Tűzzománc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tűzzománc ősi képzőművészeti technika, már a bizánciak is alkalmazták. Magyarországon a 1960-as években honosította meg Kátay Mihály Munkácsy-díjas festő és zománcművész.

A zománc az ötvösség több ezer éves díszítőanyaga. Fejlődése során több ötvös-zománc technika alakult ki. A XX. századra más művészeti területek jeles képviselői is felfedezték a zománcanyagban rejlő lehetőségeket.

Technika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zománc fogalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zománc szó a gyakorlatban különböző bevonatokat jelöl, ezek azonban összetétel és felhasználás szempontjából nagyon különböznek egymástól. A tűzzománcra az amerikai (ASTM) szabvány az alábbi meghatározást adja: „Egy lényegében üvegszerű bevonat, amely 800 F (425°C) fölött beégetve egy fémmel kötésbe kerül." A német szabvány kissé bonyolultabban fogalmaz: „A tűzzománc nem teljesen kiolvasztott, szervetlen, főleg oxidos összetételű, lényegében üvegesen megszilárdult anyag, amelyet különböző adalékokkal, vagy adalékok nélkül megőrölve egy vagy több rétegben égetnek rá a bevonandó felületre."

A tűzzománcozás tehát fémeknek üveggel történő bevonása. A fém és az üveg erősen eltérő fizikai, kémiai tulajdonságai miatt eredményesen zománcozni csak bonyolult összetételű, sokkomponensű üveggel lehet. ZOMÁNCOZHATÓ FÉMEK: a vörösréz, tombak, nemesfémek [Au 18 kar, Ag 900 ezrelékestől],vas-acél [0,02 % C tartalomig]. A ZOMÁNCanyag, különböző frittek, adalékanyagok, színezőtestek megfelelő arányú keveréke, melyet nedves malmon őrölnek meg. Részletesen lásd: Ötvös Nagy Ferenc: FESTŐZOMÁNCOZÁS, Scolar Kiadó Bp. 2010, című könyvének 29. oldalán

A zománc – alkalmazásának módja szerint – három főcsoportba osztható;

A) az ötvös-zománc [4],
B) a festő zománc [5] és
C) az iparművészeti zománc [6] csoportjára.

A) Ötvöszománc technikák

1/ Egyiptomi üvegpasztás technika, Kr .e. 2466 (II. Uzortázen fáraó pectoráléja)
a/ egyiptomi zománc, Kr. e. 1680
2/ Beágyazott zománc, Kr. e. IV. sz. (Kelta, római provinciák, Limoges, Rajna vidék)
a/ öntött alapú
b/ vésett alapú

- kölni v. rajnai zománc

c/ maratott, sajtolt, giluzsált, (újabb időkben) XIX. sz.
d/ mélyvágású v. relief zománc
3/ Rekeszzománc VI. sz. – XII. sz. (Bizánc, Hun, Német)
a/ süllyesztett zománc

- trébelt alapú - telezománc - forrasztott

b/ bordazománc
c/ sodronyzománc XIV. sz. (Erdély)
d/ keretes rekeszzománc XVII. sz. (Erdély, Oroszország)
e/ luminált keretes rekeszzománc (Erdély, Oroszország)
f/ filigrán zománc (Erdély, Oroszország)
g/ sodronykeretes zománc XVI. sz. (Erdély, Oroszország)
h/ luminált sodronykeretes zománc XVI. sz. (Erdély, Oroszország)
4/ Áttört zománc VI. sz. (Kaukázus)
5/ Szoborzománc XV. sz. (Itália, Franciaország, Németország, Magyarország)
B) Festőzománc technikák (Limoges, Itália, Német, Magyar)
1/ Festett zománc technikák
a/ szürke – grisaille – zománc XV. sz. (Limoges)
b/ színes transzparens zománcos sgraffitó, XVI. sz. (Limoges)
c/ színes opak zománcos sgraffitó, XVI. sz. (Limoges)
d/ színes opak festett zománc XVI. sz. (Itália, velencei zománc)
e/ opak (fedő) iszapzománcos festés, vaslemezen (újabb időkben) XX. sz. (Kecskemét)
f/ opak (fedő) iszapzománcos festés – sgraffito, rézlemezen (újabb időkben) XX. sz. (K.mét)
g/ transzparens (átlátszó) iszapzománcos festés, rézlemezen (újabb időkben) XX. sz. (K.mét)
h/ plasztikus zománcfestés, réz és vaslemezen (újabb időkben) XX. sz. (K.mét)
2/ Festett miniatúra zománc XVI. sz. (Franciaország, Német, Magyar)
a/ reneszánsz miniatúrák
b/ barokk miniatúrák
3/ Festett sziluett zománc XVI. sz. (Erdély, Oroszország)
a/ sodronykeretes magyar XVI. sz.
b/ sodronykeretes orosz XVI. sz.
c/ sziluett zománc XVII-XVIII. sz. (Erdély, Felvidék)
C) XX. századi zománc technikák, (újabb időkben)
1/ Murális (fali) zománcok (Németország, Magyarország)
a/ sablon (kikeféléses) technika
2/ Plasztikus zománc
3/ Kecskeméti technika (Magyarország)
a/ Festett zománcok vas-és vörösréz lemezen
b/ Festett fémes zománcok vas-és vörösrézlemezen
c/ Cirkonpúderrel plasztikusan festett sgraffitó, vas-és vörösrézlemezen
d/ Színes opakzománccal festett, körvonalaiban fűrészelt sziluettzománc
e/ Színes fedőzománccal festett-szórt zománcok
f/ Miniatúra zománcok a XX. századtól
g/ Újjáéledt ötvöszománc technikák a XX. század '80-as éveitől
h/ Térplasztikák
i/ Opakzománcos lazúr-technika
j/ Fotografikus szitazománc technika
k/ Sablon-és fotografikus szitazománc technika
m/ Számítógépen előkészített szitazománc technika

A tűzzománc rövid története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zománc történetét az ötvösművészet történetével összefüggésben szemlélhetjük. A fémtárgyak felületének zománccal való bevonása nagyon régi időkre nyúlik vissza, azonban a zománcozás pontos kezdetét nehéz meghatározni, hiszen a roncsolódott, szétmállott leleteken nehéz megállapítani, hogy valóban zománcot égettek-e a felületre, vagy csak üvegdarabkákat ragasztottak rá. Amikor a zománcozás kezdeteiről beszélünk, nem a tényleges technika (a fém és az üveg tartós összeolvasztása magas hőfokon) kialakulásának idejét próbáljuk meghatározni, hanem a tudatos művészi munkát, a fémmel és üveggel végzett kísérleteket vesszük figyelembe.

Az ókori Kelet népei már az időszámításunk előtti 4400-as évektől ismerték a megolvasztott üveganyagot. A legrégebbi emlék az időszámításunk előtti XXV. századból, Egyiptomból származik, ami egy melldísz, melyet színes üvegplasztikák díszítenek. A valódi zománcot és annak a mai értelemben vett alkalmazását csak az időszámításunk előtti XVII. századtól lehet megállapítani egyiptomi leletekből. Egyiptomban a rekeszberakás vált meghatározóvá.
Az ókori görögök az egyiptomiaktól vették át a zománcozás technikáját, melyet továbbfejlesztettek és önálló eljárásokkal gazdagítottak. Alkalmazták a domborművű zománcot, de gyakoribbak voltak a rekeszzománc alkalmazásával készült művek, melyeken a zománc nem éri el a rekesz magasságát.
A Római Birodalomban a kelta őslakosságú területeken terjedt el a zománcozás technikája. A svájci kelta lelőhelyről elnevezett La Tene kultúra művészetének három korszakát különböztetik meg. Az első korszakban – időszámításunk előtt 450 körül – leginkább bronzból készült tárgyakon alkalmaztak tűzzománcot. Ismerték a beágyazott zománc technikáját is. A második korszakban, az időszámítás előtti 300-as évektől már a vasat is zománcozták, illetve bővült a zománcozott tárgyak köre. A harmadik korszakban, a II-III. század fordulóján még több területen alkalmazták a zománcozás technikáját, mind a rekesz-, mind a beágyazott zománcot. A római kori rekeszzománc jellemzője, hogy a zománc általában a lemez egész felületét díszíti.
A Kárpát-medence kelta lakossága is magas szinten alkalmazta a zománcot. Jellegzetes a női övláncok piros zománccal való díszítése.
A nyugati kelta törzsek területén fejlődött ki a legkorábban – időszámításunk kezdete körül – a bronzedények, nyeles csészék, stb. zománccal való díszítése. Nemcsak a lakosság, hanem a katonaság is szívesen vásárolta a zománcozott használati tárgyakat, ami elősegítette elterjedésüket a Földközi-tenger medencéje körül.
A kora középkorban a zománcozás legfőbb központja Bizánc volt. A VI. században indult fejlődésnek ez a művészeti ág és a X-XII. században élte virágkorát. A bizánci művek közül több elpusztult az úgynevezett képrombolás időszakában, de a XI-XII. századból sok jelentős emlék fennmaradt, mint például Szent Koronánk.
A római provinciákban is megkezdődött a zománcművészet terjedése az I. század végén, virágzása a II. század második felétől a III. századig tartott. A kereskedelmi útvonalak szervezettsége nagyban elősegítette a zománc terjedését. Ezek a római provinciális zománcművek különleges darabok, melyek valamilyen kiváltságos személy birtokában lehettek.
A barbár művészetben a La Tene-kortól jelenik meg a zománc. Legjellemzőbb recipiensük (vagyis zománcozható felületük) a bronz volt, a zománc leginkább vonalas ékítményként jelent meg művészetükben. Kedvelték a vörös színt.
A thrákok az időszámítás előtti XIII. századtól ismerték a zománcozást. Az időszámítás előtti X-VI. században a tárgyakat geometrikus mintákkal díszítették. A thrák ötvösművészet az időszámítás előtti VI. század végétől a III. század elejéig élte virágkorát.
A Kárpát-medencében a népvándorlás korában is találkozhatunk zománcművészettel. Leggyakrabban megszemélyesített mitikus állat- és emberalakokat ábrázoltak.
A rekeszzománc új, önálló alakban jelentkezik az időszámításunk utáni I. századi Bizáncban. Szinte minden esetben az aranyat használták recipiensként, gazdagság, pompa és nagy színgazdagság jellemezte díszítményeiket. A rekeszzománc fénykora a IX-X. század. 1204-ben Bizáncot a keresztesek elfoglalták és kifosztották, így az ötvösművek nyugatra kerültek, ahol jó részük a mai napig megőrződött. Nyugat-Európában valószínűleg a külföldre került bizánci munkák hatására kezdték alkalmazni a rekesz technikát. Az alap szinte mindig az arany volt, a technikákat tökéletes finomsággal művelték. Itália és Németország kiemelkedő a bizánci rekeszzománc alkalmazásában.
Az ázsiai országok közül kiemelkedik India, Kína és Japán művészete. India tűzzománcait gazdag ornamentika és színvilág, arany- és ezüstlapok alkalmazása jellemzi. A legrégebbi kínai zománcok is a bizáncihoz hasonló magas szintű művek. A rekeszeket vékony fémszálakból készítették pontos megmunkálással. A XV. században megjelentek a rekeszen belüli egymásba futó színek. Japánba a zománcozás művészete Kínán keresztül jutott el a XVI. század végén. Recipiensként vörösrezet használtak. Alkalmazták a rekesz- és filigrán technikát is. Érdekes újításuk, hogy máz nélküli porcelánlapra is készítettek rekeszzománcot.
Magyar zománcleletek már a honfoglalás időszakából is előkerültek, igaz, csak kis számban. A középkori magyar ötvösség első időszakának az Árpád-ház 300 évig (1000-1301) tartó uralkodását tartják. Ez a korszak nagyjából egybeesik a román művészet történetével. A magyarországi román kori művészet a pre-román Ottó kori, az itáliai, a bizánci, a honfoglaláskori magyar és a helyi előzmények és importtárgyak ötvözéséből alakult ki. Ekkoriban az ötvösség nagyon előkelő helyet foglalt el hazánkban, fő megrendelők a királyi udvar és az egyház, így nagy számban készültek királyi jelvények és egyházi ereklyék. A legjelentősebb tárgyak alapanyaga arany és ezüst. A bronzból és rézből készült tárgyak egyszerűbbek voltak. Ebből az időszakból a legfontosabb emlékeink a Szent Korona, a Gizella kereszt, a Szent István ereklyetartó mellkeresztje (ami bizánci ajándék a XI. századból). Több Limoges-i zománc is fennmaradt Magyarországon, köszönhetően az importnak és a gyűjtésnek (melyet az egyházi tárgyak iránti igény vezetett). Magyarországon a XIV. és XV. században a gótika jelenik meg az ötvösművészetben. A magas színvonalú magyar ötvösmunkák európai hírnévre tettek szert. A XV. század elején addig ismeretlen technika honosodott meg hazánkban, a magyar sodronyzománc, mely szintén elterjedt egész Európában. Fő motívumai növényi eredetűek, jellegzetessége, hogy egész felületet díszít, az ornamentikát kiemeli a finom sodrony, a rekeszekben lévő színek tisztán elkülönülnek egymástól. Legfontosabb emlékünk a Szent László herma. A XVI. század közepétől hanyatlásnak indult a technika alkalmazása. Maga a tűzzománc is hanyatlásnak indult egy rövid, XX. század eleji fellendülés után, de szerencsére az 1960-as években újból megerősödött a technika. Már nemcsak ötvösök, iparművészek, hanem szobrászok, festők, grafikusok is használták a tűzzománcot, így a technika a képzőművészeti irányba terelődött.

A tűzzománc alapanyagai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zománc, mint alapanyag, részleges vagy teljes felolvadás útján keletkezett, üvegszerűen dermedt, szervetlen, főként oxidokból álló massza. A zománc szó angolul „enamel”, németül „email”, franciául „émail”, ami „nem teljesen kiolvasztott üveget” jelent. Tűzzománc készítésekor két teljesen különböző nyersanyag kerül egymással kapcsolatba, a fém és az üveg. A zománc alapanyaga az üveg, melyet színezhetünk különféle módosító anyagokkal, fémoxidokkal. Ez az üveg rákerül a recipiensre – vagyis zománchordozóra –, ami lehet fém, porcelán, kő, agyag vagy üveg felület. A két anyag között belső összeköttetést hozunk létre, vagyis magas hőfokon összeolvasztjuk őket.

Ebből a kapcsolatból nagyszerű alkotói lehetőségek adódhatnak, de ugyanakkor nehéz technikai problémák is felszínre kerülhetnek. Elsősorban figyelembe kell venni az alapanyag olvadáspontját illetve termikus viselkedését, és a két nyersanyag között kötőanyag nélkül kell kapcsolatot teremteni.

A zománc tehát az üvegfélék nagy csoportjába tartozik, ezért meg kell vizsgálnunk az üveggel kapcsolatos általános megállapításokat. Az üveg, mint nyersanyag, fényáteresztő, víz- és saválló, éghetetlen, de törékeny. Az üveg minden irányban azonos fizikai tulajdonságokat mutat, mert felépítése nem kristályos szerkezetű (amorf), hanem izotróp. Tulajdonképpen felfogható „befagyott” folyadékként is.

Az üveg meglágyult állapotában jól alakítható, ezért felhasználják gazdasági, csomagolási, építési célokra, valamint a tudomány, technika és természetesen a képzőművészet területein.

A legfontosabb üvegalkotó a szilícium-dioxid, kvarchomok alakjában. A használati üvegnek olcsónak kell lennie, ezért könnyen beszerezhető nyersanyagokból, egyszerű módon állítják elő, homok felhasználásával.

A zománcozás alapja, vagyis a recipiens lehet acéllemez, öntöttvas, különböző könnyűfémek, vörösréz, zománcozótombak, ezüst és ezüstötvözetek, arany és aranyötvözetek, platina, agyag, üveg, porcelán és kő. Művészi táblaképek készítésekor leggyakrabban vörösrezet alkalmaznak. A vörösrézen a zománc kifejezetten jól tapad megfelelő kémiai és fizikai tulajdonságainak köszönhetően. Magas olvadáspontja (1084 °C) miatt nagyon ellenálló, kibírja a zománc ráolvadásához szükséges magas hőfokot. Az átlátszatlan zománcok a vörösrézen teljes hatásúak, az átlátszó zománcokat módosítja a vörösréz saját színe, a színek sötétebbek, barnásak lesznek, a vörös árnyalatok piszkos-vörösesbarnássá válnak. Ezt a piszkos hatást elkerülhetjük, ha a vörösrézre először átlátszó fondantzománcot olvasztunk.

Zománcozási eljárások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zománc alkalmazásának módja szerint két fő csoportra osztható, az ötvös jellegű és festői jellegű zománc csoportokra. A festőzománcok közé tartozik például a sablon-, a sgrafitto-, és festőzománc-technika. Az ötvöszománc további alcsoportjai a rekesz, beágyazott és a domborművű zománc. A rekeszzománc fajtái közé tartozik a sodrony, a filigrán, az erdélyi és az azsúrzománc. A beágyazott zománc fajtái közé tartozik a lapos relief és a kevert zománc.

  • A sablonzománcozás az egyik legegyszerűbb technika, ebben az esetben valamilyen sablont használunk fel papírból, fémből, bármiből, ami sziluettet ad. A pozitív-negatív technikát alkalmazva „csipketerítőt” készítünk, melyen keresztül rászitáljuk a zománcport a lemezre, és így kerül be a kemencébe.
  • A sgrafitto szó bevésést, bekarcolást jelent, tehát az ezzel a technikával készült zománckép alapjába belekarcoljuk a körvonalakat, vagyis zománcot tüntetünk el a felületről. Ezt többször is megtehetjük, a kaparás, vésés során mindig előtűnik az előző réteg (a már kiégetett) zománc. A vonalak segíthetnek a színkitöltésben.
  • Festőzománc kép készítésekor nem alkalmazunk karcolást vagy rekeszeket, hanem a lealapozott lemezre ecsettel képet festünk, mint bármely más festési mód esetében. Ebben az esetben különösen szükség van arra, hogy tudjuk, a zománcoknak égetés után milyen színük lesz.
  • Rekeszzománc készítésekor rekeszeket töltünk meg zománccal. Ezeket a bordákat, rekeszeket különféle anyagokból készíthetjük. Ha csavart drótból készülnek, akkor sodronyzománcról beszélünk. Filigrán zománchoz vékony lapított drótok, filigránok szükségesek. Az erdélyi zománc esetében a rekeszek nincsenek szorosan egymás mellett; az azsúr, vagy áttört zománc esetében nincs alaplemez, ami a zománcot tartja, végeredményben hasonlít az ólomüveg ablakokhoz.
  • A beágyazott zománc esetében az alapba vésett rajz árkait, mélyedéseit töltik ki zománccal. A lapos relief zománc úgy készül, hogy az alapot reliefszerűen vésik ki, majd az egész munkát zománccal borítják. Ekkor a zománc színe a domborulatok szerint látszik világosabbnak vagy sötétebbnek. Kevert zománc esetében zománcfonalakat, zománccsomókat, különböző módon felszórt zománcporokat használnak fel és kevernek össze. A bemélyített nagyobb mezőket fém szalagokkal kisebb mezőkre osztják

Zománcozáshoz alkalmazhatunk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • átlátszó, vagyis transzlucid zománcot;
  • félfedő, más néven opál zománcot és
  • opak zománcot, amit fedőzománcnak is neveznek.

A zománcozás felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zománc felhasználása lehet gyakorlati vagy dekoratív. A zománccal bevont tárgyak jól ellenállnak az időjárásnak, illetve különböző vegyi anyagok oldó-maró hatásának. Az iparban többek között konyhai edényeket, fürdőszobai felszereléseket, gyári berendezéseket, stb. vonnak be vele. Dekoratív felhasználás alatt legtöbbször a művészileg feldolgozott fémek (dísztárgyak, ékszerek, stb.) felületének díszítését értik. Ezt más szóval iparművészeti felhasználásnak nevezhetjük. Azonban másfajta dekoratív felhasználási mód a táblaképek, illetve olyan képzőművészeti alkotások készítése, amelyek a zománcot nem pusztán díszítésre, hanem önálló kifejezőeszközként alkalmazzák, a képzőművészeti és az iparművészeti tűzzománc között minőségi, mennyiségi, funkcionális és elnevezésbeli különbség van. Ezek a tűzzománc képek ugyanolyan képzőművészeti értéket képviselnek, mint például egy festett alkotás. Nem a szobrászathoz, hanem a festészethez állnak közelebb.

Forrás és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Brepohl, Erhard: Iparművészeti zománctechnika. Budapest, Műszaki Kiadó, 1984.
  • Török Ibolya: Tűzzománc jegyzet. Budapest, Pályakezdő Fiatalok Esély Alapítvány Kézműves és Szolgáltató Szakiskola, 1998.
  • Hollósi Zsolt: „A tűzzománcnak mágikus hatása van” – Beszélgetés Papp György képzőművésszel. In: Tiszatáj, 2003. 12. 100-108. p.
  • Papp György: Papp György tűzzománcai és grafikái. Szeged, Szegedi Egyetemi Kiadó Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, 2011.
  • Ötvös Nagy Ferenc: ZOMÁNCMÍVESSÉG, Scolar Kiadó Bp. 1997
  • Ötvös Nagy Ferenc: FESTŐZOMÁNCOZÁS, Scolar Kiadó Bp. 2010
  • Ötvös Nagy Ferenc: Ötvösművészet A kezdetektől napjainkig, Scolar Kiadó Bp. 2011