a Kreml falánál |
 | |
| Andrej Januarjevics Visinszkij aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Andrej Januarjevics Visinszkij témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Andrej Januarjevics Visinszkij (Андрей Януарьевич Вышинский, Andriej Januariewicz Wyszynski) (Odessza, 1883. december 10. – New York, 1954. november 22.) lengyel nemzetiségű szovjet jogász, politikus.
Élete[szerkesztés]
1902 körül csatlakozott az orosz forradalmi mozgalomhoz, majd az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt szakadása (1903) után mensevik lett. A kijevi egyetemen szerzett jogi diplomát és lett ügyvédjelölt, de politikai meggyőződése miatt ügyvédi gyakorlatot nem folytathatott. 1920-ban átlépett a bolsevik pártba, az 1920-as évek elején kisebb politikai, illetve tudományos tisztségeket viselt. 1931-ben nevezték ki a Szovjetunió főügyészévé, illetve igazságügyi népbiztosának helyettesévé, 1933-ban a Szovjetunió főügyészének helyettese, végül pedig 1935-ben főügyésze lett. Ebben a minőségében a sztálini politikai tisztogatások egyik főszereplője volt, a Kamenyev–Zinovjev-, a Pjatakov–Radek, illetve a Buharin-perben[9] is halálos ítéleteket[10] indítványozott a perek szinte valamennyi vádlottja esetében.
Visinszkij a büntetőjog elméletében is „maradandót” alkotott, A perbeli bizonyítás elmélete [a szovjet jogban] (Теория судебных доказательств) című könyvért 1947-ben Sztálin-díjat kapott. E mű elhíresült alaptézise szerint a bizonyítékok királynője a vádlott beismerő vallomása. (Ezzel egy, a középkori Európában közismert – bár már Visinszkij korában sem elfogadott – tételt éltet tovább.)
Államügyészi pályafutása után Visinszkij vezető kormányzati tisztségeket kapott: 1939–1944 között a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese, 1940–1949 között, illetve 1953-tól haláláig külügyi népbiztos-, illetve külügyminiszter-helyettes, 1949–1953 között külügyminiszter volt. Ezeken a tisztségeken kívül 1939-től a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, illetve 1946–1949 között az ENSZ-ben a Szovjetunió állandó képviselőjeként működött.
Művei magyarul[szerkesztés]
- A Gestapo ügynökei. Visinszki A. J. vádbeszéde a Pjatakov, Radek és társai bűnperében és az ítélet; Zupka Ferenc, Bratislava, 1937
- A szovjet állam; Cserépvalvi, Bp., 1945 (Kék könyvek)
- Lenin és Sztálin a proletárforradalomról és az államról; ford. Gyáros László; Szikra, Bp., 1948
- A Szovjetunió – a béke őre; Szikra, Bp., 1949
- A szovjet állam- és jogtudomány kérdései. Voprosy teorii gosudarstva i prava c. gyűjteményes munkából. Két tanulmány; Jogi Kiadó, Bp., 1950
- Harc a békéért. A. J. Visinszkij négy beszéde az ENSZ negyedik ülésszakán; Szikra, Bp., 1950 (Nemzetközi kérdések)
- A Szovjetunió harca az Egyesült Nemzetek közgyűlésén a háborús gyújtogatók ellen a világ békéjéért. Részletek Visinszkij beszédeiből; Szikra, Bp., 1951 (Mi van a nagyvilágban? Az Országos Béketanács külpolitikai füzetei)
- A békéért és a népek biztonságáért, az új háború veszélye ellen. Az ENSZ 5. ülésszakán mondott beszédek; ford. Siklósi Mihály; Szikra, Bp., 1951 (Nemzetközi kérdések)
- Andrej J. Visinszkij–Viliam Siroky: A népek békéjéért és biztonságáért. Az Egyesült Nemzetek szervezetében elhangzott beszédek; ford. Fendt Pál, Takács Sándor, Stekel Márta; Magyar Könyvtár, Bratislava, 1951
- Az új világháború veszélyének elhárításáért, a béke megőrzéséért, a nemzetközi biztonság megerősítéséért. Beszéd az ENSZ közgyűlésének 1952 okt. 18-i teljes ülésén; Politikai Kiadó, Bucureşti, 1952
- A perbeli bizonyítás elmélete a szovjet jogban; ford. Benkő Gyula; Akadémiai, Bp., 1952
- A békéért és a népek biztonságáért, az új háború veszélye ellen. Az ENSZ 6. ülésszakán mondott beszédek; Szikra, Bp., 1952 (Nemzetközi kérdések)
- Perbeszédek; ford. Tardy Lajos; Szikra, Bp., 1953
- A jog és az állam kérdései Marxnál; ford. Benkő Gyula; Jogi Kiadó, Bp., 1953 (Magyar-Szovjet Társaság Jogtudományi Szakosztályának kiskönyvtára)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Вышинский Андрей Януарьевич, 2015. szeptember 28.
- ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Вышинский Андрей Януарьевич, 2015. szeptember 27.
- ↑ Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Brockhaus (német nyelven)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
- ↑ Ezeknek a pereknek nem csupán 1-2, hanem 16, 17, illetve 21 vádlottja volt, ezek az elnevezések csupán a legismertebb elítéltek nevét örökítik meg. Mivel ezek a perek Moszkvában zajlottak, szokás őket első, második, illetve harmadik moszkvai pernek is nevezni.
- ↑ Vádbeszédei a demokratikus jogállamokban megszokottakhoz képest talán kissé „élesnek” tűnhettek, például a Buharin-, illetve a Kamenyev–Zinovjev-perben is azt tanácsolta elvtársainak: „Lőjétek agyon őket, mint a veszett kutyákat”. (lásd pl.:Visinszkij vádbeszéde a Kamenyev–Zinovjev-perben, (angolul))
Források[szerkesztés]
- Béládi László–Krausz Tamás: Életrajzok a bolsevizmus történetéből, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Államtudományi és Politikatudományi Intézet, Budapest, 1988, második, változatlan kiadás
