Udvarnok (település)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Udvarnok (Dvorníky)
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Nagyszombati
Járás Galgóci
Rang község
Első írásos említés 1247
Polgármester Ľuboš Gubáň
Irányítószám 920 56
Körzethívószám 033
Népesség
Teljes népesség 2090 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 82 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 163 m
Terület 25,54 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Udvarnok (Szlovákia)
Udvarnok
Udvarnok
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 21′ 00″, k. h. 17° 47′ 00″Koordináták: é. sz. 48° 21′ 00″, k. h. 17° 47′ 00″
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Udvarnok (szlovákul Dvorníky) község Szlovákiában a Nagyszombati kerületben, a Galgóci járásban. Szolgagyőr tartozik hozzá. Korábbi névelőfordulásai: Nyitraudvarnok (1888) és Irek (Fényes Elek).

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Galgóctól 9 km-re délre fekszik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Udvarnok 1247 előtt nyitrai várbirtok volt. A tatárjárás alkalmával teljesen elpusztult. A tatárokkal szembeni sajómezei ütközetben ott volt a nyitrai zászlóalj is. Legjelesebb vitézei hullottak el. Elesett Jakab, a nyitrai püspök; sokan az udvarnoki jobbágyok sorából s a szolgagyőriek közül. Ez utóbbiakból a Hechei testvérek váltak ki. Mihály elesett, Márton pedig vitézségének jutalmául 1268-ban nemességet kapott.

A tatárpusztítás lezajlása után a király adománya folytán számos új nemzetség telepedett le a vármegye területén. Így 1247-ben az Aba nemzetségből származott Tamás comesnek Udvarnokot adta IV. Béla király, mely nemzetség 1268-ban Újlak birtokában fordult elő, 1274-ben V. István király adományából Tavarnok és Ursed, 1297-ben csere utján Kelecsény, Galgócz, Galantha birtokába jutott. Az 1247-es oklevél, mely a települést "Vduornuc" alakban említi egyben a település első írásos említése is.

Az Anjouk idejében az Aba nemzetségbeli „nagy” Aba, hűtlensége miatt elvesztette Galgóc, Ujlak, Udvarnok, Divich és Saag nevü birtokait, melyeket I. Lajos király 1349-ben Kont Miklósnak adományozott.

Az okleveles említések szerint egy rév, mely a galgóczi várhoz tartozott, Udvarnokon volt. Miután azonban ezt a vámot Lajos király a Konth-féle hídra helyezte át, oly rohamos süllyedésnek indult, hogy 1363-ban már kérdés támadt az iránt, birnak-e a Vágon révvel az udvarnokiak? Az esztergomi káptalan vizsgálatot indított a király utasítására és megállapította, hogy ez a rév csakugyan az udvarnokiaké, s azon ők szabadon kelhetnek át, s ez a rév előbb volt fő- vagy közrév, mint a semptei. Mivel a semptei révet IV. Béla állította fel 1251 körül, kétségtelennek látszik, hogy az 1294-iki galgócföldi vám azonos volt az udvarnoki vámmal és révvel.

V. László 1453-ban Galgócot összes tartozékaival: Ó-Galgócz, Szent-Péterfalva, Udvarnok, Kis-Ujlak, Bajoncz, Zöldvár, Dicsi, Kelecsény, Cheneth, Jalsva, Diós, Lehotka, Pásztó és Medenczhelyekkel egyetemben Ujlaki Miklósnak, néhai László bán fiának adományozta.

Az 1533-iki dicalis összeirás szerint a nyitrai püspök birtokaihoz tartozott: Radosna, Alsó- és Felső-Vesztenicz, Racsic, Udvarnok, Szucsán, Szkacsán és Apáthi Livina mellett.

A Rákóczi szabadságharc egyik eseménye a hagyomány szerint itt történt: „Ocskay, volt kuruc kapitány Pálffy kezére adta seregét. Bercsényi nehány száz válogatott lovassal a vakmerő Beleznayt küldte utána, ki azután Udvarnok táján a Trencsén felől nagymennyiségű prédált drága portékákkal menekülő Ocskaynéra és Ocskayra akadt s vitézül rajtuk ütvén, a prédát elvette.”

Későbbi földesura a Sárváry család, majd a 18. század második fele óta az Erdődy grófi család volt.

A Nyitra megyei lutheránus lelkészség galgóczi fraternitásához tartoztak: Modrova, Hrádek, Vág-Szerdahely, Pöstyén, Drahócz, Keresztúr, Surov, Zéle, Bucsán, Galgócz, Szent-Péter, Udvarnok, Pásztó, Kuti, Melsicz, Vasárd, Attrak és Dióssi.

Fényes Elek Geográphiai szótára szerint: "Udvarnok (Irek), Nyitra vármegyei tót falu, közel a Vág vizéhez, utolsó posta Galgóctól 1 1/2 órányira. Lakja 1064 katolikus, 1 evangélikus, 26 zsidó. Van benne katolikus parókiális templom. Határa dombos; van erdeje; lakosai dohánytermesztéssel foglalatoskodnak. Földesura gr. Erdődy Józsefné".

Az 1888-as helységnévtár szerint megkülönböztetésül Nyitraudvarnok-nak is nevezték.

A 19-20. század fordulóján 1394 római katolikus, kevés izraelita, 106 német és túlnyomóan szlovák lakost számláltak össze. Postája, táviró és vasúti állomása nem volt, a 1 és fél órára lévő Galgóc volt a központ. 1788-ban épült katolikus temploma, melynek kegyura a faluban nagyobb birtokkal rendelkező Erdődy Ferenc gróf volt, a 10 plébániával rendelkező újlaki alesperességhez tartozott. Az izraelitáknak is volt itt imaházuk, amely 1890-ben épült. A faluban szeszgyár is működött.

Ugyancsak a 19. század végén írt forrás fő közlekedéséről az alábbiakat írta: "A sempte–galgóczi törvényhatósági közút a diószegnyitrakálnai állami közútból Sempte községnél ágazik ki és Udvarnok, Bajmócska községeken áthaladva csatlakozik Galgóczon a nyitra–galgóczi törvényhatósági közúthoz. Szélessége 5–6 méter, felszíne erősen hullámzatos, a Galgócz melletti somogyi szőlők felé vezető rész 10%-ig emelkedő meredékekkel. Kőalappal ellátva nincsen. Műtárgyai közül 2 boltozott, 1 kőhídfős, fafelszerkezettel és 4 egészen fából épült. Forgalma a galgóczi piaczra irányul és huszonnégy óránként 195 igavonó állat."

A Pallas nagy lexikona szerint: "kisközség Nyitra vármegye galgóci járásában, (1891) 1394 tót lakos, postahivatallal és postatakarékpénztárral".

A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Galgóci járásához tartozott.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1910-ben 1737, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.

2001-ben 1973 lakosából 1926 szlovák volt.

2011-ben 2090 lakosából 1976 szlovák volt.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1788-ban épült barokk-klasszicista stílusban a korábbi templom helyén, melyet 1559-ben említenek.
  • Szent Vendel szobra a 19. században készült.
  • A Szentháromság szoborcsoport 18. századi.
  • A szolgagyőri településrészen álló harangláb az 1870-es években készült.

Vár nyomai (Szolgagyőr)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század elején még látszottak egy közeli vár nyomai. A falutól mintegy negyedórányira, a Vágtól pedig 190 méter távolságra, egy körülbelül 57 méter magas dombon ma is várromok láthatók. Sajnos, már 1882-ben is csak igen kevés volt meg e romokból. Ma nyomuk is alig van. Ez a rom a történészek kutatása szerint az ún. Szolgagyőri Várispánságnak a központja lehetett. Stratégiai fontosságú volt, s ezért a közeli Galgóc és Bánya várak mellett ezt az inkább földvár jelleggel bíró Szolgagyőrt is fenntartották (sőt azt a honfoglalás utáni időben, tehát már mikor Galgóc régen létezett, építették fel). Ugyanis az udvarnoki rév a legalkalmasabb volt a Vágon való átkelésre és Nagyszombat vidékéről Nyitra felé ez volt a legtermészetesebb és legkönnyebben megszállható út. Ennek a révnek őrizete volt a szolgagyőri várjobbágyok első és legfőbb feladata. Erre vall az a körülmény is, hogy Szolgagyőr alkalmazottai között tárnok-udvarnokmester is volt, amely hivatalról tudjuk, hogy az a fővámszedővel volt egyenrangú. Így 1270-ből bizonyos Péter viselte e fontos hivatalt.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Udvarnok (település) lakosságának nemzetiségi megoszlása
szlovák
1926 fő (98%)
magyar
7 fő (0%)
roma
11 fő (1%)
cseh
12 fő (1%)
morva
1 fő (0%)
ukrán
1 fő (0%)
német
1 fő (0%)
lengyel
2 fő (0%)
orosz
1 fő (0%)
nem kiderített
11 fő (1%)
* 2001. évi népszámlálási adatok
A lakosság megoszlása életkor szerint
0-14 éves korú
371 fő (19%)
15-59 éves korú férfi
641 fő (32%)
15-59 éves korú nő
547 fő (28%)
60 évesnél idősebb férfi
120 fő (6%)
60 évesnél idősebb nő
280 fő (14%)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Pallas nagy lexikona
  • Fényes Elek: Magyarország geográphiai szótára, amelyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leiratik. Pesten, 1851.
  • Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai : Magyarország monográfiája: A magyar korona országai történetének földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Nyitra vármegye. Kiad.: Orsz. Monográfia Társ., Budapest, 1898. XV, 736 p.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]