Tourette-szindróma
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
A Tourette-szindróma (Gilles de la Tourette-szindróma, TS) egy idegrendszeri betegség, amelyre a tic-nek nevezett ismétlődő, akaratlan mozgások (motoros tic, például csapások és rúgások, felugrás) és hangadások (vokális tic, például morgások, vakkantások) tartós fennállása jellemző. Gyakran ezek a tic-ek helyzethez nem illő szavak, káromkodások hangos akaratlan kimondását is jelentik.
A betegség a nevét arról a XIX. századi francia neurológusról, Georges Gilles de la Tourette-ről kapta, aki elsőként leírta.
A TS tünetei először rendszerint gyermekkorban, esetleg fiatal felnőttkorban (21 éves kor előtt) jelentkeznek. A legújabb kutatások szerint poligénesen öröklődő betegség, férfiaknál 3-4-szer gyakoribb, mint nőknél. Oka még nem tisztázott, legvalószínűbbnek a dopamin vagy más ingerületátvivő anyag agyban lejátszódó anyagcseréjére hatást gyakorló gének rendellenességét tartják. A TS-es gyermekek egy kis részénél a felnőtté válás után a tünetek megszűnnek, leggyakrabban azonban enyhébb formában továbbra is fennmaradnak, ez azonban már elviselhető mértékű. A betegek egy részénél viszont a rendellenesség ekkor sem javul számottevő mértékben.
A világ minden táján, minden etnikai csoportban észlelték. A beteg teljesen tudatában van annak, hogy mit tesz, de ellenállhatatlan késztetést érez az adott mozgásra vagy hangadásra. Sok esetben nagy nehézségek árán bizonyos mértékig képesek leküzdeni a kényszert.
Gyerekeknél fontos a korai diagnózis. Segít a szülőknek megérteni, hogy a viselkedés akaratlan, nem rosszindulatú, és a büntetés nem szünteti meg.
Kezelése: antipszichotikumok és szorongásoldók segítségével a tic-ek több-kevesebb sikerrel elnyomhatók. Újabban egyre több adat utal arra, hogy mély agyi stimuláció a gyógyszeresen nem megfelelően kezelhető betegek esetében hatékony lehet.
Újabban fogászati harapásemelő síneket eredményesen használnak a tünetek csökkentésére, vagy akár teljes megszüntetésére is. A működésének lényege, hogy a temporomandibularis izületben a caput mandibulae-t a sín egy olyan nyugalmi pozícióba hozza, amely a centrál relatios tartományon bellülre esik. A beteg számára a fogazata álltal fenn tartott mandibula pozíció nem fiziológiás, úgy mond kényszer helyzetet eredményez. Ennek a pozíciónak a megváltoztatásával, egyelőre nem teljesen tisztázott módon hatni lehet a központi idegrendszerre.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
