Lazarevics István szerb despota
| III. István | |
 |
|
| István freskója a Manasija kolostorból | |
|
|
|
| Szerbia fejedelme | |
| Uralkodási ideje 1389 – 1405 |
|
| Elődje | I. Lázár |
| Utódja | nem volt |
| Szerbia despotája | |
| Uralkodási ideje 1405 – 1427 |
|
| Elődje | nem volt |
| Utódja | György |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Hrebeljanović-dinasztia |
| Született | 1374 Kruševac |
| Elhunyt | 1427. július 19. Glava, a mai Kragujevac közelében |
| Nyughelye | Manasija kolostor, Despotovac közelében |
| Édesapja | I. Lázár |
| Édesanyja | Milica |
VI. Lazarevics István (szerbül Стефан Лазаревић), (1374 – 1427. július 19.) szerb fejedelem 1389-től, despota 1405-től haláláig.
Édesapja, Lázár halála után az egykor hatalmas szerb birodalom szétmállott[1]. I. Tvrtko bosnyák király elfoglalta a dalmát partokat (Primorje)[1], Brankovics Vuk Pristina vidékét[1] és I. Bajazid oszmán szultán adófizetője lett[1], a Balsák családja Albániát[1]; így Lázár özvegyének, Milicának és a kiskorú Istvánnak a régi szerb cárságból csak igen kevés maradt: azt is csak a török kegyelméből bírták[1]. Bajazid nőül vette Milica gyönyörű leányát, Milevát – ezért kegyelmezett meg hozzátartozóinak.[1] Szerbia függetlensége azonban véget ért, mert súlyos évi adót kellett fizetnie és mint vazallus országnak részt kellett vennie a török harcokban[1]. Amikor Milica már azt hitte, hogy fia maga is képes az ügyeket intézni, visszavonult az általa Krusevác közelében alapított ljubosztinyei kolostorba[1], ahova számos – az első rigómezei ütközetben özvegységre jutott – előkelő szerb nő követte[1]. Itt a trónról lemondva fia javára, mint apáca 1405. november 11.-én halt meg[1]. István ezután egyedül uralkodott török fennhatóság alatt[1], de meg kellett osztoznia a megmaradt szerb területen Brankovics Vukkal[1], mert amíg Lazarevics a töröktől Moravát kapta, mint hűbért[1], addig Vuk Szitnicát[1]. 1421-ben és 1422-ben sikeres harcokat vívott Albániában és Velence is néhány primorjei várat kénytelen volt átengedni és évi 1000 arany adót fizetni[1]. 1425-ben Szrebernicán országgyűlést hirdetett, és gyermekei nem lévén, rokonát Brankovics Györgyöt, Vuk fiát jelölte meg a szerb trón törvényes örököséül[1]. 1426-ban Budán járt, Zsigmond magyar király fennhatóságát elismerte[1], és a következő évben, 1427. július 30.-án halt meg[1]. Nemes lelkű[1], művelt[1] és vallásos férfiú volt[1], igazi lovagjellem[1]; számos templomot építtetett[1] és mint író is kiváló érdemeket szerzett[1].
Jegyzetek [szerkesztés]
Lásd még [szerkesztés]
| Előző uralkodó: I. Lázár |
|
Következő uralkodó: György |
