Trianoni békeszerződés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Trianoni döntés szócikkből átirányítva)
Versailles, Nagy Trianon kastély, La galerie des Cotelles 1920. június 4., 16 óra 32 perc. A kép közepén Apponyi Albert [1]
La galerie des Cotelles - az 52 méter hosszú és hét méter széles folyosó, ahol a békeszerződést aláírták
161. Cikk. A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyarország elismeri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint e veszteségek és károk okozói, felelősek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik az Ausztria-Magyarország és szövetségesei támadása folytán rájuk kényszerített háború következményeképpen elszenvedtek.
– Trianoni békeszerződés

A trianoni békeszerződés (vagy trianoni békediktátum) az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Állam, Sziám és Cseh-Szlovákország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia [2] és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a Saint Germain-i békeszerződés is rendelkezik.)

A trianoni békeszerződést az 1920 nyarán, a Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja írta alá.

A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16.32-kor írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastély[3] 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a Galérie des Cotelles-ben.[4]

A szerződést nem írta alá a szintén az antanthoz tartozó Amerikai Egyesült Államok, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival.

A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.

Idővonal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1880. évi népszámlálás az első adatgyűjtés, amely a történeti Magyarország egészére vonatkozóan közöl adatokat a népesség fontosabb jellemzőiről, etnikai és felekezeti összetételéről[5]
Az antant területi ígéretei és az antant szövetségeseinek területi követelései
Nemzetiségek eloszlása az Magyar Királyság területén (1880)
Nemzetiségek eloszlása az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Forrás: William R. Shepherd: Historical Atlas (1911)[6]
Teleki Pál miniszterelnök, földrajztudós híres „vörös térkép"-e, Magyarország 1910-es népességének nemzetiségek szerinti eloszlásáról.
A világ egyik első olyan térképe, amelyen a népesség nemzetiségek szerinti eloszlását a népsűrűség figyelembevételével ábrázolták[7][8]

██ Magyarok

██ Németek

██ Szlovákok

██ Ruszinok

██ Románok

██ Horvátok

A Tanácsköztársaság alatt elvesztett és visszafoglalt magyar területek

Az első világháború során az 1915-ös londoni egyezményben az antant Szerbiának ígért területeket. 1916-ban titokban odaígérte Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény-DebrecenCsongrád-Tisza vonalig a Román Királyságnak, ha az hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának. Miután Románia szinte azonnal vereséget szenvedett, majd különbékét kötött a Monarchiával, és csak a világháború utolsó napjaiban üzent újra hadat, az antant eleinte vonakodott elismerni a román területi követelések jogosságát.

A Monarchia elnyomó nemzetiségi politikájával elégedetlen kisebbségi vezetők, mint például Edvard Beneš cseh nacionalista politikus, a világháború kitörésének pillanatától a nyugati országok vezetőinél lobbiztak a Monarchia feldarabolása és nemzetállamok létrehozása érdekében. Az antant hatalmak először egy többnemzetiségű, konföderatív monarchiát képzeltek el a háború után, de később világossá vált, hogy Ausztria-Magyarországot nem tudják leválasztani Németországról, és elfogadták Beneš álláspontját.

A magyar uralkodó és politikai osztály még 1918 nyarán sem számolt komolyan a vereség lehetőségével. Szeptember végén a Német Császárság vereséget szenvedett a nyugati fronton, majd október végén a Monarchia hadserege is kivérzett Itáliában. Az elégedetlenség forradalomba csapott át Magyarországon. Horvát-Szlavónország elszakadt a Magyar Királyságtól. Károlyi Mihály kormánya feloszlatta a hadsereget. Egyedül a Székely Hadosztály maradt meg mint számottevő katonai erő. Ezt kihasználva a háborút kevesebb emberveszteséggel átvészelő Románia, Szerbia és az addig nem is létező Csehszlovákia – melynek vezetői az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregéből dezertáló katonákból toboroztak légiókat – az antant politikai és anyagi támogatásával bevonult az országnak saját nemzetiségei által is lakott területeire anélkül, hogy ott komoly fegyveres ellenállásba ütközött volna. Erre azért volt szüksége Romániának, Szerbiának és Csehszlovákiának már a békeszerződés aláírása előtt, hogy a majdan létrejövő határoknak kész helyzetet teremtve érvényt tudjanak szerezni. Nem volt ugyanis valószínű, hogy az antant vezető hatalmai komoly hadsereget küldve ezt megtették volna helyettük.

Kisantant akciók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A környező államok haderőinek bevonulását a belgrádi egyezmény tette lehetővé, amelyet 1918. november 13-án, 23 óra 15 perckor írt alá Linder Béla, a magyar kormány megbízottja. Ebben Magyarország hozzájárul a demarkációs vonalak és demilitarizált övezetek antant-csapatok általi megszállásához. A román hadmozdulatok már december 13-án megindultak (ekkor még antant haderőnek beállítva magukat[9]), mindössze 5-6000 fős haderővel szállták meg Erdélyt és vonultak folyamatosan nyugat felé.

Károlyi Mihály 1918. december 3-án kiáltványt intézett a magyar néphez Fernand Vix vezérkari alezredesnek, a Budapesti Szövetséges Katonai Misszió vezetőjének követelései után.

Magyarok!

Vyx, a keleti szövetséges hadseregek nevében követeli, hogy a magyar csapatokat vonjuk ki az egész tót vidékről, mert a cseh hadsereg beavatkozására a csehszlovák állam fel van jogosítva. Ugyanekkor román csapatok szállják meg Erdélyt és átveszik a közigazgatást. A fegyverszüneti szerződéssel ez ellentétben áll, de a kormánynak nincsen hatalma ezeket a követeléseket és tényeket megváltoztatni. A kormány a magyar népköztársaság nevében ünnepélyesen kijelenti, hogy e kényszerűséggel szemben az ország semmiféle jogáról le nem mond. A joghoz és igazsághoz ragaszkodik. Hajoljatok meg a kényszerűség előtt, mert minden erőszak csak ronthatná helyzetünket a nemsokára összeülő békekonferencia előtt. Magyarország területi épségét sokszor fenyegette veszedelem. Mégis újból eggyé lett. A természet teremtette ilyenné. Mi kívánjuk, hogy a jövőben necsak az élettelen természet, hanem testvéri szeretet is kapcsolja hozzánk összes nem magyarajkú polgártársainkat. Ma is készek vagyunk teljes közigazgatási és kulturális autonómiát adni a velünk élő Összes- nemzeteknek. Szabad demokratikus keleti, Svájcot akarunk csinálni a régi Magyarországból. A határainkon túl élő szomszéd népekkel is barátságos és békés megegyezést keresünk és remélünk. A kormány most demokratikus átalakuláson dolgozik. Ide sorolja a földreformot is. Ezek lesznek erősségeink a jövőben, az eljövendő késő évszázadokban is. A népek szívbéli kibékülésének ideje is el fog következni. Álljunk úgy a világ előtt, mint akik ennek az időnek elkövetkezését tőlünk telhetőleg mindenben előmozdítottuk. A magyar népköztársaság nevében: Károlyi Mihály miniszterelnök.

– Károlyi Mihály proklamációja a magyar néphez 1918. december 3.[10]
„A magyaroknak sok okos grófjuk van, de pont a legbutábbat kellett elnökké választaniuk.”
Sigmund Freud[11]
Károlyi Mihály abból a célból, hogy Magyarország különválását Ausztriától tüntetően kidomborítsa, a hatalom átvétele után magyar részről külön fegyverszünet megkötését kívánta, noha Felső-Olaszországban már a monarchia összes harcoló csapataira nézve aláírták a fegyverszünetet, s ez még hozzá Magyarország területi épségét nem érintette. Károlyinak ez a lépése végzetes lett számunkra.
– Horthy Miklós: Emlékirataim [12]

Philippe Berthelot december 23-án tájékoztatta Károlyi Mihályt: a román hadseregnek megadta az engedélyt arra, hogy a november 13-i egyezmény által előírt demarkációs vonalakat átlépje. A Román Királyság már december 13-án proklamálta Erdély és a Regát egyesülését.

A magyar kormány december 20-án elvezényelte Kolozsvárról a Székely Hadosztályt, így a románok Kolozsvárt ellenállás nélkül foglalták el (december 24). A magyar hírszerzés december legvégén jelentette a kormánynak, hogy a román haderő alig 5-6000 főnyi, és azok nagy része is csak gyengén felszerelt, moráljában labilis. A jelentés szerint néhány zászlóalj mozgósításával a román hadsereget ki lehetett volna verni a Kárpát-medencéből. Ehelyett Károlyi 1919. január közepéig folyamatos visszavonulásokat rendelt el.

A vezető győztes hatalmak demarkációs vonalak kijelölésével egyre nagyobb területek átadását követelték. 1919. január 18-án már megkezdődött a békekonferencia. Ekkor még csak a győztes államok részvételével, és ott főleg – magyar vonatkozását tekintve – Románia, Szerbia és Csehszlovákia területi igényei kerültek szóba.

Turulos magyar bélyeg román postai bélyegzéssel (1919)

Tavaszi hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1919. március 20-án benyújtott Vix-jegyzék elutasítását követően – melynek értelmében csaknem a Tiszáig engedte volna át a területét Magyarország Romániának – lemondott a Berinkey-kormány, mivel tévesen arról értesültek, hogy Károlyi Mihály köztársasági elnök „szocialista" kormány megalakítására irányuló törekvését siker koronázta. Mindeközben estére megszületett a döntés a szociáldemokrata és a kommunista pártok egyesüléséről, ezzel együtt a proletárdiktatúra bevezetéséről. A kormányzást a Garbai Sándor vezette Forradalmi Kormányzótanács vette át, ám valójában a külügyi népbiztosként tevékenykedő Kun Béla gyakorolta a hatalmat. Ezzel egyidőben Aradon, majd a francia megszállás alatt álló Szegeden ellenforradalmi kormány alakult gróf Károlyi Gyula vezetésével, amelynek hadügyminisztere Horthy Miklós lett. A teljes nemzetközi elszigeteltségben megalakult új magyarországi tanácskormány, amelyet csak Szovjet-Oroszország ismert el, Vörös Hadsereget szervezett és megkísérelte felvenni a harcot az ország területi integritását veszélyeztető szomszédos országokkal. (Lásd: északi hadjárat (Magyarország) és 1919-es magyar–román háború.) Ugyanakkor politikai ellentétek miatt nem biztosított lőszer- és élelmiszer-utánpótlást a Székely Hadosztály számára, amely végül a román hadsereg előtt letette a fegyvert, így Románia megszállása alá került az egész Tiszántúl. A magyar Vörös Hadsereg Stromfeld Aurél vezetésével sikeresen visszafoglalta a Felvidék keleti részét, sőt még Zólyomot és Érsekújvárt is Csehszlovákiától.

Clemenceau jegyzéket küldött a Kormányzótanácshoz, amelyben közölte Magyarország északi és keleti határait, és követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza e határok mögé. Cserébe – így a jegyzék – a románok távoznak a Tiszántúlról, és Magyarország meghívást kap a békekonferenciára. A proletárdiktatúra vezetői – hosszas vita után – elfogadták a javaslatot.

Román megszállás Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az antant követelésének eleget téve megkezdődött a Felvidékről való visszavonulás. Stromfeld lemondott, helyére Julier Ferenc került. A román csapatok azonban nem mozdultak a Tisza mellől. Ekkor a Magyarországi Tanácsköztársaság a tiszai támadással fegyveresen akart érvényt szerezni a jegyzéknek, amely azonban a csapatok gyenge harcértéke miatt pár nap alatt összeomlott. Kun Béla és társai különvonaton távoztak az országból.

Ezt követően Peidl Gyula alakított szociáldemokrata-kommunista kormányt, de a román csapatok megszállták Budapestet, Győrt és Veszprémet. Friedrich István néhány román katona segítségével feloszlatta a magyar kormányt, majd József főherceget kormányzóvá kiáltotta ki, és önmagát neveztette ki miniszterelnökké. Kormányát azonban az antant nem ismerte el.[13]

Románia 1919. augusztus 11-én ultimátumot intézett József főherceghez. Az ultimátum szerint Magyarországnak teljesíteni kell minden román követelést, feladni minden hadianyagát és hadikészletét, támogatnia kell Romániát a Bánát megszerzésében, sőt politikai uniót kell létrehozni, amelyben a korábbi Osztrák–Magyar Monarchiahoz hasonlóan a román király lenne Magyarország uralkodója is. Harry Hill Bandholtz, az aznap érkezett amerikai megbízott ezt a tájékoztatást adta József főhercegnek: „Figyelembe véve azt a tényt, hogy mivel nem a román teljhatalmú megbízott adta át (ti. az ultimátumot), nyugodtan megüzenheti a küldőnek, hogy menjen egyenest a pokolba.”[14]

Horthy színrelépése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Horthy Miklós, 1920. március 1-jétől a Magyar Királyság kormányzója

Horthy Miklós 1919. augusztus 18-án lépett először a nemzetközi politika elé azzal, hogy fegyveres erejével rendet tesz az országban. „A ma reggeli ülésen Horthy, az osztrák–magyar haditengerészet volt tengernagya kijelentette, hogy kész újra szervezni a magyar hadsereget és négy nappal az erre vonatkozó engedély kiadását követően már tényleges haderő felett redelkezhet.”[15]

Horthy Miklós kommunistaellenes tiszti különítményekből hadsereget toborzott, majd csapataival az antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult, főhadiszállását pedig Siófokon rendezte be. George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után az általa vezetett Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten.

A szerződés megszületése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagy Trianon-kastély, ahol a szerződéseket aláírták. Épült 1678-ben Jules Hardouin-Mansart tervei alapján
Az új magyar-román határ és az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti vasút vonala

Még 1919 elején a béketanács semleges bizottságokat jelölt ki az etnikai határok megállapítására. Ez a Felvidéken például így zajlott: a semlegesnek nevezett delegáció két tagja cseh születésű amerikai állampolgár volt (Jan Karmezin és Robert Kamev). Ők Kassán a Schalkház szállodában hamisított jegyzőkönyveket vettek fel, amelyek később a tárgyalásokon döntő érvként szerepeltek az elcsatolás mellett. Ugyanakkor a Teleki-féle térképeket nem vették figyelembe.[16]

A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal, akinek itt került elő híres, a Kárpát-medence etnikai viszonyait ábrázoló térképe, amelyen piros színnel jelölte a magyarságot. Innen az elnevezés: „a vörös térkép”. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott házi őrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án – a béketervezet végleges lezárása után – nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres „védőbeszédét”.[17]

Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben? Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.
A „négy nagy”: Lloyd George angol, Orlando olasz, Clemenceau francia miniszterelnök és Woodrow Wilson amerikai elnök. Ők szabták meg a békefeltételeket

Ezután átvették a szerződést tartalmazó dokumentumot, majd pár nap múlva – lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket – aláírták. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (például a Csallóköz, Székelyföld, az egykori Partium és Bácska egyes részei), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia alapvetően Magyarország területi integritásának megőrzését szerette volna elérni. Érveik az ország történelmi, földrajzi és gazdasági egységét igyekeztek alátámasztani. Emellett a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét is, a szövetségesek által sokat hangoztatott önrendelkezés és nemzetiségi elvre hivatkozva.[18] Apponyi beszéde sokakban nagy hatást keltett, mivel azonban a békeszerződést illetően a döntés már megszületett, érveit nem vették figyelembe.[19]

A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter írták alá 1920. június 4-én. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.[20]

A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem az első számú felelősének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta kik, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.
Edvard Beneš csehszlovák külügyminiszter prágai parlamenti beszéde 1920. február 26.

Magyarország új határai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország elcsatolt területei
Román etnikai térkép a Monarchiáról és Romániáról
Ausztria-Magyarország etnikai térképe (1910)
Szlovák és magyar nyelvterületek határai az első világháború végén és a mai határok
Vas vármegye nyugati határának változása 1922-1923-ban, emléktábla a Vas-hegyen
Magyarország területi változásai 1938 és 1941 között
Határkő 1922-ből az új magyar-román határon Csenger mellett

Magyarország (más néven Magyar Királyság vagy a Magyar Szent Korona országai) az alábbi területeket veszítette el:

Továbbá

A békeszerződés eredményeképp a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, (az ország Horvátország nélküli területe 282 870 km²-ről 92 963 km²-re csökkent) lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1919. január 29-én a balassagyarmati polgárok Vizy Zsigmond százados katonáihoz csatlakozva fegyvert fogtak, s kiverték a megszálló cseheket, akik az Ipoly völgyében vezető vasútvonal megszerzésével, az alakuló Csehszlovákia határainak még délebbre tolásával próbálkoztak. Balassagyarmat ezzel kiérdemelte a Civitas Fortissima, azaz a „legbátrabb város" megtisztelő címet.

Kisebb módosítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1920. augusztus 1-jén az őrségi Kerca határőrei a két falu felkelt népével összefogva kiűzték a szomszédos Szomoróc községet megszálló szerb–horvát–szlovén csapatokat. A fegyverrel kinyilvánított akarat eredményeként – hosszas tárgyalás után – 1922. február 9-én Szomoróc visszatérhetett Magyarországhoz. (A két falu 1943-ban Kercaszomor néven egyesült.)
  • A Zala megyei Bödeháza és Zsitkóc között található Szentistvánlakot nem is említi a trianoni békeszerződés, valószínűleg tévedésből. Mivel közelebb fekszik a Magyarországnak ítélt Bödeházához, a határmegállapító bizottság döntése alapján Magyarországon maradt.
  • Sopron az 1921-ben tartott népszavazás alapján a Magyarországhoz tartozás mellett döntött, emiatt a néhány környező település is Magyarországhoz került. Ezzel Sopron a „leghűségesebb város” (Civitas Fidelissima) címet érdemelte ki (lásd még: Soproni népszavazás);
  • az Ausztriának ítélt országrészen Vas vármegye szombathelyi járásában kitört zendülés ill. tiltakozás nyomán tíz határmenti, németek és horvátok lakta falu – Felsőcsatár (egykor Alsó- és Felsőcsatár), Horvátlövő, Narda (egykor Kis- és Nagynarda), Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa, Vaskeresztes (egykor Német- és Magyarkeresztes) – osztrák fennhatóság alatt megtartott népszavazás után 1923. január 10. és március 9. között átkerült Magyarországhoz, Szentpéterfa ezzel kiérdemelte a „leghűségesebb magyar község” címet. Eredetileg Rendek (Liebing) és Rőtfalva (Rattersdorf) kerültek volna Magyarországhoz, de ezen községeket osztrák kérésre elcserélték Szentpéterfa és Ólmod községekre;
  • Ausztria mellett nyilatkoztak Nagysároslak (Moschendorf), Karácsfa (Hagensdorf) és Lovászad (Luising) községek (Körmendi járás);
  • 1924-ben Somoskőnek sikerült kiharcolnia, hogy Magyarországhoz tartozzon. A határt a falu dombján levő várfal alatt húzták meg. (A Magyarországnak ítélt Salgóbányára vezető egyetlen járható út ugyanis a Csehszlovákiának ítélt Somoskőújfalun és Somoskőn keresztül vezet.)[forrás?]
  • Egy szatmári falu, Zajta a békeszerződés szerint Romániához tartozott. Gál Lajos helyi iskolaigazgató, kántortanító észlelte, hogy a kihirdetett szerződés és a megállapodáson megrajzolt térkép nincs összhangban. Gál Lajos diplomáciai készségének, kitartásának és lelki erejének köszönhetően a falu visszakerült Magyarországhoz.[forrás?]

Kettévágott települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Néhány esetben az új határok belterületen vágtak szét egyes településeket.

Gyakran fordult elő, hogy egyes külterületi részeket vágott el a központi belterülettől az új országhatár, s az elvágott rész önálló községgé szerveződött. Néhány példa:

Ennél is gyakrabban fordult elő, hogy egyes elvágott külterületi részeket az új országhatár miatt más községhez csatoltak. Példák:

A leggyakoribb eset az, amikor nem egy-egy települést vágott ketté a határ, hanem korábban szorosan együttélő településeket zárt el egymástól.

Katonai következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország és a kisantant haderőinek mérete és felszereltsége az 1920-as években

Magyarország katonai alakulatait, egységeit, azok létszámát a szerződés határozta meg. Eszerint a magyar hadsereg létszámát 35 000, a tisztikarét 1750, az altiszti karét 1313 főben maximálták. A hadsereg kiegészítésére csak a toborzást engedélyezték, a szolgálati idejét 12 évben írták elő. Megtiltották légierő és nehézfegyverek tartását, csupán 185 ágyút engedélyeztek – miközben a kisantant felfegyverkezett. Nem engedélyezték repülőgépek és hadihajók gyártását. A flotta csupán három felderítő naszádból állhatott, az adriai hadiflottát elkobozták az olaszok részére.[21]

A szerződésben foglaltak betartását a Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság ellenőrizte. A gazdasági helyzet és Bizottság jelenléte (1927. március 31-ig) nem tette lehetővé a hadsereg fejlesztését. Az ország védelméhez szükséges fegyveres erőt ezekben az években az úgynevezett „rejtett alakulatok” biztosították: a belügyi illetve a pénzügyi tárcához tartozó vámőrség, csendőrség, határőrség, folyamőrség és a rendőrtartalékok.

Demográfiai következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyar Királyság lakóinak száma 20 886 487-ről 7 615 117-re esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 48,1%-át – Horvát-Szlavónország nélkül 54,6%-át – tette ki. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása gyakran nem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain. A magyar nemzetiségűek lélekszáma az elcsatolt területeken az 1910-es népszámlálás alapján:

Egyéb hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Visszahonosítási okirat 1931. évből

Ami a gazdaságot illeti, a korábbi Magyar Királyságból a termőföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a vasúthálózat 62,2%-a, a kiépített utak 64,5%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a, a hitel- és bankintézetek 67%-a került a szomszédos országok birtokába. Romániának és Jugoszláviának részt kellett vállalnia Magyarország anyagi tartozásainak rendezésében a fennhatóságuk alá került területek miatt. A további intézkedések közé tartozott, hogy nem épülhet Magyarországon vasút egynél több sínpárral. Magyarország azokról az Európán kívüli területi előjogokról is lemondott, amelyek a korábbi Osztrák–Magyar Monarchia területéhez tartoztak. Az elcsatolt területeken az új rezsimek megbízhatatlannak tartották a korábbi, többnyire magyar nemzetiségű értelmiségi, hivatalnoki réteget, és sokukat elbocsátották. Nagy részük az 1920-as években Magyarországra települt át, ahol komoly nélkülözések után is csak részben találtak munkát. Mindez belpolitikai feszültségeket keltett, felerősítette a magyarországi antiszemitizmust.[forrás?]

A magyar közvélemény így látta Trianont: „Felbontották Ausztriát, hogy ne tűrjenek Európában sok nemzet felett zsarnokoskodó egy államot. És egy Ausztria helyett csináltak csehekből, morvákból, szlovákokból, lengyelekből, magyarokból, németekből, kisoroszokból álló Csehszlovákiát; csináltak románokból, németekből, szerbekből, bulgárokból, törökökből, tatárokból, cigányokból álló Romániát; csináltak szerbekből, bosnyákokból, horvátokból, szlovénekből, törökökből, montenegróiakból, vendekből, románokból, albánokból, olaszokból, cincárokból álló Jugoszláviát. Vagyis csináltak egy Ausztria helyett négyet.”[16]

A fenti megállapítás után hat évtizeddel bebizonyosodott, hogy ezek a kreált államok nem életképesek, sorban felbomlottak, volt amelyik békességben, volt amelyik háborúban. Ma már csak Ausztria, Lengyelország és Románia olyan állam, amelyik létezik még a trianoni szerződés által Magyarország területéből részesülő államok közül.

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Trianoni kereszt Kőszegen az elveszített területekre néz

A szerződést diktáló nagyhatalmak közül az Amerikai Egyesült Államok sosem ratifikálta azt. Nagy Britanniában és Franciaországban is erős ellenállás kísérte a ratifikációt. A francia parlamentben a békeszerződés ratifikációját előadó Guernier csak azzal ajánlotta a véglegesítést, hogy a Millerand-féle kísérőlevél (amelyet a magyar kormány Fouchet-jegyzék néven kapott meg) lényeges módosításokra és enyhítésekre ad módot. Margain képviselő erre leszögezte, hogy a kísérőlevél önmagában bizonyítja a szerződés megalapozatlan voltát. Briand francia miniszterelnök és külügyminiszter pedig ugyanitt elismerte: a magyar határok meglehetősen önkényesen lettek megvonva. A határ bizonyos érdekeket sért, és bizonyos kiigazításokra lesz szükség.

Az angol parlamentben 1920. március 25-én Captain Elliot, 30-án pedig a felsőházban lord Newton, viscount Bryce, lord Montagu, lord Sydenham, lord Weardale, marquess of Crewe szólaltak fel Magyarország érdekében. 1921 májusában még mindig a ratifikációs viták voltak napirenden, amikor hatvan képviselő petícióban követelte a szerződés ratifikálásának megtagadását. A ratifikáció végül csak a Millerand-kísérőlevél létezése miatt került elfogadásra.[16]

A magyar külpolitikát a második világháború végéig egyértelműen a határrevíziós törekvéseknek rendelték alá, a vezető politikában a „mindent vissza” hívei többségben voltak a kompromisszumra is hajlandókhoz (például a székely-magyar korridort követelőkhöz) képest. Horthy azonban óvatosan közelítette a kérdést, és az apró lépésekben, de mindenekelőtt Anglia segítségében bízott. Az ország hangulatának felidézésére: „... Megnyomorították a németet, a bolgárt és törököt is. De... azoknak levágták egy-egy ujját, a magyarnak pedig kezét, lábát.”[16]

A fegyverkezési és egyéb korlátozásokat 1937-ben felmondta a magyar kormány, lényegében visszhang nélkül. Az elveszített területek egy részét a második világháború előtt és alatt a Bécsi döntésekkel (1938 és 1940), illetve német szövetségben fegyveres akciókkal az ország visszaszerezte. Az I. bécsi döntéssel a Felvidék és Kárpátalja déli többségében magyarlakta részét, Csehszlovákia német elfoglalásakor Kárpátalját, a II. bécsi döntéssel Észak-Erdélyt, Jugoszlávia német lerohanását követően pedig Muraközt, Muravidéket, Dél-Baranyát és a Bácskát.

Az 1947-es Párizsi békeszerződés visszaállította az 1937-es határokat, de három Pozsonnyal szemben lévő falu, Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún, az ún. Pozsonyi hídfő átkerült Csehszlovákiához, hivatalosan azért, hogy Pozsony további fejlődéséhez, növekedéséhez elég terület legyen a Duna déli oldalán. (Ez tette később lehetővé a [Bős–nagymarosi vízlépcső]]nél a Duna egyoldalú szlovák elterelését.) Azóta Magyarország területe – apróbb kölcsönös területi kiigazításoktól eltekintve – nem változott.

A második világháborút lezáró szerződésekhez nem társultak kisebbségvédelmi jegyzékek. Csehszlovákiában a magyar ajkú lakosságot a kollektív bűnösség elve[22] alapján kezelték. A délszláv háború idején a volt Jugoszlávia területéről a korábban ott élt magyarok egy része is áttelepült az anyaországba.

Revizionizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Britanniában már a húszas évek elején kampány indult a revízió érdekében. Ennek első számú szószólója Lord Rothermere volt. „Magyarország nagy barátja, aki először irányította rá a világ figyelmét Trianon igazságtalanságára, és aki lankadatlanul küzd a magyar revízióért.”[23] Sajnos, Rothermere nem rendelkezett elegendő befolyással a nagypolitikában, azonban kitartó kampánya az 1938-as első bécsi döntés idején hozta meg a gyümölcsét, amikor az angol politika nem tiltakozott a határrevízió ellen.[24]

„Kialakult a magyar irredentizmus (revizionizmus) kultusza is. Az értéktételezés, a megalapozás időszaka 1918–1920 közé esett, ekkor a Károlyi Mihály vezette Nemzeti Tanács által megszervezett Országos Propaganda Bizottság, majd – más hangsúlyokkal – a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, a Magyar Nemzeti Szövetség, az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Magyar Országos Véderő Egylet, a Magyar Külügyi Társaság és más társadalmi szervezetek, s természetesen maguknak az ellenforradalmi kormányoknak a tevékenysége nyomán alakult ki az az alapelv, amely szerint az ideális természeti és politikai egységet képező történelmi Magyarország felbomlasztása igazságtalan és az egész emberiségre nézve káros cselekedet, a régi határok lehetőség szerinti teljes visszaállítása pedig a magyar társadalom legszentebb célja.

– Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között[25][26][27]

A trianoni döntésre emlékeztető házjegy a húszas évekből

Théophile Delcassé, aki már 1898 óta volt francia külügyminiszter, diplomáciai tapasztalatai vitathatatlanok, így kommentálta Trianont: „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás”.[28]

Magyarországon ma hivatalosan nincs revizionizmus, irredentizmus, ezeket a nézeteket jellemzően a nemzeti radikális politikai pártok képviselik. Több magyarországi szervezet, mozgalom is alakult a trianoni szerződés felülvizsgálatára.[29]

Megjelenése az irodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trianon emlékmű, Kiskunhalas
Trianon emlékmű, Békéscsaba
Trianon emlékmű, Csátalja
  • Csernok Attila
    • A komáromi pontonhíd (2007)
    • A valóság erejével (2009)
    • Legendák rabjai (2011)
  • Emilius (A szerzőt a Magyar Könyvészet sem oldja fel.)
    • Ezer év vagy a magyar nemzet tragédiája. Harminckét képben. (színmű, 1929) Színre alkalmazta, zenéjét szerezte és az énekek szövegét írta: Török I. Lajos.
  • Kárpáti Piroska (székely tanítónő, verséért felakasztották)
    • Üzenet Erdélyből
  • Szidiropulosz Archimédesz
    • Trianon utóélete. Válogatás a magyar nyelvű irodalom bibliográfiájából 1920-2000(2002)
    • Trianon utóélete. Házból, hazából kirekesztett (2003)
    • Trianon utóélete. A magyar társadalom Trianon-képe az ezredfordulón (2004).
  • Sértő Kálmán (Bisse, 1910. szeptember 29. – Gyalu, 1941. június 15.) költő, író, újságíró
    • Magyar imádság a pusztán
    • Utolsó roham

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Mozgókép felvétel a tárgyalásról
  2. Ádám Magda: Csehszlovákia megalakulása
  3. A magyar forrásokban néha a Kis-Trianon kastély szerepel, ez ugyanakkor nem lett volna alkalmas egy ilyen diplomáciai esemény lebonyolítására. A francia források egyetértenek abban, hogy az aláírás a Nagy-Trianon kastélyban történt. – Ormos Mária, Majoros István. Európa a nemzetközi küzdőtéren. Budapest: Osiris kiadó (2003) 
  4. 85 éve írták alá a trianoni békeszerződést, Múlt-kor, 2005. június 4.
  5. MTDA digitális archívuma, adatbázisok
  6. William R. Shepherd: Historical Atlas, www.lib.utexas.edu
  7. Magyarország a XX. században - A kartográfia története
  8. Teleki Pál – egy ellentmondásos életút, geographic.hu
  9. 1919. augusztus 7-én, amikor a Béketanács felszólította a románokat Magyarország elhagyására, már azzal érvelnek ez ellen, hogy nem szerződésszegők, mivel nem ők írták alá a belgrádi egyezményt, tehát nem felelősek érte.
  10. Juhász Nagy Sándor: A magyar októberi forradalom története (1945)
  11. Védjük a Köztársaságot!, hvg.hu
  12. Horthy Miklós: Emlékirataim
  13. Bencsik Gábor: Horthy Miklós, p. 82.
  14. Harry Hill Bandholtz: An Undiplomatic Diary by the American Member of the Inter-Allied Military Mission to Hungary, 1919-1920
  15. Harry Hill Bandholtz - An Undiplomatic Diary by the American Member of the Inter-Allied Military Mission to Hungary; 1919. augusztus 18-i bejegyzés
  16. ^ a b c d Forrás: Dr. Légrády Ottó - Igazságot Magyarországnak, 1930
  17. Apponyi Albert trianoni „védőbeszéde”
  18. Raffay, Ernő. Trianon titkai. Budapest: Tornado Dannenija, 114-116. o (1990) 
  19. Raffay, Ernő. Trianon titkai. Budapest: Tornado Dannenija, 119-120. o (1990) 
  20. 1920. június 4. - A trianoni béke aláírása, rubicon.hu
  21. Horváth Csaba: Trianon katonai határozványai és a Magyar Királyi Honvédség PDF In: Sereg Szemle, 2010/3. szám, 7. o.
  22. Lásd még: Beneš-dekrétumok.
  23. Forrás: Igazságot Magyarországnak, 1930
  24. A revíziós mozgalom története
  25. Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között
  26. Trianon a korabeli magyar sajtó tükrében
  27. Emlékezzünk Nagy Magyarországról, a Pesti Hírlap illusztrációja
  28. A Pesti Hírlap "Igazságot Magyarországnak!" című revíziós albuma
  29. Pallós Lajos: Nem! Nem! Soha! Területvédő propaganda az első világháború után , www.rubicon.hu

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Trianoni békeszerződés témájú médiaállományokat.