Tengeri uborkák
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
 Tengeriuborka
|
||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||
|
||||||
| Alosztályok és rendek | ||||||
A tengeri uborkák (Holothurioidea) a tüskésbőrűek törzsének (Echinodermata) egyik osztálya. Testük megnyúlt, zsákszerű, oldalukon fekszenek a tenger aljzatán. Testméretük a néhány centimétertől az 1 méterig terjed. Szájnyílásuk és végbélnyílásuk a testük két végén található. Karjaik nincsenek, vázuk is gyakran hiányzik vagy apró vázelemekké redukálódott. Testfaluk erőteljes bőrizomtömlő, mely hosszanti és körkörös simamizmokból épül fel. A tüskésbőrűekre jellemző kőcsatorna nem a külvilágba, hanem testüregükbe nyílik, így ide nyílik madreporalemezük is. Hasoldalukon három, hátoldalukon két sorban helyezkednek el a vízedényrendszer ambulakrális lábacskái. Egyes fajoknál a lábacskák sugárirányban találhatók, sőt hiányozhatnak is. Táplálkozásuk folyamán az iszapot szűrik át, s abból vonják ki és emésztik meg a számukra hasznosítható szerves anyagokat (ún. detrituszfogyasztók) vagy a szájnyílásuk körüli tapogatóikkal gyűjtik ki a vízből a szerves hulladékot. Középbelük egy szakasza az erőteljes zúzógyomor. Az utóbél és az ivarmirigyek általában közösen nyílnak a külvilágba. A légzésük az ambulakrális lábacskákkal és az utóbélhez kapcsolódó kopoltyúhólyagokkal történik.
Különleges módokon képesek védekezni a ragadozók ellen. Egyesek végbele körül ún. Cuvier-csövek találhatók. Ezek veszély esetén kicsapódnak a végbélből, s ragadós fehér fonalakat bocsátanak ki, melytől a ragadozó elriad. Másoknál az egész bélcső kicsapódik és leszakad, így nem az uborkát, hanem a bélcsövet fogyasztja el a ragadozó. A tengeri uborka a bélcsövét hamar és teljesen regenerálja. Egyes fajok méreganyagot (holothurin) termelnek.
Kevés kivételtől eltekintve váltivarú állatok. Néhány fajuk ivadékgondozó, melyek a hátukon vagy a testüregükben nevelik az utódaikat. A többség utódai szabadon fejlődnek. Jellegzetes lárvalakjuk a auricula, mely hordó alakú diliolariává alakul. Jellegzetes lárvalak még a vitellaria, mely kifejlődéséig nem táplálkozik.
[szerkesztés] Forrás és ajánlott irodalom
- Fazekas György–Szerényi Gábor: Biológia I. – Molekulák, élőlények, életműködések, Scolar Kiadó, Bp., 2002
