Tandíj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tandíj az a pénzösszeg, amit a tanintézet a diákoktól szed be. A befolyó pénzt az oktatási intézet az állami támogatás kiegészítéseként a tanárok fizetésére és a taneszközök fenntartására fordítja.

A legtöbb diák magasabb tandíjat fizet, mint a megtakarított pénze, ezért más forrásokból kell finanszíroznia a tanulást és a megélhetését a tanulmányok ideje alatt. Erre több lehetőség van:

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkori Európában az egyetemek a katolikus egyházhoz tartoztak. Miután ezek leginkább vallásoktatással foglalkoztak, nem volt szükségük tandíjat szedni a diákoktól. A helyzetük nagyban hasonlított a mai céges egyetemekre és katonai akadémiákra. Később a protestáns országokban és Oroszországban az egyetemek legfőbb feladata a köztisztviselők oktatása volt. Az államnak ekkor sem volt érdeke tandíjat fizettetni, mert ez csak csökkentette volna a közalkalmazottak minőségét. Másrészről viszont hiába volt az oktatás ingyenes a szegényebb néprétegek nem bírták finanszírozni a diák megélhetését a tanulmány ideje alatt. Ez alacsonyan tartotta az alsóbb néprétegekből kikerülő közalkalmazottak számát. Már a XIX. század közepe táján elhangzottak követelések arra, hogy limitálják a középosztályból származó diákok számát. Hasonló a helyzet ma sok harmadik világbeli országban ahol az "ingyenes" oktatás költségei (étel, könyvek, egyenruha) olyan magasak, hogy a legtöbb gyermek még általános iskolába sem tud járni.

A II. világháború után a magasabb életszínvonal és az ingyenes egyetemi képzés sok országban elősegítette, hogy nagyszámú munkásosztálybeli fiatal szerezzen diplomát. Ez az oktatás inflációjához és a középosztály növekedéséhez vezetett. Azokban az országokban, ahol tandíjat szedtek hasonló fejlődést figyelhettünk meg a különböző állami és magánösztöndíjak hatására. Lehetséges, hogy az angol társadalomra jellemző nagyobb osztálykülönbség arra vezethető vissza, hogy ott a felsőoktatás kevésbé vált elterjedtté mint Európa más országaiban.

A tandíj érdekes kérdést vet fel a szegények és gazdagok megoszlásában. Közismert, hogy a magas tandíj csökkenti a felsőoktatásban résztvevők számát. Ez a hátrány kevésbé jelentkezik a jó pénzügyi helyzetben lévő családokban. Gazdagabb családok gyermekei jobb oktatást képesek megfizetni.

Jól kimutatható, hogy a tanulmányokkal eltöltött évek száma az egyik legfőbb meghatározója az elérhető jövedelemnek.

Azokban az országokban is ahol a tandíj az átlag alatt van az irány a jelentés tandíjnövekedés. Például Kanadában a tandíj több mint kétszeresére emelkedett 1990 és 2003 között.

Tandíj Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2008-tól minden egyetem és főiskola fejlesztési részhozzájárulást (fer), köznyelvben tandíjat szedett a hallgatóitól. Ez alapképzésben a tényleges költségeknek 10%-a (évi 105 ezer), mesterképzésben 15%-a (150 ezer Ft) – a felsőoktatási intézmények azonban kérhetnek ennél ötven százalékkal többet vagy kevesebbet is. Csak a második évtől kérnek pénzt a hallgatóktól, ugyanis a fizetendő összeg az első év tanulmányi eredményétől függően változhat – a legjobban teljesítő 15 százalék tandíjmentességet kap, ők még tanulmányi ösztöndíjban is részesülhetnek.

A tandíj alól mentesülő diákok százalékos mennyiségét kezdetben az egyetemek maguk dönthették el (például az ELTE először 0%-ban, majd a diákok általános felháborodásának hatására végül 5%-ban állapította meg a FER alól mentesülő hallgatók mennyiségét[1]) Ezt a részt később, a diákok ellenállását látva módosították, így az egyetemeknek, főiskoláknak már kötelező[2] felmentenie a fer megfizetése alól a legjobban teljesítő 15%-ot.

A hátrányos helyzetű tanulók, továbbá a gyermekgondozáson lévő kismamák ezután is felmentésben részesülnek bármiféle tandíj megfizetése alól.[3]

A tandíj teljes összege többletforrásként a felsőoktatási intézménynél marad, aminek az adott intézmény 30-50%-át köteles tanulmányi ösztöndíjra, a fennmaradó pénzt pedig a fenntartásra, fejlesztésre kell fordítania, vagyis ezek az összegek pluszforrásként a felsőoktatásban maradnak, ugyanis az állami támogatás összege nem csökken.[4]

Magyarországon az állami képzés tandíját 2008. március 9-én népszavazással törölték el.

Külföldön[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az adatok felsőfokú oktatásra, nappali tagozatos intézményekre vonatkoznak.[5]

Tandíjmentes országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dánia (néhány szakon van)
  • Írország
  • Kuba
  • Lengyelország
  • Finnország
  • Svédország
  • Venezuela
  • Észtország
  • Görögország
  • Ausztria

Országok, ahol általános tandíj van[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ausztrália
  • Izrael
  • Svájc
  • Egyesült Királyság
  • Amerikai Egyesült Államok
  • Olaszország
  • Spanyolország

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ELTE online hírek (elte.hu)
  2. [1] Népszabadság – Varga Dóra – 2007. október 3.
  3. [2] Népszabadság – Varga Dóra – 2007. január 16.
  4. [3] Népszabadság – Varga Dóra – 2006. június 28.
  5. EUvonal - EU Tájékoztató Szolgálat