Ujściei csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ujściei csata
Konfliktus Északi háború (1655–60)
Időpont 1655. július 24-25.
Helyszín Ujście, Wieluń, Piła, a Noteć és Głab folyók partján
Eredmény svéd győzelem
Szemben álló felek
Herb Rzeczypospolitej Obojga Narodow.svg Lengyelország-Litvánia Svéd Királyság
Parancsnokok
Herb Lodzia.jpg Andrzej Grudziński
Herb Grzymala.jpg Krzysztof Opaliński
Porvoo.vaakuna.svg Arfuid Wittemberg
Szemben álló erők
14 400 fő 17 000 fő
Veszteségek
Minimális Minimális


Az Ujściei csata Lengyelország-Litvánia és Svédország közötti ún. északi háború első ütközete 1655. július 24-25-én. Az esemény egyik szégyenfoltja a lengyel történelemnek, mivel a betörők előtt a lengyel sereg – rövid ellenállást követően – letette a fegyvert és a svéd király X. Károly Gusztáv alá adta magát.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1655-ben a X. Károly Gusztáv svéd király és a Riksdag háborút deklarált több mint negyedszázados nyugalom után a lengyel-litván állam ellen, azon okból, hogy II. János Kázmér igényt támaszt a svéd trónra. A svédek mellé állt a brandenburgi választó is.
A lengyel haderő nagyobb részét ekkor még keleten az oroszok és a Bohdan Hmelnickij vezette kozákok elleni háború kötötte le Litvániában, Ukrajnában és Fehéroroszországban, bár aktív szövetségesük volt a Krími Tatár Kánság.
Brandenburg felől egy tekintélyes számú svéd sereg indítottak Arfuid Wittemberg generális vezetésével. Eközben Bogusław Leszczyński 1655 júniusában kihirdette Nagy-Lengyelországban – köztük a kaliszi és a poznańi vajdaságokban –, a nemesi felkelést és a parasztokat is hadba szólították.

A hadak összetoborzása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közeledő aratási és egyéb nyári munkák miatt a vidék nemessége és parasztjai csak lassan szállingóztak a táborba. Az elsőként beérkező kaliszi vajda, Andrzej Grudziński a hiányosságokat tapasztalva pátenst adott ki, amelyben megparancsolta, hogy legkésőbb június 27-én vonuljanak be az emberek. A táborban összegyűlt vitézek között ott volt a későbbi lengyel király Sobieski János is.
Ekkora Wittemberg serege már közeledett Nagy-Lengyelország felé, míg a kitűzött időpontra, 27-ére a lengyel nemesek és a közfelkelők megjelenetek a táborban. A friss, még harcban részt nem vett reguláris ezredek mellett banderiális és egyszerű paraszti csapatok voltak, utóbbiak nagyjából harmad-negyedrangú erőt tettek ki a képzett, harcedzett és jól felszerelt svéd sereggel szemben, aminek vezére tapasztalt veterán katona volt és jeles érdemeket szerzett a harmincéves háború németországi hadjárataiban. A svédek mellett ott lovagolt egy volt kancellár és marsall, Hieronim Radziejowski, aki a Szejmben összetűzésbe került számos lengyel főúrral és a királlyal is. Privát sérelmeiért bosszút akarván állni lelkesen asszitált a svéd betöréshez és titkon további árulókat keresett. A svéd király azonkívül megígérte Radziejowskinak, hogy a svéd korona tartományával szervezett Nagy-Lengyelország kormányzói székébe is ő ülhet bele.

A lengyelek hadállása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rövidel Grudziński megérkezése után egy másik lengyel főúr, Krzysztof Opaliński poznańi vajda is a sereghez csatlakozott. Ők ketten lettek a parancsnokok, azonban nekik is hiányos harci tapasztalataik voltak. Igazi hadvezető képességekkel csak az alacsonyabb rangú kapitányok és ezredeskapitányok bírtak. Köztük volt Władysław Skoraszowski, akinek tanácsára a vajdák eljártak. A lengyel sereg három helyen ütött tábort: Piła, Wieluń és Ujście mellett. Skoraszowski elképzelése szerint ezt a három pontot kell megerősíteni, továbbá az előttük elterülő két folyó, a Noteć és Głab szakaszának gázlói előtt sáncokat ásni. A táborok szorosan egymás mellett álltak, hogy hatékonyabb tudják kivédeni a támadásokat. Amelyik ponton az ellenség átkell, arra teljes erővel rá kell csapni. A főpontot Ujście képezte, itt volt a poznańi vajda főhadiszállása.
Az eddig beérkezett csapatokból a lengyelek már több mint tizennégyezer embert tettek ki.

A svéd taktika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wittemberg lassan haladt előre és még júliusban vagy három hetet vesztegelt német területen, hogy a lengyelek készenléte alábbhagyjon. S valóban, július 16-án már sokan távozni akartak a táborból, mert egyetlen svédről sem érkezett hír. Skoraszowski úgy döntött, hogy portyázni indul. Mialatt távol volt zavargás tört ki a sereg kálvinista lengyeleivel, s közben az Odera vonalán már hömpölygött a „svéd özönvíz” 17 ezer fős serege 72 ágyúval. A svéd sereg bizonyos idegen katonákból, elsősorban német zsoldosokból állt, amellett a tisztikar egy része is németekből állt, akik szintén komoly tapasztalatokkal rendelkező, harmincéves háborúból való veteránok voltak.

Július 21-én Heinrichsdorfnál lépték át a lengyel határt a svédek. Gustav Oxenstiernát küldték levéllel a lengyel parancsnokokhoz, akik késlekedtek a válaszadással.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wittemberg harcra készen Wałcznál volt, mikor a lengyelek nem is álltak hadrendbe. A seregben zűrzavar támadt, amikor a vezérek elküldték a választ, míg néhány fős portyázó csapat közben ejtett egypár foglyot. Csakhamar megjött a svédek megadásra szólító levele június 23-án. A következő nap kezdődött az ütközet megszokott portyázásokkal. Ezeket a svédek azonban könnyedén visszaverték, Wittemberg ugyanis nem a megszokott harcmodorral – lovassági támadás ellen lovassággal –, hanem ágyútűzzel felelt az ilyen támadásokra. Wittemberg tudta, hogy a lengyel lovasság mennyivel felül tudja múlni a svédekét, ezért folyamodott más módszerekhez. A lengyelek gyalogosai is alulmaradtak a svéd gyalogsággal, akiknek új, nagy tűzhatású muskétáik voltak és összehangolt manőverekben és fegyelemben fölényt tanusítottak.
A svédek ujściei tábor ellen kezdtek támadásba, ahonnan szemből ágyútüzet kaptak. A sáncok védelmében azonban az ellenség fedezve volt szemből és nem sok kárt tettek bennük a lengyel ágyúk. Két lengyel zászlóalj még egy rohamra tett kísérletet a svéd állások ellen, ezeket azonban visszaverték.
A lengyel nemesek körében érthetetlenség és felháborodás követte Wittemberg stratégiai lépéseit, mert felrúgta az addigi hagyományos taktikát, viszont világossá vált a svédek magabiztos fölénye, amellyel szemben a lengyelek nem nyerhettek csatát.

Másnap Opaliński és Grudziński tárgyalni kezdtek Wittemberggel. Radziejowski hamis ígéretekkel, többek közt a svéd királytól várható privilégiumokkal, nagyfokú autonómiával és különböző magas tisztségekkel kecsegtette a vajdákat, akikkel megegyeztek a fegyverletételről. A lengyel sereg másik része próbált ellenállni Skoraszewski vezetésével, de a svédek és a lengyelek megadásra kényszeríttették őket.

Árulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy-Lengyelország kapitulált a svédek előtt, további ellenállás az egész országrészben alig. A magukat a svéd király alá helyező lengyelek között volt Sobieski is, aki több mint egy évig volt svéd szolgálatban.
Rövidesen még több nemes, város, sőt egyszerre egész régiók álltak át a svédek oldalára, részben mert elégedetlenek voltak János Kázmér uralmával, másrészt aggasztotta őket a keletről jövő tatár, orosz, török és kozák előretörések, valamint II. Rákóczi György kísérletei a lengyel trón megszerzésére. Többen abban bíztak, hogy Svédország Erdéllyel, Oroszországgal, az Oszmán Birodalommal és a kozákokkal szemben megvédi majd őket.

Wittemberg nyomában X. Károly Gusztá] is vonult hadai élén, a brandenburgi választó hadaival, majd a porosz hercegi seregekkel, melyek az ország nagy részére kiterjesztették uralmukat.
A svéd diadalmenet majd csak a Jasna Góra-i kolostor alatt fog megtorpanni.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]