Sztyepp övezete Ukrajnában

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Ukrajnai sztyepp, másképpen steppe (ukránul: Cтеп) Ukrajna egyik természet-földrajzi övezete. Része az Eurázsiai steppének.

Földrajzi fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ukrajna sztyeppei övezete az erdőssztyeppei övezettől délre, a Fekete- és Azovi-tenger partvonaláig és a Krím előhegységéig húzódik. Nyugat-keleti kiterjedése 1075 km, észak-déli irányban a szélessége közel 500 km. Összterülete 240 200 km², vagyis a sztyeppei övezet az ország területének 40%-t foglalja el. Határain belül helyezkedik el a Harkivi és Kirovohrádi területek déli része, a Donecki, Luhanszki, Dnyipropetrovszki, Zaporizzsjai, Herszoni, Mikolajivi, Odesszai területek és a Krími Autonóm Köztársaság síkvidéki része.

Természetföldrajzi jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sztyeppei övezet természeti sajátosságait déli fekvése határozza meg a Kelet-európai-síkságon, különböző földszerkezeti területek határain belül. Sztyeppei természeti viszonyok terjedtek el az Ukrán-pajzs, a Voronyezsi masszívum és a Donyeci gyűrt szerkezet lejtőin, a Fekete-tengermelléki-mélyedésen, a Szkíta-táblán. Ezek a földszerkezetek különbözőképen mutatkoznak ki a sztyeppei övezet jelenkori domborzatán és más tényezőkkel együtt meghatározzák geomorfológiai sajátosságait és övezeten belüli természeti változatosságait. A domborzatban kirajzolódik a Fekete-tengermelléki-alföld, az Észak-krími-síkság, a Donyeci- és Azovmelléki-hátságok, a Dnyepermelléki és Podóliai-hátságok déli lejtői.

Domborzata és geológiai felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sztyeppei övezet általában sík, alföldi jellegű. Itt helyezkedik el a Fekete-tengermelléki- és az Azovmelléki-alföld, a Dnyepermelléki-alföld déli része, a Középmoldovai-, a Podóliai- és a Dnyepermelléki-hátságok déli és délkeleti nyúlványai. A legnagyobb abszolút magassággal a Donyeci- és az Azovmelléki-hátság rendelkezik. A többi jelentéktelen kiemelkedés közül a Tarhankuti-hátságot kell megemlíteni a Krímen.

A Fekete-tengermelléki-alföld a Fekete-tenger medencéjének északi és az Azovi-tenger medencéjének északnyugati részén található. Keleten az alföld átmenetet képez a szűkebb Azovmelléki-alföldbe. Déli határa a Krím-félszigeten a Krími-hegység külső vonulatának lábánál húzódik és egybefut a Fekete-tengermelléki-alföld részét képező Észak-krími-síkság határával.

Az Azovi- és a Fekete-tenger északi partvidékén sok a földnyelv, a keskeny földsáv. Többnyire kavicsos és murvás homoküledékekből tevődnek össze, rekreációs célokra hasznosítják, vagy természetvédelmi területekké vannak nyilvánítva. A leghosszabb földnyelv az Azovi-tengerben az Arbatszka-Sztrilka (hossza 115 km, szélessége 7 km). Tőle északkeletre található a Fedotov-, Obityicsna-, Bergyanszki-, Biloszaraji-földnyelvek. A Fekete-tengerben található a Tendrivi-földnyelv (hossza 65 km, szélessége 2 km). A földnyelvek viszonylag nem magasan emelkednek a tengervíz fölé, a tenger állandó hatásának vannak kitéve.

A Fekete-tengermelléki-alföld déli irányban enyhén lejtő síkság. Az északi részén a felszíne vízerózió, azaz a folyóvíz völgyképző munkájának a hatása alatt áll. Sok folyó mély, gyakran üreges völgyben folyik, amelyek belevágódnak az Ukrán-pajzs szilárd kőzeteibe. Tipikus a Déli-Bug kristályos kőzetekből álló szűk, magas, meredek partú völgye, amely a Dél-ukrajnai AEM vidékén folyik (Mikolajivi terület északi része). A sztyeppe északnyugati részén, ahol a Középorosz-, a Podóliai- és a Dnyepermelléki-hátságok elérik a Fekete-tengermelléki-alföldet, fejlett az aszóvölgy és szárazér hálózat. A szárazerek hosszúak, az oldalaikat többnyire természetes sztyeppei növényzet borítja, helyenként a felszínre bukkan a lösztakaró. Az alacsonyabban fekvő helyeken a szárazerek lejtős oldalú, lapos aljú aszóvölgyekké fejlődtek.

A sztyeppi övezet északi részén elterjedtek a löszvölgyek, az aszóvölgyek erdővel és bokros növényzettel borított hosszanti mélyedései. A löszvölgyek növényzete főleg a tölgy, de nő itt még juhar, hárs és kőris, a bokros növények közül a galagonya és a vadrózsa gyakori.

A sztyeppi övezet tipikus domborzatformája, a szárazabb területeken a löszdolina, az ovális vagy kerek, lapos aljú domborzati mélyedés, amelyek átmérője néhány métertől 10 km-ig is terjedhet. A löszdolinákra jellemző, hogy nincs lefolyásuk. A löszdolinák feneke lapos, valamivel nagyobb a nedvessége, mint környezetéé, általában kszerofita (szárazságtűrő) sztyepi növényzet honos. A löszdolinákba „torkollanak” az aszóvölgyek. A löszdolinák mélysége 2–25 m, területük nagysága néhány tíz m-től több km-ig terjedhet. A löszdolinák közül a Szivasi, a Velikij-Ahajmani, a Csorna Dolina ismert és stb. A talajok sok sót és nedvességet tartalmaznak.

A Dnyeper alsó szakaszának bal parti részén találhatók a nagy területre kiterjedő (közel 161 ezer hektár) Oleskivi homokdombok. Egyes homokdombok magassága eléri a 15–20 métert. A mélyedésekben tavak, szoloncsákok helyezkednek el. Az ilyen domborzat a szél munkájának eredménye. Jelen időben a homokos felszín lassan erdővel nő be. Jelentős területeket már be is telepítettek erdeifenyővel.

A sztyeppi övezetben sajátságos helyet foglal el a délkeleten elhelyezkedő Donyeci-hátság, amely keskeny hegyvonulat alakjában húzódik, a Sziverszkij-Donyec alsó szakaszának jobb oldali mellékfolyójától, a Berekitől az Orosz Föderáció határáig.

A hátság délkeleti része legmagasabb. Itt található a Mohila-Mecsetna, a hátság legmagasabb hegye. Délen a hátság magassága csökken. A Donyeci-hátság északnyugati része jelentősen magasabb, mint a környező donyeci magaslatok. Északon a hátság magassága hirtelen lecsökken a Sziverszkij-Donyec felé. A folyó jobb oldali partjainak tájai festői szépségűek. A tölgyes-erdeifenyves erdők jelentős része itt van.

A Donyeci-hátságtól délnyugatra található az Azovmelléki-hátság, amely földszerkezeti tekintetben az Ukrán-pajzs délkeleti kiemelkedésével megegyező. A hátság északi részének átlagos abszolút magassága 200–300 m, a déli részé 100–300 m. Az Azovmelléki-hátság legmagasabb pontja – a Belmak-Mohila, amely a Kinszka vagy Konki (a Dnyeper mellékfolyója) és a Berda (az Azovi-tengerbe torkollik) folyók közötti területen található. A hegyet az Ukrán-pajzs felszínre kitüremlő kőzetei alkotják. Lejtőit különböző sztyepi füvek, többnyire árvalányhajas-csenkesz fedi.

A Krími-félszigeten elhelyezkedő Tarhankuti-hátságra az alacsony abszolút magasságok (170–190 m-ig) jellemzőek.

A Krím legkeletibb részén (Kercsi-félsziget) találhatók a természet különleges képződményei, az iszapvulkánok. Működésük a geológiai felépítésükkel és a vidék földgázhordozó rétegeivel kapcsolatos. A föld repedésein keresztül nagy nyomás alatt tör felszínre az égő gáz, amely agyagot és más kőzetek darabjait hozza felszínre. Azokon a helyeken, ahol a kőzetanyag a felszínre tör, az iszapvulkánok kúpjai keletkeznek.

A Kercsi-félszigeten kialudt, állandóan és időszakonként működésbe lépő iszapvulkánok találhatók. A vidéken közel 50 iszapvulkán ismert, ezeknek több mint a fele kialudt. Az iszapvulkánokból feltörő iszapot gyógyászati célokra hasznosítják.

A sztyeppei övezetben nagy ásványkincs készleteket találunk. Elsődleges jelentősége van a Donyeci-gyűrt-terület kőszenének, az Ukrán-pajzs vas és mangánérceinek, a Kercsi-félsziget vasérceinek, a Dnyeper-Donyeci és a Fekete-tengermelléki-medence kőolaj és földgázlelőhelyeinek.

Különleges helyet foglalnak el a sztyeppi övezetben a Donyec-medence kőszénlelőhelyei, Ukrajna fő szénvidéke. Az első lelőhelyeket még 1721-ben tárták fel, az első bányát 1795-ben nyitották meg.

A hosszú idejű, az utóbbi évtizedekben különösen intenzív, kitermelés eredményeképp (több mint 1 milliárd tonnát termeltek ki), jelentősen csökkentek ennek a legértékesebb tüzelőanyagnak a készletei, romlottak kitermelésének bánya-geológiai feltételei. A kőszén vékony rétegeit kezdték el nagymértékben bányászni.

A Dnyeper-Donyeci-medence kőolaj és földgáz készleteit a háború utáni időkben kezdték feltárni. Jelenleg ez a vidék Ukrajna legfőbb kőolaj és földgázkitermelő vidéke. 1954-ben nyitották meg a Krím földgázlelőhelyét, kissé később (1971) a Fekete-tenger talapzatán. A földgázt Dzsankoj mellett és a Fekete-tenger talapzatán hoznak a felszínre. A geológiai kutatómunkáknak köszönhetően bebizonyosodott, hogy a kőolaj és földgázkitermelésnek itt van jövője. Közel 120 földgázlelőhelyet derítettek itt fel, ezek egy részéből (közel 20-ból) már folyik a kitermelés.

Ukrajna sztyeppi területein nagy vasérclelőhelyek vannak. Az ukrán sztyeppi Dnyepermellék a világ egyik legnagyobb vasércmedencéje, ahol folyik a kitermelés. Itt helyezkednek el a Krivij Rihi és a Bilozerszki vasércmedencék, a Kremencsuki és Kercsi vasérclelőhelyek. Feltárták a világ legnagyobb mangánérc készleteit, többek között a Nyikopolit és a Velikotokmaki lelőhelyeket. A sztyeppe gazdag a tűzálló agyag és kaolinagyag készletekben, mészkőben, értékes építőanyagokban stb.

A jó minőségű konyhasókészletek (a Donyec-medence, a Dnyeper-Donyeci-medence, a Krím) a legnagyobbak közé tartoznak Európában. A sztyeppei övezet területén található arany, gyémánt és más ásványi készletek. Az ásványok a gazdaságilag kihasznált területeken helyezkednek el, a lelőhelyek közel vannak egymáshoz. Tehát a természet maga alakította ki a kedvező feltételeket a Dnyepermellék, a Donyec-medence és az Azovmellék ipari fejlődéséhez, tette ezeket a vidékeket a világ nagy szénkitermelő, fémkohászati és vegyipari központjaivá.

A sztyeppei övezet nagy felszínalatti geotermikus (forró víz és pára) készletekkel rendelkezik, amelyeket célszerű kihasználni. E készletekhez tartozik a síkvidéki Krím és a hozzá közel eső északi területek.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az övezet fekvése a Kelet-európai-síkság délnyugati részén meghatározza a napsugárzás jelentős mértékét, a meleg- és nedvességcsere folyamatainak általános lefolyását. A teljes napsugárzás északról dél felé növekedik 110 kcal/cm²-ről 125 kcal/cm²-re. Ennek köszönhetően, összehasonlítva más övezetekkel a sztyeppei övezetre jellemzőek a legmagasabb hőmérsékleti értékek. Az éves összhőmérséklet 10°-nál magasabb értékei 2800–3600°. A fagynélküli időszak 160–220 napot tart, az aktív vegetációs időszak 160–195 napot. A levegő átlagos évi hőmérséklete északkelet–délnyugati irányban növekedik +7,5 °C-ról +11 °C-ig (a januári –7 °C-ról –1 °C-ig). A közepes júliusi hőmérséklet északról dél felé emelkedik +21,5 °C-ról +23 °C-ra.

A sztyeppei övezet a magas légnyomási tengelytől délre fekszik, ami kihatással van a légkörzés jellegére. Az Atlanti-óceán felől érkező légtömegek mellett, amelyek a fő éghajlatformáló tényezője a sztyeppei éghajlatnak, jelentősége van az északkeleti és keleti kontinentális légtömegeknek és a Földközi-tengeri trópusi légtömegeknek is. Az Atlanti-óceán felől érkező ciklonok gyakran nem érik el a sztyeppei övezetet, amely alaptényezője a kisebb mennyiségű csapadéknak, összehasonlítva az erdőssztyeppével. Az átlagos csapadékmennyiség az övezet északi részén 475 mm, amely déli irányban csökken 450–350 mm-re, a Szivasmelléken és a Karkiniti-öböl partvidékén pedig 300 mm-re. A csapadék fő része a meleg időszakban hullik (60–70%). Jellemző a sztyeppére a magas párolgási adottság – északon 700–800 mm, délen 900–1000 mm, amely előidézi a nagy nedvességhiányt. A nedvességhiány kimutatkozik a jelenkori természetföldrajzi folyamatok lefolyásán.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kevés nedvesség miatt a sztyeppei övezetben a folyóhálózat gyengén fejlett, közepes sűrűsége 0,08–0,05 km/km². A Fekete-tengermelléki-alföldön vannak területek, ahol a folyók a felszín alá buknak, vagy teljesen kiszáradnak. A lefolyás többnyire az olvadó hótól keletkezik, amely az évi lefolyás 70–80%-t adja.

A légköri csapadék nyáron elsősorban a párolgásra használódik el. A vízjárásban megfigyelhető a rövid és magas tavaszi áradás és a nyári alacsony vízállás. Nyáron emelkedhet a vízszint felhőszakadásszerű esők után. Jellemző még, hogy a nagyobb folyóknál kevés a mellékág és a sztyeppét többnyire „tranzitfolyók” szelik át. Kivételt képeznek a Közép-orosz-, Donyeci- és Azovmelléki-hátságok folyói, amelyek főleg felszínalatti vizekkel táplálkoznak. A légköri csapadék nem játszik nagy szerepet a talajvíz formálódásában. A legjobb feltételek erre az északi alövezetben adottak, ahol a talajvíz szintje 5–20 m mélységben van. A folyó és talajvizek magas ásványtartalmúak (1–5 g/l-től 10–50 g/l-ig), többnyire szulfátosak, klorid-szulfátosak, délen pedig kloridosak.

A sztyeppei övezet Ukrajna kevés vizű régióihoz tartozik. A lakosság vízzel való ellátottságának szintje 3–4-szer alacsonyabb, mint a Polisszján vagy a Nyugati-erdőssztyeppén. Az Északi-Szivasmelléken és az Oleskivi-homokdombok vidékén nem képződik folyóhálózat. Az Északi-Szivasmellékhez közeli területeken, a Déli-Bug és a Dnyeszter közén, a Krím északi és középső vidékein kevés a folyó. A folyók vízutánpótlása Ukrajnában, a sztyeppei övezetben a legalacsonyabb, s ez az övezet északi, magasabban fekvő részein érezhetően növekszik.

A sztyeppei övezeten sok folyó átfolyik. Közöttük Európa nagy folyói is, a Duna és a Dnyeper, valamint a Dnyeszter, a Déli-Bug, a Sziverszkij-Donyec. Sok sztyeppei folyó a nyár folyamán teljesen vagy időlegesen kiszárad.

A sztyeppei övezetben sok az édesvizű és sós tó. A Krím északi részén a tavak sótartalma nagyon magas, 200–320‰, miközben nyáron ez az érték magasabb, mint télen. Itt található a Kraszne, a Kijacke, a Kirleuki, a Sztare, az Ajhuli és más tavak. A lerakódott só e tavak értékes ásványi forrása, amelynek kitermelése a fejedelmek ideje óta intenzíven folyik. A sókereskedők menetoszlopai évszázadokon keresztül szállították szerte az egész Ukrajnában a krími sót. A Donyec-medence nagy sókészleteinek feltárása után és az Előkárpátok sókitermelésének növelésével a Krím sókitermelése jelentősen visszaesett.

A legnagyobb sókészletekkel az Ajhuli-tó rendelkezik (a sóréteg vastagsága eléri a 10–15 métert, a tó vizének sótartalma pedig nyáron eléri a 320‰-et). Sós vizű tavakat a sztyepi Krímen találhatunk a Kalamiti-öböl, a Kercsi-félsziget környékén is. Sós vizűek a Hadzsibeji és Kujálniki limán-tavak Odessza közelében, a Tilihuli-limán Odesszai és Mikolajivi terület határán és mások.

Talajtakaró[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sztyeppe – Ukrajna fő területe, ahol talajjavítással (meliorációval) foglalkoznak, ide soroljuk az Oleskivi-homokdombok erdősítését is. A talajvédő erdősávok (erdeifenyő) kialakításának és a szőlőültetvények telepítésének a homoktalajon sok értékes tapasztalata halmozódott itt fel.

A löszszerű anyakőzetek elterjedtsége és a többnyire sík domborzat elősegítette a talajtakaró nagyobb egyneműségét mint az erdőssztyeppén.

Az északi alövezetben, a talajtípusok között a közönséges humusztartalmú csernozjomok terjedtek el. A legnagyobb humusztartalommal az Azovmelléki-hátság feketeföldjei rendelkeznek (7,2%). Délebbre, az alacsony humusztartalmú csernozjomok vannak többségben 5–5,8% humusztartalommal. A sík felszínen a talajok egyneműek. A lejtőkön a lemosott közönséges csernozjomok terjedtek el, a teraszokon szoloncsákos és réti csernozjomokat találhatunk. A Fekete-tengermelléki-alföld déli részén déli, tipikus csernozjomok vannak. Ezek alacsony humusztartalmúak, jellemző, hogy nagy mélységben gipszréteg helyezkedik el. A sztyeppék déli részén, nedvességdeficites körülmények között a talajok átmosódásának mélysége csökken. Ennek köszönhetően a gipszréteg a magasba emelkedik, a kalcium és magnézium közötti különbség alacsony, ezért a déli csernozjomok elterjedésének határain szoloncsákos csernozjomok fejlődtek ki. A Fekete-tengermelléki-alföld legdélibb részén, a Szivas melléken sötét gesztenyebarna és gesztenyebarna szolonyeces talajok jöttek létre szoloncsákokkal tarkítva. A sztyeppei övezet északi részének mélyedéseiben, az időszakos átmosódás körülményei között elszikesedett glejtalajok találhatók, a középső részen szolonyecek, szoloncsákok és szolodok, a tengerpart mentén pedig glejes szoloncsákos gyeptalajok. A Donyeci-hátság talajtakarójára jellemző a nagy változatosság, mozaikosság, a magassági váltakozás, murvásság. A sztyeppei övezetben megfigyelhető a talajok újraszikesedési folyamata, amikor a szolonyecek átalakulnak szoloncsákokká. Ennek oka a tengerpart epirogenetikus süllyedése, a sós talajvízszint emelkedése az öntözött területeken. A sztyeppei talajok termékenységének emelése érdekében a mezőgazdasági földek öntözésével foglalkoznak. Létrehoztak egy sor öntözőrendszert: Kahovkai, Inhuleci, Krasznoznamenszki öntözőrendszereket és az Észak-Krími-csatornát. Az öntözhető területek mérete meghaladja a 12 millió hektárt.

Növényzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A geobotanikusok az ukrán sztyeppéket az eurázsiai sztyeppei területekhez sorolják. A felszántottságig a természetes növények között többségben voltak a tipikus sztyeppei növénytársulások: az árvalányhaj (lesszing, ukrán, Zaleszkij), barázdás csenkesz, partmenti többkalászos, üröm, kernek, vadrozs stb. Kisebb területeken található erdei, réti és mocsári növényzet is. Az erdővel borított területek az összterület 3%-t foglalják el, ahol a fő fafajták: a tölgy, az erdei fenyő, a kőris. A sztyeppei flóra különbözik az erdőssztyeppei réti-füves csoportosulásoktól. A növényzet eloszlásában megfigyelhetők alövezeti különbségek és déli irányban a növényzet ritkul. A múltban, az északi részen árvalányhajas-csenkeszes-füves területek húzódtak, a középső részen csenkeszes-árvalányhajas sztyeppék, a tengermelléken és a Szivasmelléken ritkás csenkeszes-árvalányhajas és ürmös-csenkeszes sztyeppék voltak elterjedve. Jelenleg közel 80%-a a sztyeppei övezetnek fel van szántva. Ez az övezet a különböző mezőgazdasági növények termesztésének fő területe.

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állatvilágban jellemző az ürge, szürke nyúl, sztyeppei görény, borz, róka, fürj, vörös kánya, vércse, pacsirta, sztyeppei vipera, gyíkok stb. Az általános állatvilági alapon kitűnnek a többi között vízi-mocsári, bokros, erdei csoportosulások a Dnyeper, Déli-Bug, Dnyeszter, Duna völgyeiben, Fekete- és Azovi-tenger partvidékén, sztyeppei tavak és víztározók környezetében.

Természet-földrajzi körzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sztyeppei övezet Ukrajnában a nedvesség megoszlása, a melegellátottság, a talajtakaró jellege, a természetes növényzet és a jelenkori mezőgazdasági felhasználás alapján alövezetekre, ezeket pedig tartományokra tagolták, a tartományokat pedig területeke:

I. Észak-sztyeppei alövezet:

  • Dnyeszter-Dnyeperi észak-sztyeppei tartomány:
    • A Moldáv-hátság déli nyúlványainak területe
    • A Podóliai-hátság déli nyúlványainak területe
    • A Dnyepermelléki-hátság déli nyúlványainak területe
  • Dnyeper balparti részének észak-sztyeppei tartománya:
    • A Dnyepermelléki-alföld területe
    • Az Azovmelléki-hátság területe
    • A Donyeci-hátság területe
  • Donyec-Doni észak-sztyeppei tartomány
    • A Közép-orosz-hátság délnyugati nyúlványainak Sztarobili területe

II. Közép-sztyeppei alövezet:

  • Fekete-tengermelléki közép-sztyeppei tartomány:
    • Dnyeszterentúli Fekete-tengermelléki terület
    • Dnyeszter-Bugi terület
    • Bug-Dnyeperi terület
    • Dnyeper-Molocsnajai terület
    • Balparti-Molocsnajai terület

III. Délsztyeppei (szárazsztyeppei) alövezet:

  • Fekete-tengermelléki – Azovmelléki száraz-sztyeppei tartomány
    • Tengermelléki sík terület
    • Alsó-Dnyeperi terület (Olesk)
    • Szivas-Azovmelléki terület
  • Krími dél-sztyeppei tartomány
    • Krími Szivasmellék
    • Tarhankuti terület
    • Közép-Krími terület
    • Kercs-félszigeti terület

A természetvédelmi alapnak viszonylag sok objektuma és területe helyezkedik el a sztyeppei övezetben: Luhanszki természetvédelmi terület, Ukrán sztyeppei természetvédelmi terület, Dnyeper-Orili természetvédelmi terület, Jelaneci-Sztyeppei természetvédelmi terület, Szent-Hegyek nemzeti park, Aszkanyija-Nova bioszféra védett terület, Fekete-tengeri bioszféra védett terület, Dunai bioszféra védett terület, Azov-Szivasi nemzeti park, Opuki természetvédelmi terület, Kazantipi természetvédelmi terület stb.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Географічна енціклопедія України. Том 1–3. УРЕ, Київ, 1989.
  • Maszljak P. O., Siscsenko P. H. (2000): Ukrajna földrajza. Kísérleti tankönyv a középiskolák 8–9. osztálya számára. Szvit, Lviv.
  • Zasztavnij F. D. (2004): Ukrajna természeti földrajza. Tankönyv a 8. osztály számára. „Szvit”, Lviv.