Szinóbánya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szinóbánya (Cinobaňa)
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Besztercebányai
Járás Poltári
Rang község
Első írásos említés 1279
Polgármester Jozef Melicher
Irányítószám 985 22
Körzethívószám 047
Népesség
Teljes népesség 2399 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 61 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 432 m
Terület 39,23 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Szinóbánya  (Szlovákia)
Szinóbánya
Szinóbánya
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 26′ 45″, k. h. 19° 39′ 00″Koordináták: é. sz. 48° 26′ 45″, k. h. 19° 39′ 00″
Szinóbánya weboldala
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Szinóbánya (szlovákul: Cinobaňa) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Poltári járásban. 2011-ben 2399 lakosából 2026 szlovák és 89 roma volt.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Losonctól 15 km-re északra az Ipoly egyik jobb oldali mellékvölgyében fekszik, Etrefalva és számos kis telep tartozik hozzá.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település bányászfaluként keletkezett a 13. században, 1279-ben „Villa Suine” néven említik először. 1342-ben „Sciuina, Schiuina”, 1393-ban „Zennabanya”, 1460-ban „Zwyneybanya” alakban szerepel a korabeli forrásokban. Területén aranyat, ezüstöt, később vasércet bányásztak. 1342-ben Zagyvafői Miklós itteni birtokát Szécsényi Tamással cseréli el. A 14. század közepétől Szinóbánya a somoskői váruradalomhoz tartozott. 1554 és 1594 között a török hódoltság része volt. 1598-ban Balassa Zsigmond a birtokosa. A 17. századtól a divényi uradalom része, majd 1738-tól a halicsi uradalomhoz tartozott. A 17. – 18. században Szinóbányának mezővárosi rangja volt piactartási joggal. Az 1770. évi urbárium szerint Batta Imre, Haller Sámuel, Kamocsay András, Lesenyei Imre és gróf Nyáry János voltak a főbb birtokosai. A 19. század közepéig lakói főként mezőgazdasággal és favágással foglalkoztak. 1826-ban a Szentiványi, a Zichy, Berényi és Orczy családoknak voltak itt nagyobb birtokaik. 1828-ban 91 házában 600 lakosa élt. 1873-ban súlyos kolerajárvány pusztított, melynek 184 áldozata volt a településen.

Fényes Elek szerint „Szino-Bánya, (Sweino Banya), népes tót falu, Nógrád vmegyében, 36 kath., 820 evang. lak. Ékes tornyos evang. anyatemplom. Sok erdő és rét. Sovány föld. Hajdan mezőváros volt és bányákat mivelt, a mint ezt elhagyott üregeiről láthatni. F. u. Szentiványi Ferencz örökösei, idősb. gr. Zichy, gr. Berényi, Etthre. Ut. p. Gács”.[2]

Nógrád vármegye monográfiája szerint „Szinóbánya. Az ipolyberzencze–szinóbányai vasútvonal mentén fekszik. Kisközség; körjegyzőséggel, 268 házzal és 2560 lakossal, a kiknek legnagyobb része tót ajkú, róm. kath. s evangélikus vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Egyike a legrégibb bányászhelyeknek. A középkorban Szvinyebánya, Szinnabánya néven említik az oklevelek. 1342-ben Zagyvafői Miklós fia Pető bírta, a ki Szécsényi Tamásnak adta cserébe. 1481-ben Somoskő várának tartozékai közé számították. 1548-ban a Lossonczy család és Basó Máté, 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. 1715-ben hat magyar és 12 tót, 1720-ban hét magyar és 11 tót háztartást írtak itt össze. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Batta Imre, Kamocsay András, báró Haller Sámuel tábornak, Lessenyey Imre, gróf Nyáry János, továbbá a Rakovszky, a Nikházy családok és Ettre Ferencz voltak a földesurai, 1826-ban Szent-Ivány Ferencz országbíró, Ettre Antal és Károly, a gróf Zichy és a gróf Berényi családok, később pedig a báró Orczy család, mely itteni birtokait részben Kossuch Jánosnak, részben pedig a helybeli közbirtokosoknak adta el. A Kossuch János üveggyári czégnek a községhez tartozó Katalinhuta-telepen nagyszabású üveggyára van. Ugyancsak Szinóbányán van a Kramer J. czégnek is a vasgyára és a gyártulajdonos csinos úrilaka. A róm. kath. templomot 1886-ban Kossuch Kuhinka Karolina építtette. Az evangélikus templom igen régi; 1622-ben már fennállott. 1873-ban 184-en estek itt a kolerának áldozatául. A helység bel- és külterületén sok elhagyott vasérczbánya van. Már több helyen történtek beomlások, melyek bányafolyosókat tártak fel. A falu hajdan a Szvino-dülőben feküdt. A községhez tartoznak a következő lakott helyek: Dudástelep (azelőtt Zsihlavatelep), Katalinhuta, Hátulsóirtvány (azelőtt Zadoklaz), Hrucsiarki-puszta és a Kramer-féle szinóbányai vasgyár”.[3]

Szinóbánya részei Katalinhuta, Etrefalva, Hátulsóirtvány és Dudástelep. Katalinhután 1836-ban Kuchinka Ferenc és testvére üveggyárat alapított , mely lényegében ma is üzemel. 1854-ben az üzem Kossuch János tulajdonába kerültek. 1846-ben vasöntödét alapítottak a településen. 1882-től Krámer György és fiai a tulajdonosai. Az öntöde 1948-ban a füleki Kovosmalt üzemmel egyesült, majd a 1957-ben gyetvai vasmű része lett.

1910-ben 2571, lakosából 2107 szlovák és 384 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott. Etrefalvát 1973-ban csatolták hozzá.

2001-ben 2399 lakosából 2266 szlovák és 108 cigány volt.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1887-ben épült.
  • Evangélikus temploma 15. századi gótikus eredetű, 1622-ben reneszánsz, 1823-ban klasszicista stílusban építették át. Belseje nagyobbrészt 18. századi barokk.
  • Katalinhután az üveggyár épületei 1836-ban épültek.
  • A Kramer-kúria a 19. század második felében épült historizáló stílusban.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]