Szövőházak Hollókőn

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szövőházak Hollókő Ófalujában a Kossuth Lajos út 92. és 94. alatt találhatók.

Kialakulásuk[szerkesztés]

A palóc család gazdálkodása, állattartása is meglehetősen sajátos volt, így a ruházat előállítása is. A falu határában „szinte” mindenütt kijelölt hely volt a „kenderföld”, ahol elsősorban asszonyok foglalatoskodtak. Kendervászonból varrták viseletük jelentős részét: ágyneműt, háztartási felszereléseket (asztalterítő) és személyes tárgyaikat (tarisznya) is. Erre a gazdasági kényszerűség is rávitte az asszonyokat.

A kendert gyökerestől szedték ki a földből, „kinyőtték,” áztatták, szárították és tilolták. A puhítás után jött a„ gerebenezés”, és ősszel már fonhatták is a „szöszt”. A rokkákon kézzel fonták a kendert.

A fonáshoz és a szövéshez szerveződtek a fonó-, és szövőházak. Ezek még a 20. század 30-as és 40-es éveiben is megvoltak. A hosszú téli estéken itt zajlott a fiatalság szórakozása. Lehetett énekelni, játszani és táncolni is. Ide a legények is bejöttek. A szövőházban bemutatókat tartanak a vetélő-szövéssel készült textíliákból.

Szinte természetes volt, hogy a női viselet vált a leggazdagabbá, legszínpompásabbá. A legjellegzetesebbek voltak: a Buják, a Kazár, a Hollókő, a Bánk, az Őrhalom a Ludány, a Hasznos, a Dejtár, a Szügy, az Érsekvadkert, a Cserhátsurány és a Maconka környéki népviseletek. A viseletek sajátosságait a két világháború között gazdaggá vált, sajátos helyi hímzéskultúrák erősítették fel. A hímzett ruhadarabok, ingvállak, kötények, pruszlikok, fejkendők és zsebkendők már-már sajátos műalkotások. A viseletek igazodtak az alkalomhoz és az életkorhoz is. Mást lehetett viselni a templomban és mást a mulatságokban. Az új menyecskék látványos dísze a főkötővolt, amit az esküvő után általában egy évig, vagyaz első gyermek megszületéséig viselt.

Helyi népi dallam a szövőházban[szerkesztés]

1.)

2. Szép csillagos ég ha beborul, kiderül.

Házunk előtt van egy lóca, rá ne ülj!

Ha ráülsz is, jól vigyázz, hogy le ne ess!

Voltál szeretőm, de már nékem nem këllesz![1]

A Kossuth út 94-ben kiállított szövőszékek[szerkesztés]

Egy palóc lány textil hozománya az 1950-es években[szerkesztés]

  • szakajtókendő – 8–10 db
  • törülköző – 8–10 db
  • abrosz (hurcoló), vagyis köznapi – 2 db
  • abrosz (ünneplő) – 4–5 db
  • asztalabrosz (kivarrott is, szövött is) – 2–3 db
  • ingváll – 40 db
  • pendel – 20–25 db
  • fehelhaj (fejelhaj) – 2–4 db
  • derekaljhaj – 2–4 db
  • lepedő, hálaló (háló lepedő) – 6 db
  • háziszőttes takaró, csipkerésszel – 10 db
  • vászonanyag – 20–40 rőf
  • zsák – 6–8 db

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. AP 6626/h Hollókő (Nógrád) 5 asszony, 23–34 é., 1963 Borsai I.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]