Vera Igorevna Zvonarjova (
meghallgat, oroszul Вера Игоревна Звонарёва; Moszkva, 1984. szeptember 7. –) orosz hivatásos teniszezőnő. 2000-ben vált profi játékossá. Eddigi pályafutása során egyéniben tizenkét, párosban hat WTA-tornát nyert meg. Grand Slam-tornákon a legjobb eredményeit 2010-ben érte el, amikor Wimbledonban és a US Openen is bejutott a döntőbe. Párosban kétszer nyert eddig Grand Slam-tornát: 2006-ban Nathalie Dechy-vel a US Openen, 2012-ben pedig Szvetlana Kuznyecovával az Australian Openen. A 2008-as pekingi olimpián bronzérmet szerzett egyesben. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a második volt, ezt 2010 októberében érte el. Párosban 2005-ben a kilencedik helyen is állt.
Zvonarjova sportoló családba született 1984. szeptember 7-én, Moszkvában. Édesanyja Natalja Bikova néven gyeplabdázott, s az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmet szerzett csapatával. Édesapja, Igor Zvonarjov játszott a szovjet bandybajnokságban.[1]
Zvonarjova aktívan támogatja az úgynevezett Rett-szindrómában szenvedő emberek gyógyulását, a betegséggel kapcsolatos kutatásokat.[2] 2009-ben a UNESCO és a WTA közötti együttműködés keretében a nemek közötti egyenlőségért való küzdelem képviselőjévé is megválasztották.[3]
Vera 6 éves korában kezdett el teniszezni, amikor édesanyja elvitte őt egy sportklubba. Első edzője Jekatyerina Ivanovna Krjucskova volt. Eleinte nem akart profi játékos lenni, de az első sikerei után úgy döntött, hogy az élsportnak szenteli életét.[1]
Elveszített döntői (2) [szerkesztés]
Elveszített döntői (1) [szerkesztés]
Eredményei Grand Slam-tornákon [szerkesztés]
* 2009-től megváltozott a tornák rendszere.
Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés.
| No. |
Dátum |
Torna |
Borítás |
Ellenfél a döntőben |
Eredmény |
| 1. |
2003. május 4. |
Croatian Bol Ladies Open, Bol |
Salak |
Conchita Martínez Granados |
6–1, 6–3 |
| 2. |
2004. február 21. |
Cellular South Cup, Memphis |
Kemény (f) |
Lisa Raymond |
4–6, 6–4, 7–5 |
| 3. |
2005. február 19. |
Cellular South Cup, Memphis |
Kemény (f) |
Meghann Shaughnessy |
7–6(3), 6–2 |
| 4. |
2006. június 18. |
DFS Classic, Birmingham |
Fű |
Jamea Jackson |
7–6(12), 7–6(5) |
| 5. |
2006. július 23. |
W & S Financial Group Women’s Open, Cincinnati |
Kemény |
Katarina Srebotnik |
6–2, 6–4 |
| 6. |
2008. május 4. |
ECM Prague Open, Prága |
Salak |
Viktorija Azaranka |
7–6(2), 6–2 |
| 7. |
2008. szeptember 21. |
Guangzhou International Women’s Open, Kanton |
Kemény |
Peng Suaj |
6–7(4), 6–0, 6–2 |
| 8. |
2009. február 15. |
PTT Pattaya Open, Pattaja |
Kemény |
Szánija Mirza |
7–5, 6–1 |
| 9. |
2009. március 22. |
BNP Paribas Open, Indian Wells |
Kemény |
Ana Ivanović |
7–6(5), 6–2 |
| 10. |
2010. február 14. |
PTT Pattaya Open, Pattaja |
Kemény |
Tamarine Tanasugarn |
6–4, 6–4 |
| 11. |
2011. február 26. |
Qatar Ladies Open, Doha |
Kemény |
Caroline Wozniacki |
6–4, 6–4 |
| 12. |
2011. július 24. |
Baku Cup, Bakı |
Kemény |
Kszenyija Pervak |
6–1, 6–4 |
Elveszített döntői (18) [szerkesztés]
| No. |
Dátum |
Torna |
Borítás |
Ellenfél a döntőben |
Eredmény |
| 1. |
2002. július 14. |
Internazionali Femminili di Tennis di Palermo, Palermo |
Salak |
Mariana Díaz-Oliva |
7–6(6), 1–6, 3–6 |
| 2. |
2004. augusztus 22. |
W & S Financial Group Women’s Open, Cincinnati |
Kemény |
Lindsay Davenport |
3–6, 2–6 |
| 3. |
2004. november 7. |
Advanta Championships, Philadelphia |
Kemény (f) |
Amélie Mauresmo |
6–3, 2–6, 2–6 |
| 4. |
2006. január 7. |
ASB Classic, Auckland |
Kemény |
Marion Bartoli |
2–6, 2–6 |
| 5. |
2007. január 6. |
ASB Classic, Auckland |
Kemény |
Jelena Janković |
6–7(9), 7–5, 3–6 |
| 6. |
2008. január 11. |
Moorilla Hobart International, Hobart |
Kemény |
Eléni Danjilídu |
visszalépett |
| 7. |
2008. február 24. |
Qatar Total Open, Kanton |
Kemény |
Marija Sarapova |
1–6, 6–2, 0–6 |
| 8. |
2008. április 20. |
Family Circle Cup, Charleston |
Zöld salak |
Serena Williams |
4–6, 6–3, 3–6 |
| 9. |
2008. október 12. |
Kreml Kupa, Moszkva |
Kemény (f) |
Jelena Janković |
2–6, 4–6 |
| 10. |
2008. október 26. |
Generali Ladies Linz, Linz |
Kemény |
Ana Ivanović |
2–6, 1–6 |
| 11. |
2008. november 9. |
WTA Tour Championships, Doha |
Kemény |
Venus Williams |
7–6(5), 0–6, 2–6 |
| 12. |
2010. április 18. |
Family Circle Cup, Charleston |
Zöld salak |
Samantha Stosur |
0–6, 3–6 |
| 13. |
2010. július 3. |
Wimbledon, London |
Fű |
Serena Williams |
3–6, 2–6 |
| 14. |
2010. augusztus 22. |
Rogers Cup, Montréal |
Kemény |
Caroline Wozniacki |
3–6, 2–6 |
| 15. |
2010. szeptember 11. |
US Open, New York |
Kemény |
Kim Clijsters |
2–6, 1–6 |
| 16. |
2010. október 10. |
China Open, Peking |
Kemény |
Caroline Wozniacki |
3–6, 6–3, 3–6 |
| 17. |
2011. augusztus 7. |
Mercury Insurance Open, Carlsbad |
Kemény |
Agnieszka Radwańska |
3–6, 4–6 |
| 18. |
2011. október 1. |
Toray Pan Pacific Open, Tokió |
Kemény |
Agnieszka Radwańska |
3–6, 2–6 |
* 2009-től megváltozott a tornák rendszere.
Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés.
| No. |
Dátum |
Torna |
Borítás |
Partner |
Ellenfelei a döntőben |
Eredmény |
| 1. |
2004. október 17. |
Kreml Kupa, Moszkva |
Szőnyeg (f) |
Anasztaszija Miszkina |
Virginia Ruano Pascual
Paola Suárez |
6–3, 4–6, 6–2 |
| 2. |
2005. május 8. |
Qatar Total German Open, Berlin |
Salak |
Jelena Lihovceva |
Cara Black
Liezel Huber |
4–6, 6–4, 6–3 |
| 3. |
2006. január 7. |
ASB Classic, Auckland |
Kemény |
Jelena Lihovceva |
Émilie Loit
Barbora Strýcová |
6–3, 6–4 |
| 4. |
2006. szeptember 10. |
US Open, New York |
Kemény |
Nathalie Dechy |
Gyinara Szafina
Katarina Srebotnik |
7–6(5), 7–5 |
| 5. |
2009. március 22. |
BNP Paribas Open, Indian Wells |
Kemény |
Viktorija Azaranka |
Gisela Dulko
Sahar Peér |
6–4, 3–6, [10–5] |
| 5. |
2012. január 27. |
Australian Open, Melbourne |
Kemény |
Szvetlana Kuznyecova |
Sara Errani
Roberta Vinci |
5–7, 6–4, 6–3 |
Elveszített döntői (6) [szerkesztés]
| No. |
Dátum |
Torna |
Borítás |
Partner |
Ellenfelei a döntőben |
Eredmény |
| 1. |
2003. október 5. |
Kreml Kupa, Moszkva |
Szőnyeg (f) |
A. Miszkina |
Nagyja Petrova
M. Shaughnessy |
3–6, 4–6 |
| 2. |
2004. február 21. |
Cellular South Cup, Memphis |
Kemény (f) |
Marija Sarapova |
Åsa Svensson
Meilen Tu |
4–6, 6–7(0) |
| 3. |
2005. június 18. |
Hastings Direct International Championships, Eastbourne |
Fű |
Jelena Lihovceva |
Lisa Raymond
Rennae Stubbs |
3–6, 5–7 |
| 4. |
2005. július 31. |
Bank of the West Classic, Stanford |
Kemény |
Jelena Lihovceva |
Cara Black
Rennae Stubbs |
3–6, 5–7 |
| 5. |
2008. július 20. |
Bank of the West Classic, Stanford |
Kemény |
Jelena Vesznyina |
Cara Black
Liezel Huber |
4–6, 3–6 |
| 6. |
2010. július 2. |
Wimbledon, London |
Fű |
Jelena Vesznyina |
Vania King
Jaroszlava Svedova |
6–7(6), 2–6 |
- ^ a b Biography. Vera Zvonareva Official Web-site. (Hozzáférés: 2011. szeptember 24.)
- ↑ Vera & Rett syndrome. Vera Zvonareva Official Web-site. (Hozzáférés: 2011. szeptember 24.)
- ↑ Vera & UNESCO. Vera Zvonareva Official Web-site. (Hozzáférés: 2011. szeptember 24.)