Titkos tanács

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Egyesült Királyság címere

A Titkos tanács, Államtanács vagy Az uralkodó magántanácsa (angolul: Privy Council, teljes megnevezése Her Majesty's Most Honourable Privy Council) egy hivatalos tanácsadói testület, amely az Egyesült Királyság uralkodói mellett működik. A tanács tagjai, a titkos tanácsosok (Privy Counsellors) általában politikusok, magas rangú köztisztviselők, parlamenti képviselők és főnemesek közül kerülnek ki.

A Tanács régebben igen befolyos testület volt, de manapság döntéseit kizárólag egyik kis létszámú bizottsága, a Kabinet hozza (amely megegyezik az Egyesült Királyság kormányának döntéshozó testületével). A Tanács javaslatokat fogalmaz meg az uralkodó számára az uralkodói előjogok (Royal Prerogatives) alkalmazásával kapcsolatban, illetve az uralkodóval együtt és annak nevében végrehajtási utasításokat adnak ki (Orders in Council), amelyek az angol jogalkotás részét képező szabályozások. A Tanács önmagában is kiadhat utasításokat (Orders of Council), amelyek általában a különféle állami és kormányzati intézmények szabályozására irányulnak. A Tanács emellett javaslatokat ad az uralkodónak a Királyi Megbízólevelek (Royal Charter) kibocsátására vonatkozóan, amelyek kiemelt státuszt adnak jogi személyiséggel rendelkező szervezeteknek.

A Tanács ülésén részt vevő uralkodó az államjogi elképzelés szerint igazságszolgáltatási funkciókat is ellát, de ezt a tevékenységet ma már szinte kizárólag a Tanács Igazságszolgáltatási Bizottsága végzi. Az Bizottság tagjai a titkos tanácsosokká kinevezett bírák, az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságának bírái, Anglia és Wales feljebbviteli bíróságának tagjai, az északír feljebbviteli bíróság tagjai, a skót legfelsőbb bíróság tagjai, illetve a Brit Nemzetközösség egyes országaiból delegált bírák. A Tanács régebben a Brit Birodalom legfelsőbb bíróságának szerepét töltötte be (az Egyesült Királyság kivételével) és még ma is foglalkozik a koronagyarmatokról, a brit tengerentúli területekről és a Nemzetközösség egyes országaiból érkező ügyekkel.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angolszász uralom alatt álló Angliában witenagemot (jelentése „bölcs emberek találkozója”) volt az államtanács neve, amely a 7. sz-tól kezdve a 11. sz-ig ülésezet. A normann hódítás után az uralkodót a királyi udvar (Curia Regis) segítette, amely a leghatalmasabb világi és egyházi nemesurakból, illetve a királyság fő tisztviselőiből állt. Az udvar törvényhozási, igazságszolgáltatási és adminisztrációs kérdésekben is illetékes volt.[1] Később ezeket a funkciókat önálló szervezetek kezdték betölteni: az igazságszolgáltatás a bíróságok feladata lett, míg a parlament egyre inkább betöltötte a törvényhozási funkciót.[2] Ezen fejlemények ellenére a Tanács fenntartotta magának a jogot, hogy akár elsőfokon, akár feljebbviteli bíróságként tárgyalásokat tartson.[3] Ezen felül a Tanács közreműködésével hozott uralkodói rendeleteknek, törvényeknek ugyanolyan jogi erejük volt, mint a parlament által elfogadott törvényeknek.[4] A leghatalmasabb angol uralkodók rendszeresen a Tanácsot használták, hogy akaratuknak a bíróságok és a parlament megkerülésével érvényt szerezzenek.[4] Például a Tanács egyik testülete (az ún. Star Chamber) a 15. sz-ban felhatalmazást kapott, hogy halálbüntetés kivételével bármilyen büntetést kiszabjon anélkül, hogy kötötték volna a szokásos bíróság eljárás szabályai.[5] VIII. Henrik angol király uralkodása idején a király, a Tanács közreműködésével, királyi kiáltványok révén alkotott jogot. A parlament törvényhozási jogosítványait csak Henrik halála után tudta visszaszerezni.[6] Az idők folyamán azonban a Tanács egyre veszített jelentőségéből: bár megtartotta törvényhozási és igazságszolgáltatási funkcióinak egy részét, elsősorban adminisztratív-tanácsadó testület vált belőle.[7] 1553-ban a Tanácsnak 40 tagja volt,[8] bár az uralkodó egy lényegesebb kisebb testület, a mai Kabinet elődjére támaszkodott.

Az elnevezés eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modern alkotmányos monarchiák kialakulása előtt Európában az uralkodó személye mellett működő tanácsadó testületet sokféle elnevezéssel illették (Staatsrath, conseil royal, conseil du roi, consejo real stb.),[9] de minden eseten a legfőbb állami méltóságok és tisztviselők testületét jelentette, akik meghallgatása nélkül az uralkodó nem döntött.

Az angol kifejezés a francia privé („magán”, „magánjellegű”) szóból ered, amely a latin privatus szóból származik. Az angol szót három értelemben használták, ebben az esetben a „magánjellegű, exkluzív, valakinek a tulajdona” jelentéstartalom használatos, mivel a tanács kizárólag a király személyéhez kötődött. Hasonló értelemben használt a Privy Purse kifejezésben is, amely az uralkodó személyes bevételeit jelenti (ami II. Erzsébet brit királynő esetén főleg a lancasteri hercegségből származik).

A Tanács tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tanács tagjait együttesen az „Őfelsége Legtiszteletreméltóbb Titkos Tanácsának Urai” címmel (The Lords of Her Majesty's Most Honourable Privy Council[10]) említik. A testület vezetője a Lord President of the Council címet viselő elnök, ami a negyedik legmagasabb tisztség az Egyesült Királyságban[11] és manapság általában a Lordok háza vagy az alsóház vezetője tölti be a tisztséget.[12] A Tanács másik tisztviselője az írnok, aki aláírásával látja el a Tanács által kiadott dokumentumokat.[13]

A Tanács tagjainak megnevezésére mind a Privy Counsellor, mind a Privy Councillor elnevezést használják az angol nyelvben, de a Titkos Tanács az előbbi elnevezést preferálja,[14] mert a counsellor jobban kifejezi a tanácsadás tevékenységét, mint a councillor, amely szimplán egy adott testület tagját jelenti.

A mindenkori uralkodót illeti meg a jog, hogy a Titkos Tanács tagjait kinevezze és bárkit felkérhet,[15] de a gyakorlatban a kormány előterjesztése alapján történnek meg a kinevezések. A tagokat a parlamenti képviselők, az igazságszolgáltatás és az egyház tiszviselői közül választják ki. A Tanács tagjaira vonatkozóan nincsenek alsó vagy felső létszámhatárok,[16] és 2012 januárjában körülbelül 600 tagja volt a Tanácsnak.[17] Azonban nem minden tanácstagnak van joga minden egyes ülésen részt venni, különösen, amikor a szűkebb körű kabinet ül össze. Utóbbi üléseire lényegében azokat hívják meg, akire a miniszterelnök igényt tart.

A Church of England három rangidős püspöke - canterbury érseke, a yorki érsek[16] és a londoni püspök - hivatalból, megválasztásuk után azonnal tagjai lesznek a Tanácsnak.[18] A brit királyi család tekintélyes tagjait szintén kinevezheti az uralkodó tanácstagnak: jelenleg csak Fülöp edinburgh-i herceg, az uralkodó férje tagja a Tanácsnak, őt egyébként még az előző uralkodó, VI. György brit király nevezte ki. Az uralkodó személyi titkára szintén hivatalból tagja a tanácsnak,[19], csakúgy mint a királyi udvartartás vezetője (Lord Chamberlain), valamint a parlament alsó- és felsőházának elnökei.

A brit igazságszolgáltatási rendszer legmagasabb rangú biráit - az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságának,[20] Anglia és Wales feljebbviteli bíróságának,[21] az Észak-Írországi feljebbviteli bíróság,[22] valamint a skót legfelsőbb bíróság[23] tagjait - szintén hivatalból felveszik a Tanács tagjai közé.

A tanácsosok nagy többsége azonban politikus. A miniszterelnök, a kabinetminiszterek és a parlamenti ellenzék vezetője hivatali esküjük letétele után azonnal tagjai lesznek a Titkos Tanácsnak.[16] Ezen felül a jelentős parlamenti pártok vezetőit is kinevezik a Tanácsba (jelenleg a liberáldemokraták vezetője, Nick Clegg képviseli a kis pártokat).[24] A Tanács tagjai lesznek a decentralizált területek önkormányzatának vezetői (mint pl. a walesi vagy a skót kormány miniszterelnöke) és időnként tekintélyes parlamenti képviselők is.ref>Mint pl. Jeffrey Donaldson, ld. Privy Council Appointment of Jeffrey Donaldson and Peter Robinson. Prime Minister's Office, 2007. május 9. [2008. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 12.)</ref>

Mivel a Titkos Tanács tagjait hivatali esküjük kötelezi arra, hogy a Tanács ülésén elhangzottakat titokban tartsák, a Tanács ülései jó alkalmat adnak arra a miniszterelnöknek, hogy olyan információkat osszon meg a parlamenti ellenzék vezetőjével, amit normális esetben nem lehetne nyilvánosságra hozni. Például Tony Blair a Titkos Tanács ülését használta fel arra, hogy az iraki háború előestéjén az iraki tömegpusztító fegyverekre vonatkozó információkat osszon meg Iain Duncan Smith ellenzéki vezetővel és Charles Kennedy-vel, a liberáldemokraták akkori vezetőjével.[25]

Bár a Titkos Tanács elsősorban az Egyesült Királyság egyik intézménye, a Brit Nemzetközösség országaiból is neveznek ki tagokat.[16] 2000-ig például Új-Zéland miniszterelnökét, vezető politikusait, az államügyészt és a legmagasabb rangú bírókat rendszeresen kinevezték a Tanácsba,[26] bár ezt a gyakorlatot azóta beszüntették. Egészen a 20. század közepéig Kanada és Ausztrália miniszterelnöke is automatikusan tagja lett a Tanácsnak.

A Nemzetközösség azon országai esetében, ahol a brit uralkodó továbbra is az adott ország államfője, a mindenkori miniszterelnök még ma is a Titkos Tanács tagja lesz, miután beiktatták hivatalába.[16]

Hivatali idő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tanács tagjainak megbízatása életük végéig szól. Régebben az uralkodó halála után a Tanácsot azonnal feloszlatták, ahogyan minden más uralkodói kinevezés is érvényét vesztette.[27] A 18. századra azonban szokássá vált, hogy a Tanácsot csak hat hónappal az előző uralkodó halála után oszlatják fel.[28] A hagyomány szerint még azonban az új uralkodó az összes régi tagot kinevezi az új Titkos Tanácsba.[29][30] A gyakorlatban tehát a Tanács megszakítás nélkül folytatta munkáját,[16] és az 1901-ebn elfogadott törvény (The Demise of the Crown Act 1901) értelmében az uralkodó halála attól fogva nem befolyásolta az uralkodó által kinevezett személyek hivatali idejét.[31]

Az uralkodónak azonban jogában áll egyes személyeket elmozdítani a Tanácsból, a legutolsó alkalommal erre 2011. június 8-án került sor, amikor II. Erzsébet visszavonta Elliot Morley megbízatását, akit jogerősen elítéltek a brit parlamenti költségelszámolási botrány során.[32] Ez azonban igen ritka eset, ezt megelőzően 1921-ben távolították Edgar Speyer-t az első világháború alatt tanusított németbarát magatartása miatt.

A Tanács tagjai önként is lemondhatnak megbízatásukról, utoljára erre 1997-ben került sor, amikor Jonathan Aitkent hamis tanúzással vádolták.[33][34]

A Tanács ülései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Viktória királynő első alkalommal vesz részt a Titkos Tanács ülésén trónra lépésének napján

A Tanács normális esetben minden hónapban egyszer ülésezik ott, ahol az uralkodó éppen tartózkodik.[35] A Tanács már három tag jelenléte esetén is határozatképes.[36]

Az uralkodó általában részt vesz a tanács ülésein, de távolléte esetén kettő vagy több személy helyettesítheti,[37][38] azzal a kikötéssel, hogy helyettes csak az uralkodó házastársa vagy a trónöröklési sorrendben soron következő, 21 évesnél idősebb családtagjai lehetnek.[38] Ezeken a rendszeresen üléseken szokás szerint az uralkodó nem foglal helyet, ezáltal a Tanács minden tagjának is állva kell maradni, hogy az ülést minél rövidebbre fogják.[14] A Tanács elnöke felolvassa az előre elkészített Határozatok listáját és az uralkodó ezeket elfogadja vagy elveti.[39]

A havi rendszeres ülésekre csak néhány tanácsos megy el, mert a gyakorlatban a Tanács napi rendszerességel ülésezik, ahol az adott területért felelős miniszterek végzik az érdemi munkát.[37] A Nagy-Britanniára jellemző alkotmányos monarchikus kormányzási rendben a Tanács minden döntését a területért felelős minisztérium készíti elő és szövegezi meg, a szöveget a felelős miniszternek is jóvá kell hagyni, mielőtt az uralkodó elé kerül, aki formálisan is jóváhagyja a döntést, amely így hatályba lép.[37]

A Titkos Tanács összes tagja csak akkor vesz részt egy ülésen, amikor az uralkodó bejelenti eljegyzését (erre utoljára 1839. november 23án, Viktória királynő uralkodása alatt került sor)[40] vagy amikor az uralkodó bejelenti lemondását vagy elhalálozik. 1811-ben, amikor György walesi herceget régenssé nevezték ki, a herceg szintén a teljes Titkos Tanács előtt tette le esküjét.[41]

Trónöröklés esetén szokás szerint a Tanács közleményt ad ki az új uralkodó trónra lépésével kapcsolatban, és az új uralkodó a Tanács előtt teszi le esküjét, miszerint védelmezni fogja a skót egyházat. Ilyenkor a szokás szerint az új uralkodó beszédet intéz a Tanácshoz, amelyet másnap a kormány hivatalos lapjában (London Gazette) közölnek. Az utolsó ilyen ülésre 1952. február 6-án és 8-án került. Mivel Erzsébet hercegnő külföldi úton volt az előző uralkodó halála idején, a Tanács kétszer ülésezett: február 6-án kikiáltották az új uralkodót, majd az immár királynői címet viselő Erzsébet visszatérése után ismét összegyűltek, hogy a királynő letegye a törvények által megszabott esküjét.[42]

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tanács az uralkodóval együtt (Orders in Council) és az uralkodó nélkül (Orders of Council) adhat ki utasításokat. Az uralkodóval együtt kiadott utasításokat a kormány felelős minisztériuma készíti, majd a Tanács ülésén az uralkodó hagyja jóvá. Ezek az utasítások másodlagos jogforrásnak számítanak: kormányhatározatok, kormányzati kinevezések tartoznak ide, illetve a walesi nemzetgyűlés határozatait,[43] illetve a brit koronától függő területeken hozott törvényeket is itt fogadja el hivatalosan az uralkodó.[44]

Az uralkodó nélkül hozott utasítások közé tartoznak azok a határozatok, amelyeket a Tanács parlamenti felhatalmazás alapján ad, és általában az állami szervek működését szabályozzák.

A Tanács ülésein kerül sor az ún. királyi megbízólevelek (Royal Charter) kiadására, amelyek speciális stáuszzal ruháznak fel jogi személyiséggel bíró szervezeteket (cégeket, szakmai egyesületeket, oktatási intézményeket).[45] Ugyancsak a tanács adományozhat városi rangot (city vagy borough) az Egyesült Királyság településeinek - ez a cím presztízsértékén felül semmilyen kiváltsággal nem jár.

Jogi- igazságszolgáltatási szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tanács a döntéshozó szerepen túl megtartott bizonyos igazságszolgáltatási funciókat is az Egyesült Királyság területén. Többek között a Tanácshoz lehet fellebbezni az egyházi bíróságokról, a Cinque Posts néven ismert öt délkelet-angliai kikötővárosból, az állatorvosi kollégium fegyelmi bizottságától, valamint lehet beterjeszteni bizonyos, a parlament által meghozott törvényekkel szembeni kereset is.

Korábban a Tanács volt az egész Brit Birodalom legfelsőbb bírósága, de a Nemzetközösség megalakulásával ez a funkció mára háttérbe szorult, a legtöbb nemzetközösségi ország saját legfelsőbb bírósággal rendelkezik. Ennek ellenére a többi nemzetközösségi országból még ma is fordulhatnak fellebbezéssel a Tanácshoz, akárcsak a tengerentúli brit területekről, a koronagyarmatokról és a tengerentúli katonai bázisokról, amelyek brit fennhatóság alá tartoznak.

A fellebbezésekról a jog szerint az uralkodó dönthet, de a gyakorlatban minden ilyen ügy a Tanács Igazságszolgáltatási Bizottsága elé kerül, amelynek tagjai a Tanácsba kinevezett legfelsőbb bírák. A Bizottság döntését az uralkodó elé terjeszti, formálisan egy ajánlás formájában, de a gyakorlatban az uralkodó mindig jóváhagyja a Bizottság ajánlását.

2009-ig a Tanácsnak volt joga eljárni az 1998-ban elfogadott, skót, walesi és északír parlamenteket létrehozó törvények hatálya alá tartozó perekben, majd ezt követően az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága kapta meg ezt a jogosítvány.

Jogok és kiváltságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tanács egészét a „Legméltóságosabb” (The Most Honourable), míg a tanácstagokat egyenként a „Főméáltóságú” (The Right Honourable) megszólítás illeti meg. Azok a főnemesek (bárók, vikomtok és grófok), akiknek rangjuknál fogva amúgy is jár ez a megszólítás, általában a nevük mövé illesztett PC betűkkel jelzik, hogy a Titkos Tanács tagjai. A közrendűeknél ez nem szükséges, mert a megszólítás általában jelzi, hogy tanácstagok.

Az parlamenti választások után azok a képviselők, akik a Titkos Tanács tagjai, általában a többi képviselő előtt (de a házelnök és a doyen után) teszik le esküjüket. Régen ha egy tanácstag képviselő egyszerre emelkedett szólásra egy másik képviselővel, akkor a házelnök az előbbinek adott elsőbbséget, de mára kiment a gyakorlatból.

A Lordok Házában folytatott vita során a tanácstagoknak joguk van az uralkodó trónjának lépcsőin helyet foglalni.

Minden tanácstagnak joga van kihallgatást kérni az uralkodótól, de csakis a nyilvánosságot érintő ügyben.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Dicey, pp. 6–7.
  2. Dicey, p. 24.
  3. Dicey, pp. 12–14.
  4. ^ a b Gay, p. 2.
  5. Maitland, pp. 262–3.
  6. Maitland, p. 253.
  7. Goodnow, p123
  8. Maitland, p. 256.
  9. Bővebb információ: http://www.kislexikon.hu/allamtanacs.html#ixzz29ZiwmqJW
  10. pl. Statutory Instrument 1988 No. 1162. Office of Public Sector Information. (Hozzáférés: 2008. szeptember 11.)
  11. H. Cox, p. 388.
  12. Departmental Plan 2004/05 (PDF). Privy Council Office. (Hozzáférés: 2008. szeptember 11.)
  13. Brazier, p. 199, note 109.
  14. ^ a b Privy Council Office FAQs. Privy Council Office. (Hozzáférés: 2012. január 13.)
  15. Blackstone, I. 174.
  16. ^ a b c d e f Gay, p. 3.
  17. Privy Council Members. Privy Council Office. (Hozzáférés: 2012. január 13.)
  18. Bishop of London. Diocese of London. (Hozzáférés: 2008. augusztus 15.)
  19. Mailbox January 2007. Royal Insight. Royal Household. (Hozzáférés: 2008. szeptember 11.)
  20. Privy Council hampers Supreme Court”, 2009. szeptember 20. 
  21. English Judges and the Bar: Court of Appeal and High Court. Forms of address. Ministry of Justice, 2008. [2008. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 15.)
  22. Northern Ireland Judges and the Bar. Forms of address. Ministry of Justice, 2008. [2008. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 15.)
  23. Scottish Judges and the Bar. Forms of address. Ministry of Justice, 2008. [2008. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 15.)
  24. Privy Council Appointment of Nicholas Clegg MP. Prime Minister's Office, 2008. január 18. [2008. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 12.)
  25. So what is the Privy Council?”, BBC, 2003. február 18. (Hozzáférés ideje: 2008. szeptember 12.) 
  26. The title "The Honourable" and the Privy Council. New Zealand Honours. Department of the Prime Minister and Cabinet. [2008. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 3.)
  27. Blackstone, I. 176.
  28. A legutolsó jogi aktus, amely a Tanács feloszlatásáról rendelkezett, a Succession to the Crown Act 1707 törvény volt (teljes szövege (angolul)) Ez a rendelkezés egészen 1973-ig érvényben maradt.
  29. H. Cox, p. 389.
  30. Trónra lépése után kiadott kiáltványában Viktória királynő is felszólított mindenkit, akiket IV. Vilmos nevezett ki, hogy folytassák hivatali teendőik ellátását: (1837. június 27.) „By the Queen: A Proclamation: Requiring all Persons, being in Office of Authority or Government at the Decease of the late King, to proceed in the Execution of their respective Offices”. The London Gazette, London (19514), pages 1625–1626. o, Kiadó: Francis Watts. Hozzáférés ideje: 2010. június 7.  
  31. The Demise of the Crown Act 1901, "An Act to amend the Law relating to the Holding of Offices in case of the Demise of the Crown" ((angolul))
  32. Morley's Privy Council expulsion”, The Independent, 2011. június 9. 
  33. Rayment, Leigh: Privy Counsellors 1969–present, 2008. szeptember 10. (Hozzáférés: 2008. szeptember 17.) „Jonathan William Patrick Aitken (resigned 25 June 1997)”
  34. Staff reporter: Queen Accepts Aitken's Resignation. British Broadcasting Corporation, 1997. (Hozzáférés: 2008. február 12.) „The Queen has accepted Jonathan Aitken's resignation from the Privy Council. [...]
  35. Queen and Privy Council. Monarchy Today. Royal Household. (Hozzáférés: 2008. augusztus 3.)
  36. Privy Council website. (Hozzáférés: 2012. január 13.)
  37. ^ a b c Gay and Rees, p. 4.
  38. ^ a b Counsellors of State. Monarchy Today. Royal Household. (Hozzáférés: 2008. augusztus 3.)
  39. Brazier, p. 199.
  40. The Times, 25 November 1839, p. 5.
  41. Gazette of 7 February 1811. London Gazette. (Hozzáférés: 2012. január 13.)
  42. The Times, 7 February 1952, p6; The Times, 8 February 1952, p. 6.
  43. Section 102 of the Government of Wales Act 2006, Office of Public Sector Information]
  44. House of Commons Information Office (2008. May). „Statutory Instruments” (PDF). ISSN 0144-4689. Fact Sheet No.L7 Ed 3.9. Hozzáférés ideje: 2008. augusztus 3.  
  45. Royal Charter. Privy Council Office. (Hozzáférés: 2012. január 13.)

Források és vonatkozó szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Privy Council of the United Kingdom című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.