Trasimenus-tavi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Trasimenus-tavi csata
Battle of lake trasimene.gif
Az ütközet lefolyása

Konfliktus második pun háború
Időpont i. e. 217. június 21.
Helyszín Trasimenus-tó
Eredmény pun győzelem
Szemben álló felek
Karthágó Róma
Parancsnokok
Hannibal Flaminius
Szemben álló erők
~50 000 ~40 000
Veszteségek
2500 15 000
Térkép
Trasimenus-tó (Olaszország)
Trasimenus-tó
Trasimenus-tó
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 43° 08′ 22″, k. h. 12° 06′ 27″Koordináták: é. sz. 43° 08′ 22″, k. h. 12° 06′ 27″

A Trasimenus-tavi csata (i. e. 217. június 21., a Julián naptár szerint áprilisban) a Római Köztársaság seregeinek nagy vereségét hozó ütközet volt a második pun háború során. A csatában Hannibal karthágói hadvezér aratott győzelmet Gaius Flaminius consul ellen a mai közép-olaszországi Umbria tartományban, a Trasimenus-tónál.

A csatában két egyenlő erejű, mintegy 40 ezer katonából álló sereg csapott össze és a hadtörténetben mintaszerűnek tekintett, elrejtett állásokból végrehajtott támadással Hannibal csapatai katasztrofális vereséget mértek a rómaiakra. Miközben a karthágóiak veszteségei kicsik voltak, a római sereg egésze odaveszett.

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

“Nem az itáliaiak ellen harcolni jöttem, hanem az italiaiakért Róma ellen.”
Livius: Hannibal a trasimenus-tavi csata után

A rómaiak, meglepve és megriadva Tiberius Sempronius Longus veresége miatt a trebiai csatában, azonnal hozzáláttak az előkészületeknek, hogy elhárítsák az északról érkező új fenyegetést. Sempronius visszatért Rómába és a senatus a Kr. e. 217. évben új consulokat választott: Cnaeus Servilius Geminust és Caius Flaminius Nepost. Utóbbit alig nevezték ki, máris az fenyegette, hogy leváltják, mert úgy hagyta el Rómát, hogy nem végezte el a consullá választottak számára kötelező rituálét..[1] A senatus azzal bízta meg Serviliust, hogy vegye át a Publius Cornelius Scipio vezette sereg fővezéri tisztjét. Flaminius Sempronius serege maradékának a vezérségét kapta. A trebiai veszteségek pótlására felállítottak négy új légiót is. Az új erőket megosztottak a két consul közt.[2] A trebiai és ticinusi csaták utáni helyzetben Flaminius serege dél elé fordult, hogy Róma közelében készítse elő a védekezést. Hannibal azonnal követte, csakhogy ő gyorsabban haladt a római seregnél Róma felé és hamarosan meg is előzte őket. Flaminiusnak gyorsítania kellett a menetet és csatára bírni Hannibalt, mielőtt az eléri Rómát.

Eközben arra várt, hogy egy Servilius vezette másik sereg csatlakozzon hozzá. De mielőtt ez megtörténhetett volna, Hannibal nyílt csatára kényszerítette, azt a területet pusztítva, amelynek a megvédésével Flaminiust megbízták. Polübiosz szerint „amint (Hannibal) elhagyta Faesulae környékét, és a római táboron valamivel túl lerohanta a vidéket, Flaminius izgatottá vált és felbőszítette, hogy az ellenség semmibe veszi: és ahogy a vidék pusztítása folyt, és minden irányban a felszálló füstből lathatóvá vált a rombolás, már nem maradt türelme, hogy elviselje a látványt.”."[3]

Hannibal azon fáradozott, hogy aláássa Róma szövetségeseinek hűségét, megmutatva, hogy a Római Köztársaságnak nem áll hatalmában megvédeni őket. Flaminius ekkor még táborában maradt Arretiumnál. Miután nem tudta Flaminiust csatába vonni, Hannibal ellenfele balszárnya felől elvágta a rómaiakat a fővárostól. Flaminius mégis a táborban tartotta seregét. Hannibal erre Apulia felé vette az irányt, abban a reményben, hogy Flaminius követi és egy magaválasztotta helyen felveszi vele a harcot.[4]

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Taktikai fejlemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata eseményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Livius, Ab Urbe condita, XXI.64
  2. Livius, Ab Urbe condita,21.63
  3. Polübiosz, Hisztoriai, 3.82; Ld. még Livius, Ab Urbe condita, 22.3.
  4. Polybius, The Histories, 3.81-83; Livy, Ab Urbe condita, 22.4.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Livius: Róma története a város alapításától. XXI-XXV. könyvek. Ford. Kiss Ferencné és Muraközy Gyula. Európa Kiadó. Budapest, 1982. ISBN 63-07-2326-3. Online elérés: http://mek.niif.hu/06200/06201/html/romai3.htm
  • Római történetírók. Vál. Zsolt Angéla, utószó Hegyi György. Európa Kiadó. Budapest,1986. ISBN 9630737507

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kertész István: Ókori hősök - ókori csaták. Budapest, 1985. Nemzeti Tankönyvkiadó. ISBN 9631803732