Ultrák (sport)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ultrák a sportklubokat, de főként labdarúgócsapatokat támogató szurkolói csoportok egy jellegzetes stílussal rendelkező válfaja, leginkább az európai és dél-amerikai labdarúgó csapatok mérkőzésein találkozhatunk velük. Kultúrájuk leglátványosabb része azokból a képekből és koreográfiákból áll, amiket a meccs alatt a stadionokban mutatnak be.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görögtüzes koreográfia a Napoli ultráitól.

Az ultramozgalom eredete máig vitatott. Európában a legelső szervezett szurkolói csoport 1928-ban alakult B-közép néven Budapest városában, amit a Ferencvárosi Torna Club nevezetű helyi csapat szurkolói alapítottak.

Olaszországban, az 1960-as évek elején bukkant fel, amikor az egyesületek jelentősen leszállították a stadionok bizonyos szektoraiba szóló belépőjegyek árát. Maga az ultra szó latin eredetű, jelentése „ami túl van”. A '90-es évek óta az ultra, az Angliában kifejlődött casual és huliganizmus köré gyakorlatilag teljes szubkultúra fejlődött.

Jellegzetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csoport általában egy szűkebb vezetői szerepkört birtokló mag körül épül ki, (ők irányítják az egész csoportot) míg a létszám a kisebb csoportokból szerveződik össze, melyek összetételét meghatározhatják baráti vagy lokális szálak, esetleg az azonos politikai nézet. Általában az idősebbek szavát a fiatalok feltétel nélkül elfogadják, fontos a hierarchikus felépítés.

A csoportok rendelkeznek különböző méretű transzparensekkel, drapériákkal, zászlókkal melyeken a csoport neve és jelképe található. Némelyik csoport legyártatja és árusítja a saját termékeit, mint pl: sálat, sapkát, pulóvert vagy kabátot. Egy csoport létszáma a néhány főtől a több százig terjedhet és a stadionokban általában elválasztanak a részükre egy vagy akár több szektort is. Saját weblap illetve fanzine szintén fontos részét képezi a mozgalomnak. A mozgalom íratlan szabályai:

  • Az ultrák a meccsek folyamán minden esetben állnak
  • Lehetőség szerint, a távolságok és anyagi akadályok ellenére minden meccsen meg kell jelenni otthon és idegenben
  • Szünet nélkül támogatni (énekelni, tapsolni) kell a csapatot, az eredmény alakulásától függetlenül
  • Állandó törzshely a stadionon belül

Ultrák a meccsen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Grobari ünnepli a Partizán 19. bajnoki címét 2005-ben.

A nagy rangadókra általában látvánnyal, koreográfiával készülnek a csoportok. Ezek kivitelezése akár hetekig is eltarthat. A koreográfiák mérete, kidolgozottsága a csoport anyagi helyzetétől illetve az előkészítő munkában résztvevők létszámától, tehetségétől, ötletességétől is függ. Ezek témája általában a klub vagy a csoport dicsőítése, esetleg az ellenfél kigúnyolása lehet (de a kettő kombinációja is gyakori), esetleg más aktualitás. Az élőképekhez gyakran görögtüzeket, füstbombákat és egyéb pirotechnikai eszközöket is felhasználnak, a kartonlapok, lufik, papírfecnik, pénztárgépszalagok vagy műanyagcsíkok mellett. Gyakori technika az egész szektort beterítő, általában műanyagfóliából készített óriás zászló, amelyre előzetesen festik rá az aktuális témát.

A látványelemeket a mérkőzést megelőzően – méretétől függően akár több órával a meccs előtt – szállítják a helyszínre, ahol elvégzik az esetleges utómunkálatokat. A bemutatóra a csapatok bevonulásakor kerül sor. Minden csoport rendelkezik egy saját szimbólummal, címerrel. Ez sokféle lehet, gyakoriak az erőt és hűséget jelképező bulldogok vagy egyéb harciasságot, nemességet tükröző állatok a címerben (oroszlán, sárkány, párduc) esetleg pajzs alakú címer évszámokkal, rövidítésekkel. Nem ritkán politikai jellegűek is lehetnek (Che Guevara arckép, sarló és kalapács, kelta kereszt) esetleg könnyedebbek mint sörös korsó, rajzfilm figura, vagy marihuána levél. Maga a szurkolás (kórus) fontos részét képezi a mérkőzés közben megoldandó feladatoknak. A nagyobb csoportokat megafonnal irányítja az előénekes, ezáltal lesz egységes a produkció. Fülbemászó slágerek átköltései adják a repertoár nagy részét (Pl: Guantanamera, Ének az esőben, Go West, stb…) Gyakori az utált ellentábor szidalmazása is – abban az esetben is, ha az nem egyezik meg a pillanatnyi ellenféllel – ami gyakran szintén dalban foglalva valósul meg. Megemlítendőek még a taps, fütty, ugrálás, hajlongás kombinációk is. A mérkőzések jellemző képe a kerítés mászás is, amely a gólöröm egy felhevültebb kifejezési formája.

Politika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon nem nevezhetünk kifejezetten csoportokat úgy politikai jellegűnek, mint klasszikus értelemben az olaszországi ultrák közül a Laziót vagy Livornót. Magyarországon a többség, ha már politikai nézetet kell megosztani a nagyközönséggel, akkor inkább a jobboldal, de inkább a szélsőjobb felé tendálódik (Ferencváros, Újpest, Kispest, Debrecen, Diósgyőr, Nyíregyháza, Zalaegerszeg. Baloldali tábor volt korábban a Székesfehérvár és Pécs.

Külföldön teljesen más a helyzet. Olaszországban megtalálhatóak a klasszikusan szélsőjobboldali táborok (Lazio, Verona, Ascoli, Inter) és a klasszikusan szélsőbaloldali táborok (Livorno, Atalanta, Pisa) is, sőt, arra is van példa, hogy egy csapat szurkolótáborán belül megtalálhatók a jobb- és baloldali beállítottságú csoportok (Milan). Spanyolországban a Real Madrid ultrái erősen jobboldaliak, míg ott színezik a képet a katalán és baszk csapatok is, amelyek erős függetlenedési törekvéseikkel sokszor szemet szúrnak a többi spanyol csapatnak.

Nemzetközileg kijelenthető, amelyik tábor vagy csoport vállalja politikai hovatartozását, azt zászlókkal, graffitikkel, dalokkal stb. módon ki is fejezik. Nem ritka például a Lazio meccseken a keltakeresztes zászlók megjelenése vagy Livornóban a Lenint ábrázoló kétrudasok és sarló-kalapácsos, vörös csillagos zászlók és transzparensek, de az utóbbi években - főleg a 2006-os év erőteljes belpolitikai események következményeként - hazánkban is terjed a nemzeti szimbólumok, így az árpád-sávos zászló, a Nagy-Magyarország valamint a turulmadár használata.

Rivalizálás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rivalizás különböző okokból adódhat, jellemzően lehet politikai szembenállás, vagy a legfőbb városi riválisok közötti, illetve egy szűkebb régión belül is gyakori, hogy a „szomszédvárak” ultrái gyűlölik egymást.

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A leghíresebb szembenállás egyértelműen a Fradi-Újpest, ennek van a legnagyobb hagyománya és ennek a két csapatnak a tábora a legnagyobb. Szintén jelentős még a fővárosban a Honvéd-Újpest és a Honvéd-Vasas is. Vidéken futballban Diósgyőr-Nyíregyháza, Debrecen-Békéscsaba, Debrecen-Nyíregyháza, Haladás-ZTE, Nagykanizsa-ZTE, ZTE-Győr, Fehérvár-Győr, Pécs-Komló, Pécs-Fehérvár, Pécs-Kaposvár, Siófok-Kaposvár, Tatabánya-Győr, Celldömölk-Tatabánya, Celldömölk-ZTE, Szeged-Békéscsaba, Cegléd-Vecsés. Sok fővárosi-vidéki csapat sem szívleli egymást, de alakultak ki barátságok is jó példája ennek a Fehérvár, Debrecen, Diósgyőr hármas; valamint a Haladás-Újpest, Kaposvár-Kecskemét, Haladás-Kecskemét, Kispest-Haladás, Haladás-Celldömölk és a Ferencváros-Zalaegerszeg közti jó kapcsolat.

Futballon kívül jelentős még a kézilabda (itt szinte csak női vonalon), itt ki lehet emelni a Győr-Dunaújváros, Békéscsaba-Debrecen, Hódmezővásárhely-Békéscsaba, Ferencváros-Debrecen, Vác-Érd párosításokat. Férfi kosárlabdában említést érdemel a Körmend-Szombathely-ZTE, a Hódmezővásárhely-Szolnok és a Dombóvár-Kaposvár párosítás is.

Filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keménymag (Ultra'), Futball Faktor, a BBC dokumentumfilmjei, Discoveryn vetített Futball Huligánok dokumentumfilmjei sokszor közösen kezelik az ultrákat a huligánokkal, de jellegzetesen bemutatják az adott ország szurkolói kultúráját.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]