Táncterápia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A táncterápia, vagy táncos mozgásterápia a mozgás és a tánc pszichoterápiás használata az érzelmek, észlelés, társas kapcsolatok, viselkedés és egyéb fizikai állapotok javítására.[1] Mivel ez egy kifejező terápia, a táncterápia a mozgás és az érzelmek kapcsolataira épül.[2] Az alapvető célja a táncterápiának az, hogy egészséges egyensúlyt és teljességérzést nyújtson.[3]

Amióta a táncterápia megszületett az 1940-es években, a népszerűsége egyre csak nőtt és sokkal komolyabb és hatékonyabb szintet ért el. Az évek alatt a táncterápiás gyakorlatok fejlődtek, mégis az alapvető elvei, amelyekre épül ugyanaz maradt. A legtöbb táncterápiás foglalkozás, az alapelvek hatására, négy fő részre osztható: felkészülés, lappangási idő, beszélgetés és értékelés.[4] Az olyan szervezetek, mint amilyen az Amerikai Táncterápiás Egyesület és a Nagy Britanniában elhelyezkedő Tánc-és Mozgásterápiás Egyesület magas szintű képzést tart fenn a professzionális oktatók kiképzésére ezen a téren. A táncterápia alkalmazása a következő területeken valósul meg: mentálhigiéniai rehabilitációs központokban, egészségügyi és oktatási intézményekben, szanatóriumokban és más egészségügyi programokban.[5] A terápiák ezen formája, melyet széleskörben tanítanak, sokkal több mindent céloz meg a testen kívül. A táncterápia különböző ágai sokat segíthetnek sokféle betegség és zavar gyógyításában. A táncterápiát említik még mozgásos pszichoterápia és táncterápia néven is.[1]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habár a tánc évszázadokon át az önkifejezés egyik formája, csak nemrégiben lett terápiás módon alkalmazott módszer. A táncterápia fejlődése a történelemben két nagyobb hullámra osztható. A táncterápia Amerikában történő megjelenése előtt az 1940-es években, Nagy Britanniában már megszületett már a táncterápia ötlete. Az első feljegyzések a tánc, mint terápiás eszköz alkalmazásáról az Egyesült Királyságból származnak, a 19. Századból. Amerikának is jelentős szerepe volt ennek a terápiának a kialakulásában, mégis a származási helyének inkább az Egyesült Királyság tekinthető.[4]

Az első hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marian Chace, a táncterápia ,,Nagy Asszonya’’ az a nő, aki az Egyesült Államokban bemutatta a táncterápiát, és megindította ez által ennek első nagy hullámát.[5] Őt tartják az amerikai táncterápia megalapozójának. 1942-ben a munkája során a tánc nyugati gyógymódként lett bemutatva. Chace eredeti foglalkozása táncos, koreográfus és előadóművész volt. Miután megnyitotta saját tánciskoláját Washington, D.C. –ben, Chace elkezdett azon gondolkozni, milyen hatásai vannak a táncnak és egyáltalán a mozgásnak a tanítványaira.[3] Hamarosan fel is kérték, hogy dolgozzon a Szent Erzsébet kórháznak is Washingtonban, mivel egy pszichiáter észrevette milyen jótékony hatásokat nyújt pácienseinek Chace táncóráin való részvétele.[6] 1966-ban Marian Chace lett az Amerikai Táncterápiás Egyesület első elnöke, egy olyan szervezeté, melyet ő és még sok fiatal oktató alapítottak.[3]

Második hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egészen az 1970-es és 1980-as évekig tartott, mire a táncterápia elterjedt, és felkeltette az amerikai terapeuták érdeklődését. Ez idő alatt a terapeuták kísérletezésekbe kezdtek a tánc és a mozgás pszichoterápiai alkalmazási módszereit illetően. Ezeknek a kísérletezéseknek az eredményeképp a táncterápiát besorolták a pszichoterápiák közé. A mai értelemben vett táncterápia ebből a második hullámból eredően fejlődött ki.[3]

Alapelvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A táncterápia elméletének alapelvei abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a test és a lélek elválaszthatatlanok.[3] A táncterápia meghatározott elméleti alapelveken nyugszik. Ezek az elvek pedig a következők: - A test és a lélek kölcsönhatásban vannak egymással, tehát egy mozgás változtatása minden funkcióra kihatással van - A mozgás visszatükrözi a személyiséget - A terápiás kapcsolat legalább néhány non-verbális közvetettséget igényel, például, hogy a terapeuta tükörként leutánozza a kliens mozdulatait - A mozgás szimbólumokat tartalmaz, ezért tudattalan folyamatok is lejátszódhatnak közben - A mozgás improvizálása megadja azt a lehetőséget a kliens számára, hogy a létezés egy új formáját tapasztalják meg - A táncterápia a korai non-verbális kapcsolatokkal teli időkbe engedi vissza a klienseket ami közvetíthet a későbbi időkhöz is [4] A test a lélek és a szellem egységéből adódóan a táncterápia minden egyénnek teljességérzetet biztosít.[3]

A kreatív folyamat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kreatív folyamatnak négy fő szakasza van a táncterápiában. Minden egyes szakasz egy kisebb célt tartalmaz, mely összhangban van a táncterápia egészének céljával. A szakaszok és célok egyénenként változóak lehetnek. Habár a szakaszok egymásra épülnek, a későbbiek során gyakran vissza kell térni egy-egy már továbblépett szakaszra a terápia során. A négy fő rész pedig: - Felkészülés: a bemelegítő fázis. Ekkor alakul ki a biztonság. - Lappangó időszak: nyugodt, szimbólumokkal teli, szabad mozdulatok - Beszélgetés: a jelentőség láthatóvá válik. Pozitív és negatív élmények is kialakulhatnak. - Értékelés: A folyamatok összefüggéseinek megbeszélése, felkészülés a terápia befejezésére.[4]

Speciális alkalmazási területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A táncterápia különféle rendellenességek és betegségek gyógyítására alkalmazható. Habár főleg a stressz csökkentésére alkalmas, és a test áll a középpontjában, ez a fajta terápia rendkívül hatékony más rendellenességek kezelésére is. Példa ezekre: Autizmus: a terapeuta szenzomotoros kapcsolatot alakít ki, biztosítja az elfogadás érzését és segít tágítani a értelem határait, növeli az érettség szintjét Tanulási zavarok: fejleszti a szervezőképességet, megtanítja a választás és az irányítás kézbentartását, nagyobb önbizalmat nyújt, inspirálja a tanulásban az egyént Mentális visszamaradottság: javítja a testről alkotott képet, a társas kapcsolatok kialakítását megkönnyíti, a motoros és a kommunikációs készséget fejleszti Süketség és halláskárosodás: csökkenti az izoláció érzését, növeli a kapcsolatteremtés lehetőségeit Vakság és látáskárosodás: javítja a testről alkotott képet, a motoros képességeket és az öntudatot Mozgáskorlátozottság: javítja a motoros képességeket és a testkép kialakítását, biztosítja az érzelmek kifejezésének egy új módját Idős kor: szociális interakciót biztosít, mozgást és visszaszorítja a magányosság és az elszigeteltségérzést Étkezési zavarok: javítja a testről alkotott képet, ami segít a pusztító életmód befejezésében, feltárja a zavar mögötti szimbólumokat[3] Poszttraumatikus stressz szindróma: összehozza a múltat és a jelent egy biztonságos helyen, hogy szembe tudjanak nézni a fájdalmas emlékekkel Parkinson kór: a ritmus segítségével kontrollt alakít ki a mozgásos tünetek felett, ami javítja a motoros képességeket és az egyensúlyt Szülés előkészítő: fejleszti a relaxációs technikát, csökkenti az idegességet, megtanítja a légzési technikát és az energiatakarékosságot, kialakít egy kellő önbizalmat a szülés és a szülővé válás feladatának kezeléséhez.[2]

Alkalmazási területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

- Rehabilitációs központok - Egészségügyi létesítmények - Oktatási intézmények - Törvényszéki intézmények - Szanatóriumok - Betegség megelőző központok - Egészségfejlesztési programok[1]

Terapeuták képzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Amerikai Táncterápiás Egyesület a legfőbb szabályzója a követelményeknek az oktatásban és a tréningekben is annak érdekében, hogy valakiből jó táncterapeuta váljon.[1] Általában mesterfokozat szükséges ahhoz, hogy valakiből táncterapeuta legyen. A kezdő szint eléréséhez minimum 700 óra klinikai tréningen kell bizonyítania, a továbblépéshez pedig 3640 óra klinikai tréning szükséges.[6]

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

6 intézmény foglalkozik mesterfokozatú táncterapeuták képzésével: Antioch Egyetem Angliában, Columbia Egyetem Chicagoban, Drexel Egyetem Pennsylvaniaban, Lesley Egyetem Massachusettsben és Pratt Intézmény New York-ban.[1] Általában humán szakon szerzett mester vagy doktori diplomával rendelkező egyéneknek van lehetőségük táncterapeuta képzésben részesülni.[2]

A terapeuta és a kezelés szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terapeuta rendszeresen kell, hogy találkozzon a pácienssel. A kezdő találkozás egy belső diagnózis kialakítását foglalja magába, mely beszélgetés és néhány mozgásos és értelmi teszt kitöltése után alakul ki. Ezek után világossá válik, hol van a neurológiai vagy a fejlődési hiányosság. Ekkor a kliensnek néhány mozgásmintázat bemutatása következik, mely épp hozzá illik.[7] A mozgásmintázatok gyakorlásával a páciens erősíti a bizonyos neurológiai funkciókat, mely az adott funkció javulásához vezet.[8]

Eredmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A táncterápia segítségével agyvérzést és agysérülést szenvedett betegeknek is javulhat az életstílusa a mozgásos funkciók fejlesztésével, melyek a kognitív képességekre is kihatnak. A tanulási zavarokkal küzdő gyermekeknek javíthatja a rendszer kialakítást, a szociális interakciót és az olvasást, valamint a figyelmet és az órákon való aktív részvételt. Segít a felnőtt és gyermek egyéneknek feldolgozni a traumatikus eseményeket és kialakítani egy kreatív érzést.[7]<reg name="god"/>

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dance therapy című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  1. ^ a b c d e “Who We Are,” American Dance Therapy Association, <http://www.adta.org/about/who.cfm
  2. ^ a b c Payne, Helen, Dance Movement Therapy: Theory, Research, and Practice, (Hove, East ok Sussex: Routledge, 2006).
  3. ^ a b c d e f g Levy, Fran J., Dance Movement Therapy: A Healing Art, (Reston, VA: The American Alliance for Health, Physical Education, Recreation, and Dance, 1988).
  4. ^ a b c d Meekums, Bonnie, Dance Movement Therapy, (Thousand Oaks, CA: SAGE Publications Inc.).
  5. ^ a b “Who was Marian Chace?,” American Dance Therapy Association, <http://www.adta.org/resources/chace_bio.cfm
  6. ^ a b “Dance Therapy,” American Cancer Society. <http://cancer.org/doctoor/MIT/content/MIT_2_3X_Dance_Therapy.asp
  7. ^ a b Hartley, Linda. Wisdom of the Body Moving: an Introduction to Body-mind Centering. Berkeley, CA: North Atlantic, 1995. Print.
  8. Goddard, Sally. Reflexes, Learning and Behavior: a Window into the Child's Mind. Eugene, OR: Fern Ridge, 2005. Print.