Vass Imre
Vass Imre (Rozsnyó, 1795. június 4. – Sárospatak, 1863. március 20.) barlangkutató, földmérő.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Életéről hiányosak az ismereteink, főleg barlangászati munkásságáról tudunk. A pesti mérnöki intézetben tanult és lett 1818-ban mérnök. Közel két évtizeden át Gömör-Kishont vármegye hites földmérőjeként tevékenykedett. A negyvenes években az éghetetlen háztető kérdése foglalkoztatta, és ilyen témájú találmányát igyekezett népszerűsíteni, eladni. Az 1848-49-es szabadságharcban mint hadmérnök vett részt: kiemelkedő mérnöki munkája volt a dorozsmai és a szegedi sánc készítése. 1850-ben császári és királyi mérnöknek nevezték ki.
Barlangkutató tevékenysége [szerkesztés]
Mint Raisz Keresztélynek, Gömör vármegye hites földmérőjének, a Baradla-barlang első ismertté vált kutatójának és felmérőjének hivatali utóda, gyakran járt a Baradla-barlangban, és kísérletet tett további járatok feltárására. 1825-ben — az évek óta tartó szárazságot kihasználva — átjutott a barlang Vaskapunak nevezett addigi végpontján, és 4,5 km hosszan feltárta a barlang fő ágát. Megsejtette a folytatást is, de oda a kutatók csak száz év múlva hatoltak be. A feltárás után a vármegye támogatásával gondosan felmérte a barlangot, alaprajzi és hosszmetszeti térképet szerkesztett róla, és elkészítette a barlang feletti terület térképét is. Hogy feltárását a köz számára is hozzáférhetővé tegye, a térképezés mellett elkészítette a barlang részletes leírását, ismertette a bejárható útvonalat és az ott látható nevezetességeket. Föld- és hegytudományi tanulmányokat folytatott, hogy megfelelő ismeretek alapján írja le a környék geológiai, hidrológiai viszonyait. Munkája nyomtatásban 1831-ben jelent meg magyar és német nyelven, a barlangot és a felszínt ábrázoló két térkép mellékletével. Ez az első magyar nyelvű, tudományos igényű barlangleírás. A Baradla-barlang mérnöki pontosságú térképe Vass Imre legjelentősebb tudománytörténeti értékű műve.
Emlékezete [szerkesztés]
- Tiszteletére Jósvafőn barlangot neveztek el róla (Vass Imre-barlang).
- Nevét Aggteleken utca viseli.
- Lásd még: Vass Imre-érem, Vass Imre-kutatóállomás.
- Sírja a Sárospataki református temetőben van. Az elhanyagolt sírt 2011-ben a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület tagjai hozták rendbe. A munkához a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat nyújtott támogatást.
Főbb művei [szerkesztés]
- Az Agteleki barlang leírasa, fekte terűletével, talprajzolatjával és hosszába való áltvágásával két táblában.
- (A fenti munka barlangtérképpel)
- Neue Beschreibung der Agteleker Höhle des Gömörer Comitates in Ungarn, sammt Grundriss, Durchschnitt und Situations Plan. (Pest, 1831.)
Források [szerkesztés]
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky. 1914. Online hozzáférés
- A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka: Vass Imre
- Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. Budapest: Panoráma. 1993. ISBN 963-243-344-0
- Kessler Hubert: Vass Imre az Aggteleki-barlang első kutatója. (Turisták Lapja, 1940.)
- Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. Bp. Kornétás Kiadó, 2005. ISBN 963-9353-39-6
- Sárváry István: Vass Imre, az első magyar tudományos barlangkutató. (Karszt és Barlang, 1962. I. füz. p. 1-4.)
- Székely Kinga: Mikor született Vass Imre? (Karszt és Barlang, 1985. I-II. füz. p. 59-60.)
- Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 843. o. ISBN 963-85433-5-3

