Tizenhárom éves háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tizenhárom éves háború
A Német Lovagrend háborúi
Marienburg 1457.jpg
Az 1859-ből való fametszeten a német lovagok zsoldos vezérei birtokukba veszik Máriavárat
Dátum 1454. február 4.1466. október 9.
Helyszín Történeti Poroszország, Kelet-Pomeránia, Balti-tenger
Eredmény Döntő lengyel győzelem
Casus belli A német lovagrend alattvalói fellázadnak uraik ellen és a lengyel királyhoz csatlakoznak
Terület-
változások
Kelet-Pomeránia, Danzig városával, Nyugat-Poroszországgal, Marienburggal és a kulmi és ermlandi püspökségekkel a lengyel király birtokába jut
Harcoló felek
POL Przemysł II 1295 COA.svg Lengyel Királyság
Porosz Szövetség
 POL Toruń flag.svg POL Elbląg COA.svg Flag of Kaliningrad.png POL Malbork COA.svg
Teutonic order COA drawing.png Német Lovagrend
Arms of Denmark.svg Dán Királyság
Cross livonia.png Kardtestvérek rendje
Wapen van Amsterdam bewerkt.PNG Németalföld (amszterdami flotta)
Parancsnokok
Herb Jagiellonów.PNG IV. Kázmér András lengyel király
Johann von Baysen lovag
Piotr Dunin zsoldosvezér
Wg erlichshausen.gif Ludwig von Erlichshausen nagymester
Heinrich Reuss von Plauen címere.gif Heinrich Reuss von Plauen komtur
Bernard von Zinnenberg zsoldosvezér
A Német Lovagrend és Lengyelország háborúi
1309 · 1326–30 · 1331–32 · 1401–04 · 1409–11 · 1414 · 1422 · 1431–32 · Huszita háborúk · 1435 · Tizenhárom éves háború · 1519–21

A tizenhárom éves háború Lengyelország és a Német Lovagrend közt dúló hosszú háború (1454-66). A lengyel király a teuton lovagrendet ebben a háborúban törte meg véglegesen és Poroszországot lengyel függésbe vonta.

Előzmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1411-ben véget ért a németek keleti irányú terjeszkedése. Ettől kezdve éppen úgy ki lett szolgáltatva szomszédainak, akik korábban az ő veszélyének voltak kitéve. A litvánokat az orosz cárral való háborúk kötötték le, míg Lengyelország a meggyöngült Német lovagrendet akarta meghódítani.

A lovagrend haderejét már a század elején többségében német zsoldosok képezték (knechtek). A zsoldra szükséges pénzt adókból teremtették elő. Több nagymester reformokkal próbálta meg talpra állítani a pusztulás szélére jutott Rendi Államot, de ezek egy részét sikerült csak végrehajtani a nagykáptalan vétójoga miatt, s azokat is annyira elhibázták, hogy csak az amúgy katasztrofális helyzetet súlyosbították. Az 1410-es vesztes grünwaldi csata után a gazdaság stagnált, csökkent az évi jövedelem és növekedtek az adóterhek, ami legfőképp a parasztságot sújtotta, de a polgárságot is a rend ellen hangolta. 1411 után az elégedetlenkedők, a livóniai papság és néhány város mint Danzig megkötötték a Gyíkok ligáját, majd a poroszországi városok a Porosz Szövetséget (1440), s katonai támogatást kértek Lengyelországtól, akinek kapóra jött ez, hódítási terveinek megvalósítására.

A háború kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1454-ben a szövetség és a balti porosz kisebbség föllázadt a rend ellen. Segítségül hívták IV. Kázmér András lengyel királyt, aki válaszul megszállta az országot. Bár az első ütközetben (Konitz) Kázmér vereséget szenvedett, de a lovagrend csakhamar súlyos pénzügyi válságba került. Várakat, várkastélyokat, birtokokat, sőt egész tartományokat zálogosított el Poroszországban és Németországban egyaránt, hogy kölcsönöket vehessen fel. 1457-ben a zsoldosvezérek az elzálogosított Marienburgot is birtokba vették, ezért a rend székhelyét Königsbergbe volt kénytelen áttenni. A városok sorra hódoltak meg Kázmér előtt. Nemsokára a lovagok hűbéresei is a lengyelek mellé álltak és a vereségüket a Visztula menti erőd, a pucki vár előtt aratott lengyel győzelem (1462), majd egy tengeren elszenvedett vereség tette teljessé, köszönhető ez a danzigi és elblagi flotta átállásának. A háború alatt a zsoldosok titokban eladták a zálogok java részét a lengyel királynak, így nem csoda, hogy az ő kezében volt az ország jórésze. A háborút az 1466-os thorni béke (második toruni béke) zárta le. A német lovagrend hatalmas birtokkal rendelkező zsoldosvezéreiből alakult ki a poroszországi világi főnemesség, ami addig jóformán nem is létezett, ebben az országban.

A lengyel király seregében harcolt számos zsoldos (köztük magyarok) és a legendás huszita Jan Giskra.

A háborúban használt taktikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régi középkori harcászati technika, amely a lovasságra épült, teljesen elavult már és hasznavehetetlennek minősült. A lovasság nagyon összehangolatlan és fegyelmezetlen volt. Már korábban is bizonyságot tett erről a történelem, de igazán a százéves francia-angol háborúban mutatkozott meg. A huszita háborúkban használt szokatlan és modern harcitechnika (huszita harcmodor), mely nem köthető a huszitákhoz, mivel már a 14. században kifejlesztették. A tűzfegyvereket (ágyúk, muskéták) először a százéves háborúban használták, de nem okoztak komolyabb veszteséget. Az ágyúból kőgolyót lehetett eleinte kilőni, később már vasból is készült, de töltése és lehűtése nagyon időigényesnek számított, ráadásul ekképp legfeljebb kétszer ha lehetett vele lőni, hasonló volt a helyzet a muskétával. Emellett nagyon nehezek voltak, annyi volt a jelentőségük, hogy zavart keltettek, avagy rést nyitottak, kiváltképp a lovasság soraiban, mert a lövéstől és a becsapódástól a lovak megriadtak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]