V-chip

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

„A violence-chip, azaz az erőszakcsip a kanadai Tim Collings mérnök professzor által kifejlesztett programozható mikrocsip, amely képes a műsorszámok besorolásának felismerésére egy standardizált jelzésrendszer, rating alapján, és a szülő által nem kívánatosnak minősített műsorszámok szignálját blokkolja, így bizonyos műsorszámok esetében a képernyő sötét marad.” Az erőszak szó angol megfelelőjének (violence) kezdőbetűjéről elnevezett eszköz valójában a durva vagy pornográf műsorokat blokkoló áramkör. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság (Federal Communications Commission) 2000-ben kiadott rendelete szerint minden háztartásba be kell építeni. [1]

Ha viszont a műsorszolgáltatók nem akarták műsoraikat az egyes kategóriáknak megfelelő jelzéssel ellátni, a v-chip nem ismeri fel, mit kell kiszűrnie.

Az USA-ban 1996-ban döntött úgy a kongresszus, hogy bevezetik a kanadaiak által feltalált V-chip-et, azaz a violence chip- et. A programozott erőszak chip képes az erőszakos és szexuális tartalmak kiszűrésére egy standardizált jelzésrendszer alapján és a műsorszámok besorolásának felismerésével, úgy, hogy a nem kívánatos tartalmakkor a képernyő elsötétül.

A kitűnő találmányt egy nemzeti tragédia ihlette. 1989-ben egy műszaki egyetemen 14 diáklányt gyilkoltak meg brutális módon,és a gyanúsítottnál tartott házkutatáskor, tucatnyi erőszakos filmeket tartalmazó videokazettát találtak. A videokazettákon olyan tartalmak is voltak, melyeket a televízióból rögzítettek. Az eset a közvélemény óriási felháborodását váltotta ki. Amerikában 2000 óta minden a kereskedelemben kapható, 33 cm-nél nagyobb képátlóval rendelkező tévékészüléket ellátnak V-chippel.

A V-chip előnye, hogy a programozása meglehetősen egyszerű és bármikor megváltoztatható. A programozást csak az a személy végezheti, aki ismeri a személyi azonosító kódot, amely minden V-chiphez jár. Ezen azonosító kód birtokában beütheti mindazon kategóriákat, amelyeket le akar tiltani, ily módon megakadályozva, hogy a letiltott kategóriákkal ellátott műsorokat a kiskorú megnézhesse. Amennyiben a szülő szeretné valamelyik, a gyermek számára letiltott műsort megnézni, csak be kell ütnie a személyi azonosító kódját, ezáltal a tiltás deaktiválódik, a műsor ismét nézhetővé válik.A chip memóriája azonban továbbra is megőrzi a beprogramozott információt, így az azonosító kód újbóli beütésével, a rendszer automatikusan visszaállítható. Az amerikai v-chip történetének egyik legfontosabb tanulsága, hogy a besorolási kötelezettség igen nehéz feladatot ró a műsorszolgáltatóra, hiszen olyan alapvető érdekellentétet rejt magában, amely valószínűleg kibékíthetetlen. Azokban az országokban, ahol az emberek szabadidejük meghatározó részét a tévé előtt töltik, és a csatornák a nézettségért folyó versenyben vad konkurencia-harcban állnak egymással, a műsorkészítőknek olyan műsorokat kell kínálniuk, amelyek a nézőket nagy valószínűséggel érdeklik. Az erőszak pedig - amint egy ORTT megbízásából készült kutatás is igazolja – alkalmas arra, hogy a műsorszolgáltatók fenntarthassák a kívánt nézettségi szintet. Az erőszakos akciók/jelenetek nézettségnövelő hatásának vizsgálata kapcsán az összefoglaló tanulmányban az olvasható, hogy „a kutatás statisztikai adatokon alapuló végkövetkeztetései afelé mutatnak, hogy az agresszív jelenetek sugárzása kifizetődő, mivel a befogadók nagyobb valószínűséggel tartanak ki az adott program mellett”. Emellett általánosságban megállapítható, hogy a brutális részek nézőközönségének átlagos száma magasabb, mint a békés filmrészleteké.[2]

2001-ben még nem láttak arra módot, hogy a V-chip Európába is betörjön, mivel az analóg technika ezt még nem tette volna lehetővé. Ma viszont egyre több háztartásban van elérhető digitális szolgáltatás, és Magyarországnak 2011-ig kell teljesítenie a digitalizált televíziózást, mellyel együtt a V-chip használatára kötelezi hazánkat az Európai Unió Bizottsága.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. (axelmédia, violence-chip)
  2. Szilády Szilvia, Televíziós erőszak, Kispesti konferencia 2004

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szilády Szilvia: Televíziós erőszak, Kispesti konferencia 2004.; [1]
  • Szilády Szilvia: A televíziós erőszak és a kiskorúak védelme, Szabályozási alternatívák külföldön és itthon, 2001. április 1.; [2]
  • Szilády Szilvia: Audiovizuális gyermek- és ifjúságvédelem az EU tagországaiban: ahány ház, annyi szokás, 2001; [3]