Vajda László (színművész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Vajda László (színész) szócikkből átirányítva)
Vajda László
Született1943. november 19.[1]
Budapest[2]
Elhunyt1995. július 16. (51 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
GyermekeiVajda Milán
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1967)
Kitüntetései
SírhelyeFarkasréti temető (31-6-19)[3]
Színészi pályafutása
Aktív évek1967–1995
Tevékenységszínész
Díjai
Jászai Mari-díj
1975
Érdemes művész-díj
1988

A Wikimédia Commons tartalmaz Vajda László témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Vajda László (Budapest, 1943. november 19.Budapest, 1995. július 16.) Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész.

Életpályája[szerkesztés]

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után (1967) a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja lett 3 évre (1967–1970), majd 2 évre a Miskolci Nemzeti Színházba került (1970–1972). 1972–1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színház, majd 1978–1982 között a Nemzeti Színház foglalkoztatta. 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt haláláig.

Haláláig számos emlékezetes alakításra kapott lehetőséget.

Fia: Vajda Milán színész, aki az egri Gárdonyi Géza Színház, 2011-től pedig az Örkény István Színház tagja.[4]

Színház szerepeiből[szerkesztés]

Filmjei[szerkesztés]

Játékfilmek[szerkesztés]

Tévéfilmek, televíziós sorozatok[szerkesztés]

Animációs filmek[szerkesztés]

Szinkronszerepei[szerkesztés]

Filmek[szerkesztés]

Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
1933 A revizor Fogadós Frantisek Cerný 1983
1935 39 lépcsőfok Jordan professzor Godfrey Tearle 1992
1939 Ninocska Iranoff elvtárs Sig Ruman 1991
1940 Boszorkánykonyha 1984
Érik a gyümölcs Munkaadó 1980
Santa Fé ösvény (1. magyar szinkron) Tex Bell Alan Hale 1992
1942 Lenni vagy nem lenni (2. magyar szinkron) 1979
1943 Megszállottság (1. magyar szinkron) 1983
1946 A Dél dala – Rémusz bácsi meséi Rémusz bácsi James Baskett 1993
1949 Kolumbusz Kristóf Francisco de Bobadilla Francis L. Sullivan 1992
1950 Pánik az utcán Raymond Fitch Zero Mostel 1980
1952 Nagy fák Walter „Yukon” Burns Edgar Buchanan 1994
1954 A bátor herceg 1982
1955 Sissi 1.: Sissi, a magyarok királynéja Miksa herceg Gustav Knuth 1991
1956 A tévedés áldozata (1. magyar szinkron) Bowers nyomozó Harold J. Stone 1982
Robinson nem halhat meg 1995[5]
Sissi 2.: Sissi, az ifjú császárné Miksa herceg Gustav Knuth 1991
1957 Sissi 3.: Sissi – Sorsdöntő évek
1958 A férfi is tolvaj, a nő is tolvaj 1980[6]
1959 Utolsó vonat Gun Hillből (1. magyar szinkron) Csapos a fogadóban Val Avery 1990
1961 Egy nehéz élet (2. magyar szinkron) Cafferoni márki Daniele Vargas 1992
1962 Mr. Hobbs szabadságra megy (2. magyar szinkron) Mr. Saltonstall 1985
Rettegés foka Dave Grafton ügyvéd Jack Kruschen 1995
1963 Adrian Messenger listája
1964 A Mississippi fekete angyala (1. magyar szinkron) 1989
1966 A hét mesterlövész visszatér (1. magyar szinkron) Börtönőr Carlos Casaravilla 1982[7]
Üldözők 1983
El Dorado J.P. Harrah seriff Robert Mitchum 1991
Főnök inkognitóban A tábornok Juan Ramírez 1981
1967 A makrancos hölgy (1. magyar szinkron) Petruchio Richard Burton
Bilincs és mosoly Bivaly George Kennedy
Jericho kegyetlen éjszakája 1995
Mit kezdjek a millióimmal? Safranek Rudolf Hrušínský 1983
Rita, a vadnyugat réme (1. magyar szinkron) Francis Fitzgerald Grawz Lucio Dalla 1990
1968 A nagy várakozások Joe Gargery Paul Le Person 1982
Bosszú El Pasóban (1. magyar szinkron) Hutch Bessy Bud Spencer 1991
Egyiket a másik után 1985
Hurrá, van seriffünk! (1. magyar szinkron) 1984
Imádkozz a halálodért! Jose Manuel Mendoza Fernando Sancho 1994
Magányos vadász a szív Spirmonedes Peter Mamakos 1990
Volt egyszer egy Vadnyugat (1. magyar szinkron) Wobbles Marco Zuanelli 1982
1969 A hatalom ára Dr. Strips José Calvo 1989
1970 Öt könnyű darab (2. magyar szinkron) ? ? 1979
Rio Lobo (2. magyar szinkron) Dr. Ivor Jones, Rio Lobo-i fogász David Huddleston 1993
Robin Hood, a tüzes íjász (1. magyar szinkron) Oroszlánszívű Richárd Lars Bloch 1989
1971 Ágygömb és seprűnyél Oroszlánkirály (hang) Lennie Weinrib 1992
Mária, a skótok királynője (2. magyar szinkron) Morton Bruce Purchase 1979
Minden lében két kanál – 18. rész: Leányszöktetés (1. magyar szinkron) Zorakin George Murcell 1984
Olajkeresők 1981
Száguldás a semmibe Super Soul hangmérnöke John Amos 1980
Vörös nap (1. magyar szinkron) Pogo Ricardo Palacios 1986[8]
1972 A vadon szava 1983[9]
Amit tudni akarsz a szexről… (1. magyar szinkron) Boszorkánymester Geoffrey Holder 1984
Az ötös számú vágóhíd (1. magyar szinkron) Edgar Derby Eugene Roche 1979
Élet vagy halál Ward őrnagy Telly Savalas 1993
Gyilkos túra (1. magyar szinkron) Bobby Ned Beatty 1992
Közelharc férfiak és nők között Dr. Harris Severn Darden 1983
Vigyázat, vadnyugat! (1. magyar szinkron) Jeremiás John Bartha 1984
1973 A sakkozó tolvaj Deams Ned Beatty 1983[10]
Az ötödik támadás 1984
Giordano Bruno Arsenalotto, a dokkmunkás Giuseppe Maffioli 1989
Hazatérés Joey Terence Rigby 1984
Kojak és a Marcus – Nelson gyilkosságok (2. magyar szinkron) Jack Deems George Savalas 1993
1974 A kicsi kocsi újra száguld (1. magyar szinkron) Barnsdorf Don Pedro Colley 1984
Az ifjú Frankenstein Kemp felügyelő Kenneth Mars 1994
Két legyet egy csapásra Len Paul L. Smith 1990
Mózes, a törvényhozó (mozifilm változat) Jethro Shmuel Rodensky 1988
Tükör Szakállas orvos Alekszandr Misarin 1982
1975 Kojak – III/21. rész: Hamis vád (2. magyar szinkron) Stavros nyomozó George Savalas 1994
Szöktetés (2. magyar szinkron) Spencer Roy Jenson 1984
1976 A farmeres zsaru 1991
Az elnök emberei (1. magyar szinkron) 1984
Falusi szerelem Hans Huber Hans Brenner 1979
Flor asszony és két férje (1. magyar szinkron) Venâncio, pap Francisco Santos 1982[11]
Mario és a varázsló Főúr #2 1979
Muppet Show – I/16. rész: Avery Schreiber Avery Schreiber
Rózsaszín párduc 4.: A rózsaszín párduc újra lecsap (1. magyar szinkron) Henry Kissinger államtitkár Byron Kane 1991
Zsarolás egy svájci bankban 1988
1977 A császár vidéken Hans Huber Hans Brenner 1982
A csipkeverőnő Rajzművész Michel de Ré 1986
A gyilkos bálna Pap Wayne Heffley 1993
A híd túl messze van (1. magyar szinkron) Maxwell Taylor tábornok Paul Maxwell 1986
A holnap sosem jön el Burke Raymond Burr 1992
A názáreti Jézus 1-4. Nagy Heródes Peter Ustinov 1990
A siker titka Anna férje Edd Stavjanik 1981
Alpensaga – 2. rész: A császár vidéken Hans Huber Hans Brenner 1982
Az ész bajjal jár Szkalozub Roman Filippov 1986[12]
Henschel fuvaros Henschel Wolfgang Reichmann 1983
Párbajhősök Fouche Albert Finney 1992
Szolgák és más urak 1981
1978 A kétfenekű dob Czakó, kultúrházigazgató Rudolf Hrušínský 1978
A pénzszállítók Dick Martin Ed Devereaux 1984
Acél-cowboy Charlie Rip Torn 1991
Éjféli expressz (1. magyar szinkron) Yesil, Billy ügyvédje Franco Diogene 1993
Halál Canaanban Barney Parsons Brian Dennehy 1983
Nápolyi krimi Gregorio Sella Franco Iavarone 1985
Parókás férfi libériában Fritz Dieter Franke 1982
Tetthely – 85. rész: A zürichi ügylet Dieter Ströss Heinz-Werner Kraehkamp 1980
1979 A herceg és a csillaglány 1981
A repülő láda meséi 1984
A tenger asszonya Ballested Jens Okking 1990
Az újságíró 1984
Én a vízilovakkal vagyok Ormond bokszoló embere Mike Schutte 1987
Jézus élete Simon, a farizeus Miki Mfir 1986
Ketten (1. magyar szinkron) Tonton Musique Jacques Villeret 1988
Maradhatok májusig? Denny James Stacy 1981
Meghökkentő mesék – II/1. rész: Szuperpempő (1. magyar szinkron) Albert Taylor Timothy West 1984
Nincs visszaút 1985
Panelsztori Autószerelő Václav Helsus 1983
Sándor Mátyás 1-6. Matifou Patrick Massieu 1979
Willa Virgil John Amos 1983
1980 A nők városa Dr. Xavier Katzone „Sante Grantos” Ettore Manni 1992
Alcatraz 1983
Attica Russell Oswald megbízott Charles Durning
Két hosszú kürtjelzés a ködben Dagojev, geológus Dagun Omajev
Minden jó, ha a vége jó[13] Bolond Kevin Stoney
Nagy kis háború Kotovszkij Jevgenyij Lazarev 1987
Tanulóidő 1985
1981 Balfácán Rab Sergio Calderón 1983
Bárányszámláló Rumcájsz Peter Debnár 1984
Kéjnő Kaliforniába készül
1982 A fehér törzsfőnök[14]
A rendőrség száma 110 – XII/4. rész: Baleset Wirt Falstaff Roman Silberstein 1985
Becsületbeli ügy Carlo Danzie Paul Sorvino
Finom kis korlátolt felelősségű társaság
Gandhi Kommentátor a temetésen Shane Rimmer 1984
Sok pénznél jobb a több Henri Jean-Pierre Castaldi
Tanszék
Tetthely – 143. rész: Gyermekvásár Kanschen Chiem van Houweninge
Viktor, Viktória „Squash” Bernstein Alex Karras 1994
1983 A rendőrség száma 110 – XIII/4. rész: Öncsalás Hauptmann Strahl Wolfgang Dehler 1985
A sátán Isten oldalán áll Carow Wolfgang Kieling 1994
Asztal öt személyre Mitchell Richard Crenna 1986[15]
Bolha a fülbe Ferallion Peter Debnár 1987
Comenius élete
Fehér toll 1985
Fele-barát-nőm 1984
Gonosz lélek közeleg Mr. Crosetti Richard Davalos 1994
Homokfal 1993
Nap, széna, eper (1. magyar szinkron)[16] Dagadt Josef Jirí Ruzicka 1985
Nő a volánnál[17] Tex Roque Hoyt Axton
Nyomás utána! (1. magyar szinkron) Doug O’Riordan (Mason) Bud Spencer 1991
Szahara (1. magyar szinkron) Rasoul John Rhys-Davies 1989
1984 A kis vonatrablás 1987
Ágyúgolyó futam 2. Victor Prinzim / Káosz kapitány Dom DeLuise 1992
Az első lovashadsereg Maszlak Viktor Filippov 1986
Az ezerkettedik éjszaka Sahiar szultán Ljubomir Draškić 1984
Gyulladáspont Bobby Logan Kris Kristofferson 1992
Káosz
Őstehetség Pop Fisher Wilford Brimley 1993
Rigócsőr királyfi Matús király Gerhard Olschewski 1987
Veszélyes szerető
Zsaroló zsaruk Camoun Bernard Bijaoui 1986
1985 A nagy kölyök Stevio Jean Benguigui 1991
A papa szolgálati útra ment Franjo bácsi, házmester Predrag Lakovic 1989
A pókasszony csókja Börtönőr 1987
Az ezüstálarcos 1986
Silverado (1. magyar szinkron) Malachi „Mal” Johnson Danny Glover 1987
Szerelem és cselszövés Mr. Newton Chris Wiggins 1994
1986 A rózsa neve (1. magyar szinkron) Varaginei Remigius Helmut Qualtinger 1991
Meglógtam a Ferrarival Gazdaságtanár Ben Stein
Őrült küldetés 4.
Twist Moszkvában
1987 A gyanúsított (1. magyar szinkron) Morty Rosenthal Fred Melamed 1990
A rádió aranykora Baumel rabbi Kenneth Mars 1988[18]
Fedőneve: Táncos Rudy Villegas Jorge Martínez de Hoyos 1993
Gyomok között Jack Joe Grifasi 1995
Napló szerelmeimnek Professzor Jerzy Bińczycki 1987
1988 A Fekete Vipera karácsonyi éneke (1. magyar szinkron) Karácsony szelleme Robbie Coltrane 1991
Kutyaszív (1. magyar szinkron) Filip Filipovics Preobrazsenszkij professzor Jevgenyij Jevsztyignyeev
Münchhausen báró kalandjai (1. magyar szinkron) Albrecht / Bill Winston Dennis
Szombat 14. – Itt a világvége Frank Baxter Avery Schreiber 1990
1989 A Nap 1992
A rózsa közössége
Állati viselkedés Dr. Parrish Richard Libertini
Árnyzóna Tommy Shivers Frederick Flynn
Millennium Roger Keane Maury Chaykin 1994
Miss Marple történetei 10.: Rejtély az Antillákon Greg Dyson Robert Swan 1990
Modi 1995
Moravagine Gérard Caillaud 1991
Tutajosok Smikovics Erőss Tamás 1989
Úgy szeretlek, majd megeszlek Dave Roger Allam 1992
1990 A skorpió tánca Max Eric Averlant
Arachnophobia – Pókiszony Delbert McClintock John Goodman 1990
Ásó, kapa, nagykaland (1. magyar szinkron) Sack Max Alexander 1992
Az agglegény Bohling Mario Adorf
Dick Tracy Tepsiszáj Paul Sorvino 1990
Donor (1. magyar szinkron) Dr. Martingale Pernell Roberts 1992
Die Hard 2. – Még drágább az életed Leslie Barnes Art Evans 1990
Drogháború Las Vegasban 2. Joshua Dumars Vincent Guastaferro 1992
Hol az igazság? Mike Brennan Nick Nolte 1994
Lököttek Robles Paul Bates 1990
Nicsak, ki beszél még! Eddie (hang) Damon Wayans 1991
Ők is a fejükre estek Van Keerden őrnagy Nico Louw
Omega zsaru Norm D. W. Landingham 1992
Philadelphiai zsaru (1. magyar szinkron) Bruce Tucker Ron Taylor 1990
Reszkessetek, betörők! Polak Romanski John Candy 1991
Űrkalózok (1. magyar szinkron) Scooter Bailey Jochen Nickel 1990
Utánunk a vízözön Szállodás 1992
1991 Csak egy lövés Bradley, fizikoterapeuta Bill Nunn
Eszelős szívatás Dennis / Eldona John Candy 1991
Ínyencfalat (1. magyar szinkron) Jack Gable 1992
Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1. magyar szinkron) Tuck barát Michael McShane 1991
Sült, zöld paradicsom Ed Couch Gailard Sartain 1992
Terminátor 2. – Az ítélet napja Szivarozó motoros Robert Winley 1991
Tigristánc (1. magyar szinkron) Carl Sanders, Jeff apja Beau Starr 1992
1992 Elemi ösztön Gus Moran George Dzundza
Kampókéz Frank Valento nyomozó Gilbert Lewis 1993
Maximális erő Max Tanabe Richard Lynch 1992
Ruby Cairo Ed Jack Thompson 1994
Szoba kiadó Horace Gilbert Ian McNeice 1995
Tízmillió dollár a tét Jimmy Burke John Mahoney 1992
Volt egyszer egy gyilkosság (1. magyar szinkron) Augie Morosco John Candy 1993
1993 Cliffhanger – Függő játszma Walter Wright Paul Winfield
Cyborg zsaru Kessel John Rhys-Davies 1995
Egy lövés a fejbe, öt a testbe (1. magyar szinkron) Dermot O’Neill James Duggan 1994
Lökött örökösök Komornyik Stratford Johns
Most jövök a falvédőről Harry Brock John Goodman
1994 A nagy ugrás (1. magyar szinkron) Waring Hudsucker Charles Durning 1995
Afrika csúcsai Nyaga Mabutho „Kid” Sithole
Rapa Nui – A világ közepe 1994
1995 Pathé – A mozi születése Gaujac Ronny Coutteure 1995

Sorozatok[szerkesztés]

Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
1973 Kojak I. (2. magyar szinkron is)[19] Stavros nyomozó George Savalas 1992-1993
1974-1976 Kojak II-IV.[20] 1993-1994
1976 Gyökerek Idős Kunta Kinte / Toby John Amos 1979
1977 César Birotteau nagysága és bukása 1-6. Félix Gaudissart Gérard Caillaud 1981
Menekülés az arany földjéről 1-7. MacDonald Josef Vinklář 1980
1979 Az Aphrodité-örökség 1-8. Basileos Brian Blessed 1985
Latin-Amerikában írták 1982
1980 Ma egy házban Venhoda úr Luděk Munzar 1985
1981 Derrick VIII. (1. magyar szinkron) Rudolf Tibold Max Griesser 1982
1982 Jenny I. Hjerrild Jens Okking 1986
Marco Polo Giovanni Mario Adorf 1984
1982-1983 Knight Rider I-II. Ferris Jordan Clarke 1992
Griffin Keene Curtis
1983 Ausztrál expressz I. Reg Bostock David Ravenswood 1990
Magnum IV. David Worth / Chee / Kínai doktor Patrick Macnee 1994
1984 Sherlock Holmes kalandjai Dr. John Watson David Burke 1986
T.I.R. Franco Renato D’Amore 1987
1986 Linda II. Turnésegéd Szűcs Attila 1986
1987 Cook kapitány 1993
1992 Az éden másik arca Purvis Hywel Bennett 1992
Lucky Luke Harp Rockne Tarkington 1994
1994 Stephen King: Végítélet 2-4. Ralph Brentner Peter Van Norden 1995

Asterix-sorozat[szerkesztés]

Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év
1967 Asterix, a gall Abraracourcix Pierre Tornade 1987
1968 Asterix és Kleopátra (1. magyar szinkron)
1976 Asterix tizenkét próbája 1988
1985 Asterix és Cézár ajándéka (1. magyar szinkron) Jean-Pierre Darras
1986 Asterix Britanniában (1. magyar szinkron) Henri Poirier
1989 Asterix és a nagy ütközet (1. magyar szinkron) 1991

Rajzfilmek[szerkesztés]

Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év
1934 A Dér manó (1. magyar szinkron) Dér manó 1994
1945 Donald kacsaDonald bűnt követ el (1. magyar szinkron) Donald lelkiismerete 1992
1951 Alice Csodaországban Rozmár J. Pat O’Malley
1958 Foxi Maxi show – I/12. rész: Maci Laci – A szívós pimasz pisztráng (ZOOM-szinkron) Maci Laci Daws Butler
1964 Hahó! Megjött Maci Laci! Daws Butler 1982
Peti Potamus – I/9. rész: A víziló és a szellemek Peti Potamus 1992
1979 Münchhausen báró csodálatos kalandjai (1. magyar szinkron) Herkules Jacques Marin 1981
1982 Maci Laci ajándéka (első-két magyar szinkron) Őrmester Hal Smith 1990
Maci Laci Daws Butler 1993
1983 A szeleniták titka, avagy utazás a Holdra (1. magyar szinkron) Herkules Jacques Marin 1983[21]
1985 Macskakalandok Bumm-Bumm Pussini 1994
1986 A három testőr (1. magyar szinkron) Porthos 1990
Egérmese Mousekewitz papa Nehemiah Persoff 1991
Hajós Bill, a botcsinálta kalóz Rendőrközeg 1993
Hupikék törpikék – VI/10. rész: Törpdadusok / Törpiri olvas Melák Lennie Weinrib 1989
1987 Maci Laci mágikus repülése Maci Laci Daws Butler 1993
Maci Laci nagy szökése (1. magyar szinkron) 1992
Don Quijote Manuelo atya 1989
1988 A jó, a rossz és Foxi Maxi (1. magyar szinkron) Dinky Dalton Allan Melvin 1992
Maci Laci Daws Butler
1991 Egérmese 2. – Egérkék a Vadnyugaton Mousekewitz papa Nehemiah Persoff
1992 Freddie és Nessie kalandjai (1. magyar szinkron) El Supremo Brian Blessed 1993
1995 Pocahontas Lon Joe Baker 1995

Rajzfilmsorozatok[szerkesztés]

Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év
1933-1936 Klasszikus amerikai rajzfilmek További szereplők 1994
cím felolvasása
1960 Frédi és Béni I/1-4. (ZOOM-szinkron) Csodacsőr Hannigan Jerry Mann 1992
1962 A Jetson család I. (1. magyar szinkron) 1990
1963 Magilla Gorilla show 13-31. (1. magyar szinkron) 1981
1975 Maja, a méhecske I. Alois 1991
1976 Jamie és a csodalámpa I. (1. magyar szinkron) Megvagy Hadnagy Brian Trueman 1979
1977 Frász, Hörgő és Görgő Görgő (3 részben) Joe E. Ross 1992
1978-1979 Jamie és a csodalámpa II-III. Megvagy Hadnagy Brian Trueman 1985-1990
1981-1983 Hupikék törpikék I-III. Melák Lennie Weinrib 1988-1991
1983 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal Bombay-i rendőrfőnök
A Carnatic kapitánya
1986
1985 Az elsüllyedt világok I. Thot 1988
Lukas, a rongytigris Narrátor Ahti Jokinen 1990
1985-1986 Maci Laci kincset keres I-II/1-13. Maci Laci Daws Butler 1991
1987-1989 Kacsamesék I-II. További szereplők 1990-1992
1988-1989 Bobobók Willbur Trudy Libosan 1994
1989-1990 Chip és Dale – A Csipet Csapat II. (1. magyar szinkron)[22] Bugyborg / Bubi
Némó
Jim Cummings 1991
El Bömbölöm / El Emenopio Pete Schrum
Muszkli Danny Gans
Arnold Mousenegger Brian Cummings
Nellie, az elefánt Narrátor Tony Robinson 1992
1989-1991 A gumimacik V-VI. Gritty (+ Kisfalussy Bálint) Peter Cullen 1992-1993
1990 Balu kapitány kalandjai (1. magyar szinkron)[23] Fajankó orrszarvú Chuck McCann 1992
Filmrendező
Örökzöld mesék 1-6. Krokodil #2 Charles Adler
1992-1994 Kutyavilág Bulldog Vile (+ Kristóf Tibor, Dengyel Iván) John Stocker 1993-1995
1994 Tizenkét állat Ökör 1995

Rádió[szerkesztés]

  • Shakespeare: A windsori víg nők (Sir John Falstaff)
  • Indro Montanelli: Della Rovere tábornok (1972)
  • Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1979)
  • Három dobás hat forint (1979)
  • Ion Druce: A Föld és a Nap nevében (1979)
  • Louis MacNeice: Találkája volt (1979)
  • Zygmunt Kraszinski: Istentelen színjáték (1979)
  • Max Lündgren: Az aranynadrágos fiú (1979)
  • Schwajda György: Hajnali négykor (1979)
  • Galgóczi Erzsébet: Közel a kés (1980)
  • Lengyel Péter: Cseréptörés (1980)
  • Vries, Theun de: Spinoza (1980)
  • Janicki, Jerzy: Halálos ítélet (1981)
  • Saint-Exupery: A kis herceg (1981)
  • Schwajda György: A Szent család (1982)
  • Arthur Schnitzler: Anatol (1983)
  • Vercors: Mesék borogatás közben (1983)
  • Hegedűs Tibor: Találkozás a Hitchcock-klubban (1984)
  • Csetényi Anikó: A sárkány hét feje (1985)
  • Csukás István: Gyalogcsillag (1985)
  • Csurka István: Őszi délelőtt a tanyán (1985)
  • Gyárfás Miklós: Becsületének oka ismeretlen (1985)
  • Hardy, Thomas: A weydoni asszonyvásár (1985)
  • Móricz Zsigmond: Murányi kaland (1985)
  • Karinthy Ferenc: Marharépa (1986)
  • Mészöly Miklós: A bunker (1986)
  • Vampilov, Alekszandr: Húsz perc az angyallal (1986)
  • Alexander Blok: Az ismeretlen nő (1987)
  • Franz Fühmann: A kékfényű lámpás (1987)
  • Jákovosz Kambanélisz: Sok hűhó Rodoszért (1987)
  • Rákosi Gergely: Az óriástök (1987)
  • Balázs Attila: Nabucco a levegőben (1988)
  • Gábor Éva: Mackókuckó (1988)
  • Krúdy Gyula: A kártya (1988)
  • Mándy Iván: Áramszünet (1988)
  • Márton László: Az istennő fia (1988)
  • Móricz Zsigmond: A vadkan (1988)
  • Raudsepp, Hugo: A naplopó (1988)
  • Száraz György: A megközelíthetetlen (1988)
  • Ghelderode, de Michael: A Nagy Kaszás balladája (1989)
  • Lovass Gábor: Szia, Tesó! (1989)
  • Robert Sheckley: Szuper Bolygótakarító Szolgálat (1989)
  • Smocek, Ladislav: Labirintus (1990)
  • Weöres Sándor: Szent György és a sárkány (1990)
  • Fromaget: A Próféta rokona (1991)
  • Brodszkij, Joszif: Demokrácia (1991)
  • Zalán Tibor: Front (1991)
  • Márton László: A tagok szerinti szépség (1992)
  • Mészöly Miklós: Ablakmosó (1992)
  • Örkény István: Elmondhatatlan történet (1992)
  • Gulácsy Lajos: Ibelon! A hó keserű! (1993)
  • Jerofejev, Venegyikt: Moszkva - Petuski (1993)
  • Kafka, Franz: Az átváltozás (1993)
  • Esterházy Péter: Amál (1994)
  • Kosztolányi Dezső: A szörny (1994)
  • Szini Gyula: A csodák... (1994)
  • Németh László: Az írás ördöge (1995)
  • Tandori Dezső: Vér és virághab (1995)

Díjai[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b László Vajda, 324226
  2. a b Freebase-adatdump
  3. http://www.bessenyei.hu/farkasret/abc.pdf, 2019. október 21.
  4. Adatlapja az Örkény István Színház honlapján
  5. A magyar szinkron 1995-ben készült, és a televízióban 1996. március 3-án adták le.
  6. A magyar szinkron 1980-ban készült, és a televízióban 1981. augusztus 14-én adták le.
  7. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1984. szeptember 23-án adták le.
  8. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1989. január 7-én adták le.
  9. A magyar szinkron 1983-ban készült, és a hazai mozikban 1984. október 25-én mutatták be.
  10. A magyar szinkron 1983-ban készült, és a televízióban 1984. július 14-én adták le.
  11. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. november 17-én mutatták be.
  12. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. június 8-án adták le.
  13. A magyar szinkron 1983-ben készült, és a televízióban 1984. december 26-án adták le.
  14. A magyar szinkron 1984-ben készült, és a televízióban 1986. május 15-én adták le.
  15. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a hazai mozikban 1987. december 17-én mutatták be.
  16. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986. március 13-án mutatták be.
  17. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1987. március 19-én mutatták be.
  18. A magyar szinkron 1988-ban készült, és a hazai mozikban 1989. november 9-én mutatták be.
  19. A Kojak című filmsorozat 1. évad epizódjából kiválasztott 6 rész, 2. magyar szinkronban.
  20. A Kojak című bűnügyi filmsorozatának 2. évada után csak eddig választották ki a 3. évad 14 részét és a 4. évad 4 részét.
  21. A magyar szinkron 1983-ban készült, és a hazai mozikban 1984. április 19-én mutatták be.
  22. A Chip és Dale – A Csipet Csapat című rajzfilmsorozat 2. évad 47 epizódjából kiválasztott 37 részben.
  23. A Balu kapitány kalandjai című rajzfilmsorozat teljes epizódjából választották ki 39 részt első évadként első magyar szinkronban.
  24. http://www.origo.hu/itthon/20150126-ujabb-utcaatnevezesi-hullam-lehet-budapesten.html

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]