Tarcsai Szabó Tibor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tarcsai Szabó Tibor
Élete
Született1955. október 28. (68 éves)
Gödöllő
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)mese, szatíra
Első művePamuhihke és Sámsemék (mesekönyv)
Tarcsai Szabó Tibor weboldala

Tarcsai Szabó Tibor (Gödöllő, 1955. október 28. –) magyar író, meseíró.

Életrajz[szerkesztés]

1955. október 28-án született, Gödöllőn, Szabó Tibor néven. Tanulmányait a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdte, majd a Török Ignác Gimnáziumban (1970–74) folytatta. Sorkatonai szolgálata alatt (1975-76) zenészként tagja volt a Kerényi Miklós Gábor (KERO) vezette Periszkóp irodalmi színpadnak. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen (1976–1981) diplomázott üzemszervező agrármérnökként. Évekig foglalkozott sakkfeladványszerzéssel, többszörös magyar bajnok, öt évig a Sakkfeladványszerző Bizottságának elnöke. Magyar sakkfeladványszerző nagymesteri és FIDE-mester címet szerzett. Nyolc évig játszott basszusgitárosként a dr.Rock nevű zenekarban, ahol együtt zenélt az Omega együttes dobosával, Debreczeni Ferenccel (Ciki). Hobbija a fotózás, fényképeivel már több FIAP-helyezést ért el. Nemzetközi fotóversenyeken elért helyezései alapján 2020-ban elérte az AFIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Művésze) címet. Nős, két fia van: Viktor (1980) és Dávid (1982). Hosszú ideig Kistarcsán élt (innen a felvett "Tarcsai" írói név), jelenleg a Pest vármegyei Péteri községben él.

Íróként a Kistarcsai Kulturális Egyesület irodalmi pályázatán tűnt fel 1998-ban, amelyen 1. díjat nyert Ha elfogynak a mesék című írásával. Ezt követően vette fel a Tarcsai Szabó Tibor írói nevet, amelyen könyveit és írásait közreadta.

Művei[szerkesztés]

  • Pamuhihőke és Sámsemék – mesék (Ciceró Kiadó, 2000)
  • A jajszárnyú fecskerigó – mesék (Ciceró Kiadó, 2001)
  • Micsoda város! – meseregény (Ciceró Kiadó, 2003)
  • Az állat én vagyok! – szatírák (Realsystem Kiadó, 2003)
  • Az elvarázsolt város – meseregény (Ciceró Kiadó, 2005)
  • Segítség, megszöktünk! – meseregény (General Press Kiadó, 2007)
  • Abszurdánia – e-könyv (Underground Kiadó, 2019)

Feldolgozások[szerkesztés]

Műveiből az alábbi feldolgozások születtek:

  • Devecsery László: A két kis pék kalandjai (Pamuhihőke és Sámsemék – dramatizált mese)
  • Az Erdei Színház, A tó, A néma erdő, Ki a legerősebb, Sámsemék szobrot készít c. mesék (2003-tól) a DMK Alföld Gyermekszínpada és Főnix Diákszínpada, valamint a debreceni Másik Gyermekszínház feldolgozásában (vez.: a Csokonai-díjas Várhidi Attila)
  • A kis pesti zsoké és a fáraó leánya – animációs film (Papp Barnabás, Takács Anikó – 55. Országos Függetlenfilm Fesztivál, 2008 – Alkotói díj)
  • Pamuhihőke és Sámsemék – animációs film (Papp Barnabás)

Források[szerkesztés]