Történeti földrajz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Történeti földrajz a történelem egyik segédtudománya, amelynek tárgya egy terület adott történeti korban fennállott természeti, gazdasági, társadalmi viszonyainak földrajzi szempontból rendszerezett leírása történeti források alapján.

Szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történelem ismeretének egyik alapfeltétele az évszámok mellett a földrajzi tájegységek, térségek ismerete. A földrajzi adottságok mindig befolyásolják a történelmi eseményeket, az országok történelmét is meghatározhatják. Például egy társadalom fejlődését befolyásolja a természeti erőforrások megléte vagy hiánya. Hatással van még a társadalomra a domborzat, vízrajz, éghajlat, flóra, fauna stb. Az ember történelmének korai szakaszában a térségek természeti elzártsága (pl. Kína) nemcsak megvédte a területet a külső befolyástól, hanem a kölcsönhatás akadályozódása miatt gátolta is annak fejlődését.

A történeti-földrajzi egységek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európa 1843-as térképe

A történeti-földrajzi teret különböző egységekre bonthatjuk fel:

  • A régió egy történeti földrajzi egység, amely egy olyan területet jelöl, amelynek fejlődése, történelme hasonló. Ilyen pl: Kelet-Ázsia és Közép-Európa.
  • Az ország egy olyan területet jelöl, amelyre egy adott politikai hatalom kiterjed. Az országok önálló történelemmel, vezetőkkel, intézményekkel és számos más sajátossággal rendelkeznek, egymástól határok választják el őket.
  • A tájegységek egy országon belül kialakult kisebb egységek történetét tanulmányozzák.

A történeti földrajz forrásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történeti földrajz ókori forrásai az i. e. 5. századtól kezdve a görög földrajzi írók, mint Sztrabón. Később a rómaiak idején Caius Plinius Caecilius. Az ezt megelőző, „preklasszikus” időkben a földrajzi körülményeket érintőlegesen említő dokumentumok a kizárólagos források. A települések említései, időnként a távolságok, irányok és az utak leírásai a földrajzi jellegre és a települések fekvésére adnak információt. Különösen fontos ez olyan területeken, ahol a települések nagy része ismeretlen (lásd hettita történeti földrajz). Azonban még Mezopotámia térségében is komoly problémát okozhat egyes földrajzi nevek azonosítása.

A középkor történeti földrajzának legfontosabb forrásai az oklevelek, térképek és helynévtárak.

Egyes oklevelek birtokügyekkel foglalkoznak, ezekben pedig mindig megjelennek az eladományozott vagy eladott birtok határai, gazdasági és természeti jellemzői.

Az oklevelek másik fontos csoportja az országos összeírások. Ilyenek a tizedlajstromok, adó- és birtokösszeírások.

A térképek a legfontosabb források. A térképészet gyökerei messzire nyúlnak vissza, már az ősember s készített rajzokar az őt körülvevő világról. A későbbiekben az ókori népek (egyiptomiak, görögök) már jobban kidolgozott térképeket is készítettek, a modern térképeszetről azonban csak Gerardus Mercator működésétől kezdve beszélhetünk. Nagyobb számban a 17. század végétől állnak a tudomány rendelkezésére térképek.

A helynevek is nagyon sok információval szolgálhatnak a kutatók számára. Egyes települések elnevezései egykor létezett települések neveit is őrzik (pl:Bokajalfalu Erdélyben, amely egy korábban elpusztult település nevét vette fel), valamint gyakran a domborzat változásairól is tudosítanak (pl:Hegyeshalom, Szilágysomlyó). A földrajzi nevek hasznosításához nyelvészeti szakértelem is szükséges.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem 1, Reáltnoda Alapítvány, Budapest, 2005.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szabó T. Attila: Az Erdélyi Helynévtörténeti Adattár kiadása előkészítésének terve. Magyar Múzeum 1991/1–4, 196–197.
  • Szabó T. Ádám 1994: Erdélyi magyar történeti helynévmutató. (Szabó T. Attila hagyatéka alapján)
  • Bárth M. János 2006: Szabó T. Attila Erdélyi Helynévtörténeti Adattára. In: Emlékkönyv Szabó T. Attila születésének 100. évfordulójára. Budapest, 63–65.
  • Maár Ferenc Géza: Őrhelyek a középkori Magyarországon (Magyar Honvéd, 1997. 20.szám, 28-29.oldal)
  • Maár Ferenc Géza: Helynévanyagunk tanúsága (Cibulák Hírlevél, 1996. 3.szám, május)
  • Maár Ferenc Géza: Várad-ok - váraink a népvándorlás-korban (Cibulák, 1997. 4.szám, május)
  • Maár Ferenc Géza: A honfoglalás(ok) nyomai a magyar helynevekben (Magyar Szemle, 1995.április)
  • Maár Ferenc Géza: Az "avar" megtelepülés szaporodó kérdőjelei (Magyar Szemle, 1996.január)