Tótmegyer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tótmegyer (Palárikovo)
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásÉrsekújvári
Rangközség
Első írásos említés1248
PolgármesterJozef Derňár
Irányítószám941 11
Körzethívószám00421 (0) 35
Forgalmi rendszámNZ
Népesség
Teljes népesség4272 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség85 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság117 m
Terület51,29 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 02′ 36″, k. h. 18° 04′ 24″Koordináták: é. sz. 48° 02′ 36″, k. h. 18° 04′ 24″
Tótmegyer weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Tótmegyer témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Tótmegyer (szlovákul Palárikovo, korábban Slovenský Meder) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, az Érsekújvári járásban.

Fekvése[szerkesztés]

A Kisalföldön, Érsekújvártól 12 km-re északnyugatra fekszik. Lajoshalma (szlovákul Ľudovítov) tartozik hozzá.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve alapján arra következtethetünk, hogy a honfoglalást követően itt Árpád vezér törzsének, a Megyer törzsnek a szállásterülete volt. A Tót- előtag a község nevében csak 1725-ben jelenik meg. Szlovák nyelvű nevét a csehszlovák hatóságok két alkalommal módosították, 1920-tól Slovenský Meder, 1948. augusztus 1-jétől pedig Ján Palárik szlovák drámaíró nevéről Palárikovo a település hivatalos neve.

Története[szerkesztés]

A régészeti leletek alapján megállapítható, hogy a község területe az újkőkor óta lakott volt. A középső bronzkorból hamvasztásos sírok kerültek elő. Az i. e. 3. századtól az i. e. 1. századig a kelták megerősített települése állt itt[2] és lakott volt a római korban is.

A falu első írásos említése Meger néven 1248-ból származik, ekkor királyi birtok volt. A régészeti ásatások során feltárt kőalapzat alapján a 12. században már templommal rendelkezett. 1431-ig Stíbor birtoka, a nagysurányi uradalom része. 1435-ben Luxemburgi Zsigmond szolgálataiért Országh Mihálynak adja. A 16. században a Nyáryak, később Károlyiak a birtokosai. A török 1559-ben a falut teljesen elpusztította, még 1617-ben is Pusztamegyerként említik. 1690-ben a török kiűzése után a birtok a morva eredetű Kaunitz családé lett, akik 1690 és 1694 között morvákkal, szlovákokkal és magyarokkal telepítették be. A Rákóczi-szabadságharc idején a Kaunitz család a császár pártján állt, ezért a kuruc hadak az egész uradalmat elpusztították. 1725-ben a falu már a Károlyi család birtoka, akik a régi Kaunitz-kastély helyén új, későbarokk kastélyt építettek ide. A kastélyt a 19. század elején klasszicista stílusban építették át. A Károlyi család egészen 1945-ig volt birtokos a községben. 1787-ben 187 házában 1466 lakos élt. 1828-ban 285 háza volt 1992 lakossal, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1865-ben szeszfőzde, 1871-ben téglagyár épült a községben. Hitelszövetkezetét 1898-ban alapították. A 18. századtól a Pálffy családnak méntelepe volt a településen.

Vályi András szerint „MEGYER. Tót Megyer. Tót falu Nyitra Várm. földes Ura G. Károlyi Uraság, lakosai többfélék, fekszik Érsek Újvárhoz 1 mértföldnyire, határja jó, legelője elég. Vág vizén keresetre módgyok van.”[3]

Fényes Elek szerint „Megyer (Tót), nagy vegyes tót-német helység, Nyitra vármegyében, ut. postája Érsek-Ujvárhoz 2 1/2 órányira: 2098 kath. lak., kath. paroch. templommal, s az uraságnak igen szép kastélyával s angol kertével. Róna határa gazdag termékenységü; rétjei kétszer kaszálhatók; legelője tágas, s az uraság spanyol birkanyája felette szép; ugy, hogy hazánkban finomságra nézve egy sem mulja felül; egyszóval itt a gazdálkodás ésszerüleg folytattatik, s igen virágzó állapotban van. Nézésre méltó továbbá az urasági nagy pálinka-főzőház, angol-erőmüvekkel elkészitve. Emlitést érdemel végre az is, hogy sok gazdasági eszközöket, mellyek Angliában s Németországban a kimüvelt gazdaságnál használtatnak, az ide való lakosok minta után szinte tökéletesen megtudják késziteni. F. u. gr. Károlyi Lajos.”[4]

Nyitra vármegye monográfiája szerint „Tót-Megyer a vármegye déli részén, a Vág és a Nyitra között, Érsekujvártól 8 kilométernyire fekvő nagyközség, 2919 lakossal, kik közül 2163 tót, 619 magyar, 135 német; vallásra nézve 2789 r. kath., 105 izraelita, néhány egyéb vallású. A budapest-bécsi (marcheggi) vasut állomása, a honnan a nyitra-privigyei vonal indul ki. E község 1248-ban, „Meger” néven, mint a királyné birtoka szerepelt. Kath. temploma 1754-ben épült. Kegyura gróf Károlyi Lajos, kinek itt nagyszabásu régi kastélya, gyönyörű, nagy kiterjedésü parkja, nagy uradalma és állattenyésztése van. A XVI. században már Károlyi-birtok volt és a kastélyt is a Károlyi grófok építették. 90 szobája főúri elegancziával és kényelemmel van berendezve. Rendkívül érdekesek és művészi becsűek a kastélyban levő családi képek, valamint a számos történeti becsű családi ereklye, műtárgy, nemkülönben a körülbelül 12000 kötetet tartalmazó könyvtár. Gyönyörű függeléke a kastélynak a tágas szép pálmaház, melyben a délszaki fák és cserjék remek példányai díszlenek. A kies részletekben bővelkedő park mögött van a község főtere, mely csinos épületeivel és tisztaságával tünik ki. Itt áll a tetszetős külsejü barokk-stilü templom, a kórház, melyben apáczák végzik a betegek ápolását, a szép emeletes iskola és a takaros gazdatiszti lakások. Mindezek pedig a község bőkezü földesurainak, a gróf Károlyiaknak köszönik fennállásukat.”[5]

A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Érsekújvári járásához tartozott. A háború után lakói mezőgazdasággal, idénymunkákkal foglalkoztak, de sokan dolgoztak a vasútnál is. A faluban két szeszfőzde is működött. 1928-ban itt alapította gróf Károlyi Lajos és Maxime Ducrocqa a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsot. 1938 és 1945 között a község Magyarországhoz tartozott, ekkor Nyitra és Pozsony k.e.e. vármegye része. A magyar bevonulás előtt a lakosság 20 százaléka elmenekült. A falu termelőszövetkezetét 1950-ben alapították. 1952-ben árvíz okozott súlyos károkat.

Népessége[szerkesztés]

A 16. század közepéig lakosságát nagyrészt magyarok alkothatták. A török 1559-ben a falut teljesen elpusztította. 1690-ben a török kiűzése után a birtok a morva eredetű Kaunitz családé lett, akik 1690 és 1694 között főként morvákkal telepítették be, részben ők a mostani szlovák lakosságának ősei. Az első népszámlálásokkor már szlovák többségű volt. A magyarság számarányának további csökkenése által 2021-ben 4272 lakosából már mindössze 75 volt magyar.

  • 1880-ban 2730 lakosából 436 magyar és 2072 szlovák anyanyelvű volt.
  • 1890-ben 2919 lakosából 619 magyar és 2163 szlovák anyanyelvű volt.
  • 1900-ban 3202 lakosából 812 magyar és 2317 szlovák anyanyelvű volt.
  • 1910-ben 3603 lakosából 956 magyar és 2602 szlovák anyanyelvű volt.
  • 1919-ben 3650 lakosából 3186 csehszlovák, 451 magyar, 12 német és 1 egyéb nemzetiségű. Ebből 3585 római katolikus, 48 zsidó, 11 evangélikus és 6 református vallású.[6]
  • 1921-ben 3827 lakosából 932 magyar és 2855 csehszlovák volt.1930-ban 4407 lakosából 262 magyar és 4084 csehszlovák volt.
  • 1941-ben 4143 lakosából 1277 magyar és 2823 szlovák volt.
  • 1970-ben 5189 lakosából 113 magyar és 5045 szlovák volt.
  • 1980-ban 4769 lakosából 100 magyar és 4619 szlovák volt.
  • 1991-ben 4463 lakosából 118 magyar és 4301 szlovák volt.
  • 2001-ben 4359 lakosából 4215 szlovák és 93 magyar volt.
  • 2011-ben 4341 lakosából 3974 szlovák, 88 magyar, 27 cseh, 4 cigány és 239 ismeretlen nemzetiségű.[7]
  • 2021-ben 4272 lakosából 75 (+11) magyar, 3794 (+21) szlovák, 12 (+13) cigány, 3 (+2) ruszin, 34 (+5) egyéb és 354 ismeretlen nemzetiségű volt.[8]
Tótmegyer lakosságának nemzetiségi megoszlása

szlovák
2602 fő (72%)
magyar
956 fő (27%)
*1910. évi népszámlálási adatok
Tótmegyer lakosságának nemzetiségi megoszlása

szlovák
4215 fő (97%)
magyar
93 fő (2%)
*2001. évi népszámlálási adatok

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Vasútállomás
    Vasútállomás
  • Kereszt Lajoshalmán
    Kereszt Lajoshalmán
  • Lajoshalma emléktábla
    Lajoshalma emléktábla

Híres emberek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Ghyczy Ignác 1843: Károlyi Lajos tótmegyeri és Hunyadi József ürményi uradalmainak ismertetése. Pest.
  • Heinrich Horusitzky 1903: Agrogeologische Verhältnisse der Umgebung von Komját und Tótmegyer. Jahresbericht der Kgl. Ung. Geologischen Anstalt für 1901, 149-154.
  • Beata Egyházy-Jurovská - Lev Zachar 1987: Príspevok k stredovekému osídleniu v Palárikove. Zborník SNM - História 27, 95-115.
  • Imrich Szabó 1991: Roľnícka kultúra a folklór obce Palárikovo.
  • Anna Gardelková-Vrtelová - Peter Horváth 2015: Rekonstrukce hrobu bojovníka z Palárikova. Živá archeologie 17.
  • Paterka Pál - Ján Tirpák 2016: Terénne a geofyzikálne prieskumy stredovekých sakrálnych objektov. Monument revue 5/1, 69-71.
  • Július Jakab 2016: Antropologická analýza birituálneho laténskeho pohrebiska v Palárikove. Študijné zvesti 60.
  • Anna Gardelková-Vrtelová 2016: Pokus o rekonstrukci pochvy meče z hrobu 46 z laténského pohřebiště v Palárikově. Študijné zvesti 60.
  • Imrich Szabó 2017: Poľovný revír a bažantnica Palárikovo v premenách času.
  • Imrich Szabó 2017: A tótmegyeri vadászterület és fácános története. (ford. Birkus Magda)
  • Anna Gardelková‑Vrtelová - Peter C. Ramsl 2018: The remarkable burial of a female with signs of medical care at the cemetery of Palárikovo. Študijné zvesti 63, 95 – 106.
  • Kolečáni Karol: Zaniknuté obce v regióne dnešného Palárikova a Nový Meder 1526-1685.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
  2. ↑ Blažej Beňadik 1972: Nové keltské nálezy na juhozápadnom Slovensku. Komárno.
  3. ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  4. ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  5. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Nyitra vármegye.
  6. ↑ 1920 Soznam miest na Slovensku dľa popisu ľudu z roku 1919. Bratislava, 54.
  7. ↑ Archivált másolat. [2013. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 29.)
  8. ↑ ma7.sk
  9. ↑ Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:Palárikovo
A Wikimédia Commons tartalmaz Tótmegyer témájú médiaállományokat.
Sókszelőce Tardoskedd Nagysurány
Vágfarkasd

Észak
Nyugat  Tótmegyer  Kelet
Dél

Bánkeszi
Szímő Gúg Érsekújvár
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tótmegyer&oldid=26695460”