Táhiridák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arab
طاهريون
Tudományos átirat
Ṭāhiriyyūn
Fordítás
Táhiridák

A Táhiridák egy iráni származású emírdinasztia tagjai voltak a 9. században, 821 és 873 között. Uralmuk magterülete Horászán volt, de hozzá tartozott az összes kelet-iráni és közép-ázsiai tartomány is: Tabarisztán, Gorgán, Kúmisz, Szisztán és Transzoxánia is. Befolyásuk alá tartozott a területeikről származó és innen ellátott bagdadi központi hadsereg (horászáni gárda) és rendfenntartó alakulatok (surta), ami jelentős hatalmat adott a kezükbe. A szisztáni eredetű Szaffáridák buktatták meg őket. Központjuk először Merv, később Nisápur volt. Kulturális örökségük is igen jelentős: nevükhöz fűződik a perzsa nyelvű irodalom újjáélesztése.

Történetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Táhir ibn Huszajn, a dinasztiaalapító egy horászáni nagyúr volt, aki hathatós segítséget nyújtott a Hárún ar-Rasíd rendelkezése értelmében keleti birodalomfelet igazgató, Mervben székelő al-Mamúnnak a bátyja, al-Amín kalifa ellenében. Bár 813-ban sikerült bevenni Bagdadot, és al-Mamún lett a kalifa, egészen 819-ig jobbnak látta nem elhagyni Horászán területét. Ezt követően 821-ben Táhirt, hű hívét hűsége fejében örökös horászáni helytartónak nevezte ki.

A pillanatnyilag hasznosnak tűnő rendelkezés hamarosan veszélyesnek bizonyult. Már maga Táhir függetlenítette magát a kalifátustól, ennek jeleként 822-ben elhagyatta a kalifa nevét a pénteki szentbeszédből (hutba). Mivel azonban hamar meghalt, a kalifa hozzájárult, hogy fia, Talha örökölje tisztségét. Talha és fivére, az őt 828-ban követő Abdalláh nagy szolgálatot tettek a birodalomnak különféle felkelések elleni harcaikkal – Abdalláh például oroszlánrészt vállalt a tabarisztáni Mázjár elleni háborúskodásban, melynek eredményeképpen területeit sajátjához csatolhatta.

Ettől eltekintve a központi kormányzat tisztában volt a dinasztia veszélyes túlhatalmával, ezért elsősorban a hadsereg irányítását próbálták meg kivenni a Táhiridák kezéből. Ennek kapcsán jött létre az elsősorban törökökből álló, korábbi központi seregtől független, könnyűlovas rabszolgahaderő, amelynek tisztjei nemsokára hasonló, sőt maradandóbb veszélyforrássá váltak, mint maguk a Táhiridák voltak.

Abdalláh fia, Táhir (845862) még egyben tudta tartani birodalmát, nem így az ő gyermeke, Muhammad (862873). A zajdita síita felkelők 864-ben elszakították Tabarisztánt, 867-ben pedig Szisztán kormányzója, a Szaffárida dinasztia alapítója, Jaakúb ibn al-Lajsz lázadt fel, meghódítva Herátot. Az utolsó táhirida emír hatalma mindinkább visszaszorult, végül 873-ben Nisápur, a székhelye is Ibn Lajsz kezére került.

A fogságból 876-ban szabadulva Muhammad Bagdadba került, ahol a bázis nélküli család még őrizte névleges hatalmát. 879-ben a tartomány hivatalosan is a Jaakúbot követő Amr ibn al-Lajsz emírsége lett. Az új horászáni helytartó elérte, hogy a Muhammad kiessen az uralkodó kegyeiből, helyette egy nagybátyját, Ubajd Alláh ibn Abdalláhot juttatta magas pozícióba.

Amikor 884-ben nyílt kenyértörésre került sor az udvar és a Szaffáridák között, Muhammad elnyerte Bagdad kormányzásának lehetőségét, sőt névlegesen Horászánét is. Ez utóbbit azonban sosem volt módja valóssá tenni. 890 körül bekövetkezett halálával a Táhiridák elvesztették korábbi befolyásuk utolsó maradékait is.

A transzoxániai Számánidák a Táhiridák fontos kereskedelmi utakat ellenőrző klienseiként emelkedtek fel, és később ők buktatták meg a Szaffáridákat.

Kulturális hagyatékuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Táhiridák iráni udvara volt az immár iszlamizált perzsa kultúra újjáéledésének első központja. A pehlevit ekkor kezdték el először arab betűkkel átírni, és innen indult ki az arab kulturális dominancia elleni irodalmi mozgalom, az ún. suúbijja – igaz, a perzsa reneszánsz központja a Számánidák transzoxániai birodalma volt.

Uralkodók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Táhir ibn Huszajn (821-822)
  • Talhá ibn Táhir (822-828)
  • Abdalláh ibn Táhir (828-845)
  • (II.) Táhir ibn Abdalláh (845-862)
  • Muhammad ibn Táhir al-Hurászání (862-873)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • The Cambridge History of Islam, I/A kötet. Szerk.: P. M. Holt, Ann K. S. Lambton, Bernard Lewis.
  • Lapidus, Ira M.: A History of Islamic societies. Cambridge University Press, 1988.
  • Cahen, Claude: Az iszlám a kezdetektől az oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, Gondolat, 1989.