Viola da gamba

Gamba, Viola da gamba
Más nyelveken
angol: viol német Viola da Gamba francia: viole (de gambe) olasz: viola da gamba
Besorolás
húros hangszer vonós hangszer Gamba család
Rokon hangszerek	cselló, baryton, lira da braccio, lira da gamba, viola bastarda, viola d’amore,
Hangszerjátékos	gambás, csellista, nagybőgős

Gambák különböző méretű változatai (1–3) és a basszusgamba, avagy violone

A viola da gamba (olaszul: térdhegedű) vagy röviden gamba, esetleg viol (angolul) egy vonós hangszer, amely hat, egymástól kvartra hangolt (középen van egy tercre hangolt húrja is) húrral rendelkezik. A hangszer egyenesen a vihuelától és a rebektől származik, kb. 1400 körül fejlődött ki, a reneszánsz, illetve barokk zene egyik fő hangszere volt.

A gamba megnevezést használhatjuk a konkrét hangszer, de a teljes gamba család megnevezésére is.

A gambák története

A gambák gyökerét a vilhuelánál kereshetjük. A hangszer valószínűleg úgy alakult ki, hogy egyesek a hangszerüket vonóhúzással szólaltatták meg pengetés helyett. Ez a folyamat egy teljesen új hangszer kifejlődéséhez vezetett, ami igen szoros rokonságban állt a vilhuelával: a lapos hátlap, az érintők és az íves láb, a különbség csak annyi, hogy ez már egy vonós hangszer, nem pengetős (a hangszer spanyol neve ezért vihuela de arco). Később a ferde tartás a mai csellóéhoz hasonló tartásra változott, innen a térdhegedű megnevezés.

Nevének fordításával ellentétben csak távoli rokona a hegedű családnak, bár néhány írás szerint a gambák a mai modern hegedű-család tagjainak az előfutárai; ez nem így van, mert a hegedű és társai sok mindenben különböznek a gambáktól (lásd a viola da braccio lapon).

Az egyik legkorábbi ábrázolása egy Lorenzo Costa által készített oltáron van, amely a bolognai San Giovanni in Monte templomában van. Ezt a képet, amelyen két gyerek gambázik, 1497-re datálják.

A 17. század végére a gambák kezdtek teljesen kiveszni (még körülbelül egy évszázadig, mint műkedvelő hangszer maradtak meg), egyedül a basszus változata (a violone) maradt fenn tovább.

Főbb művek gambákra

• John Dowland, William Byrd, John Jenkins, William Lawes, Henry Purcell: Művek konzortokra (gambaegyüttesekre)
• Johann Sebastian Bach: Szonáták gambára, 6. Brandenburgi verseny
• Karl Friedrich Abel: Gambaversenyek
• Marin Marais: Művek gambá(k)ra

Felépítése

Viola da gamba

Különbségek a hegedűcsalád és a gambacsalád tagjai között:

• Fogólap: a gambáknak 6–7 húrja volt a 4 helyett, és a húrok kvartonként vannak hangolva, nem kvintenként. A gambákon ezenfelül megtalálható a gitárnál megfigyelhető érintőkl is.
• Láb: alacsonyabb, ezért könnyebb rajta akkordokat játszani. A hangja viszont sokkal puhább, többek között emiatt „veszett ki” a mindennapos használatból: a koncerttermek növekedésével a hangja nem volt elég erős, ezért írtak több művet a hegedűfélékre. (Ez az oka a hegedűoktett létrejöttének is: a mai koncerttermek kezdenek túl nagyok lenni a modern vonós hangszerek hangjaihoz képest.)
• F-lyuk: itt C-lyuk található (a gitárnál mindez egy kör)
• Elő- és hátlapok: a hegedűcsaládnál ezek íveltek, a gambáknál (és a gitárnál is) ez lapos.

A legelterjedtebb gamba hangolása

Méretek és hangolás

A 16–18. században épített viola da gambák összesen hét nagy csoportra oszthatók méret és hangolás szerint:

• A sopranino viola da gamba hangolása: g, c¹, e¹, a¹, d², g²
• A szoprán viola da gamba hangolása: d, g, c¹, e¹, a¹, d²
• Az alt viola da gamba hangolása: A, d, g, h, e¹, a¹
• A tenor viola da gamba hangolása: D, G, c, e, a, d¹
• A basszus viola da gamba hangolása: A₁, D, G, H, e, a; de előfordultak ennél egy nagyszekunddal, illetve kis terccel mélyebb változatok is. Az előbbiek alaphangja G₁, az utóbbié Fisz₁ volt. A G hangolású basszus viola da gambák között előfordult, hogy a terc távolság nem a 3. és 4., hanem a 2. és 3. legmélyebb húr közé került.
• A kontrabasszus viola da gamba hangolása: D₁, G₁, C, E, A, d; előfordultak öt-, illetve hathúros változatok is E₁ alaphanggal, terctávolság nélkül, csak kvartokra hangolt húrokkal.
• A szubkontrabasszus viola da gamba csak öt húrral volt felszerelve, ezek hangolása: D₁, E₁, A₁, D, G

	sopranino ~	szoprán ~	alt ~	tenor ~	basszus ~	kontrabasszus ~	szubkontrabasszus ~
16. századi elnevezés	-	diszkant ~	alt ~ és tenor ~ (méretbeli különbség, azonos hangolás)	tenorbasszus ~	-	-	-
Praetorius szerint	-	-	cant ~ vagy violetta picciola	tenoralt ~	kisbasszus ~	violone, nagybasszus ~, kontrabasszus ~	nagyon nagy basszus ~
17–18. századi elnevezés	pardessus de ~	dessus de ~	-	basse de ~	-	-	-

A hangolást különböző zenetörténészek máshogy ítélik meg. A legelfogadottabbak Michael Praetorius Syntagma Musiciumjában, illetve Jambe de Fer: Zene összegzése című művében található.