Ugróvillások

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Ugróvillások
Evolúciós időszak: Kora devon–Jelenkor
[1]
Orchesella cincta
Orchesella cincta
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Belső szájszervűek (Entognatha)
Alosztály: Ugróvillások (Collembola)
Lubbock, 1870
Szinonimák

Arthropleona

Rendek

Entomobryomorpha
Poduromorpha
Symphypleona
Neelipleona (vitatott)

Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Ugróvillások témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Ugróvillások témájú kategóriát.

Az ugróvillások (Collembola) a hatlábúak (Hexapoda) altörzsébe tartozó alosztály, az ízeltlábúak legnagyobb egyedszámú osztálya (illetve alosztálya). 2011-ben egyes szerzők szerint mintegy 3500[2], mások[3] szerint 7500 fajuk ismeretes.

Származásuk, rendszertani helyzetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legősibb szárazföldi állatok közé tartoznak; devon vörös homokkőből 400 millió éves fosszíliáik kerültek elő. „Élő fosszíliáknak” is nevezik őket, mivel testfelépítésük a devon időszak óta lényegében nem változott.

A hatlábúak azon három rendjének egyike, amelyeket nem sorolnak többé a rovarok közé. A másik kettő az előrovarok (Protura) és a Diplura. A három rendet gyakran az Entognatha osztályba sorolják szájszerveik belső elrendeződése miatt, bár nem állnak közelebbi rokonságban egymással, mint a rovarokkal.

Egyes DNS vizsgálatok[4] azt sugallják, hogy az ugróvillások az egyéb hatlábúaktól elkülönült fejlődési irányt képviselnek, mások ezt nem támasztják alá.[5] Ez annak tudható be, hogy az ízeltlábúak molekuláris evolúciója nagyon szerteágazó.

A hagyományos rendszerezésben az ugróvillásokat a rovarok osztályának egy rendjeként tartották számon. Ha a filogenetikus osztályozás szerint az Entognatha osztályhoz soroljuk, akkor alosztály, ha az ízeltlábúak alapi csoportjának tekintjük, akkor osztály.

Különlegességük, hogy az ivarérettség elérése után is vedlenek. Fejlődésük kifejlés: epimorfózis, monometabólia.

Előfordulásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egész Földön elterjedtek. Magyarországon mintegy kétszáz fajukat mutatták ki.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

0,2–9 mm hosszúak, szárnyatlanok, 3 pár lábbal. A tor 3, a potroh leggyakrabban 6 szelvényű.

Fej[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fejükön egy pár szemük van és csápok. A csápok mindig 4 ízűek, ízenként külön izomzattal. A legfeljebb 8 ommatidiumból álló összetett szemek a csápok tövében nőnek — sok fajuk teljesen vak. A nedvességet a higro-receptornak nevezett posztantennális szervükkel érzékelik. Szájszervük általában rágó.

Tor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Toruk első szelvénye sokszor fejletlen. Elsődlegesen szárnyatlanok.

Potroh[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fartoldalékuk (cercus) nincs.

Névadó speciális szervük az ugróvilla (furca).[6] Ez a potroh 4. haslemezén ered, és nyugalmi helyzetben előrefelé a testhez simul. Amikor erős izomzata összehúzódik, a villa hátrafelé kivágódik, és ettől a test előrelendül. Az ugróvilla egyes csoportokon csökevényes vagy teljesen hiányzik.

Egyéb speciális szerveik is a potrohukon találhatók: az első szelvény ventrális oldalán egy ún. hasi tömlő (tubus) a harmadikon pedig a retinakulum (akasztó). Úgy vélik, a hasi tömlőnek a vízháztartás szabályozásában lehet szerepe.

Rendszertani felosztásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rendjeiket nagyrészt testalkatuk szerint különítik el:

1) Vízi ugróvillások (Poduromorpha) rendje: testük hosszúkás, előtoruk fejlett. Több fajuk vizes élőhelyeken tömegesen él; egyesek szélsőségesen hidegtűrők. Hat öregcsaládjukba összesen családot sorolnak:

2) Hosszúcsápú ugróvillások (Entomobryomorpha) rendje: testük hosszúkás, előtoruk redukált, a csápjaik hosszúak. Négy(?) öregcsaládjukba összesen családot sorolnak:

3) Villásgömböcök (szelvényezetlen potrohúak, Symphypleona) rendje: szelvényezettségük elmosódott, potrohuk gömbölyű, általában növényzetlakók. Öt öregcsaládjukba összesen családot sorolnak:

4) Neelipleona rend (rendszertani helye vitatott) egy családdal: Neelidae

Egyesek[7] a vízi és a hosszúcsápú ugróvillásokat szelvényezett potrohúak (Arthropleona) néven közös rendbe vonják össze.

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsősorban talaj- (2 m-ig) és avarlakók, de moha között, a fák kérge alatt, a hómezők és gleccserek tetején, a hangya- és termeszvárakban, a kövek alatt, barlangokban, sőt, szobanövényeken is élnek. Nagyon gyakran megtalálhatók a bomló szerves anyagokban.[8] A talajlakók között talajban lakó (0–2 m, úgynevezett euedafikus) és a talaj felszínén, az avarban lakó (úgynevezett epedafikus) fajok egyaránt előfordulnak. Az euedafikus fajok általában fehérek és vakok, az epedafikusok sárgák, barnák vagy feketék.

A hidegre nem érzékenyek, de a melegre igen: ez elől lehúzódnak a talaj mélyebb szintjeibe. A szélsőségesen hidegtűrő fajok példája az Antarktiszon honos Cryptopygus antarcticus. Hidegtűrésük részeként akár meg is fagyhatnak — aztán amikor felmelegszik a talaj, újra aktívvá válnak.

Táplálékuk vegyes:

  • elsősorban gombahifák — ezért aztán termékenységük erősen függ a gombafonalak nitrogén-tartalmától,
  • gyökerek, egyéb növényi részek, avar, alga, zuzmó,
  • baktérium, nematoda,
  • más ugróvillások vagy azok petéi.

Mindezzel alapvetően fontos szerepet játszanak a talaj képződésében:

  • minden rothadó-korhadó anyagot fölfalnak a talajban és annak felszínén,
  • jelentősen hozzájárulnak a humusz képződéséhez azzal is, hogy ürüléküket a mikroorganizmusok könnyebben alakítják át humusszá. 1 m² területen évente mintegy 180 g humuszt termelnek.
  • Jól jelzik a talaj öregedését: a fizikai és kémiai laboratóriumi módszereknél jobban használhatóak a talaj fizikai és kémiai jellemzésére, mert az öreg talajoknak csak a legfelső rétegében fordulnak elő.

Szaporodásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hím spermatofórokat rak, és ezeket a nőstény felszedegeti.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hoell et al. (1998)
  2. Debreceni Egyetem: Talajfauna I
  3. Classis: Parainsecta (Entognatha) - osztálya
  4. Delsuc et al. (2003), Nardi et al. (2003a,b)
  5. Gao et al. (2008)
  6. Kriska, György. Vízi gerinctelenek, Élővilág Könyvtár. Kossuth Kiadó (2004). ISBN 9630945479 
  7. Török Júlia: Subphylum: Hexapoda - hatlábúak
  8. Hopkin (1997)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]