Vetés (Románia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vetés (Vetiș)
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Szatmár
Rang községközpont
Beosztott falvak Decebal, Óvári
Polgármester Juhász Lajos
Irányítószám 447355
Körzethívószám 0261
SIRUTA-kód 139367
Népesség
Népesség 2141 fő (2011. okt 31.)[1]
Magyar lakosság 791
Község népessége 4788 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Terület 46,35 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Vetés (Románia)
Vetés
Vetés
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 48′, k. h. 22° 46′Koordináták: é. sz. 47° 48′, k. h. 22° 46′

Vetés község Romániában, Szatmár megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vetés (Vetis) Szatmár megyében, Szatmárnémetitől nyugatra, a Szamos bal partján található település.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Árpád-kor eleje óta lakott település nevét már az 1200-as évektől említették az oklevelekben: Nevét 1332-ben Vetes, 1435-ben Wethes1459-ben Vethes -ként írták.

Az 1200-as évek elején Kristóf comes a nagyváradi egyháznak hagyta.

A település 1241-ben, a Tatárjárás-kor elpusztult, később V. István király, IV. Béla király fia 1266-ban a Kaplon nembeli "ördög" Simon comesnek, a Vetéssy család ősének ajándékozta.

1312-ben iktatták be itt "zonga" Pétert a Vetéssy család megalapítóját és Endus fiait örökségükbe.

1325-ben már csak Péter fiai vannak Vetés falu birtokosául nevezve.

1366-ban a Vetéssy család tagjai vannak birtokosául megnevezve. Egyedül az övék maradt egészen a XIX. század elejéig.

1459-ben Vetéssy Miklós a Szamos-on hídra, révre és révbér szedésére nyert szabadalmat.

1612-ben Kaszás Bálint is kap itt részt egy Szamoson levő malommal.

1616-ban Pethő István szintén malmot kap itt adományba.

1625-ben Kökényesdi Péter - bár a Vetésiek ellentmondanak - is részt kap itt. Majd ugyanő Vetéssy lányt vett feleségül, s leányai (Szilágyi Ferencné és Dolhai Pálné) leánynegyedet kaptak a Vetéssy birtokból.

1703 augusztus 28-án II. Rákóczi Ferenc kuruc seregei a mai falu „Gorzás" nevű határrészében táboroztak. A szatmári várat ostromló hadsereg vetési táborában fogalmazta meg Rákóczi a híres vetési pátenst, melynek fő motívuma a jobbágyok felszabadítása volt.[3]

1769-ben a Vetéssy család leányági rokonai és birtokos társai a Bottka, Szentlászlay, Szerdahelyi, Uray, Szigethy, Muray, Berey, Sződényi, Zálog és Nagy családok.

1810-ben a fentieken kívül még több család: a Bagossy, Darvay, Pálóczy Horváth, Markocsán, Korda, Kerekes, gróf Teleki, Bakay, Kállay, Várday, Kengyel, Patay, Mátay Uszkay, Elek, Kelemen, és Korchma családok voltak itt birtokosok, de később még a gróf Eszterházyaknak, Nemes és Sántha családok is.

A XX. század elején Szerdahelyi Ágostonnak, Papolczy Gyulának, és Szent-Iványi Zoltánnak van itt nagyobb birtoka.

Vetés határába esetek egykor Gyülevész, Gelénes és Almás elpuszt falvak is.

Gyülevész[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A XVI. században még népes falu volt, s Vetéssy család birtoka. Azonban a Báthori-család tagjai kapták meg 1515 től a Vetéssyek hűtlenségbe esése miatt.

1552-ben a Vetéssy család kapott rá új adományt.

1601-ben Mezőszentmiklósi János, 1612-ben Kaszás Bálint, 1625-ben pedig Kökényesdi Péter kap itt birtokrészt.

Vetés falu még az 1703-as évben említve van, később azonban nyoma vész.

Gelénes[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gelénes (Gyllyenes) is nagy népes település volt egykor. Nevét 1215-ben említették először Gylian néven. Neve személynévi eredetű, a Kilián~Gellén keresztnévből keletkezett, magyar névadással.

1273-ban Cedrek határjárásában említik Gelénes fia Jakab Szamos melletti földjét.

A Mohácsi vészig többször tartottak itt megyegyűlést is, például: 1341, 1351, 1367-ben is.

A település a Nagymihályi családé volt, mely azt Domokos szatmári polgárnak adta zálogba. 1405 óta puszta, és a Vetési család birtoka volt.

Gelénes a Reformáció korában újra község lett, még imaháza is volt.

Almás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Almás földjét 1383-ban poss Almasnak írták, mely szintén önálló község volt.

1294-ben a Rátholtiak birtoka volt, 1358-ban Pásztói Hasznosi Domokosé, 1404-ben a Bogáthyaké, s vele 1544-ben a Perechey család kapja.

1420-ban a Vetéssyeknek, 1430-ban a Kusaly Jakcsoknak van itt részbirtoka.

1515-ben a Báthori-család, 1544-ben Perényi János is részt szerez benne.

Vetés határában, a Szamos Gorzsás nevű kanyarulatában a kurucok 1670-ben titkos erősséget építettek. 1703-ban itt ütött tábort Rákóczi serege a Tiszabecsi győzelem után, hogy a Szatmári várban levő németeket megakadályozza az élelemszerzésben.

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Református templom - A mai református templom először a katolikusoké volt. Vetési Albert veszprémi püspök építtette részükre 1450-ben, az 1241-ben elpusztult Szent Miklós templom helyett. Később a reformátusoké lett. 1792-ben renoválták, de két év múlva leégett, azonban hamarosan újra felépítették.
  • Görög katolikus templom - Az 1800-as években épült.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szatmármegyei helyi munkatársak: Szatmár vármegye. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1908.  

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. A pátensre emlékeznek