Tonale-hágó
é. sz. 46° 15′ 29″, k. h. 10° 34′ 51″
A Tonale-hágó (olaszul: Passo del Tonale, németül: Tonalepaß, Tonalepass, ónémetül: Tunölpass), Az itáliai Alpokban a Val di Sole völgyben található, 1884 méter tengerszint feletti magasságban. A hágó légvonalban megközelítőleg félúton van az olaszországi Trento (Trident) és a svájci határon levő Bernina-hegycsoport (Sciavenna) között. A hágó - és a rajta áthaladó 42. sz. fő-út részét képezi az egyik legfontosabb kelet-nyugati irányú alpesi közútnak.
Tartalomjegyzék |
Természetföldrajzi helyzete [szerkesztés]
A hágó Lombardiában, a tőle keletre, Trentino térségében levő Nonstal azon nyugati mellékvölgyében található, amelyet keleten Val di Sole, nyugaton Valcamonica néven hívnak. Ez a két völgy az úgynevezett „Tonalelinie”-néven nyugati részét képezi annak az aktív periadriatikus törésvonalnak, amely keletre Friuliig, sőt tovább, Szlovéniáig nyúlik.
A hágó egyúttal vízválasztó is, mivel a tőle nyugatra levő folyók (pl. Oglio) befogadója a Pó, míg a keletieké (pl. Noce) az Adige (Etsch).
A Tonale-hágóút vonalát délről az Adamello-csoport Presanella (3225 m) hegylánca zárja le, északon pedig az Ortler-csoport (2600–3000 m körüli) előhegyei. A hágóról és néhány kilométeres környékéről pompás kilátás nyílik délire a Paradiso-ra (2600 m) és 10-15 kilométernyire az Adamello (3554 m) csúcsainak gyűrűjére, valamint az északra 3 kilométernyire levő Monte Tonale (2700 m) két csúcsára.
Keleti irányban az út kissé meredeken halad mintegy 40 kilométernyit, a Nons-völgy torkolatánál levő Clesig (658 m), ahol eredeti számozásával (42) csatlakozik a Mendola-hágón (1363 m) át Bolzanóig (Bozen) haladó országútba.
A hágótól nyugatra, közel 30 kilométernyire Edolo-t (698 m tszf.) érjük el, ahonnan nyugatra, a 39. sz úton, az Aprica-hágó és a Veltlin (völgy) található, délre pedig a természeti szépségéről,iparáról és nemzetközi hírű őskori régészeti leleteiről ismert Val Camonica (völgy) folytatódik.
A hágó története [szerkesztés]
1166-ban Hohenstaufen I. Frigyes császár Itáliába akart vonulni, hogy a rebellis olaszokat megzabolázza. Azonban a guelf-párti veronaiak („Veronai Klause”) elzárta előle az utat, s ezért a császárnak a Tonale-hágón át kellett kerülőutat tenni. Ebben az időben azonban a Tonale-hágó jelentőségét - elsősorban a rajta bonyolódó kalmár áruszállításoknak köszönhetően - már régen megalapozta.
Legalábbis a késő középkortól számítva ez az útvonal mindent megelőző nemzetközi jelentőségűvé vált. Hogy a középkorban a Tonale jelentőssé vált, arra egy, a tulajdonképpeni hágótól északkeletre eső helyen, a 1971 méteres magasságban létesített segélyhely (Hospiz) emlékeztet. Itt vezetett az ősi málhás út (Saumweg), amelynek valamikori vonalát ez a segélyhely, valamint az ugyanitt épített román stílusú Szent Bertalan kápolna (San Bartolomeo) is kijelöli.
1854-56 között a Tonale-hágón átvezető málhás utat modern közlekedési úttal váltották fel, amelyhez elsősorban militáris szempontok fűződtek. Az útvonalat később, 1887-ben a Mendola-hágó, illetve 1938-ban a Gampenjoch kiépítésével meghosszabbították, véglegesítették, ami aztán a Tonale jelentőségét tovább növelte.
A hágó jelentőségét még tovább növelhette volna, ha megépül a tervezett, Tirano és Male közti keskeny-nyomtávú vasútvonal.
A hágó korábban határvonalat jelentett a nyugati Lombardia és a keleti Tirol között. Az 1859-es szardíniai háború következtében Ausztria elveszítette hatalmát Lombardia felett, s ezért ez a vonal Itália országhatárává vált, egészen az első világháborúig, amit követően a tiroli rész – Dél-Tirol néven - 1918-tól Olaszországhoz tartozik.
Az első világháború [szerkesztés]
A Val di Sole-út Tonale hágóhoz vezető emelkedőjénél láthatók az osztrák „Sperre Tonale” romjai.
Az 1915-1918-as hegyvidéki háború („Gebirgskrieg”) során a hágó az osztrákok és olaszok közti frontvonal egy részének számított. 1918. nyarán az osztrákok egy „Unternehmen Lawine” elnevezésű, elterelő (látszat-)támadást indítottak, amivel azt a tényleges, keleten tervezett támadást leplezték, ami aztán mint az 1918-as "második piavei-offenziva" vált emlékezetessé.
Az első világháború utolsó, zavaros napjaiban az olasz csapatok a Tonalén keresztül a Nonstalig nyomultak előre, így elzárva az osztrák-magyar csapatok elől az északra vezető visszavonulási utakat, s ezzel fogságba ejtették őket. Így vált ez az akció a „Schlacht von Vittorio Veneto”-nevű olasz győzelemmé, ami ezután a „Villa Giusti-i fegyverszünet”-hez vezetett.
A hágón ma egy olasz háborús emlékmű – a „Monumento Ossario” - áll, továbbá egy templom és az „Albergo della Vittoria” („Győzelemhez Címzett Fogadó”) emlékeztet ezekre a történelmi eseményekre.
A hágó ma határvonal két olasz régió – nevezetesen a keletre levő Trentino és a nyugati oldalon levő Lombardia - között. A hágóút közúti forgalma napjainkban is kiemelkedően nagy, kivétel nélkül nyáron és télen egyaránt.
A hágó és környezete, mint sporttérség [szerkesztés]
Adatforrások és irodalom [szerkesztés]
- Maurizio Mazzola: Dolomiten – 2000/2005. Orempuller Edit.Trento
- Fajth T. – Dombi J.: Itália – Bp. 1978. Panoráma K. – ISBN 963-243-119-7
- A tartalom szakmai része főként a wikipedia.de és wikipedia.it azonos szócikkeire támaszkodik
Térképek [szerkesztés]
- Editori Tabacco: Dolomiti Tirolo 2005 M = 500 000 – ISBN 978 8883 150 531
- ADAC Auto Atlas Europa 2004/2005. - ISBN 3-8264-1374-1
- Freitag-Berndt: Wander- Rad- und Freizeitkarte WK 022 – ISBN 978-3-85084-703-2
- Freitag-Berndt: Freizeitführer WK 022 - ISBN 978-3-85084-703-2
- Freitag-Berndt: Tirol / Vorarlberg 2005. - M: 1:200 000
- Freitag-Berndt: Osttirol / Kärnten 2005. - M: 1:200 000
- Freitag-Berndt: Svájc 2005. M = 1: 450 000
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Sito web del Passo Tonale
- Museo della Guerra Bianca in Adamello
- Steffan Bruns: Alpenpässe – vom Saumpfad zum Basistunnel. 486 S., Selbstverlag, Berlin 2008. (pdf 3,8 Mb)
Ideiglenes képgaléria [szerkesztés]
- Tonale: [1],[2], [3],
- Természeti környezet és sport: [4], [5], [6], [7],[8],
- A „Tonalelinie” társtelepülései:
- Temu: [9], [10],
- Ponte di Legno: [11], [12], [13], [14],
- Vermiglia: [15], [16],
|
|||||
