Szojuz T–1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szojuz T–1 (oroszul:: Союз T–1) szovjet háromszemélyes (T = Transzportnij; magyarul: szállító) szabványos rendszerben (teljes modernizációval) épített, napelemtáblákkal kiegészített Szojuz űrhajó (7K-ST).

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az űrrepülés célja, berepülni a jelentősen átalakított Szojuz űrhajót, gyakorolni az űrállomáshoz történő automatikus csatlakozás technikáját.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Központi tervező iroda CKBEM <= Центральное конструкторское бюро экспериментального машиностроения (ЦКБЕМ)> (OKB-1 <= ОКБ-1>, most OAO RKK Energiya im. SP Korolev <= ОАО РКК Энергия им. С. П. Королёва> - Központi Kísérleti Gépgyártási Tervezőiroda). Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.

1979. december 16-án a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511U) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 88.6 perces, 51.6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 201 kilométer, az apogeuma 232 kilométer volt. Hasznos tömege 6450 kilogramm. Szerkezeti felépítését tekintve a modernizált Szojuz űrhajó napelemtáblás változatával megegyező. Akkumulátorait az űrállomás/saját napelemtáblái által előállított energiával tartottak üzemkész állapotban. December 19-én a második ráközelítéssel automatikusan összekapcsolódott az űrállomással. December 25-én megemelt pályára vitte az űrállomást. 95 napon keresztül történt a kísérleti tesztelés. Összesen 99 napot töltött a világűrben.

Előzetes kísérleti repüléseket végeztek a Koszmosz–670, Koszmosz–772, Koszmosz–869, Koszmosz–1001 és a Koszmosz–1074 űreszközökkel. A Szojuz T űrhajók (modernizált Szojuz űrhajó) kifejlesztésével biztosították az Interkozmosz, a Szovjetunió és kelet-európai országok közös, emberes űrkutatási programjához az embert szállító eszközt, elősegítve a Szaljut űrállomásokra történő alaplegénység váltását, valamint a látogatók fogadását. Új navigációs rendszer került beépítésre, teljes szkafanderes felszerelésben három űrhajóst szállíthat, a beépített nagy teljesítményű, Argon számítógép automatikus segítséget nyújt a csatlakozáshoz, visszatéréshez. A leszálló kabin leválasztható lett az orbitális egységtől, így kisebb tömeget kell visszatérésnél lefékezni.

Március 25-én belépett a légkörbe, a leszállás hagyományos módon – ejtőernyős leereszkedés – történt, a meghatározott körzetben ért Földet.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szojuz T–1. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
  • Szojuz T–1. zarya.info. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
  • Szojuz T–1. nasa.gov. (Hozzáférés: 2013. március 16.)

Elődje:
Szojuz–34

Szojuz-program
1967–1981

Utódja:
Szojuz–35