Vaclav Nyizsinszkij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vaclav Nyizsinszkij
Talisman -Vayou -Vaslav Nijinsky -1909.JPG
Születési neve Wacław Niżyński
Született 1889. március 12.
Kijev
Elhunyt 1950. április 8. (61 évesen)
London
Foglalkozása balettművész

Vaclav Nyizsinszkij az IMDb-n

Vaclav Fomics Nyizsinszkij; (oroszul: Вацлав Фомич Нижинский, lengyelül: Wacław Niżyński). Kijev, Oroszország, 1889. február 28. (március 12.) – London, Nagy-Britannia, 1950. április 11.); balett-táncos, minden idők legkiválóbb férfitáncosának tartják.

Karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leon Bakszt festménye: Nyizsinszkij az Egy faun délutánjában[1]

Balett-táncos családba született. Szülei lengyel nemzetiségűek voltak, a varsói cári balettban táncoltak. Később apja különböző orosz városokban lépett fel. Időnként a fia is fellépett vele.

Nyizsinszkijt 1898-ban beíratták a pétervári színházi főiskolára, Szergej Legat osztályába. Hamar kiderültek rendkívüli képességei.

Már gyermekként is gyakran fellépett. Tizenöt éves korában az Ácis és Galateában (Händel) nyújtott alakítása viharos sikert aratott.

1907-ben, az iskola befejezését követően a Mariinszkij színházhoz került [2], és azonnal a társulat első táncosa lett, függetlenül a nem is táncosra jellemző külsejétől: alacsony volt, egyáltalán nem karcsú lábú, és túlzottan fejlett volt az izomzata is. De a színpadon teljesen megváltozott, könnyedség, kifinomult kellem és a stílus tökéletes megértése jelent meg az alakításaiban. Elkápráztatta nézőit legendás ugrásaival („grand jeté”), azzal a képességével, hogy elhitette: a levegőben lebeg. Rendkívüli átváltozó képességgel, kiváló mimikával rendelkezett. Miközben a színpadról magnetikus hatást árasztott, az életben hallgatag, barátságtalan ember volt.

Karrierje Szergej Gyagilevvel kötött ismeretsége után ívelt igazán fel, rövid ideig Gyagilev szeretője is lett.[2][3] Az 1909 és 1913 közötti évek Nyizsinszkij dicsőséges évei voltak. Oroszország első számú szólistájává vált Mihail Fokin koreográfiáiban, a Karnevál, a Seherezádé, a Petruska, a Nárcisz, a Daphnis és Cloé stb. főszerepeiben.

A Mariinszkij színház társulatából váratlanul eltávolították, amikor a Giselle előadására egy 14. századi mintára készült, erősen testhezálló kosztümben lépett föl, sokkolva ezzel a nézőket, és megdöbbenést keltve a cári páholyban.

1912-ben színpadra állította és eltáncolta az Egy faun délutánját (Claude Debussy). 1913-ban Gyagilev[4] társulata számára Debussy: Játékok c. művét és Stravinsky: Tavaszi áldozatát koreografálta és táncolta el. Ezek az előadások az akadémikus balett szabályait felrúgva a kritika és a közönség jó részének heves ellenállásával találkoztak, ugyanakkor Nyizsinszkij ezekkel rakta le a modern balett alapjait.

Sveta Troushenkova: Grand Jeté
Márkus Emília Villája a Hűvösvölgyben, itt élt Nyizsinszkij 1918-1944 között.

Pulszky Romola 1912-ben, tizennyolc évesen ott volt édesanyja, Márkus Emília páholyában, amikor a Cári Orosz Balett fellépett Budapesten, és azonnal úgy döntött, hogy a híres táncos lesz a férje. A cél elérésének érdekében beügyeskedte magát a társulatba, és 1913. szeptember 10-én Buenos Airesban (ahová Gyagilev babonából nem utazott el[5]) Vaclav Nyizsinszkij feleségül vette Pulszky Romolát. Amikor a balettigazgató ennek hírét vette, Nyizsinszkijt eltávolította a társulatból.[6] Nyizsinszkij pályája ekkor lényegében kettétört. Az első világháború alatt Magyarországon – mint az ellenséges Oroszország polgárai – elvileg házi őrizetben élt a házaspár, gyakorlatilag pedig Márkus Emília hűvösvölgyi villájában.

Nyizsinszkij 1914-ben saját társulatot alapított. Londonban különösebb siker nélkül léptek fel. 1916-ban Gyagilev számára koreográfiát készített a Till Eulenspiegel vidám csínyjeihez (Richard Strauss), amivel Amerikában turnéztak.

Nyizsinszkijt 1917-től kezdve kezelték. Kibontakozó elmebaja is kezdte megakadályozni fellépéseit. 1919-ben megírta Naplóját (minden bizonnyal valójában Pulszky Romola munkája), ami 1958-ban, Párizsban jelent meg. A feleség heroikus küzdelmet folytatott egész közös életükben a táncos talpra állításáért, könyveket írt és adott ki, szervezett, a kor legjobbjaival, például Junggal kezeltette – lényegében eredménytelenül.

Márkus Emília villájában éltek Budapesten 1944-ig. Nem zárkóztak el a világtól, részt vettek a társasági életben. Nyizsinszkij olykor prófétának, olykor magának a megváltónak képzelte magát. Szerette, ha fotózták, a sajtóban is rendszeresen szerepelt, de a balettet életében végérvényesen az őrület váltotta fel.

Romola két lányt szült a férjének, Kyrát és Tamarát.

1944-ben a család a bombázások elől Sopronba költözött, ahol a pestinél is borzalmasabb bombázásokat éltek át. A háború után Svájcba emigráltak. 1948-ban a berkshire-i Sunningdale-be költöztek, ahol Romola brit állampolgárságért folyamodott. A táncos 1950-ben hunyt el egy londoni kórházban. 1953-ban a holttestét újratemették a párizsi Cimetière de Montmartre-ban.

Művészete alapjaiban újította meg a balettet. Emléke a színpadi művészetek egyik örök legendájaként él tovább.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bakszt készítette az Egy faun délutánja színpadtervét is.
  2. Selby Wynn Schwartz. „The Politics of Dancing: Les Ballets Trockadero de Monte Carlo”. Forum.  ]
  3. Nijinsky, Vaslav (1890-1950). Glbtq.com
  4. [1]
  5. Ugyanis babonás volt. Egy cigányasszony azt jósolta neki, hogy tengeren fog meghalni.
  6. TAAVIRAT. A CAARI OROSZ BALETT A JOEVOEBEN NEM TART IGEENYT AZ OEN SZOLGÁLATAIRA. STOP. NE CSATLAKOZZEEK HOZZAANK. STOP. SZERGEJ GYAGILEV.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vaclav Nyizsinszkij témájú médiaállományokat.