Szojuz–1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szojuz–1
Soyuz-1-patch.png
Repülésadatok
Ország Szovjetunió
Hívójel Rubin (Рубин)
Személyzet Vlagyimir Komarov
Tartalék személyzet Jurij Gagarin
Hordozórakéta R7
NSSDC ID 1967-037A
A repülés paraméterei
Start 1967. április 23.
00:35:00 UTC
Starthely Bajkonur, LC1
Keringések száma 18
Becsapódás
ideje 1967. április 24.
03:22:52 UTC
helye Orenburgi terület, Karanganda várostól 10 km-re keletre
oka az ejtőernyő nem nyílt ki az űrhajó pörgése miatt
Időtartam 1 nap 2 óra 47 perc 52 mp
Űrhajó tömege 6450 kg
Pálya
Pályamagasság
Föld körül 197 / 223 km
Pályahajlás
Föld körül 50,8°
Periódus
Föld körül 88,7 perc
Előző repülés
Következő repülés
Szojuz–2

A Szojuz–1 (oroszul: Союз 1; szövetség) volt a Szojuz-program első kísérleti, emberes űrrepülése.

Az emberes repülést a Szojuz 7K–OK három személyzet nélküli repülése előzte meg (Koszmosz–133, Koszmosz–140A, Koszmosz–140), ezek a tesztek technikai okok miatt sikertelenek voltak[1][2].

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A küldetés célja az új, szabványosított (sorozatgyártásra alkalmas), többszemélyes (3 személyes) Szojuz 7K-OK típusú űrhajótípus emberes berepülése volt. Az új űrhajó rendszereinek teljes műszaki vizsgálata, tudományos, műszaki és orvosbiológiai kísérletek végzése. Ellenőrizni a manőverező képességet, automatikus és kézi irányítással üzemeltetni a rakétafúvókákat. Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.

A Szojuz–2 április 24-én indult volna, a fellépő technikai okok miatt törölték programját. Kijelölt űrhajósok: Valerij Fjodorovics Bikovszkij, Jevgenyij Hrunov, Alekszej Jeliszejev voltak. Terv szerint két fő űrséta során átszállt volna a Szojuz–1-be. Űrsétára azért volt szükség, mivel az összekapcsoló szerkezet a belső átszállást nem tette lehetővé. Az átszállás után a Szojuz–1 három fővel, a Szojuz–2 egy fővel tért volna vissza.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Központi tervező iroda CKBEM <= Центральное конструкторское бюро экспериментального машиностроения (ЦКБЕМ)> (OKB-1 <= ОКБ-1>, most OAO RKK Energiya im. SP Korolev <= ОАО РКК Энергия им. С. П. Королёва> - Központi Kísérleti Gépgyártási Tervezőiroda). Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.

1967. április 23-án a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 88.7 perces, 51.67 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 201 kilométer, az apogeuma 224 kilométer volt. A Szojuz űrhajó sorozatgyártással készült. Összesen 1 napot, 2 órát, 47 percet és 52 másodpercet töltött a világűrben. A Szojuz–1 pályára állása után az egyik napelemtábla nem nyílt ki, ezért a szükséges energia fele állt rendelkezésre.[3] A fedélzeti rendszerek normálisan működtek. Közel 8 órán keresztül nem volt rádiókapcsolat a Földdel.

A manőverezési kísérlet sikertelen volt, ezért az űrhajó visszahozatala mellett döntöttek. A fékezőrakéta automatikus gyújtása első alkalommal, az automatika problémája miatt sikertelen volt. A következő körülfordulás során kézi irányítással kezdték meg a fékezést. Mivel az eseményre a Föld éjszakai oldalán került sor, Komarov nem használhatta az erre a célra tervezett Vizor készüléket, helyette a Holdhoz képest határozta meg helyzetét (ahogyan később az Apollo–13 legénysége).

Április 24-én a 18. Föld körüli keringés végén megkezdődött a légkörbe való belépés. Afrika felett bekapcsolódott a fékező hajtómű, az űrhajó rátért a leszállópályára. A leszállóegységről időben levált a műszaki egység.

A leszállóegység sima leereszkedését segítő fő fékezőernyő 7 kilométer magasságban nem nyílt ki rendesen. Nem sikerült az űrkabint stabilizálni ezért a tartózsinórok az űrkabin forgása miatt felcsavarodtak. A kabin fékezés nélkül becsapódott az Orenburgi területen é. sz. 51° 21′ 42″, k. h. 59° 33′ 45″, Komarov szörnyethalt.[4] A mentés vezetője először azt jelentette, hogy az űrhajós azonnali orvosi segítségre szorul. Az eseményeket és Komarov halálát a TASZSZ hét órával később jelentette be. A becsapódás helyén emlékmű áll. A tragikus esemény miatt a program csak másfél éves késéssel folytatódhatott.[5]

A felkészülés során Gagarin több mint 200 hibát tartalmazó listát írt össze az űrkapszulával kapcsolatban, amelyet a KGB-n keresztül egy 10 oldalas levél formájában próbált eljuttatni Leonyid Brezsnyevnek, azt kérve, hogy a hibák kijavításáig halasszák el a startot, ő azonban ezt valószínűleg sosem kapta meg.

A KGB képviselő Veniamin Ivanovics Ruszajev szerint Komarov már a start előtt sejtette, hogy nem fog tudni visszatérni, azonban barátját, Gagarint mindenáron meg akarta védeni.[6] A Törökországban működő amerikai lehallgatóállomáson rögzített beszélgetés szerint Komarov tisztában volt vele, hogy nem éli túl a leszállást.

Személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vlagyimir Mihajlovics Komarov űrhajós ezredes. Komarov volt az első ember, aki űrutazás során vesztette életét.[7]

Tartalék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szojuz–1. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2013. február 21.)
  • Szojuz–1. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. február 21.)
  • Szojuz–1. svengrahn.pp.se. (Hozzáférés: 2013. február 21.)
  • Szojuz–1. compulenta.ru. (Hozzáférés: 2013. február 21.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elődje:
Koszmosz–140

Szojuz-program
1967–1981

Utódja:
Szojuz–2