Virgin Atlantic Airways

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Virgin Atlantic Airways limited
Virgin Atlantic Airways Airbus A340-600 SYD Zhao.jpg
Virgatl.a340-300.g-vfar.800pix.jpg
IATA: VS  ICAO: VIR   Hívójel: VIRGIN
Adatok
Alapítás 1984
Anyavállalat Virgin Group
Bázisrepülőtér
Flotta mérete 39
Úticélok 34
Törzsutas klub Flying Club
Váró Virgin Atlantic Clubhouse

Igazgatóság Crawley, West Sussex
Vezető Craig Kreeger (vezérigazgató)
A Virgin Atlantic Airways limited weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Virgin Atlantic Airways limited témájú kategóriát.

A Virgin Atlantic egy brit légitársaság, melynek többségi tulajdonosa a Sir Richard Branson által alapított Virgin Group. A légitársaság részvényeinek 51%-át a Virgin Group, míg a maradék 49%-át a Delta Air Lines birtokolja. A vállalat központja a Gatwick-től délre található Crawley városban van (West Sussex megye). A társaságot 1984-ben azzal a szándékkal alapították, hogy közvetlen járatokat üzemeltessen London és Falkland-szigetek között. Miután az alapítók tárgyalásokat folytattak Richard Branson üzletemberrel, a vállalat a Virgin Atlantic nevet kapta és 1984. június 22-én elindították az első járatot – az eredeti tervekkel ellentétben – Gatwick és Newark Liberty nemzetközi repülőtér között. A légitársaság Airbus A330, Airbus A340 és Boeing 747–400 típusú repülőgépekből álló, vegyes flottát üzemeltet. Úticéljai elsősorban Észak-Amerika és a Karib-térség, valamint a Közel-Kelet és a Távol-Kelet. Bázisrepülőterük Heathrow és Gatwick, de számos járatot üzemeltetnek még Manchesterből, valamint a nyári menterenddel Glasgow nemzetközi repülőteréről is. 2013. március 31. óta belföldi járatokat is üzemeltetnek Little Red márkanév alatt, elsősorban azért, hogy a vidékről Heathrow-n át külföldre utazó utasaik kényelmesen elérjék a csatlakozásukat.

2012-ben a Virgin Atlantic 5,4 millió utast szállított, ezzel az Egyesült Királyság hetedik legnagyobb légitársasága volt utasszám tekintetében.[1] A 2013. február 28-án lezárult üzleti évben 128,4 millió angol font üzemi veszteségük volt.[2][3][4]

A vállalat története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A légitársaságot Randolph Fields (amerikai származású ügyvéd) és Allan Hellary (a Laker Airways főpilótája) alapították a csődbe jutott Laker Airways légitársaság helyett, azzal a szándékkal, hogy közvetlen járatokat üzemeltessen a Falkland-szigetekre. Fieldsnek rendelkezésre állt a vállalat működéséhez szükséges jogi tudás, azonban a légi iparban jártas szakértőre volt szüksége. Hellary épp állás nélkül volt, hiszen a korábbi munkáltatója csődeljárás alá került, így a lehető legjobbkor jött számára a felkérés, és betársult az új légitársaság felállításába. Hamarosan rájöttek, hogy az ötlet kivitelezhetetlen, hiszen Stanley repülőterének 1110 m-es futópályája nem elég hosszú egy távolsági járat fogadásához. Miután az eredeti tervet elvetették, repülési engedélyt igényeltek egy Gatwick és JFK járat indításához, azonban az igényt 1983 májusában elutasították, miután a British Airways, a BAA és a British Caledonian légitársaság kifogást emeltek ellene.

Fields és Hellary ezért úgy döntöttek, hogy inkább a Gatwick és Newark útvonalra lenne a legcélszerűbb engedélyt kérni, itt azonban konkurenciát jelentett a – transzatlanti piac deregulációját követően alapított – PEOPLExpress nevű diszkont légitársaság. Ahhoz, hogy versenyképes szolgáltatást nyújtsanak a tervezett útvonalon, további tőkére volt szükség a járat elindításához. Fields egy partin találkozott Richard Branson brit vállalkozóval, aki az ötlet hallatán üzleti ajánlatot tett. Fields megfontolta az ajánlatot, érdekeltségét 25%-ra csökkentette a vállalatban és a légitársaságnak a Virgin Atlantic nevet adta, ugyanakkor ő lett a cég elnöke. Később a partneri viszony számos ellentétet eredményezett, így Fields elfogadta Branson kivásárlási ajánlatát, melynek értelmében 1 millió fontért kiszáll a vállalatból és az első osztalékból részesedik. Az osztalék kifizetésére Fields halála előtt, 1997-ben került sor.[5]

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legelső járat Gatwick és Newark között szállított utasokat

A vállalat legelső járata 1984. június 22-én szállt fel Gatwickről Newark felé. A járat egy – a Maiden Voyager névre keresztelt – lízingelt Boeing 747–200 típusú repülőgép (lajstrom:G-VIRG) volt, amely korábban az argentin Aerolíneas Argentinas légitársaság flottáját erősítette.[5] Richard Branson azzal az elhatározással szállt be a légi iparba, hogy amennyiben az első üzleti évet követően nem termel nyereséget a vállalat, úgy nincs értelme tovább folytatni és kiszáll a versenyből.[6] A légitársaság kevesebb mint egy év alatt nyereségessé vált, és testvér-vállalatának, a Virgin Recordsnak köszönhetően elegendő likvid tőkéhez jutottak, hogy újabb lízingszerződést írhassanak alá egy második, használt Boeing 747 típusú gépre. Az indulást úgy időzítették, hogy a június és szeptember hónapokat átfedő nyári csúcsidőszakot, a légitársaságok legforgalmasabb időszakát a lehető legjobban kihasználják. 1986-ban forgalomba állt a második Boeing 747 a Gatwick–Miami járaton. Ettől kezdve sorban érkeztek az új repülőgépek a vállalathoz és ezzel újabb útvonalak megnyitására nyílt lehetőség: Gatwick – John Fitzgerald Kennedy nemzetközi repülőtér (1988), Tokió (1989), Los Angeles (1990), Boston (1991), Orlando (1997).

1987-ben London és Dublin között járatot indítottak egy Vickers Viscount típusú légcsavaros gázturbinás repülőgéppel, azonban két évvel később a járatot megszüntették. 1988-tól 1990-ig a Club Air nevű olasz légitársaság üzemeltetett járatokat a Virgin Atlantic megbízásából Luton és Dublin között.

Örök riválisok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Virgin Atlantic megalakulása óta versenytársa és riválisa a British Airwaysnek, hiszen a BA az egyetlen brit légitársaság, amely járatokat üzemeltet Észak-Amerikába, a Karib-térségbe, a Közel-Keletre, a Távol-Keletre és Dél-Afrikába.[7]

1991. januárban a Heathrow repülőtér is megnyílt a Virgin Atlantic előtt, miután a piac nyomására a kormány törölte a London légterének megosztását szabályozó előírásokat (London Air Traffic Distribution Rules). A szabályozás eredetileg 1978-ba lépett hatályba azzal a célzattal, hogy egyenletes forgalomelosztást biztosítson London két fő repülőtere között, segítve ezzel Gatwick profittermelési törekvéseit. A szabályozás kimondta, hogy azon légitársaságok, amelyek 1977. április 1. előtt nem rendelkeztek nemzetközi úticéllal, kötelesek Gatwicket használni járataik üzemeltetéséhez.

Bennfentes források szerint az 1990-es évek elején a Virgin pénzügyi nehézségekkel küzdött. Ez elsősorban annak a hatása volt, hogy az 1990-es évek első felében az átmeneti recesszió, valamint az Öbölháború kitörése következtében megtorpant a kereslet a légi iparban. A John Major vezette konzervatív kormány tudatában volt annak, hogy a Dan-Air a csőd szélén állt, és meg akarták akadályozni, hogy egy másik független légitársaság is hasonló helyzetbe kerüljön, különösen figyelembe véve, hogy a Virgin Atlantic jelentős bevétellel rendelkezett. Így aztán elhárítva a jogi akadályokat (a British Airways heves tiltakozása ellenére) a kormány beleegyezett, hogy a Virgin a Heathrow repülőtérről is szállítson utasokat.

A kormány ezen döntése meglehetősen felbőszítette a British Airways akkori vezérét, Sir John Kinget, aki tiltakozásul többé nem támogatta pénzbeli adományokkal a konzervatív pártot. A helyzetet tovább rontotta, amikor a polgári légiközlekedési hatóság (Civil Aviation Authority) a BA-től elvett két (használatlan) résidőt (slot) a Virgin javára, ezzel utóbbi heti négyről hatra emelhette a járatai számát Heathrow és a tokiói Narita repülőterek között. Az új, emelt járatszám nagyobb konkurenciát jelentett a British Airwaysnek, így King azt nyilatkozta, hogy a CAA ezzel önkényesen elkobozta a vállalat szellemi vagyontárgyát.[8][9]

Virgin jumbo "No Way BA/AA" szlogennel. A történet iróniája, hogy a gépet eredetileg az American Airlines rendelte a Boeingtől

1992-ben Branson eladta a Virgin Records vállalatát az EMI-nak, melynek eredményeként a bevétellel erősíteni tudta a Virgin Atlantic pozícióját. 1993. októberben a légitársaság 9,3 millió font veszteséget könyvelt el.

Az angol kormány – légtérmegosztás szabályozását eltörlő – döntése következtében a British Airways – "Dirty tricks" néven elhíresült – médiahadjáratot kezdett a Virgin Atlantic ellen. 1993-ban a BA akkori PR vezetője egy belsős folyóirat, a BA News hasábjain azt állította, hogy Richard Branson British Airways elleni támadásai mindössze reklámcélokat szolgáltak, valóság alapjuk nem volt. A kijelentésért válaszul Branson pert indított rágalmazásért a BA ellen. Miután a BA jogi csapata felismerte a Virgin bukását célzó hadjárat mélységeit, inkább peren kívüli megállapodást ajánlottak fel. A megállapodás értelmében a British Airways állta a 3 millió font perköltséget, valamint 500 000 font személyes kompenzációt fizettek Bransonnak, és további 110 000 font kártérítést a Virginnek. Branson a megállapodással kapott összegeket szétosztotta az alkalmazottak között.[10][11][12]

Az 1990-es években a Virgin repülőgépek a "No Way BA/AA" festést kapták tiltakozásul a British Airways és American Airlines társaságok egyesülési szándéka ellen.[13]

Miután Rod Eddington átvette a British Airways vezetését, a két légitársaság kapcsolata valamelyest javult, azonban a versengés továbbra is jellemző maradt. Rod Eddington Robert Ayling pozícióját vette át, aki a "Dirty tricks" botrány miatt kényszerült távozni a vezetőség éléről.

2006 júniusában a brit és amerikai versenyhatóságok nyomozást indítottak árrögzítés miatt a British Airways és Virgin Atlantic légitársaságok ellen. Egy jelentés szerint a vállalatok tisztességtelenül magas üzemanyag-díjakat fizettettek az utasokkal. Egy évvel később a hatóságok 271 millió font bírságot szabtak ki a British Airways-re. Az összeg akár magasabb is lehetett volna, azonban a légitársaság bűnösnek vallotta magát, így nem súlyosbították a bírságot. Steve Ridgeway, a Virgin vezetője elismerte, hogy tudtak az illegális ügyletről, és nem tettek semmit annak megakadályozása érdekében. A Virgin nem kapott bírságot, mivel az esetet ők jelentették a hatóságoknál.[14][15][16]

Napjainkban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2003-ban a vállalat 3,8 millió utast szállított. Három évvel később ez a szám 4,6 millióra rúgott, így a brit piac hatodik legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát utasszám tekintetében, és csak hosszú távú járatait figyelembe véve a British Airways után a második legnagyobb légitársaság lett. 2004-ben, az Olimpiai játékok rendezési jogáért tartott pályázat idején a légitársaság számos Boeing 747-400 típusú repülőgépét London 2012 feliratú matricával látta el.

2005. október 31-én a társaság 55 tonna segélyt szállított Iszlámábádba a Kasmír tartományt sújtó földrengés miatt.[17][18]

2006-ban két Virgin repülőgép is feltűnt a [[Casino Royale (film, 2006)|Casino Royale című James Bond filmben]]. Az egyik jelenet egy Airbus A340–600 (lajstrom:G-VWIN) és egy Boeing 747–400 (lajstrom:G-VWOW) repülőgépet mutat a légitársaság alkalmazottaival, míg egy másikban Richard Bransont megmotozzák Miami nemzetközi repülőterén, noha magát a jelenetet a prágai Prága-Václav Havel repülőtéren forgatták. A légitársaság később újra szerepet kapott A Quantum csendje című filmben, amikor James Bond és René Mathis La Pazba utaznak a Virgin Atlantic Upper Class osztályán. A valóságban a légitársaság soha nem repült Dél-Amerikába.[19][20]

2006. szeptember 27-én Richard Branson bejelentette, hogy az üzemanyag-fogyasztás és a repülőgépek súlyának csökkentésével a légitársaság csökkenteni kívánja a üvegházhatású gázok kibocsájtásának mértékét. A Virgin a Boeing gyárral közös kísérletben vizsgálta annak lehetőségét, hogy mennyivel javulna a kibocsájtás, ha a repülőgépeket a futópályáig vontatnák. 2008-ban a Virgin önkéntesen kipróbálta egy új fejlesztésű bio-üzemanyag használatát egyik Boeing 747 gépével. A gép utasok nélkül repült Heathrow-ról Amszterdamba úgy, hogy az egyik hajtómű csak 20% teljesítménnyel üzemelt növényi eredetű bio-üzemanyaggal. Később a Virgin szóvivője azt nyilatkozta, hogy a légitársaság a jövőben használni kívánja az alga-alapú üzemanyagot.[21][22]

2014 februárjában a Virgin szóvivője bejelentette, hogy májustól megszüntetik a London–Sydney járatot a növekedő üzemanyagárak és az erős piaci verseny miatt. Ezzel a British Airways maradt az egyetlen európai légitársaság, amely közvetlen járatot üzemeltet Európa és Ausztrália között.[23][24]

A vállalat működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A légitársaság The Office nevű központja Crawley városban, Gatwicktől néhány kilométerre délre, West Sussex megyében található. Az irodák egy részét a Virgin Holidays nevű – utazási csomagok értékesítésével foglalkozó – testvér vállalat használja.

A vállalat világszerte számos irodát és telephelyet tart fenn. A legnagyobb telefonos ügyfélszolgálatuk a walesi Swansea-ban található. A call center elsősorban foglalásokkal, panaszkezeléssel, elvesztett poggyászokkal foglalkozik. Egy másik ügyfélszolgálatuk Johannesburgban az angol nyelvű ügyfelek általános tájékoztatásával foglalkozik. További Virgin call centerek találhatók Delhiben, Hongkongban, Tokióban és Sanghajban, amelyek helyi nyelven szolgálják ki az ügyfeleket.[25][26]

Tulajdonosi háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1999. decemberben 600 millió fontért a Virgin Group eladta 49% részesedését a Singapore Airlinesnak, megtartva az 51% többségi tulajdonát.[27]

2012. december 11-én a Singapore Airlines eladta a Virgin részvénycsomagját az amerika Delta Air Lines vállalatnak 224 millió fontért. Az ügyletet az illetékes uniós és amerikai hatóságok 2013 június 20-án hagyták jóvá, míg az adás-vétel június 26-án fejeződött be. A vállalat többségi tulajdonosa továbbra is a Richard Branson vezette Virgin Group marad.[28][29][30]

Little Red[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Régen a BMI légitársaság szállította a csatlakozó utasokat Heathrow és Gatwick repülőterekre a Virgin Atlantic távolsági járataihoz. 2011-ben a BMI vállalatot megvásárolta a British Airways anyavállalata, az International Airlines Group, ugyanakkor a szerzett résidőkről le kellett mondania a tisztességes verseny érdekében. Az ügylet során a Virgin elegendő mennyiségű résidőt szerzett ahhoz, hogy belföldi járatokat indítson. A napi összesen 26 járat 2013. március 31-én indult Little Red márkanévvel Heathrow és Manchester / Aberdeen / Edinburgh között. A légitársaság 4 db Airbus A320 típusú repülőgépre írt alá 3 évre szóló lízingszerződést az ír Aer Lingus társasággal. A járatokat úgy időzítették, hogy a lehető legkényelmesebb legyen a csatlakozás a vidéki utasok számára. A reggel 9 óra előtt közlekedő járatokon meleg reggelit szolgálnak fel.[31][32][33]

Úticélok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Virgin Atlantic célországok

██ Egyesült Királyság

██ Interkontinentális úticélok

A Virgin Atlantic közvetlen járatokat üzemeltet Észak-Amerikába, a Karib-szigetekre, Távol-Keletre, Közel-Keletre és Afrikába.[34] Az egyetlen ausztrál (London-Sydney) úticél 2014. május végével megszűnik.

A vállalatnak az alábbi légitársaságokkal van codeshare egyezménye:[35]

Flotta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Boeing 747-400 típusból összesen 12 db-ot rendelt a Virgin
A Boeing 747-400 típusból összesen 12 db-ot rendelt a Virgin
A legtávolabbi célpontokra Airbus A340-600 típus repül, amelyet 2018-tól az Airbus A380 vált fel
A legtávolabbi célpontokra Airbus A340-600 típus repül, amelyet 2018-tól az Airbus A380 vált fel
Az Airbus A330-300 optimális választásnak bizonyult közepes hatótávon
Az Airbus A330-300 optimális választásnak bizonyult közepes hatótávon

A Virgin Atlantic egy Airbus és Boeing repülőgépekből álló vegyes flottát üzemeltet, melyek átlag életkora 9,8 év (2014. áprilisában). A korosodó A340-300 típus kivonását 2014 második felére ütemezték be. Az egyre magasabb üzemanyagárak miatt már nem hatékony a négy hajtóműves típus üzemeltetése. A kivont gépek helyét átmenetileg az Airbus A330-300 veszi át. 2014. szeptembertől várható az első Boeing 787-9 felszállása a Virgin színeiben.

A légitársaság összesen 16 db Boeing 787-9 Dreamlinert vásárolt, valamint további 8-ra adott le opciót. Az új repülőgépek a kivont Airbus A340–300 típust váltják majd. A Virgin a Dreamliner lehetséges útvonalai közé Vancouvert, Seattle-t, Bangkokot és Melbourne-t sorolta. Az útvonalválasztást azzal magyarázták, hogy a Dreamliner teljesítményével kivitelezhetővé vált egy London-Perth vagy London-Hawaii út megállás nélküli megtétele.

2012-ben a Virgin felújította a Boeing 747–400 típusból álló "nyaralós" flottáját, azaz azokat a repülőgépeket, amelyek nyaraló célpontokra repülnek (Karib-térség).

A Virgin flottáját az alábbi táblázat foglalja össze[36]:

Virgin Atlantic flotta
Típus Darab Rendelés Férőhely Útvonalak
Airbus A330–300 10 0 314 LHR
Észak-Amerika, Dubaj, Mumbai, Lagos, Delhi
Airbus A340–300 4 0 240 LHR, Manchester
Afrika (2014 végéig kivonják a forgalomból)
Airbus A340–600 13 0 308 LHRHongkong, Johannesburg, Los Angeles, Fokváros
Airbus A380–800 0 6 N.a. LHR
várhatóan 2018-tól kézbesítik az első példányokat
Boeing 747–400 12 0 455 LHR, LGW, Manchester
Észak-Amerika, Ázsia
Boeing 787–9 0 16 N.a. LHR
várhatóan 2014. szeptembertől kézbesítik az első példányokat
Összesen: 39 32

Korábbi flotta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korábbi típusok a Virgin Atlantic flottájában:

  • Az Airbus A320–200 (1995–2004) és az Airbus A321–200 (2000–2003) a Virgin Sun színeiben a legnépszerűbb mediterrán nyaralóhelyekre és a Kanári-szigetekre repültek.
  • A Boeing 747–100 (1990–2000) 2000. márciusban, miután elérte a hasznos élettartamát, végleg kivonták a forgalomból és leselejtezték. (lajstrom:G-VMIA)
  • A Boeing 747–200 (1984–2005) a Virgin Atlantic első repülőgépe volt. A típusból összesen 17 db fordult meg a Virgin flottájában.

Fedélzeti szolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Virgin Atlantic hosszú távú járatain három osztályra lehet jegyet vásárolni: Economy, Premium Economy és Upper Class.

Economy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az economy a Virgin flotta turista osztálya. A jegyár ételt (fogások száma függ a járat menetidejétől), italt, és fejhallgatót tartalmaz, valamint hozzáférést biztosít a fedélzeti szórakoztató rendszerhez. Az éjszakai járatokon egy praktikus csomagot oszt szét a személyzet, amely fogkefét, fogkrémet, füldugót, egy pár melegítő zoknit, hidratáló krémet és alvómaszkot tartalmaz. A legkisebb lábtér a turista osztályon 78,7 cm. 2012-ben az üléseket állítható gerinckímélő funkciójú változatra cserélték.[37]

Premium Economy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A prémium economy osztály valamivel drágább jegyárért a standard turista szolgáltatásoknál lényegesen többet nyújt. A repülőtéren külön check-in pultnál történik a csomagok feladása és elsőbbségi beszállásra jogosít. A fedélzeten szélesebb ülés, nagyobb lábtér, ülésbe épített laptop konnektor és újság jár az utasnak. Felszállás előtt – az osztály saját személyzete (rendszerint két fő) – italt szolgál fel. A prémium economy osztályon porcelán tányérban szolgálják fel az ételt, üvegpohárban az italt és fém evőeszközöket adnak az ételhez.[38]

Upper Class[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Upper Class és fedélzeti bár egy Boeing 747–400 fedélzetén

A legtöbb légitársaságtól eltérően a Virgin Atlantic járatain nincs külön üzleti és első osztály, helyette a kettő kombinációja létezik Upper Class néven. A motorizált fotelek vízszintes ággyá alakíthatók, az utasok beépített konnektorral tölthetnek laptopot vagy iPadet. A jegyár sofőr szolgálatot tartalmaz, aki pedig igénybe veszi ezt az opciót, az már a repülőtér felé, az autóban bejelentkezhet a járatra. Kiemelt repülőtereken a biztonsági ellenőrzés dedikált Upper Class részlegen, a többi utastól elválasztva történik. Repülés előtt az utas megpihenhet és étkezhet a Virgin Atlantic Clubhouse váróban, a fedélzeten szélesebb ételválaszték áll rendelkezésére, valamint a fedélzeti bárban korlátlan mennyiségű italt fogyaszthat. Az Upper Class osztályon a fotelek halszálka szerű elrendezést kaptak. 2012-óta a Virgin bevezette az Upper Class Dream Suite nevű termékét, amellyel még jobban növelni kívánják az utasok komfortérzetét. Alváshoz teljes ágyneműt biztosítanak takaróval, paplannal, párnákkal. A fedélzet az étel felszolgálását követően szórt háttérvilágítást kap, így aki pihenni szeretne, az akár alvómaszk nélkül is zavartalanul megteheti. A fotelek - a halszálka szerű elrendezés miatt - akadálymentes közlekedést biztosítanak, míg például a British Airways Club World osztályán néhány utasnak át kell lépnie a szomszéd utas lábán ha a mosdóba kíván menni. A fedélzeti bár bárszékekkel és hangulatvilágítással fokozza az élményt. Az utasok repülés közben is fogadhatnak hívásokat vagy szöveges üzenetet/e-mailt általános roaming tarifa ellenében. Az új kialakítás tárolórekeszeket és fiókot biztosít, ahol apróbb tárgyak (kézitáska, karóra, mobiltelefon, szemüveg, stb) elhelyezhetők.[39]

Az ülések elrendezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ülések elrendezése, lábtér (cm), ülés szélessége (cm)[40]

Típus Upper Class Premium Economy Economy Megjegyzés
Ülések Lábtér Szélesség Ülések száma Ülések Lábtér Szélesség Ülések száma Ülések Lábtér Szélesség Ülések száma
Airbus A320 - - - - - - - - 2x3 73,6 45,7 174 Little Red: csak economy
Airbus A330–300 - - - - 2-3-2 96,5 53,3 59 2-4-2 78,7 43,2 255 Két osztályos elrendezés
Airbus A330–300 1-2-1 200,6 55,9 33 2-3-2 96,5 53,3 48 2-4-2 78,7 43,2 185 Három osztályos elrendezés
Airbus A340–300 3x1 200,6 55,9 34 2-3-2 96,5 53,3 35 2-4-2 78,7 43,2 177
Airbus A340–600 3x1 200,6 55,9 45 2-3-2 96,5 53,3 38 2-4-2 78,7 43,2 233
Boeing 747–400 2x1 200,6 55,9 14 2-4-2 96,5 53,3 66 3-4-3 78,7 43,2 375 LGW, MAN flotta, főfedélzet
Boeing 747–400 - - - - 2x2 96,5 53,3 20 2x3 78,7 43,2 18 LGW, MAN flotta, felső fedélzet
Boeing 747–400 2x1/1-2-1 200,6 55,9 44 2-4-2 96,5 53,3 62 3-4-3 78,7 43,2 261 LHR flotta, főfedélzet
Boeing 747–400 2x1 200,6 55,9 10 - - - - 2x3 78,7 43,2 33 LHR flotta, felső fedélzet

Balesetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1997. november 5-én a Los Angelesből Londonba érkező Airbus A340300 típusú repülőgép (lajstrom:G-VSKY) bal oldali főfutóműve landoláskor beragadt. A futóművet többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült kiengedni, így a gép egy főfutóművel landolt. A repülőgép burkolata és a futópálya felülete súlyos sérüléseket szenvedett. A személyzet két tagját és egy utast kisebb sérülés ért, a többi 111 fő sértetlenül átvészelte a balesetet.[41]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. All Services 2012 (angol nyelven). Civil Aviation Authority. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  2. Virgin Atlantic losses widen”, Thomson Reuters, 2013. május 16. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  3. Virgin Atlantic faces record loss (angol nyelven). http://profit.ndtv.com/, 2013. május 11. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  4. Has Virgin Atlantic lost its sizzle?. TheBrandGymBlog. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  5. ^ a b Ian Allan (1989.). „Aircraft Illustrated - Virgin Birth” (angol nyelven), 48-51. o, Kiadó: Ian Allan Ltd.. ISSN 0002-2675. Hozzáférés ideje: 2014. április 16.  
  6. Greg J. Bamber, Jody Hoffer Gittell, Thomas A. Kochan, Andrew Von Nordenflycht. 5, Up In The Air: How Airlines Can Improve Performance by Engaging Their Employees. ILR Press (2009). ISBN 978-0-8014-4747-1. Hozzáférés ideje: 2014. április 16. 
  7. Richard Branson. Losing My Virginity (angol nyelven). Virgin Books, 362. o (2009). ISBN 978-0753519554. Hozzáférés ideje: 2014. április 16. 
  8. Lord King of Wartnaby”, The Telegraph, 2005. július 13. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  9. Operation of the UK Traffic Distribution Rules in relation to all-cargo services at London Heathrow Airport (angol nyelven). Heathrow Airport, 2005. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  10. Martyn Gregory. „Battle of the Airlines: How the dirty tricks campaign was run: Martyn Gregory reports on BA's 'dirty tricks' campaign, which he uncovered as producer/director of Thames Television's This Week programme”, The Independent, 1993. január 12. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  11. 1993: BA dirty tricks against Virgin cost £3m”, BBC (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  12. Anthony Bond. „'Don't fly British Airways, they are fat cats': What Cameron's outspoken adviser told a cabinet minister”, dailymail.co.uk, 2012. február 19. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  13. Sir Richard Branson offers £1m bet on Virgin Atlantic survival”, BBC, 2012. december 10. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  14. Virgin tip-off 'led to BA probe'”, BBC, 2006. július 23. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  15. Alistair Osborne. „Virgin boss caught up in BA price fixing case”, The Telegraph, 2009. július 14. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  16. US judge upholds BA's $300m fine”, BBC, 2007. augusztus 23. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  17. VIRGIN ATLANTIC OPERATES RELIEF FLIGHT TO ISLAMABAD, PAKISTAN (angol nyelven). virgin-atlantic.com. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  18. British aid plane races to help Asia quake victims”, The Telegraph, 2005. október 31. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  19. JAMES BOND SEEKS OUT VIRGIN ATLANTIC FOR 'CASINO ROYALE' ASSIGNMENT (angol nyelven). virgin-atlantic.com. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  20. New Virgin Bond tie-in stirs memories of BA's Branson pickle”, The Guardian Online, 2008. február 5. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  21. VIRGIN ATLANTIC MAKES EUROPE'S LARGEST SINGLE ORDER FOR FUEL-EFFICIENT BOEING 787 DREAMLINERS (angol nyelven). virgin-atlantic.com. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  22. Airline in first biofuel flight”, BBC, 2008. február 24. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  23. David Flynn. „Virgin Atlantic axes Sydney-Hong Kong flights”, Australian Business Traveller Online, 2014. február 4. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  24. Steve Creedy. „Virgin Atlantic joins European flight exodus from Sydney”, The Australian Online, 2014. február 5. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  25. OUR OFFICES AROUND THE WORLD (angol nyelven). virgin-atlantic.com. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  26. Postal Address (angol nyelven). virginholidays.co.uk. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  27. Branson sells 49% of Virgin Atlantic”, BBC, 1999. december 20. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  28. Regulators Clear Virgin Atlantic/Delta Deal”, SkyNews Online, 2013. június 20. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  29. Delta to buy Virgin Atlantic stake from Singapore Airlines”, BBC, 2012. december 11. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  30. Gwyn Topham. „Delta cleared to complete purchase of 49% stake in Virgin Atlantic”, The Guardian, 2013. június 24. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  31. Virgin Atlantic unveils UK airline services”, BBC, 2013. március 1. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  32. David Kaminski-Morrow. „Virgin Atlantic to wet-lease A320s from Aer Lingus”, FlightGlobal.com, 2012. december 10. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  33. Emily Gosling. „Virgin Atlantic launches Little Red domestic flight service”, DesignWeek.co.uk, 2013. március 1. (Hozzáférés ideje: 2014. április 16.) (angol nyelvű) 
  34. Destination Guides (angol nyelven). virgin-atlantic.com. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  35. [http://www.virgin-atlantic.com/gb/en/travel-information/our-partner-airlines.html Our codeshare partner airlines] (angol nyelven). virgin-atlantic.com. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  36. Virgin Atlantic Airways Fleet Details and History (angol nyelven). planespotters.com. (Hozzáférés: 2014. április 16.)
  37. Economy (angol nyelven). Virgin-atlantic.com. (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  38. Premium Economy (angol nyelven). Virgin-atlantic.com. (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  39. Upper Class (angol nyelven). Virgin-atlantic.com. (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  40. Virgin Atlantic Flight Information (angol nyelven). TripAdvisor/Seatguru.com. (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  41. Virgin Atlantic Airways (angol nyelven). Aviation Safety Network. (Hozzáférés: 2014. április 19.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]