Szoligalics

Szoligalics (Солигалич)
Szoligalics címere
Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Kosztromai terület
Járás	Szoligalicsi
Irányítószám	157170
Körzethívószám	49436
Testvérvárosok	Lista Totyma
Népesség
Teljes népesség	5912 fő (2021)
Földrajzi adatok
Elhelyezkedése
Szoligalics Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 59° 05′, k. h. 42° 17′59.083333333333, 42.283333333333
Szoligalics Pozíció Kosztromai terület térképén
A Wikimédia Commons tartalmaz Szoligalics témájú médiaállományokat.

Szoligalics (oroszul: Солигалич) város Oroszország Kosztromai területén; a Szoligalicsi járás székhelye, gyógyüdülőhely. Lakossága: 6438 fő (a 2010. évi népszámláláskor).

Neve az orosz szol (jelentése: 'só') és a Galics földrajzi név összetételével keletkezett.

Fekvése

A Kosztromai terület északnyugati részén, Kosztromától országúton 219 km-re, a Kosztroma folyó partján terül el. A Galicsi-hátság nyúlványain, a Kosztroma folyó felső folyásának jobb partján épült. A legközelebbi vasútállomás a 95 km-re délre fekvő Galics, a transzszibériai vasútvonal északi ágán. Kosztromával a közúti kapcsolatot a Р-100 (R-100) jelű országút biztosítja.

Története

A 14. század óta ismert település, keletkezését összefüggésbe hozzák egy 1335-ben itt alapított kolostorral. Kezdettől fogva védekezni kényszerült a Vetluga és a Vjatka mentén élő cseremiszekkel (marikkal) szemben, akik ezt a területet sajátjuknak tekintették.

Szoligalics neve is, címere is őrzi az egykori sófőző telepek emlékét. Évszázadokon át a sófőzés egyik jelentős központja volt. A 14. század közepétől a Galicsi-fejedelemséggel együtt a moszkvai fejedelmek birtokának számított, 1450-ben pedig végleg a Moszkvai nagyfejedelemség része lett. A jobb partra épült települést a folyó túlsó partján földsáncokkal körülvett erődítmény védte, a sáncok maradványai ma is láthatók. Az erődítményt 1532-ben a tatárok eredménytelenül ostromolták, de a lengyel csapatok 1609-ben elfoglalták és felégették.

A település egy időben kőbányáiról is híres volt, a 16. század elején pedig itt is elsajátítottk a mészégetést. Sóval és mésszel megrakott kereskedelmi karavánjaik sorra járták a Volga-menti nagyobb városokat. Szoligalics ekkor még a Volgát és Arhangelszk kikötővárost összekötő fontos kereskedelmi útvonalon feküdt. A 17. században a sónak és a mésznek köszönhetően a város virágkorát élte. Az itt bányászott fehér mészkőt a helyi egyházi építkezéseken is használni kezdték, abból épült a város néhány ma is látható temploma. Az egyszerűbb épületek továbbra is fából készültek, mert a fa sokkal olcsóbb és mindenhol kéznél volt.

Az első kormányzóságok létrehozásakor, 1708-ban Szoligalicsot az Arhangelszki kormányzóságba sorolták, de 1778-ban a Kosztromai kormányzóság városa és ujezd székhelye lett. Többször leégett, a legnagyobb tűzvész 1752-ben, majd 1808-ban pusztított. Ez után felhagytak a sófőzéssel és a sókutakat betemették.

Egy makarjevi kereskedő 1821-ben megpróbálta újrakezdeni a sófőzést és egy artézi kút fúrásakor rátalált arra a gyógyforrásra, amelynek vizét a lakosság korábban gyógyításra használta. 1841-ben gyógyfürdőt nyitott, mely a város nevezetessége lett.

A szovjet korszakban felépült egy nagy mészmű (a településtől 5 km-re, 1967-ben kezdte meg a termelést), lenfeldolgozó és tejfeldolgozó üzem is működött.

A 21. században

A folyó jobb partján elterülő parkban van a gyógyászati központ, ahol a gyógyfürdőhöz és az iszapfürdőhöz szanatórium csatlakozik. A gyógyvíz és -iszap főként mozgásszervi, nőgyógyászati és idegrendszeri betegségek gyógyítására alkalmas.

Az egykori vásártéren fennmaradt a kereskedősor épülete, az utcákon sok a régi, faragványos faház. A városközpontban emelkedik a Voszkreszenszkij- (Feltámadás-) kolostor épületegyüttese ötkupolás központi templomával és magasra nyúló harangtornyával (1660–1669). Közelében a Bogorogyice-Rozsgyesztvenszkij-székesegyház (Istenanya születése-templom) és többszintes harangtornya látható.

Források

• Goroda Rosszii. Enciklopegyija (orosz nyelven). Moszkva: Izd. Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija (1994) 

Szoligalics (orosz nyelven). A Kosztromai terület portálja. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 14.)