Szurikáta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Szurikáta
Meerkat (Suricata suricatta).jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Család: Mongúzfélék (Herpestidae)
Nem: Szurikáta (Suricata)
Desmarest, 1804
Faj: S. suricatta
Tudományos név
Suricata suricatta
(Schreber, 1776)
Elterjedés
Meerkat area.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Szurikáta témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szurikáta témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szurikáta témájú kategóriát.

A szurikáta vagy négyujjú manguszta (Suricata suricatta) a mongúzfélék (régebbi, hagyományos besorolás szerint a cibetmacskafélék) családjának monotipikus neme. A szurikáta elnevezés a szuahéli nyelvből származik, jelentése „szirti macska”.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dél-afrikai Köztársaságban Fokföldtől Natalig, sőt Transvaalig, valamint Angolában, Namíbiában és Botswana déli részén honos. Az állomány legnagyobb része az Oranje folyótól délre él.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Suricata suricatta suricatta
  • Suricata suricatta iona
  • Suricata suricatta marjoriae[1]

Megjelenése, felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szurikáta koponyája és fogazata. Gervais Histoire naturelle des mammifères könyvéből

Testhossza mintegy 30 cm, ehhez jön még a 20–24 cm-es farok. Tömege az 1 kilogrammot is elérheti.[2] A hímek valamivel nehezebbek, mint a nőstények.[3] A törpemongúzok után a legkisebb mangusztafaj. Teste karcsú és hosszúkás, lába rövid. Erős mellső lábain négy ujj található, amelyek 15 mm hosszúak, és az ásást segítik. Nem húzhatók vissza. Hátsó lábain a karmok rövidebbek, 8 mm-esek, a fára mászást segítik. Lábai bokáig szőrtelenek.

Szőrzete puha, testhez simuló. Általában barnásszürke, néhol vörösesbarna, sötétebb sávokkal, a farok vége feketés-sötétbarna. A szőrzet a hasán világosszürke és jóval ritkább, mint a hátoldalon. Ennek a testhőmérséklet szabályozásában van jelentősége: ha az állat fel akar melegedni, hasát a nap felé fordítja, ha le akar hűlni, a hűvös járat aljára szorítja. Hátán párhuzamos csíkok figyelhetők meg; ezek pontos mintázata egyedi. A délebbre élő szurikáták általában sötétebbek, mint északabbra élő fajtársaik. Szemét sötét foltok veszik körül, füle fekete. Fedőszőreinek hossza vállnál 15 mm, csípőnél 30-40 mm. A karcsú farok hegyes, nem bozontos, sárgásbarna fekete heggyel. A szurikáta álló testhelyzetben farkára is támaszkodik, és jelezni is szokott vele.

Koponyája magas és kerek. Jellegzetesek a nagy szemlyukak, amelyek a teljes hossz több, mint 20%-át teszik ki. Pofája viszonylag nagy és hegyes. Füle kicsi, félhold alakú, és zárható, hogy ásás közben ne menjen bele homok. Fogképlete I 3/3 - C 1/1- P 3/3- M 2/2, összesen 36 fog. Felső külső metszőfogai nagyobbak, mint a többi metszőfoga. A felső szemfogak egyenesek, az alsók görbék. Hátsó fogai a rovarevéshez alkalmazkodtak: őrlőfogai szélesek és hegyesek.

Hallása és szaglása jó, látása különösen éles. Szemének elhelyezkedése lehetővé teszi a ragadozóknál szokásos kétszemes látást, érzékelik a mélységet, és látásának perifériás tartománya széles.

Hangja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szurikáták által kiadott hangoknak pontos jelentésük van. A vészkiáltások jelzik a ragadozó típusát, és hogy mennyire sürgős elmenekülni. Emellett hallatnak pánik kiáltásokat, hívójeleket, és mozgásra is késztethetik társaikat. A körülményektől függően csicseregnek, trilláznak, morognak vagy ugatnak.[4] Vészjeleik megkülönböztetik a földön mozgó vagy a levegőből támadó ragadozót. Így összesen hatféle vészjelet adhatnak, amire a csapat különbözőképpen reagál. A sürgős földi veszélyre menedéket keresnek, míg a sürgős légi veszély esetén lekuporodnak. Magát a támadót is keresik szemükkel a megfelelő irányban.[5]

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elefántcickányt elejtő szurikáta Brehm: Life of Animals könyvéből
Szurikáta kotorékának bejáratai mellett. ( San Diego Zoo, Kalifornia, USA)
Békát evő szurikáta Namíbiában

A nyílt, füves területeket, száraz síkságokat, a bozótosokat és a sziklás terepet kedveli.[6] Bár rendszertanilag a ragadozók közé tartozik, nem annyira vadász, mint inkább préda. Rendkívüli érdeklődő, már-már szemtelenül kíváncsi állat, és ez hasznára is válik, mert a természetben sokféle táplálékforrást kell kiaknáznia. Dél-Afrikában a ragadozók gyakori zsákmányállata: nemcsak a sakálok és a méhészborzok (Mellivora capensis) vadásznak rá, hanem ragadozó madarak is.

Mivel élőhelyén a növényzet nem elég sűrű ahhoz, hogy elbújhasson a nagyobb ragadozók elől, föld alatti kotorékokban él. Ezeket erős lábaikkal kaparják ki. Egy-egy kotorékban a járatok hossza elérheti a 3 m-t is. Nappali állat, és ürege néhány száz méteres környezetében hasznosít szinte minden táplálékforrást, legyen az zsenge hajtás, gumó vagy gyökér, rovar, csiga, kisemlős, hüllő vagy madárfióka.[7] Nem képeznek zsírtartalékokat, így a táplálék mindennapos szükségletük. Esős napokon, vagy ha túl nagy a forróság, a kotorékukban rejtőznek. Néha még a skorpiót is megeszi. Táplálékuk 90 százalékát a rovarok teszik ki. Néhány másodperc alatt képes annyi földet kiásni, amennyi annyit nyom, mint a saját testtömege.[8] Amikor a telep környékén már nincs mit enni, az egész csoport új otthon után néz. A szurikáták esetenként földimókusokkal (Geosciurus) vagy rókamangusztákkal együtt élnek. Szerencsétlen esetben az üregben kígyó is lakik. Kotorékukat is többnyire elhagyott vagy lakott földimókusfészek kibővítésével alakítják ki.

Egy-egy telep akár harminc egyedből is állhat, és a kolóniában egyfajta „munkamegosztás” uralkodik. Amíg az állatok többsége táplálkozik, vagy éppen pihen, néhányan két lábra állva figyelnek, és vészjelekkel figyelmeztetik a csoport többi tagját, amikor ragadozó közeledik. Ekkor mindenki a föld alá menekül. Az őröket naponta többször, általában óránként cserélik. A veszélyt jellegzetes ugatással jelzik. Az őr a föld alól is szemmel tartja a ragadozókat, és addig ugat, amíg a veszély közel jár. Egymásra gondosan figyelnek; még a közös ürítőhelyet is együtt keresik fel (napkeltekor). Társadalmi kapcsolataikat kurkászással erősítik meg. Az alfa pár vizeletével meg szokta jelölni alárendeltjeit, akik ezután kurkászni kezdik őket. A csoport legtöbb tagja az alfa pártól származik, vagy az alfa nőstény testvére. Ha a csapat szétszakadás után egyesül, akkor is elvégzik ezt. Játszani is szoktak egymással: birkóznak vagy versenyt futnak.

A kicsinyeket felváltva őrzik és etetik. A még nem szült alárendelt nőstények is termelnek tejet, így meg tudják szoptatni a kölyköket, ha az alfa nőstény nincs a közelben. A kölyköket fokozatosan tanítják meg vadászni. Először megölt skorpiót adnak, majd olyat, aminek kitépték a méregtövisét. Csak később térnek rá a még sértetlen skorpiókra.[9][10] Egyes vélemények szerint immunisak a skorpió mérgére.[11] A kölykök egy hónapos korukban kezdenek ásni a felnőttek példáját követve. Több család is békésen együtt élhet egy csapatban. Minden csapatban van egy domináns hím és egy domináns nőstény, amelyek valamivel nagyobbak a többieknél, és másképp is viselkednek. Csak a domináns hím párzik a nőstényekkel; az alárendelteknek voltaképpen csak a telep körüli kisegítő munka jut.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hím addig kurkássza a nőstényt, amíg az meg nem engedi, hogy párosodjon vele. A vemhesség 70–77 nap. A domináns nőstény vemhességének utolsó négy hetében határozottan agresszívabban viselkedik az alárendelt nőstényekkel. Elsősorban az idősebb, vemhes vagy velük csak távoli rokonságban álló nőstényeket pécézi ki, és addig-addig marja, harapja a kiszemelt áldozatokat, amíg azok el nem hagyják a csapatot, és száműzetésbe nem vonulnak. Az elüldözöttek ezután mintegy három hétig magányosan vagy kisebb csapatokban élnek. Miután megszülettek a domináns nőstény kicsinyei, a száműzöttek visszatérnek a csapathoz, és segítenek felnevelni az újszülötteket. Az elűzöttek új csapatot alapíthatnak egy kóbor hímmel.

A kutatók szerint a folyamatos zaklatástól az alárendeltek vérében több lesz a stresszhormon, és csökken a nemi hormonok elválasztása. A terrorizált, alárendelt nőstények nem ritkán elvetélnek, fogamzásuk esélye csökken. A domináns nőstény gyakran meg is öli az alárendeltek kölykeit, ezzel minden figyelmet és táplálékot saját kölykeinek biztosít. Ha az alfa hím és az alfa nőstény rokonok, akkor nem párosodnak egymással, de a csoport túlélése érdekében megengedik az alárendeltek szaporodását. Ekkor a nőstények kóbor hímekkel párzanak, és megölik egymás kölykeit, ha alkalmuk adódik rá.[12]

Általában 2–4, de néha 5 kölyök születik. Szemük és fülük csak két hetes korban nyílik ki. Az üreget három hetesen hagyhatják el először. Amikor a kölykök felbukkannak, az összes felnőtt készenlétben áll, és a szokottnál is jobban figyel. Négy hetes korukig bébiszitterek vigyáznak rájuk, azután a csapattal tartanak. Ha veszélyt észlel, akkor a bébiszitter az üregbe vezeti a kölyköket, készen arra, hogy harcoljon értük. Ha nem tudnak a föld alá menekülni, akkor összegyűjti a kölyköket, és rájuk fekszik. A kis szurikáták 4–6 hetes korukig szopnak, de csak 9 hónaposan válnak ivaréretté. Addigra fokozatosan megtanulják a felnőttektől a túléléshez szükséges tennivalókat: milyen ennivalót hogyan szerezhetnek meg, hogyan bánhatnak el a skorpiókkal stb.[13] Egy csapat évente akár három almot is felnevelhet. Várható élettartamuk 6 év.

A legtöbb csoport mérete 20-30, de akár 40 fölé is mehet. Ha egy vészjelre menekülniük kell, akkor lehet, hogy nem ugyanabba a kotorékba menekülnek, így szétszakadnak, és később nem biztos, hogy egymásra találnak. Ha egy nagyon sikeres domináns nőstény meghal, akkor a hatalmi harcok következtében is szétszakadhat a család. A csapatok ki is halhatnak éhínség, betegség, vagy a ragadozók miatt, vagy azért, mert az alfa pár rokon, és nem engedik szaporodni a nőstényeket.

Filmek, sorozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Animal Planet nevű televízióadó egyik legnépszerűbb műsora a Szurikáták udvarháza[14] című, a faj egy csoportjának életét bemutató valóságshow. Angol filmsorozat, eredeti címe Meerkat Manor.

A szurikátáról mintázták Timont, a Walt Disney Pictures: Az Oroszlánkirály című filmjének közkedvelt szereplőjét.

A BBC Die letzten Drachen dokumentumfilmében bemutatta, hogy városokban fogságban élő szurikátákat használnak kígyók felkutatására. Háziállatnak nem jó, mert megjelöli a gazdáját és a házat, és megharapja a vendégeket.[15][16]

James Honeyborne The Meerkats 2008-as filmje egy szurikátacsalád életét mutatja be.

Az Egyesült Királyságban a Compare the Meerkat sorozat népszerűsített egy árösszehasonlító oldalt.

A Pi élete egy 2012-es film, amiben szerepelnek szurikáták, de a környezet és társadalom nem hiteles.

Állatkertben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mókás külseje miatt igen kedvelik az állatkertekben; fogságban akár 12 évig is elélhet.

Magyarországon állatkertekben messze a legkedveltebb mongúzfaj. Sok helyen tartják, így Budapesten, Nyíregyházán, Miskolcon, Pécsen, Kecskeméten, Szegeden, Veszprémben és Jászberényben is.

Fenyegetések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dél-Afrikai Köztársaságban nem kedvelik őket, mert építkezéseikkel termőföldeket tesznek tönkre, és veszettséget terjesztenek. Üldöztetése ellenére nincs veszélyben. Az IUCN is eszerint sorolta be.[6]

Néha összetévesztik az észak-amerikai prérikutyákkal. Ezek azonban rágcsálók, így csak távolabbi rokonok.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Katie Kimble: Meerkat Studbook Suricata suricatta North American Region (PDF), 2003. július 1. (Hozzáférés: 2010. január 15.)
  2. Gilchrist u. a. 2009, S. 323.
  3. van Staaden 1994, S. 1.
  4. Manser, Marta, Fletcher, Lindsay (2004.). „Vocalize to localize: A test on functionally referential alarm calls”. Interaction Studies 5 (3), 327–344. o. DOI:10.1075/is.5.3.02man. Hozzáférés ideje: 2010. július 1.  
  5. [1][halott link]
  6. ^ a b D. Macdonald, M. Hoffmann (2008): [[[:Sablon:Citation error]] Suricata suricatta]. In: IUCN 2011. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2011.1. Hozzáférés: 2011. július 4
  7. Trappe JM, Claridge AW, Arora D, Smit WA. (2008.). „Desert truffles of the Kalahari: ecology, ethnomycology and taxonomy”. Economic Botany 62 (3), 521–529. o.  
  8. Meerkats http://ladywildlife.com/viewmainpageinfo.php?pid=meerkat
  9. Herbert Cerutti: Von Tieren Eine ehrenwerte Familie. In: NZZ Folio. Zürich 2007, Aug., S. 66. ISSN 1420-5262
  10. J. Madden, H. Kunc, S. English, T. Clutton-Brock: Why do meerkat pups stop begging? In: Animal Behaviour. Bd 78, Nr. 1 (Juli), Amsterdam 2009, S. 85-89. doi:10.1016/j.anbehav.2009.03.011 ISSN 0003-3472
  11. David Attenborough, 2000. Meerkats United
  12. Murderous Meerkat Moms Contradict Caring Image, Study Finds. News.nationalgeographic.com, 2010. október 28. (Hozzáférés: 2012. május 25.)
  13. Szurikáták a Miskolci Állatkertben
  14. Szurikáták Udvarháza
  15. Meerkat adverts lead to surge in unwanted pets”, BBC, 2010. június 2. 
  16. Meerkat info. meerkats.net. (Hozzáférés: 2011. október 24.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Erdmännchen című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Meerkat című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]