Tanúsító védjegy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A tanúsító védjegy (angolul certification mark) az egyik különleges védjegyfajta (az együttes védjegy mellett), amelyre a védjegyjog általános rendelkezéseit meghatározott eltérésekkel lehet alkalmazni. Az együttes védjegytől való alapvető eltérés az, hogy az együttes védjegyet egy kollektíva tagjai használhatják, míg a tanúsító védjegyet a jogosult nem használja, hanem minőségtanúsítást végez mások, a használók számára. Az 1997. évi XI. törvény meghatározása szerint: "A tanúsító védjegy olyan védjegy, amely meghatározott minőségű vagy egyéb jellemzőjű árukat vagy szolgáltatásokat azzal különböztet meg más áruktól vagy szolgáltatásoktól, hogy e minőségüket vagy jellemzőjüket tanúsítja." (101. § (1) bek.)
Az államok nagy része nem ismeri a tanúsító védjegy fogalmát.

A magyar szabályozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tanúsító védjegy mint különleges védjegyfajta az angolszász jogrendszerből származik, az Amerikai Egyesült Államok illetve az Egyesült Királyság védjegyjoga évtizedek óta ismeri.
Magyarországon a tanúsító védjegy oltalmát a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény vezette be, 1997. július 1-jei hatállyal. (A kifejezés korábbról is ismert volt, mivel az egykori KERMI minőségellenőrző vállalat is "tanúsító védjegy"ként tüntette fel saját védjegyeit az 1970-es és 1980-as években.)

A tanúsító védjegy az 1997. évi XI. törvényben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény IV. részének XIV. fejezete rendelkezik a tanúsító védjegyről. A tanúsító védjegy oltalmára az együttes védjegyek oltalmára vonatkozó különleges rendelkezéseket, míg a IV. részben nem szabályozott kérdésekben a védjegyekre és oltalmukra vonatkozó általános rendelkezéseket kell alkalmazni.

A tanúsító védjegy jogosultja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tanúsító védjegy jogosultjának versenyfüggetlennek kell lennie a védjegy használóitól. A védjegytörvény szerint ezért nem lehet bárki tanúsító védjegy jogosultja. A tanúsító védjegyet törölni kell akkor is, ha a bejelentést arra nem jogosult nyújtotta be.
Nem szerezhet oltalmat tanúsító védjegyre
  • a) az a vállalkozás, amely az árujegyzékben szereplő árut előállítja, forgalomba hozza, az országba behozza vagy az árujegyzékben szereplő szolgáltatást nyújtja;
  • b) az a vállalkozás, amely - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény értelmében - nem független az a) pontban említett vállalkozástól;
  • c) az a vállalkozás, amellyel az a) pontban említett vállalkozás egyébként - az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal összefüggésben - tartós jogviszonyban áll.
Sajátos rendelkezés továbbá, hogy a tanúsító védjegy jogosultja a tanúsító védjegyet maga nem használhatja, engedélyezi azonban annak használatát az előírt minőségi követelményeknek vagy egyéb jellemzőknek megfelelő árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban.

Szabályzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A tanúsító védjegy lajstromozásának feltétele a törvényben előírt szabályzat csatolása. A szabályzatnak tartalmaznia kell
  • a) a védjegyjogosult elnevezését és székhelyét,
  • b) a minőség tanúsításának szabályait,
  • c) a tagság feltételeit,
  • d) a védjegyhasználat feltételeit,
  • e) a védjegy használatának ellenőrzésére vonatkozó előírásokat,
  • f) a jogosulatlan védjegyhasználattal szembeni fellépés rendjét.


Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1997. évi XI. törvény a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról
Kommentár a törvényjavaslathoz