Tenyérlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tenyérlap (vagy más néven tenyérellenállás) az úszásoktatás, illetve versenyfelkészítés segédeszköze, lényegében két műanyag lap a kézre húzva. A tenyérlap növeli az úszáshatékonyságot, és segít a helyes vízfogás kialakításában.

Segítségével a mozgásba hozott víz tömege megnövekszik, így a hajtóerő és az úszás sebessége is nő. Eközben a tenyér és víz között szándékosan megváltoztatott érintkezés fejleszti az úszó mozgáskoordinációját, állóképességét valamint úszóizmainak erejét is.

A tenyérlap hátránya, hogy hibás karmozgás esetén drasztikus sebességnövekedés érhető el, mely megtévesztő lehet az úszó számára.

Teknőc[szerkesztés]

A tenyérlap egy speciális fajtája a magyar fejlesztésű teknőc. A kézfejre csatolható eszköz alakja egy lefelé fordított teknőspáncélra emlékeztet. Használják a felkészülés ideje alatt a hazai versenysportban, valamint az úszásoktatás során.

Külső hivatkozások[szerkesztés]