Szociálfasizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A fasizmus a burzsoázia harci szervezete, amely a szociáldemokrácia aktív segítségére támaszkodik. A szociáldemokrácia objektív értelemben a fasizmus mérsékelt szárnya. Ezek a szervezetek nem zárják ki egymást, ellenkezőleg, egymás hasznos kiegészítései. Ezek nem ellenpontok, hanem édestestvérek.
Sztálin[1]

A szociálfasizmus a Kommunista Internacionálé által támogatott teória volt 1924 és 1934 között, majd a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása után 1939 és 1941 között, és korlátozottan 1948 és 1953 között is. A teória lényege az volt, hogy a szociáldemokrácia valójában a fasizmus és az imperializmus ideológiai társa, amely megosztó tevékenységet folytat.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Komintern 1928-as VI. kongresszusán hivatalosan is elfogadták a kifejezést. A határozatnak megfelelően a Németország Kommunista Pártja nem az egyre erősödő NSDAP-t tekintette legfőbb ellenségnek, hanem a német szociáldemokratákat. Ezen kívül a Moszkva utasításait hűen követő Ernst Thälmann és a kommunista párt vezetősége mindenkit árulónak nyilvánított, aki antifasiszta egységfront létrehozását javasolta a többi baloldali párttal.[1] Ezzel indirekt módon támogatták a nemzetiszocializmus erősödését és hatalomra jutását is.[2] Alkalmazására Magyarországon is sor került, például József Attilától is a szociálfasizmus vádja miatt fordult el a kommunista párt.[3]

A nemzetiszocialista hatalomátvétel és a Reichstag felgyújtása után felülvizsgálták a politikát a Kominternen belül Georgi Dimitrov javaslatára, és felfüggesztésére a Komintern VII. kongresszusán, 1935-ben került sor, amikor a népfrontpolitikát és fasizmus elleni összefogást hirdették meg.[4] Az egységfront politika ellenére a spanyol polgárháború idején a kommunisták igyekeztek leszámolni baloldali ellenfeleikkel. Az 1937-es barcelonai májusi események után, ahol az anarchisták és a kommunisták folytattak utcai harcokat, az utóbbiak propagandája azt terjesztette el, hogy az anarchisták és a trockisták valójában Francisco Franco tábornok parancsára, fasiszta utasításra idézték elő a harcokat.[5]

A szovjet–német megnemtámadási szerződés megkötése után elevenítették fel megint a szociálfasizmus elméletét. Az újonnan követendő magatartást Dimitrov fogalmazta meg Sztálin utasítására 1939. szeptember 7-én, és pár nappal később nyilvánosságra is hozták. A kommunista pártokban és a Szovjetunióban megszűnt a náciellenes propaganda, a párttagoknak pedig azt kellett mondaniuk, hogy a második világháború kitöréséért a nyugati imperializmus okolható. Az antifasiszta értelmiséget lejárató kampányokba kezdtek, és a nyugati párttagoknak kötelező volt szabotálniuk hazájuk háborús erőfeszítéseit. A náciellenes németeket még a Gulagokon is összegyűjtötték, és átadták a Gestaponak, a határozatot elutasítókat pedig még a koncentrációs táborokban is kiközösítették.[4] Ebben az időszakban 270 ezer francia kommunista tépte szét a párttagságiját. A német megszállása alá kerülő Párizsban pedig majdnem sikerült engedélyeztetni a L'Humanité kommunista lap kiadását is. A helyzet a Barbarossa hadművelet megindulása után fordult ismét, amikor a kommunisták csatlakoztak az ellenállókhoz az ismét meghirdetett népfrontpolitika részeként.[6]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Ungváry Krisztián, i. m. 6. old.
  2. Ungváry Krisztián: A bolsevik gyakorlat. Élet és Irodalom, 2009. december 4. (Hozzáférés: 2011. augusztus 18.)
  3. Veres András: József Attila és a kommunista párt. (Hozzáférés: 2011. augusztus 18.)
  4. ^ a b Ungváry Kriszitán, i. m. 14. old.
  5. George Orwell, i. m. 171. old.
  6. Hahner Péter, i. m. 286–287. old.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ungváry Krisztián (2011. 06). „Egy póker játszma vége I., A Molotov–Ribbentrop-paktum”. Rubicon (A Hitler–Sztálin paktum) 218 (XXII), 14. o. hu ISSN 0865-6347.  
  • Hahner Péter: 100 történelmi tévhit avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod, Animus Kiadó, Budapest, 2010, ISBN 9789639884953; 285–288. old.
  • George Orwell: Hódolat Katalóniának, Interart Stúdió, 1989, ISBN 9630264137

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]