Tengeriuborkák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Tengeriuborkák
Tengeriuborka
Tengeriuborka
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Tüskésbőrűek (Echinodermata)
Osztály: Tengeriuborkák (Holothuroidea)
Alosztályok és rendek
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tengeriuborkák témájú kategóriát.

A tengeriuborkák (Holothurioidea) a tüskésbőrűek törzsének (Echinodermata) egyik osztálya. Testük megnyúlt, zsákszerű, oldalukon fekszenek a tenger aljzatán. Testméretük a néhány centimétertől az 1 méterig terjed. Szájnyílásuk és végbélnyílásuk a testük két végén található. Karjaik nincsenek, vázuk is gyakran hiányzik vagy apró vázelemekké redukálódott. Testfaluk erőteljes bőrizomtömlő, mely hosszanti és körkörös simaizmokból épül fel. A tüskésbőrűekre jellemző kőcsatorna nem a külvilágba, hanem testüregükbe nyílik, így ide nyílik madreporalemezük is. Hasoldalukon három, hátoldalukon két sorban helyezkednek el a vízedényrendszer ambulakrális lábacskái. Egyes fajoknál a lábacskák sugárirányban találhatók, sőt hiányozhatnak is. Táplálkozásuk folyamán az iszapot szűrik át, s abból vonják ki és emésztik meg a számukra hasznosítható szerves anyagokat (ún. detrituszfogyasztók) vagy a szájnyílásuk körüli tapogatóikkal gyűjtik ki a vízből a szerves hulladékot. Középbelük egy szakasza az erőteljes zúzógyomor. Az utóbél és az ivarmirigyek általában közösen nyílnak a külvilágba. A légzésük az ambulakrális lábacskákkal és az utóbélhez kapcsolódó kopoltyúhólyagokkal történik.

Különleges módokon képesek védekezni a ragadozók ellen. Egyesek végbele körül ún. Cuvier-csövek találhatók. Ezek veszély esetén kicsapódnak a végbélből, s ragadós fehér fonalakat bocsátanak ki, melytől a ragadozó elriad. Másoknál az egész bélcső kicsapódik és leszakad, így nem az uborkát, hanem a bélcsövet fogyasztja el a ragadozó. A tengeri uborka a bélcsövét hamar és teljesen regenerálja. Egyes fajok méreganyagot (holothurin) termelnek.

Kevés kivételtől eltekintve váltivarú állatok. Néhány fajuk ivadékgondozó, melyek a hátukon vagy a testüregükben nevelik az utódaikat. A többség utódai szabadon fejlődnek. Jellegzetes lárvalakjuk az auricula, mely hordó alakú diliolariává alakul. Jellegzetes lárvalak még a vitellaria, mely kifejlődéséig nem táplálkozik.

Forrás és ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fazekas György–Szerényi Gábor: Biológia I. – Molekulák, élőlények, életműködések, Scolar Kiadó, Bp., 2002
a – tapogatók; b – végbélnyílás; c – lábszerű nyúlványok; d – szemölcsök a háton
tengeri uborka