Tao-tö-csing

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Tao Te King szócikkből átirányítva)
A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Az Út és Erény könyve (Tao-tö-king)
A Tao-tö-king (Daodejing) hagyományos kiadásának borítólapja.
A Tao-tö-king hagyományos kiadásának borítólapja.
SzerzőLao-ce
Eredeti cím道德經
Országókori Kína
Nyelvókínai
Témafilozófia
Műfajszentírás
A Wikimédia Commons tartalmaz Az Út és Erény könyve témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Átírási segédlet
Tao-tö-king
IPA-átírása:[tɑ̂ʊ tɤ̌ tɕíŋ]
Kínai átírás
Hagyományos kínai道德經
Egyszerűsített kínai道德经
Mandarin pinjinDàodéjīng
Wade–GilesTao4 Te2 Ching1
Kantoni jűtphingDou6 dak1 ging1
Taoizmus
Kínai filozófia

konfucianizmus · legizmus
jin-jang · motizmus

A taoizmus forrásai

Út és erény könyve · Csuang-ce · Huaj-nan-ce · Kuan-jin-ce · Változások Könyve
Pao pu-ce · Ven-ce · Lie-ce

A tao mesterei

Lao-ce · Csuang Csou · Lie-ce · Liu An ·
Ko Hung

Vallási élet

Huang-ti · Csang Tao-ling · Hszi-vang-mu

Kapcsolódási pontok más vallásokkal

Buddhizmus · Hinduizmus

Kapcsolódó fogalmak

Hagyományos kínai orvoslás · tajcsicsuan
Fengsuj · csi · vu-vej

Sablon:Taoizmus

A Tao-tö-king,[1] (hagyományos kínai: 道德經; egyszerűsített kínai: 道德经; pinyin hangsúlyjelekkel: Dàodéjīng; Wade-Giles: Tao Te Ching;[2] Hanganyag Dàodéjīng?*), illetve ahogy Weöres Sándor nyomán a mai magyar irodalom ismeri: Tao Te King – Az Út és Erény könyve az a könyv, amelyben a hagyomány szerint a filozófiai taoizmus megalapozójának tartott bölcs, Lao-ce könnyen megjegyezhető formában összegezte a tao szerinti élet tanításait. A könyv legfontosabb üzenete a követendő úttal, a taóval való harmónia keresésének keretbe foglalása. A könyvnek nincsen vallásos tartalma, amennyiben a tao követését nem tekintjük vallásnak. Valójában azonban magát a taóval való foglalatosságot természetvallásnak tartják, amely túlmutat isteneken és angyalokon, és a teremtő őserő törvényei szerinti életmódot tartja követendőnek.

Szerzője[szerkesztés]

Bővebben: Lao-ce

A Tao-tö-csing Konfuciusz idősebb kortársának, Lao-cenek tulajdonítja a kínai hagyomány, akinek legkorábbi életrajza A történetíró feljegyzései című munka 63. fejezetében található. Ezek szerint a Csu 楚 államban született Lao Tan családneve Li 李, személyneve Er 耳, adott neve pedig Tan 聃 volt, és a Csou udvar archívumában dolgozott. Konfuciusznak állítólag tanácsokkal szolgált a szertartásokkal kapcsolatban, majd látván a Csou-ház hanyatlását, eltávozott, a határnál a határőrként dolgozó Jin Hszi 尹喜 kérésére leírta művét két tekercsben. Későbbi források egyértelműen a nyugati irányról, illetve ökör vontatta szekéren, vagy bivalyon utazó Lao-ceről beszélnek. Számos kutató azt feltételezi, hogy a történetírói hagyományban ebben a szerepben minden előzmény nélkül felbukkanó személyt, éppen a további rá vonatkozó információk hiánya folytán, a Tao-tö-csing valódi szerzője vagy szerzői csak felhasználták. A Han-dinasztia és a Hat Dinasztia korában Lao-ce alakja radikális változásokon megy át, a történeti bölcs isteni rangot kap, teremtői és megmentői szerepben lép fel.[3]

Taoizmus[szerkesztés]

Bővebben: Taoizmus

A taoizmus szerint a világegyetem mozgató ereje maga a tao, mint teremtő őserő. A könyv szavai szerint a tao névtelen, mert minden név valamilyen meghatározott létezőt jelöl meg. Szavakkal meghatározhatatlan, intellektussal fel nem fogható, tulajdonságokkal körül nem írható. Jelen van minden helyen, minden időben és minden rezdülésben – élőben és élettelenben egyaránt, köztük magában az emberben is. A tao mindenekelőtt az örökké mozgó, változó világ végső egységének az elve. A tao azonban a mindenek felett uralkodó elv.

A taoizmus legfontosabb tanítása harmóniát találni a természet erőit mozgató teremtő őserővel, elérni a nem-cselekvés (Wu-wei) állapotát, és ezáltal megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást.

A taoizmus egyik legismertebb mestere, Lao-ce, a hagyomány szerint megvalósította ezt az állapotot, s miután a Tao-tö-king tanításait lediktálta egy őt kérlelő határőrnek, elhagyta a civilizált világot, és halhatatlan remeteként élt tovább egy ismeretlen helyen.

A szöveg[szerkesztés]

Címe[szerkesztés]

A gyakran „Ötezer szavas klasszikus”nak (Vu-csien-ce 五千字) vagy Lao-cenek nevezik.[4] A Han-kori Csing 景 császár (uralk. i. e. 156–141) adományozta a szövegnek a klasszikus mű (csing 經) státuszt, és csak a Han-kor végén kapta a Tao-tö-csing címet, korábban Lao-ce néven hivatkoztak rá. Az „Ötezer szavas klasszikus” elnevezést egyes követők olyan komolyan vették, hogy az eredetileg hosszabb szöveget a megfelelő méretre csökkentették, így a Tunhuangban talált kéziratok között több példány is éppen 4999 írásjegyet tartalmaz. Érdemes megjegyezni, hogy csak a Han-dinasztia alatt került a Csuang-cevel együtt a bibliográfiai leírásokban a taoista (tao-csia 道家) címszó alá.[5]

Szerkezete[szerkesztés]

Tao-tö-king jelenlegi verzióban 81 részből áll. A hivatalos Han-kori felosztás szerint elöl áll a 37 fejezetes Út (Tao 道) könyve (amely a tao szóval kezdődik és inkább általánosabb kérdésekkel foglalkozik), majd utána a 38-tól a 81. versig tartó erény (töe 德) könyve (amely a „legfensőbb erény” (sang tö 上德) kifejezéssel kezdődik, és alapvetően a taonak a világban való működéséről ír). Az 1973-ban megtalált két Mavangtujból 馬王堆 előkerült kéziraton (i. e. 195, illetve i. e. 169) ugyanakkor ennek a sorrendnek éppen az ellenkezője jelenik meg. A mavangtuj-i kézirat felfedezése előtt a Tao-tö-king Ho-sang kung 河上公 (i. e. 2. sz.) és Vang Pi 王弼 (i. sz. 226–249: Lao-ce csu 老子注) kommentárjaiból volt ismeretes. 1993-ban találták meg a jelenleg ismert legrégebbi, hozzávetőlegesen i. e. 300-ból származó kéziratot Kuotie 郭店 (Hupej tartományban). A bambuszcsíkokra írt leletet a kutatók három, egyenként 39, 18, illetve 14 bambuszlapot tartalmazó csoportra (A, B, C) osztják, melyek elrendezésükben és az írásjegyek szintjén is sok mindenben különbözik a jelenleg ismert verziótól, és amelyek az 1–66. közötti versekből 31 vers valamilyen verzióját képviselik. A két új lelet esetében ugyanakkor nem egyértelmű, hogy mennyiben jelenik meg bennük az eredeti Tao-tö-king, illetve mennyiben egy sajátos értelmezési hagyomány.[6]

Datálása[szerkesztés]

A Tao-tö-king datálása meglehetősen problematikus, rendelték már az 5., a 4. és a 3. századhoz is. Kérdéses, hogy egyáltalán érdemes-e egy szerzőnek (legyen az Lao-tan vagy más) tulajdonítani a művet. A 3. századnál későbbre semmiképpen sem tehető a keletkezése, mivel a 3. századi Han Fej-ce, a Csuang-ce későbbi része és a Lü-si csun-csiu már gyakran idéz belőle. Nem kizárt, hogy a Tao-tö-king eredetileg inkább szájhagyományként, aforizmák gyűjteményeként terjedt, és jelenleg ismert, írott formájában csak egy lényegesen későbbi időszakban állították össze, bár szintén kérdéses, hogy a végső redaktor milyen mértékig avatkozott be a rendelkezésére álló anyagba.[7]

A könyv[szerkesztés]

A tao voltaképp a harmonikus életvitel megalapozója, és mint ilyent, természetvallásnak vagy tapasztalat-vallásnak tartják. Nem a hit az, ami alapot ad a tao követésének, hanem a gyakorlat, a tapasztalat. A könyv minden egyes versszaka egy viselkedési formára, egy helyes életvitelre utal, és egyben ennek az életmódnak a követésére biztatja az olvasót, valamint hangsúlyt fektet az ég, az ember és föld hármasságára, amelyben az ember feladata harmóniát teremteni az ég és a föld kettőssége, a jin és a jang ellentéte között.

A könyv fontos tanítása szerint a tao a nép küzdelmek és harcok nélküli életének, a harmonikus együttélésnek a megteremtője a nem-cselekvés, az ellent-nem-állás által. A taoista harcművészetek szerint ez az ellent-nem-állás, a harc nélküli harc az a hatalom, amely valódi békés együttélést teremthet az emberek között.

„Aki taoval szolgálja az emberek urát, az nem igázza le hadsereggel az égalattit, hiszen ez a tette könnyen ellene fordulhat. Mert amerre hadsereg járt, csak tüske és tövisbozót terem, s a nagy háborúk nyomában mindig ínséges esztendők járnak. Az igazán jó hadvezér célhoz ér és megállapodik, s nem vetemedik arra, hogy erőszakot alkalmazzon. Célhoz ér, de nem emeli fel magát; célhoz ér, de nem dicsőíti magát; célhoz ér, de nem kevélykedik; célhoz ér, de csak azért, mert nem tehet mást; célhoz ér, de nem alkalmaz erőszakot”.

Tao[szerkesztés]

A taoizmus tanításai szerint az Ég, a Föld és az Ember mind alkotórészei az egységes világmindenségnek. Egymással szüntelen kölcsönhatásban vannak, és viselkedésüket egy mindenre kiterjedő, egyetemes törvény szabályozza. Ez a törvény nem más, mint a tao. Mindemellett a tao egy olyan utat vagy konkrét „ösvényt” is jelent, amiről voltaképpen nem is lehet letérni, mert ez maga a világ működésének a folyamata, a megnyilvánult világ eredendő oka.[8]

Te[szerkesztés]

A Tao-tö-king második szavát Weöres Sándor nyomán gyakran erénynek fordítják, de sokkal inkább jelent „hatóerőt”, olyan erőt, amely által maga a tao működik. A tö olyankor nyilvánul meg, amikor a dolgok folyása el akar térni a tao által kijelölt úttól. Ez a hatóerő a „vu-vej” – azaz a „nem-cselekvés” vagy „cselekvés nélküli cselekvés” – elve szerint működik, amely nem azonos a teljes passzivitással, hanem egyfajta természetes, erőfeszítés nélküli viselkedést jelent.

Kommentárjai[szerkesztés]

Az idők során a Tao-tö-kinghez körülbelül 700 kommentár íródott, amelyből mintegy 350 maradt fenn. A korai kommentárok közül érdemes kiemelni Vang Pi 王弼 (i. sz. 226–249: Lao-ce csu 老子注), Ho-sang kung 河上公 (i. e. 2. sz.), Jen Cun 嚴遵 és a Hsziang-er 想爾 kommentárt. Vang Pi kommentárja a hszüan-hszüe 玄學 irányzat többi művéhez hasonlóan bővelkedik az elvont bölcseleti koncepciókban, ugyanakkor hiányoznak belőle a vallásos felhangok. A művet 81 fejezetre osztó Ho-sang kung kommentárjából (Lao-ce csang-csü 老子章句) egymástól nagyon kis mértékben eltérő 30 verzió maradt fenn (egyebek között Tunhuang 敦煌), maga a mű a Huang–Lao iskola jegyeit hordozza magán, és a Szung-korig rendkívül nagy népszerűségnek örvendett. Szintén fontos Jen Cun (i. e. 83–i. sz. 10) Lao-ce cse-kuj 老子指歸 (Útmutató a Lao-cehez) című kommentárja, amelyből csak a 38–81. részekhez írottak maradtak fenn. Az ebben a kommentárban megőrzött eredeti szöveg sok szempontból a Mavangtuj-féle verzióhoz hasonlít. Emellett jelentős még a Han Fej-ce két fejezetének (21–22.) elemzése és a Tunhuangban talált (S. 6825), a Mennyei Mesterek vallásos taoista szekta szempontjait érvényesítő, a megistenült Lao-cere és a halhatatlanokra hivatkozó Hsziang-er kommentár is. Japánból mintegy 250 kommentár ismert.[9]

Hatása[szerkesztés]

A Hat Dinasztia korában a Tao-tö-kinget szívesen tanulmányozták együtt a Csuang-cevel és a Ji-kinggel. A Tang-kori Hszüan-cung 玄宗 (uralk. 712–755) alatt, elfogadva a Ho-sang kung-féle 81-es felosztást, véglegesítették a fejezetek beosztását (korábban léteztek 64, 68 vagy 72 fejezetes verziók is); 731-től a hivatalnoki vizsga részét képezte. A vallásos taoista hagyományban a Tao-tö-king recitálása mágikus erővel bír, képes démonokat elűzni és gyógyítani, a recitáló képes az egyéni és a társadalmi harmóniát elősegítő érdemeket felhalmozni.[10] A Tang-korban a Li 李 császári család Lao-ce személyéig vezeti vissza eredetét, ennek köszönhetően a Tao-tö-csing különösen nagy megbecsülésnek örvendett, i. sz. 666-ban Kao-cung császár a Titokzatos Kezdet Legmagasabb Fensége (Tai-sang hszüan-jüan huang-ti 太上玄元皇帝) címet adományozza neki.[11]

Fordításai[szerkesztés]

A Tao-tö-kinget az i. sz. 7. században fordították le először, mégpedig szanszkritra, a 18. században a Kínában misszionáló Matthew Raper révén került már latin nyelven Európába. Azóta a nyugati nyelvű fordítások száma már meghaladja a 250-et.[12]

Magyar fordításai[szerkesztés]

A Tao-tö-king kétségkívül a klasszikus kínai irodalom és filozófia legtöbb fordításban és a legtöbb kiadásban megjelent műve magyar nyelven. A mai napig nem kevesebb mint tizenkét magyar nyelvű fordítása keletkezett, és csak a rendszerváltás óta eltelt húsz évben 13-15 alkalommal jelent meg önálló formában. Egy másik, a fordítók között roppant népszerű műnek számít Puskin Anyeginje, melyet az elmúlt majd másfél évszázad alatt így is csak nyolcan ültettek át magyar nyelvre. A világ filozófiai, bölcseleti irodalmában azonban nincs másik olyan mű, amely a fordítói érdeklődés tekintetében felvehetné a versenyt a Tao-tö-kinggel.[13]

A Tao-tö-kingnek az első teljes, magyar nyelvű fordítása Stojits Iván (1866-1932) nevéhez fűződik, és 1907-ben jelent meg. Stojits a korban dívó teozófiai mozgalom egyik meghatározó alakja volt, ebben a témában számos cikke jelent meg a Jövendőben és egyéb fővárosi lapokban. A teozófia már indulása hajnalán, a 19. század utolsó évtizedeiben rábukkant Lao-ce művére, melynek tanítását alapvetően összeegyeztethetőnek tartotta saját célkitűzéseivel, nevezetesen a végtelen bölcsesség és egyfajta titkos tudás feltárásával. Stojits ennek szellemében, „idegen nyelvű kútfők” és minták nyomán (de az eredeti kínai szöveg ismerete nélkül) készítette el a magyar nyelvű fordítását.[14]

A második magyar nyelvű fordítás valamikor a húszas-harmincas években készülhetett el és Tápay-Szabó László (1877-1941) nevéhez fűződik. Tápay-Szabó a jogi tanulmányait követően több fővárosi, majd vidéki lap újságírója és szerkesztője volt. 1923-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, majd visszatérve 1930-tól a Szegedi Egyetem tanáraként tevékenykedett. Az ő kéziratban maradt fordításával kapcsolatban érdemi ismereteink nincsenek.[m 1] Az azonban biztos, hogy Stojitshoz hasonlóan Tápay-Szabó sem rendelkezett azzal a kínai tudással, amely autentikussá tehette volna fordításukat.[15]

Ágner Lajos fordítása 1943-ban jelent meg. Ágner a budapesti egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát, majd az egyetem elvégzése után állami ösztöndíjjal a berlini egyetemen japán és kínai nyelvet tanult egy éven át (1902-1903). Ágner Lajos fordításán épp úgy érezhető a már korábban említett korszellem hatása, mint a legtöbb Tao-tö-king magyar nyelvű adaptációján. Annak ellenére, hogy Ágnernek a legtöbb fordítóval ellentétben behatóbb ismeretei voltak a kínai nyelvről és kultúráról, nem igen tudta vagy akarta, úgymond belülről feltárni a szöveg rejtelmeit. Számos helyen tetten érhető azon törekvése, hogy a kínai klasszikus mű gondolatiságát valamiképpen megfeleltesse egyes európai klasszikus vagy újabb kori filozófiai irányzatoknak, vagy nyugati gondolkodók tételeivel találjon párhuzamot.[16]

A mű első, filológiailag máig legpontosabb, legmegbízhatóbb fordítása a sinológus, filozófus Tőkei Ferenc nevéhez fűződik, amely 1962-ben jelent meg a Kínai filozófia, Ókor című háromkötetes gyűjteményének első kötetében. A Tao-tö-king nagyközönség által legszebbnek tartott, legismertebb és magas szépirodalmi értéket képviselő műfordítását Tőkei Ferenc prózafordítása alapján, a sinológus szakértővel együtt dolgozva, konzultálva Weöres Sándor készítette el 1958-ban. A Weöres-féle fordítás jelent meg a legtöbbször.

A Tao-tö-kingnek még egy magyar nyelvű fordításáról érdemes megemlékezni, amely Karátson Gábor nevéhez fűződik. Karátson autodidakta módon sajátította el a klasszikus kínai nyelvet, és több évnyi kutató és alkotó munka eredményeképpen 1990-ben jelentette meg műfordítását, amely sajátos értelmezéseivel, művészi igényű megformálásával szintén népszerű a nagyközönség között és több kiadásban is ismert.

A magyar fordítók és a fordítások[szerkesztés]

  • Ágner Lajos 1943. A Legfőbb lényről és az Erényről, Lao-ce Tao te Kingje. In: Vallások Könyve. Budapest: Officina Kiadó, 3–112.; Az út és erény könyve. 2010. (Kelet klasszikusai) Budapest: Fapadoskonyv.hu
  • Dao Ngoc Thang (ford.) 1997. Tao te king (részlet) [Felcsút]: Helioos Bt.
  • Hatvany Bertalan (ford.) 1957. Lao-ce: Tao te king. München: Látóhatár (1977. München: Újváry „Griff” Verlag)
  • Karátson Gábor (ford.) 1990. Lao-ce: tao te king. Budapest: Cserépfalvi (Budapest: Q.E.D. Kiadó, 2002, 2003)
  • Kulcsár F. Imre (ford.) 2001. Lao-ce: Tao te king. Az Út és az Erény könyve. Függelékben: A kuotieni lelet. Budapest: Kairosz Kiadó. (2005)
  • Máté János (ford.) 2001. A titkos völgy: Tao te king. (James Legge kínaiból értelmezett angol szövegének magyar ford.). Budapest: Gondverő Kiadó
  • Stojits Iván 1907. Lao Ce: Tao te King, Lao-ce életbölcselete. Budapest: Athenaeum Kiadó. (Budapest: Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1993, 1996)
  • Szentmihályi Szabó Péter (ford.) 1980. Lao Cse intelmei
  • Tőkei Ferenc 2005. „Laozi: Daodejing.” In: Kínai filozófia. Ókor. II. Budapest: Magiszter Társadalomtudományi Alapítvány, 17–50. (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1980; Budapest: Kossuth Kiadó, 1986: 17–54.)
  • Weöres Sándor – Tőkei Ferenc 1958. Lao-ce: Az Út és Erény könyve. Európa Könyvkiadó. (Budapest: Tericum Kiadó, 1994, 1996, 1997, 1998, 2000, 2001; Budapest: Balassi Kiadó, 1996)

Összegzés[szerkesztés]

A Tao-tö-king a világ egyik nagy vallásának, a taoizmusnak egy alapvető kézikönyve. Útmutató az erényes és sikeres élethez, egyben a kínai hagyomány és folklór nagy jelentőségű és máig töretlenül népszerű nemzeti kincse, irodalmi és filozófiai mű, mely a Csuang-ce és a Lie-ce mellett máig erősen hat a kínai emberek gondolkodására, életfelfogására és hagyományaira.

Hivatkozások[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. ↑ A Tápay-Szabó-féle Lao-ce fordítás egy későbbi említése, Popper Péter nevéhez fűződik, aki egyik művében megemlékezik arról, hogy Tápay-Szabó hivatkozott édesapjának, Popper Viktornak a saját Tao-tö-king fordítására. Lásd: Tokaji 2010, 6. o.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ A Tao-tö-king írásmódot közli az Osiris kiadó Helyesírás című kötete az 1357. oldalon és az Akadémiai Kiadó Keleti nevek magyar helyesírása című kötete a 402. és a 436. oldalon
  2. ↑ Archivált másolat. [2011. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 3.)
  3. ↑ Kósa 2013 161. o.
  4. ↑ Kósa 2013 164. o.
  5. ↑ Kósa 2013 166. o.
  6. ↑ Kósa 2013 164., 165. o.
  7. ↑ Kósa 2013 165. o.
  8. ↑ HÉJJAS István: Illúzió és valóság, Aszklépiosz, Budapest, 1998.
  9. ↑ Kósa 2013 165., 166. o.
  10. ↑ Kósa 2013 166. o.
  11. ↑ Kósa 2013 166. o.
  12. ↑ Kósa 2013 166. o.
  13. ↑ Tokaji 2010 5. o.
  14. ↑ Tokaji 2010 6. o.
  15. ↑ Tokaji 2010 7. o.
  16. ↑ Tokaji 2010 7-10. o.

Irodalom[szerkesztés]

  • ↑ Ecsedy 1995: Ecsedy Ildikó. Lao-ce, in. 33 híres bölcseleti mű, Bp., Móra Könyvkiadó, 1995
  • ↑ Fung 2003: Fung Yu-lan. A kínai filozófia rövid története, (Szerk.: Derk Bodde; Ford.: Antóni Csaba.) Budapest: Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963-389-479-4
  • ↑ Kósa 2013: Kósa Gábor. „Laozi és a Daodejing”. In Kósa Gábor – Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 161–185. ISBN 978-963-284-374-2
  • ↑ Tokaji 2010: Laozi: Az Út és Erény Könyve. Ágner Lajos fordításában, Tokaji Zsolt szerkesztésében és előszavával. Fapadoskonyv.hu. Budapest, 2010. ISBN 978-963-329-001-9
  • ↑ Tőkei Ferenc 1986: Kínai filozófia. Ókor. 1. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4294 3

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tao-tö-csing&oldid=25762769”