Tóth János (rajztanár)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tóth János
Született1852. január 30.
Hódmezővásárhely
Elhunyt1893. március 18. (41 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásarajztanár
SablonWikidataSegítség

Tóth János (Hódmezővásárhely, 1852. január 30.Budapest, 1893. március 18.) rajztanár.

Élete[szerkesztés]

Hódmezővásárhelyen született, ahol a gimnáziumot, majd Budapesten az országos mintarajztanodát és rajztanári képezdét elvégezvén, a vasútépítő-társulatnál hivatalnok, később a mezőtúri, majd a rimaszombati egyesült protestáns gimnáziumnál rajztanár volt. Innét 1884-ben Nagykőrös választotta meg a gimnáziumhoz és a tanítóképző-intézethez a rajz és szépírás rendes tanárának. E tárgyak mellett Kalocsa Balázs buzgólkodásából és áldozatkészségéből több évig a fafaragászatban is tanította növendékeit. Az 1891-92. tanévben elméje elborulván, állásáról kénytelen volt lemondani.

Tankönyvei, melyeket tanárutódai is használtak, kőnyomatban jelentek meg:

  • A középkori románépítészet rövid vázlata Magyarországon.
  • A középkori csúcsíves építészet rövid vázlata Magyarországon.
  • A népiskolai rajztanítás módszertana.

Források[szerkesztés]

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  
  • Ádám Gerzson, Nagykőrösi Athenás. Nagykőrös, 1904. 267. l.