Venyera–8

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Venyera–8
Venera 8.jpg

Ország  Szovjetunió
Küldetés típusa Űrszonda
Leszállóegység
Küldetés
Célégitest Vénusz
Indítás dátuma 1972. március 27.
Indítás helye Bajkonuri űrrepülőtér 31. indítóállása
Hordozórakéta Molnyija–M
Megérkezés 1972. július 22.
Az űrszonda
Tömeg 1180 kg

A Venyera–8 a szovjet Venyera-program nyolcadik űrszondája volt. A küldetés célja az volt, hogy a leszálló egység a Vénusz Nap által megvilágított hajnali oldalára szálljon le (természetesen a bolygóközi térség fizikai jellemzőinek vizsgálatán túl). A megvilágított oldalra történő leszállás azzal a problémával jár, hogy leszálló egység nagyon alacsony szögben látja a Földet, tehát a rádióközvetítés Földre irányítása nehezebb feladat.

A leszálló egység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Venyera–7 eredményeit felhasználva enyhítették a leszálló egység szilárdsági követelményeit, az így felszabaduló tömeget újabb tudományos műszerek beállítására használhatták. Az eddigiekhez hasonló műszerek mellett a Venyera-8 leszálló egysége kapott ammónia-mérő műszert, fotométert és gamma-spektrométert is. A felszíni közvetítés biztonságossá tételéhez két antennát használtak. Az egyik spirálantenna a korábbiakhoz hasonlóan a leszálló egység felső részén maradt, a másikat viszont a felszín elérése után egy több méter hosszú kábel végén kidobták. Az egység tömege így 495 kg lett.

A leszállás után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

117 nap űrrepülés után 1962. július 22-én 8 óra 40 perckor a leszálló egység levált az űrszondáról, majd 53 perc elteltével belépett a Vénusz légkörébe. Leereszkedés közben megkezdte a légköri méréseket. A leszállási helyét 10 óra 29 perckor érte el (3000 km-rel nyugatra a Venyera–7 leszállási helyétől). A felszínről még 50 percig küldött adatokat a légkörről és a talajról.

Az elküldött adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A felszínen 470+-8°C a hőmérséklet, 9+-0,2 MPa a nyomás.
  • A gamma-spektrométeres mérések 4% kálium-, 0,0002% urán- és 0,00065% tóriumtartalmú, a földi gránit összetételéhez hasonlító talajra utaltak.
  • A megvilágítási adatok azt mutatták, hogy a napfény egy része átjut a Vénusz több tíz km vastag felhőrétegén.


Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]