Temetni veszélyes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Temetni veszélyes
Szerző Agatha Christie
Eredeti cím After the Funeral
Ország Egyesült Királyság
Nyelv angol
Műfaj krimi
Előző Nem csalás, nem ámítás
Következő Egy marék rozs
Kiadás
Kiadó Európa Könyvkiadó
Kiadás dátuma 1953
Magyar kiadás dátuma 1958
Fordító Kovács György
Oldalak száma 298
ISBN nincs

A Temetni veszélyes (eredeti címén After the Funeral) Agatha Christie 1953-ban megjelent regénye.

A regény szereplői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hercule Poirot
  • Mr. Entwhistle
  • Morton felügyelő
  • Mr. Goby, a hírszerző
  • Richard Abernethie
  • Cora Lansquenet
  • Miss Gilchrist
  • Helen, Leo Abernethie özvegye
  • Timothy Abernethie
  • Maude, Timothy felesége
  • George Crossfield, Laura fia
  • Rosamund, Geraldine lánya
  • Michael Shane, Rosamund férje
  • Susan, Gordon lánya
  • Gregory Banks, Susan férje
  • Lanscombe, a komornyik
  • Janet, a szobalány
  • Marjorie, a szakácsnő
  • Mrs. Jones, Timothyék bejárónője

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Richard Abernethie, a családi vállalkozás gazdag tulajdonosa, beteg; majd az egyik nap hirtelen meghal, melyen a kezelőorvosa is megdöbben. A hét testvérből már csak kettő maradt: Cora és Timothy. A temetésen természetesen a legtöbb családtag megjelenik: az özvegy Cora Lansquenet; Maude, Timothy felesége; Helen, az elhunyt Leo felesége; majd a másik testvér, Gordon leánya, Susan és férje: Gregory Banks; Geraldine lánya: Rosamund és férje, Michael Shane; ezenkívül Laura fia: George Crossfield; valamint Entwhistle úr, Richard ügyvédje és régi barátja (a hipochonder Timothy, rossz állapotára hivatkozva, nem tudott megjelenni).

Mindenki nagyon sajnálja szegény öreg Richard bácsit, de tény, hogy az örökség – amelyet a megmaradt családtagok között osztott fel, miután fia, Mortimer meghalt – mindenkinek jól jön. Majd mikor az ügyvéd felolvassa a végrendeletet, a húg, Cora – aki mindig kikottyantja azt, amit nem kellene – megkérdi az elhunyttal kapcsolatban: "Hiszen meggyilkolták, nem?". A családtagok pedig értetlenül bámulnak rá, nem értik, miért mondta ezt; ő pedig összezavarodik, s megemlíti, hogy ő úgy gondolta, hogy abból, amit Richard mondott… – de részleteket nem árul el.

Cora pedig különösebb jelentőséget nem tulajdonítva az elszólásnak, boldogan tervezi jövőjét, miután pénzhez jutott. Az elhangzott kérdés azonban a többieket cseppet sem hagyja nyugodni, különösen Entwishtle urat.

A temetés másnapján pedig Cora gyilkosság áldozata lesz, méghozzá brutális gyilkosságé: egy baltával agyonverik, amint a szobájában pihen. A gyilkosság időpontjában Cora bejáró- és társalkodónője, Miss Gilchrist épp könyveket cserélt. Mindenki értetlenül áll a történtek előtt. A rendőrség – Morton felügyelő vezetésével – azonnal nyomozásba kezd, hogy kiderítse, a gyilkosság egy elmeháborodott csavargó műve csupán vagy előre megfontolt szándékú. Entwhistle úr, aki szerint ez egyáltalán nem lehet véletlen, felkeresi a hozzátartozókat, hogy puhatolózzon, s Miss Gilchristtől megtudja, hogy Richard halála előtt Coránál és Timothynál is járt.

Cora végrendeletéből kiderül, hogy mindenét unokahúgára, Susanra hagyta; így a hölgy hamarosan le is utazik Lytchett St. Marybe, hogy szemrevételezze a vagyont. Az ügyvéd úrhoz hasonlóan ő is megtudja, hogy Richard meglátogatta húgát; s megkérdi a bejárónőt, hogy nem hallott-, vagy tudott-e meg valamit, de a hölgy ezt határozottan visszautasítja, mondván, hogy ő nem szokott hallgatózni. Hamarosan pedig megjelenik egy Mr. Guthrie nevű műkritikus, aki állítása szerint azért érkezett a faluba, hogy barátja, Cora kérésének eleget tegyen: értékelje az asszony régebben elhunyt férjének, Pierre-nek, illetve magának Corának a festményeit. Az úr érkezésével egyidőben pedig érkezik egy lakodalmi tortaszelet is, amit Miss Gilchristnek küldtek a rokonai; s bár a bejárónő nem tudja biztosan azonosítani őket, a torta ízlik neki. Susan pedig az éjszaka nyögésekre lesz figyelmes, s a hangok forrása Miss Gilchrist, aki nagyon rossz állapotban van. A doktor megérkezése után azonnal kórházba szállítják, s éppen hogy, de túléli a hölgy. A sütemény maradékában pedig arzént fedeznek fel.

Felépülése után Gilchrist kisasszony természetesen egy percig sem kíván maradni Lytchett St. Maryben, így Susan ötletére Timothyhoz és Maude-hoz szegődik.

Entwhistle úr pedig, aki szeretné tudni az igazságot, úgy dönt, hogy felkeresi egyik barátját, Hercule Poirot-t; s megkéri, legyen segítségére az ügy kiderítésében.

Poirot nyomoz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a belga nyomozó már visszavonult, barátja kérésére kézbe veszi az ügyet, mégpedig egy menekülteket támogató szervezet tagjának adja ki magát. A híres, ámbár visszavonult hírszerző, Goby úr Poirot kérésére bizalmas információkat szolgáltat a detektívnek. Mivel tudomására jut, hogy a hozzátartozók a vidéki kastélyt, a család székhelyét el akarják adni, a családtagokat megkéri, jöjjenek néhány napra a házba; hogyha valakinek megtetszene még néhány csecsebecse, hazaviheti, mielőtt az ő szervezete megvenné.

Poirot hamarosan kideríti, hogy a kérdéses napon sokan nem ott tartózkodtak, ahol állították, Helennek pedig beugrik egy gyanús részlet; de épp mikor telefonon közölni akarja az ügyvéd úrral, fejbe vágják.

Megoldás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hercule Poirot kedvenc módszerével, a beszélgetéssel hamarosan kibogozza a rejtélyt, s rájön Helen titkára is, aki túlélte a sérülést.

Feltárja, hogy ami gyanús volt Helennek, az a tény, hogy a hölgy emlékezete szerint Cora a fejét mindig jobb oldalra billentette – ez Lansquenet-né egyik szokása volt. A temetésen azonban bal oldalra billentette. Ez Helennek a tükrében tűnt fel. Ebből a belga arra következtet, hogy a valódi Cora nem volt jelen a temetésen, hanem helyette egy másik személy vette fel a szerepét, maga a gyilkos. Ugyanakkor Richard csakugyan természetes halállal halt meg (Susan férje, Gregory azt állította, hogy ő ölte meg az öregurat; de kiderült, hogy ez nála egy betegség), a gyilkosnak az volt a célja, hogy a végrendelet felolvasásakor kikottyantott mondattal felhívja a másik halálra a figyelmet. De elkövetett egy hibát, aminek felismerése hozzásegítette Poirot-t a megfejtéshez: a gyilkos megemlítette, hogy az egyik szobában álló ki malachitasztalka nagyon jól hat a viaszvirágokkal; csakhogy az ideérkezésekor a virágok nem voltak az asztalon, s ő maga pedig nem járt itt korábban.

Mert a gyilkos Cora bejárónője, Miss Gilchrist volt. Az arzénmérgezést azért találta ki, hogy őt ne lehessen gyanúsítani, de mindent úgy tervezett meg, hogy ne haljon meg. A gyilkosságot pedig azért követte el, mert neki volt régebben egy teázója, amely azonban bezárt a háború alatt. Ez a teázó a rögeszméjévé vált, és újra meg akarta nyitni. Cora gyakran vásárolt kevés pénzést festményeket az aukciókon, s egyszer egy valódi Vermeerre is szert tett (amit Poirot-nak vizsgált meg Guthrie úr). Gilchrist kisasszony ezt tudta, Cora azonban nem. És a bejárónő a kép árából kívánta ismét megnyitni a teázót – de Poirot megakadályozta ebben.

Filmfeldolgozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A regény alapján 1963-ban, Margaret Rutherford (Miss Marple), 2006-ban David Suchet (Hercule Poirot) főszereplésével készült film.