Székelyföldi Rockmaraton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Székelyföldi Rockmaraton egy könnyűzenei fesztivál Erdélyben, melyet legelőször 2002-ben rendeztek. A székelyudvarhelyi „ZeneUdvar Egyesület” azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse az erdélyi magyar rock-pop élet fejlődését, valamint, hogy életben tartsa azt. Cél az is, hogy olyan ismert vagy kevésbé ismert magyarországi együttesek lépjenek az erdélyi színpadokra, amelyeknek az otthoni koncertjére az itteni közönség nagyobb részének nem igazán áll módjában kiutazni.[1] A legfontosabb cél mégis az, hogy az erdélyi zenekarok élő fellépési lehetőséget kapjanak. A rockzenén belül több stílusnak is teret biztosít a fesztivál, például black-metal, hard-rock, power metal, blues-rock, heavy metal stb. A fesztivál egyik érdekessége a léggitár verseny, melyben a versenyzők zene bejátszás során úgy tesznek mintha gitár lenne a kezükben és ők gitároznának. A nevezők saját választott számukra adhatják elő produkciójukat. A több fordulós, elődöntős és döntős, verseny győztese egy elektromos gitárt vihet haza.[2] Emellett bakancsdobáló és kötélhúzó-versenyeket is szoktak rendezni.

Története[szerkesztés]

VIII. Székelyföldi Rockmaraton[szerkesztés]

A nyolcadik székelyföldi rockzenei fesztivál már nemzetközi hírnevű zenekarokat is felvonultatott.[3] A rendezvényt 2009. július 7-11. között rendezték. Főbb zenekarok:[4]

VII. Székelyföldi Rockmaraton[szerkesztés]

2008. július 8-12. között rendezték meg a VII. Székelyföldi Rockmaratont.[5] Fellépők listája:

  • Kárpátia (HU)
  • Időgép (HU)
  • Overload (HU)
  • Self Destruction (HU)
  • Twin Six (HU)
  • Amaranth (HU)
  • Judas Best (HU)
  • Depresszió (HU)
  • Road (HU)
  • Superbutt (HU)
  • Beholder (HU)
  • 1 Kill Embrace (HU)
  • Obstruction (HU)
  • Cross Borns (HU)
  • Ideas (HU)
  • October (HU)
  • Tesstimony (HU)
  • Remorse (HU)
  • Moonsorrow (FIN)
  • Rückwarts (HU)
  • Fit Of Madness (RO)

VI. Székelyföldi Rockmaraton[szerkesztés]

2007. július 3. és 7. között megrendezett öt napon 32 együttes lépett fel, közülük hét Erdélyből, 24 Magyarországról, illetve egy Svédországból. Főbb fellépők:

V.Székelyföldi Rockmaraton[szerkesztés]

2006. július 11-16., Székelyudvarhely, Szejkefürdő adott otthont az V. Székelyföldi Rockmaratonnak.

A 2006-os fesztivál fő fellépőinek listája:

IV. Székelyföldi Rockmaraton[szerkesztés]

2005. július 13-17., Székelyudvarhely, Szejkefürdőn megszervezésre került a Székelyföldi Rockamraton IV. alkalommal.

A 2005-ös fesztivál fő fellépőinek listája:

  • Deák Bill Blues Band – Hu
  • P. Mobil – Hu
  • Moby Dick – Hu
  • Ismerös Arcok – Hu
  • Scorpions Tribute – Hu
  • Judas Best – Hu
  • Iron Maidnem – Hu

III. Székelyföldi Rockmaraton[szerkesztés]

Egyre biztosabb alapokra helyeződött a székely Rockmaraton és a szervező csapat is kibővült (Jére Ágoston "Guszti" és Orosz-Pál Levente mellé felsorakozott Dézsi Károly “Golyó” és Schervenka Endre is).

A 2004-es fesztivál fellépőinek teljes listája:

  • Gedeon (Marosvásárhely)
  • Fading Circles (Csíkszereda)
  • Shadows (Székelyudvarhely)
  • Téglagyári Megálló (Marosvásárhely)
  • Nevergreen (Szabadka)
  • Defender (Marosvásárhely)
  • Lay-Off (Hu)
  • Chaos Of Disorder (Hu)
  • Paradigm (Marosvásárhely)
  • Ossian (Hu)
  • Obstruction (Hu)
  • Stress (Hu)
  • Dying Wish (Hu)
  • Psycho Symphony (Nagykároly)
  • Agregator (Hu)
  • Tesstimony (Hu)
  • Orpheus (Székelyudvarhely)
  • Knock Out (Kolozsvár)
  • Takáts Tamás Dirty Blues Band (Hu)
  • Kalapács (Hu)
  • Cross Borns (Hu)
  • Relikvia (Hu)

II. Székelyföldi Rockmaraton[szerkesztés]

Bár a támogatók nem tülekedtek, mégis sikerült megszervezni a Székelyföldi Rockmaraton 2003-as kiadását is. A Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn ezúttal a fesztiválidény elején, július 10. és 13. között dúlt a négynapos rockőrület. Fellépő zenekarok voltak:

A 2003-as fesztivál fellépőinek teljes listája:

  • Gedeon (Marosvásárhely)
  • Sündörgés (Hu)
  • Gázló és az ólommadarak (Hu)
  • Queen Emlékzenekar (Hu)
  • Moby Dick (Hu)
  • After Midnight (Marosvásárhely)
  • Tornado (Marosvásárhely)
  • Murányi Tóni és zenekara (Székelyudvarhely)
  • Orpheusz (Székelyudvarhely)
  • C.A.S.H. (Kolozsvár)
  • Fürgerókalábak (Hu)
  • Balance (Székelyudvarhely)
  • Kalapács (Hu)
  • Cross Borns (Hu)
  • Prosectura (Hu)
  • Lay Off (Hu)
  • Trendfuckers (Sepsiszentgyörgy)
  • Black Leaves (Hu)
  • Psycho Symphony (Nagykároly)
  • TransylMania (Barót)
  • Knock Out (Kolozsvár)
  • Hollywoodoo (Hu)
  • Defender (Marosvásárhely)
  • Akela (Hu)

I. Székelyföldi Rockmaraton[szerkesztés]

2002. augusztus 21-24. között, a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn első alkalommal került megrendezésre a Székelyföldi Rockmaraton, a Határon Túli Magyar Fiatalok Kulturális Egyesülete szervezésében. A rendezvényen 8 magyarországi, 14 erdélyi és egy szabadkai (Szerbia) zenekar lépett fel.

A 2002-es fesztivál fellépőinek teljes listája:

  • Hard Laws (Székelyudvarhely)
  • Korruption (Csíkszereda)
  • Indian Fall (Brassó)
  • Knock Out (Kolozsvár)
  • Prognózis (Hu)
  • Bad Times (Hu)
  • Transylmania (Barót)
  • Shadows (Székelyudvarhely)
  • Psycho Symphony (Nagykároly)
  • Replika (Hu)
  • Auróra (Hu)
  • Iron Maidnem (Hu)
  • Forgotten (Székelykeresztúr)
  • C.A.S.H (Kolozsvár)
  • Balance (Székelyudvarhely)
  • Cry Free (Hu)
  • Kalapács (Hu)
  • Nevergreen (Szabadka)
  • Tornado (Marosvásárhely)
  • Mercedes Band (Sepsiszentgyörgy)
  • Orpheusz (Székelyudvarhely)
  • Tűzkerék (Hu)
  • P. Box (Hu)
  • Defender (Marosvásárhely)

Lásd még[szerkesztés]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. [1] Archiválva 2008. február 12-i dátummal a Wayback Machine-ben olvasva:2008-02-06.
  2. VI. Székelyföldi Rockmaraton, 2007. július 19.[halott link]
  3. www.hardrock.hu, VIII. Székelyföldi Rockmaraton: Nagy nevekkel!. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 22.)
  4. www.kolozsvar.info, VIII. Székelyföldi Rockmaraton Szelykefürdőn. [2009. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 6.)
  5. www.zenemagazin.com, VII. Székelyföldi Rockmaraton. [2009. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 6.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]