Transformers – Az alakváltók

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Trans Formers – Az alakváltók szócikkből átirányítva)

A Transformers az amerikai Hasbro és a japán Takara játékgyártó cégek 1984-ban indult, világhírűvé vált franchise-a. A játékok után először a képregény jelent meg, később rajzfilmsorozatot készítettek belőle. A történet olyan földönkívüli robotokról szól, melyek antropoid (emberszabású) alakjuk mellett képesek más (általában jármű-) alakot is felvenni. Az alapfelállás minden sorozatban, kontinuitásban megegyezik: jóságos és gonosz alakváltók harcolnak egymással, a legtöbb történetben pedig a Föld és az emberiség is központi tényezővé válik.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A multiverzum

A Transformers-nek annyi különféle változata létezik, hogy képtelenség lenne egy folytonos történetbe belesűríteni ezeket. Ebből az okból a Hasbro előállt a multiverzum, vagyis a különböző univerzumok halmazának ötletével.

Hat alapvető Transformers univerzum létezik, ám számuk évről évre nő. Általában elmondható, hogy mindegyik legalább két formában létezik. A Transformers sorozatok japán változatai például saját univerzumukba tartoznak. Mindegyik univerzum kisebb világokra bontható, és olykor előfordul, hogy még egyetlen rajzfilmepizódon vagy képregényszámon belül is új kontinuitások nyílnak meg a rengeteg folytonossági hiba eredményeképp.

A főbb univerzumok:

  1. 'Generation 1 (G1)' – Ide tartozik az eredeti rajzfilm és képregény, a Beast Korszak sorozatai, valamint ezek japán folytatásai; s ezeken kívül egyéb, újabb képregények. Ezek nagy része kölcsönösen kizárja egymást, így a G1 univerzum számos kontinuitásra bontható. 1984-ben indult, és napjainkig tart, bár az utolsó rajzfilm 2000-ben fejeződött be.
  2. 'Robots in Disguise' – A Transformers első újrakezdése, amely 2001-ben történt, és mindössze egy sorozatot foglal magába.
  3. 'Unikron Trilógia' – A második radikális átalakítás, amely 2002-ben indult, és 2005-ben zárult le. Három sorozat gyűjtőneve: Armada, Energon és Cybertron.
  4. 'A filmek'Michael Bay rendező élőszereplős mozifilmjei egy külön világba tartoznak. Ez az univerzum 2007-ben indult, és még nem fejeződött be.
  5. 'Animated' – A 2007-től 2009-ig tartó rajzfilmsorozat és a köré épülő média szintén egy külön univerzum, habár számos utalást tartalmaz elődeire.
  6. 'Aligned' – A 2010-es War for Cybertron videojáték és Transformers: Prime sorozat összefoglaló neve, a jelenlegi fő Transformers univerzum, amelyre a Hasbro a továbbiakban építeni akar. A War for Cybertron sokak szerint azonban egy külön univerzumnak tekinthető (a készítők maguk például a G1-be sorolják), amelynek a Prime csak az egyik lehetséges folytatása. A kisebb gyerekeknek szánt Rescue Bots című rajzfilm sorozat helye egyelőre tisztázatlan, de valamelyest beleilleszkedik ezen univerzumba.

A sok külön univerzumot sokan összezavarónak tarthatják. Japánban ezért erőfeszítéseket tettek arra, hogy mindet egy egységes világba zsúfolják. Nyugaton eltekintenek ettől.

[szerkesztés] Képregény

Réges-régen, még az univerzum hajnalán két hatalmas istenség küzdött egymással a hatalomért: Unikron, a káosz ura és Prímusz, az élet védelmezője. Végső összecsapásukkor Unikron győzött volna, ha Prímusz nem menekül el előle. Menekülés közben Prímusz és Unikron egy-egy aszteroidába csapódtak. Isteni erejük segítségével képesek voltak börtönüket hosszú-hosszú idő alatt átformálni. Unikron egy mindent befalni képes oriásbolygóvá változtatta otthonát, Prímusz pedig a Kibertron bolygót hozta létre. Prímusz lakókat is teremtett bolygójára. Ők lettek az alakváltók (trans(z)formerek), akik magukat autobotoknak nevezték. Prímusz terve szerint ha eljön az idő, meg fognak küzdeni Unikronnal helyette.

Mégis a legnagyobb békességben éltek éveken, évezredeken keresztül (mit sem tudva eredetükről és feladatukról), mígnem megjelent a bolygón egy erőszakos és pusztító hatású mozgalom, amely az alakváltóknak az egész Univerzum feletti uralmát hirdette. E csoport egy Megatron nevű alakváltó vezetésével kivált az autobotok közül, Álcáknak nevezve el magukat. Az Álcák megpróbáltak minél többmindenkit meggyőzni a világuralmi tervükről. Mikor ez nem sikerült, el akarták foglalni egész Kibertront. Így tört ki a háború. Az Autobotok sokáig vereséget szenvedtek a kegyetlen Álcáktól, mígnem élükre állt Optimusz fővezér

A háború állása ekkor kiegyenlítődött, ám ekkor újabb probléma merült fel. A háború hihetetlen erejének hatására Kibetron korábban kiszakadt naprendszerének gravitációjából, és szabadon száguldott az űrön át, mígnem pályáját egy aszteroida mező keresztezte, akkora sziklákkal melyek képesek lettek volna elpusztítani az egész bolygót. Ezért az Autobotok építettek egy űrhajót, a Bárkát, mellyel elpusztították a bolygót fenyegető meteorokat. Mire végeztek, teljesen kimerültek, ekkor ütöttek rajtuk az Álcák, akik előre eltervezték a támadást. Optimusz tudta, hogy így nem győzhetnek, és azt is, hogy mindannyian el fognak pusztulni. Ezért az űrhajót egy (akkor még) lakatlan bolygó felé irányította, hogy ha már meg kell halniuk, haljanak meg az ellenségeik is. Ez a lakatlan bolygó a Föld volt. A hajó egy vulkán belsejébe csapódott, mindenki elpusztult, kivéve az űrhajó számítógépét, ami csak kikapcsolt. 4 millió év múlva az újra kitörő vulkán ébresztette fel, majd első cselekvésképpen a hajó kiküldött egy szondát, hogy keresse meg a bolygó értelmes élőlényeit. Ekkor földi idő szerint 1984-et írtak. Mivel a szonda nem ismerte a szerves életformákat, ezért értelmes lényeknek azokat a járműveket, gépeket hitte amelyekkel találkozott. Miután visszatért a Bárkára a központi számítógép az információk segítségével elkezdte összerakni a roncsokat. A robotokat a földiekhez hasonló gépekké alakította, hasonlókká mint amilyen az eredeti kibertroni alakjuk is volt. A repülők továbbra is repülők, az autók továbbra is autók maradtak. De nem tett különbséget Autobot és Álca között, mivel a becsapódáskor törlődött a memóriájából a háború emléke.

Optimusz egy Mack kamion alakját kapta, Megatron egy Walther pisztolyét. A többi Autobot is különböző autók formáját tudta felvenni, az Álcák pedig zömmel repülőkké, míg mások más eszközökké, kazettává, magnóvá tudtak alakulni. Az Álcák miután feléledtek, elhagyták a Bárkát.

És innen kezdődik a földi kalandok sora. Azok a Transformerek, melyek később jöttek a Földre, gyakran nem estek át ilyen átalakításon. Ezért a történet vége felé vegyesen voltak a Földön földi és nem földi járművek.

[szerkesztés] Rajzfilmek

A játékok, a képregény, valamint az első rajzfilm sikere számos további sorozatot szült, továbbá 1986-ban egy úgy másfél órás, animációs mozifilmet, amely a rajzfilm második és harmadik évada közt történik. A rajzfilm egy teljesen eltérő megközelítést választott, mint a képregény, és máshogy mondta el történetét. Több szereplő jellemét, sőt magát az eredetmítoszt is átalakította. Noha a '86-os mozifilm képregény-adaptációja kísérletet tett a két cselekmény összekötésére, továbbra is elmondható, hogy külön világokról van szó.

Összefoglaló nevük a Generation 1, röviden G1. A legtöbb Transformers sorozat, képregény és film ezt veszi alapjául.

[szerkesztés] Rajzfilmsorozatok időrendben

  1. Transformers: Generation 1
    1. The Transformers
      1. Transformers (film)
    2. Transformers: The Headmasters
    3. Transformers: Super-God Masterforce
    4. Transformers: Victory
    5. Transformers: Zone
  2. Transformers: Generation 2
  3. Beast Era (Beast Korszak)
    1. Beast Wars: Transformers
    2. Beast Wars II
    3. Beast Wars Neo
    4. Beast Machines: Transformers
  4. Transformers: Robots in Disguise
  5. Unicron Trilogy (Unikron Trilógia)
    1. Transformers: Armada
    2. Transformers: Energon
    3. Transformers: Cybertron
  6. Transformers: Animated
  7. Transformers: Prime

[szerkesztés] Mozifilm

2007-ben bemutatták a CGI technikával készült élőszereplős mozifilmet. Néhány karakter megmaradt, de inkább csak neveket vettek át. A történet nem követi szorosan egyik képregény, vagy rajzfilmsorozat eseményeit sem, bár sok tekintetben kapcsolódik azokhoz.

A filmet Michael Bay (Armageddon (film), A sziget, Bad Boys) rendezi, a vezető producer Steven Spielberg. A főszereplők Shia LaBeouf (Sam 'Spike' Witwicky), Megan Fox (Mikaela), és Josh Duhamel (Lennox százados). A történetben a szereplők az Örök Szikrának nevezett, kocka alakú tárgyért harcolnak, amely minden alakváltó életének forrása.

2009 júniusában érkezett a folytatás: a Transformers: A bukottak bosszúja.

2011 június 29-én mutatták be a filmsorozat harmadik részét, a Transformers 3.-at (nemhivatalos fordításban: Transformers: A Hold sötétsége).

[szerkesztés] Hivatkozások

[szerkesztés] Jegyzetek


[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken