Teddi Kollek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Teddy Kollek szócikkből átirányítva)

Teddi Kollek (héber betűkkel טדי קולק, izraeli angol átírással Teddy Kollek, Nagyvázsony, 1911. május 27.2007. január 2.) izraeli politikus, 1965. és 1993. között Jeruzsálem polgármestere.

Élete [szerkesztés]

Kollek Tivadar néven Nagyvázsonyban, zsidó családban született. Nevét Herzl Tivadar után kapta. Ő is osztotta apja, Alfréd cionista eszméit. Bécsben nőtt fel, majd 1935-ben, három évvel azelőtt, hogy a nácik elfoglalták Ausztriát, a Kollek család Palesztinába vándorolt, ami abban az időben brit mandátumterület volt. Kollek lelkesen vett részt egy új közösség megalkotásában, amely 1937-ben jött létre Genezáreti tó partján Én Gév kibuc néven. Ugyanebben az évben elvette Támár Schwartzot, aki két közös gyermeküknek, Ámósz és Osznat Kolleknek adott életet.

A második világháború alatt Kollek megpróbálta az európai zsidók érdekeit képviselni. A háború kitörésekor megegyezett Adolf Eichmannal, hogy 3000 zsidót a haláltáborok helyett Angliába vigyenek. Dávid Ben-Gúrión szövetségese, majd később, 1952. és 1965. között kormányának tagja volt.

1965-ben Kollek Mordeháj Ís Sálómot követte a jeruzsálemi polgármesteri székben. Hat cikluson, összesen huszonnyolc éven át volt a város irányítója, többször (1969-ben, 1973-ban, 1978-ban, 1983-ban, valamint 1989-ben) újraválasztották. Általános vélemény szerint Jeruzsálem az ő irányítása alatt lett modern város; leginkább a város 1967-es újraegyesítése lendített az életszínvonalon. 1993-ban, 82 éves korában is indult a választásokon, de ellenfele, a Likúd Párt képviselője, Ehud Olmert későbbi miniszterelnök legyőzte.

Források [szerkesztés]