A The Eternal Idol az angol Black Sabbath 13. stúdióalbuma, amely 1987-ben jelent meg. Ez volt az első Sabbath nagylemez, amelyen Tony Martin énekes közreműködött, és egyben az utolsó melyet a Vertigo (Angliában) és a Warner Bros. (az USA-ban) kiadók gondoztak. Az album a 168. helyet érte csak el a Billboard 200-as listáján. 1996-ban és 2004-ben újra kiadták a lemezt. Az album 2010-ben megjelent deluxe változatának bónusz lemeze a Ray Gillen énekessel készült demókat tartalmazza.
| „ |
A lemezfelvételt elkezdtük az egyik felállással és befejeztük egy másikkal. A végére teljesen elvesztettem a fonalat, annyi ember szállt be és ki rövid idő alatt. |
” |
| – Tony Iommif [1] |
Az albumot eredetileg az előző albumon szereplő felállásban tervezték rögzíteni, de a felvételek kezdetén Ray Gillen énekes kilépett a zenekarból. A lemezt végül Tony Martin énekelte fel, aki bevált a poszton és hivatalosan is a Black Sabbath énekese lett, a következő években több albumot is készítettek vele. Gillen után a basszusgitáros Dan Spitz is távozott. Habár az albumborítón Spitzet tüntették fel, a basszusfutamokat valójában Bob Daisley játszotta lemezre. A lemezfelvétel végén aztán Daisley és a dobos Eric Singer is kiléptek, mindketten Gary Moore együttesében folytatták. A The Shining kislemez videóklipjében éppen ezért Iommi és Martin mellett a The Clash dobosa Terry Chimes és egy ismeretlen basszusgitáros szerepel, de ők sem maradtak a zenekarban.f [2]
- "The Shining" – 5:59
- "Ancient Warrior" – 5:28
- "Hard Life to Love" – 5:00
- "Glory Ride" – 4:49
- "Born to Lose" – 3:43
- "Nightmare" – 5:19
- "Scarlet Pimpernel" (instrumental)– 2:05
- "Lost Forever" – 4:03
- "Eternal Idol" – 6:33
- ↑ Iommi 2011 262.o. – „We started recording it with one band and ended up finishing it with another. I lost track of it all in the end, because there were that many people in and out in such a short time.”
- ↑ Iommi 2011 259-262.o.
- ↑ Iommi 2011: Tony Iommi. Iron Man: My Journey Through Heaven and Hell with Black Sabbath (Autobiography). Simon & Schuster. ISBN 978-0-85720-151-5 (2011)