Vércsoport állatoknál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Nem csak az embernek, más emlősállatoknak (főleg háziállatoknak) is megkülönböztetik a vércsoportjait. Az állatorvoslásban a kutyák és macskák vérének gyűjtése, illetve vérátömlesztése fordul elő a gyakorlatban, foglalkoztak kutatások azonban az emberszabású majmok, lovak, szarvasmarhák, patkányok vérkompatibilitásával is. Felhasználhatók a vércsoportok a pedigré ellenőrzésére is, ezt azonban az utóbbi években felváltotta az SNP-k (egypontos nukleotid-polimorfizmusok) használata.[1]

Az állati véradóknak is meg kell felelniük bizonyos követelményeknek. A kutyáknak legalább 25 kg-osaknak (egy ekkora állattól kb. 450 ml vért, azaz 1 Canine Unitot lehet levenni[2] a juguláris vénából[3]), a macskáknak 5 kg-osaknak kell lenniük, nem lehet fertőző betegségük, és nem lehet túl kevés az egyes vér-összetevőikből. Ne hordozzon implantátumot sem. Az ideális véradó fiatal-középkorú, nem vemhes (kutyánál a DEA 1.1 ellenanyagok miatt), megfelelően oltott, de oltást a véradás előtt 10-14 nappal nem kapott (a vérlemezkeszámot és funkciót befolyásolja), klinikailag egészséges állat. A fertőző betegségeken kívül az egy héten belüli láz, friss harapott seb, bőrgyulladás, periodontális gyulladás, daganatos betegség is kizáró tényező. Egy adag vért legfeljebb két állat számára lehet felhasználni.[4] Nagyobb mennyiségű vért is le lehet venni (de nem az összeset) az eutanáziára behozott állatoktól.[5]

A magyarországi klinikákon a kompatibilitás ellenőrzésére általánosságban a három csepp-próbát használják: egy csepp donor vér, egy csepp recipiens vér és egy csepp fiziológiás sóoldat vegyítése után, agglutináció esetén nem lehet transzfúzió az adott párosítással.

Kutyák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kutyák vércsoportjait a DEA (Dog Erythrocyte Antigens, azaz kutyavörösvértest-antigén) szócskával és egy számmal jelöljük. Legalább tucatnyi DEA-vércsoport létezik, de közülük csak néhányra létezik klinikai teszt (általában a DEA 1.1-re szokás tesztelni). Az ismert DEA-vércsoportokon kívül a Pennsylvania Egyetem kutatói felfedeztek egy új kutya-vércsoportrendszert Dal néven. A Dal a dalmaták egy részében hiányozhat.

A kutya bármely DEA-csoportra pozitív vagy negatív lehet. Ha pozitív, akkor annak a vércsoportnak az antigénje jelen van a vörösvértesteinek felületén, ha negatív, akkor nincsen jelen. A DEA 4 és a DEA 6 antigének a kutyák 98%-ában megtalálhatók (így ha egy állat csak ezzel a két antigénnel rendelkezik, csaknem univerzális donor). A DEA 1 vércsoportnak több altípusát fedezték fel, ezek név szerint: DEA 1.1, DEA 1.2 és az DEA 1.3. Klinikai szempontból a három legfontosabb vércsoport a DEA 1.1, DEA 1.2 és a DEA 7 (de a DEA 1.3, DEA 3 és a DEA 5 is érzékenyítheti a recipienst). A DEA 1.1 különösen lényeges, mert erre nézve termelődik a legtöbb antigén, ezért ez felelős a legsúlyosabb klinikai immunreakciókért a transzfúziók során. A kutyák kb. 50%-a pozitív a DEA 1.1 antigénre nézve.

A kutyáknál kezdetben szinte soha nincsenek jelen antitestek a vérben. Ezért az első transzfúzió nem vált ki immunreakciót, de a következőknek súlyos következményei lehetnek, ha a donornak más a DEA 1.1 vércsoportja. Ezért a keresztpróbákat lehetőség szerint mégis ajánlott elvégezni. Néhány kutya születésétől fogva immúnis a DEA 7-re, így egy DEA 7-pozitív donortól származó első vérátömlesztés is problémát okozhat számára.[6] Kb. minden 15. kutya negatív minden antigénre, így univerzális donor.[7]

Macskák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A macskáknál egyetlen AB-vércsoportrendszert sikerült eddig felderíteni. A macskák A, B vagy AB vércsoportúak lehetnek (O vércsoport nem létezik náluk). Az A allél domináns a B-vel szemben. Az AB típus nagyon ritka, úgy tűnik hogy recesszív az A-val, de kodomináns a B-vel szemben. A legtöbb macska A vércsoportú, ám a egyes fajtatiszta tenyészetekben a B vércsoport aránya 50%-nál is magasabb lehet (például Cornish Rex, Devon Rex, Brit rövid szőrű, Exotic, Török Van és Török angóra). A B vércsoportú macskák erős antitesteket termelnek az A (és így az AB) vércsoportú vér ellen, míg az A vércsoportú macskák általában csak gyenge B-antitestekkel rendelkeznek.[8] Nincs univerzális donor, ezért a vért minden esetben megfelelően ellenőrizni kell. A keresztpróba (kis keresztreakció) során a recipiens vörösvértesteit hasonlítják össze a donor vérszérumával, a kiterjesztett keresztpróba (nagy keresztreakció) esetében a recipiens vérszérumát hasonlítják össze a donor vörösvértesteivel.[9] Fontosabb a donor vörösvértesteinek védelme, mert fatális immunreakciót többnyire az vált ki, ha a donor vörösvértesteket támadja meg a recipiens szervezete.

Magyarországon az általánosan tartott házi macskák zöme európai rövid szőrű, és nagy valószínűséggel A-s vércsoportú. Így a laborvizsgálatra csak akkor szokott sor kerülni, ha van rá idő, illetve a fajta miatt feltételezhető, hogy immunreakció léphet fel.

Gepárdok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gepárdok genetikai változatossága igen alacsony fokú, ennek feltehető oka, hogy néhány tízezer évvel ezelőtt a faj összlétszáma alig pár ezer főre csökkent. Emiatt köztük még egyes szervek (pl. bőr) átültetése is lehetséges immunválasz nélkül, és vér is korlátlanul adható, vércsoportok nincsenek.

Vadászgörények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadászgörényeknél nem sikerült a többszörös transzfúziós kísérletek során immunválaszt előidézni. Ez vagy azt jelenti, hogy nincs nekik a többi emlőséhez hasonló vércsoportrendszerük, vagy azt, hogy az antigén-rendszereik kimutathatatlanul gyenge immunválaszt adtak az eltérő vércsoportú vérre. Mindkét esetből az következik, hogy a vadászgörények esetében még keresztpróbára sincsen szükség, bármely egészséges donorból a vér transzfúziója nem jár a recipiens számára klinikai kockázattal.[10]

Egyéb állatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lovaknak 8 vércsoportját ismerjük: A, C, D, K, P, Q, T és U. A szarvasmarhák polimorf rendszerében megkülönböztetnek A, B, C, F, J, L, M, S és Z polimorfizmusokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]