Szinóbánya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szinóbánya (Cinobaňa)
Cinobaňa - Evanjelický kostol.jpg
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Besztercebányai
Járás Poltári
Rang község
Első írásos említés 1279
Polgármester Jozef Melicher
Irányítószám 985 22
Körzethívószám 047
Népesség
Teljes népesség 2399 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 61 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 432 m
Terület 39,23 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Szinóbánya (Szlovákia)
Szinóbánya
Szinóbánya
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 26′ 45″, k. h. 19° 39′ 00″Koordináták: é. sz. 48° 26′ 45″, k. h. 19° 39′ 00″
Szinóbánya weboldala
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Szinóbánya (szlovákul: Cinobaňa) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Poltári járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Losonctól 15 km-re északra az Ipoly egyik jobb oldali mellékvölgyében fekszik, Etrefalva és számos kis telep tartozik hozzá.

Élővilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faluban egy gólyafészket tartanak nyilván. 2014-ben 3 fiókát számoltak össze.[2]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település bányászfaluként keletkezett a 13. században, 1279-ben „Villa Suine” néven említik először. 1342-ben „Sciuina, Schiuina”, 1393-ban „Zennabanya”, 1460-ban „Zwyneybanya” alakban szerepel a korabeli forrásokban. Területén aranyat, ezüstöt, később vasércet bányásztak. 1342-ben Zagyvafői Miklós itteni birtokát Szécsényi Tamással cseréli el. A 14. század közepétől Szinóbánya a somoskői váruradalomhoz tartozott. 1554 és 1594 között a török hódoltság része volt. 1598-ban Balassa Zsigmond a birtokosa. A 17. századtól a divényi uradalom része, majd 1738-tól a halicsi uradalomhoz tartozott. A 17. – 18. században Szinóbányának mezővárosi rangja volt piactartási joggal. Az 1770. évi urbárium szerint Batta Imre, Haller Sámuel, Kamocsay András, Lesenyei Imre és gróf Nyáry János voltak a főbb birtokosai. A 19. század közepéig lakói főként mezőgazdasággal és favágással foglalkoztak. 1826-ban a Szentiványi, a Zichy, Berényi és Orczy családoknak voltak itt nagyobb birtokaik. 1828-ban 91 házában 600 lakosa élt. 1873-ban súlyos kolerajárvány pusztított, melynek 184 áldozata volt a településen.

Fényes Elek szerint „Szino-Bánya, (Sweino Banya), népes tót falu, Nógrád vmegyében, 36 kath., 820 evang. lak. Ékes tornyos evang. anyatemplom. Sok erdő és rét. Sovány föld. Hajdan mezőváros volt és bányákat mivelt, a mint ezt elhagyott üregeiről láthatni. F. u. Szentiványi Ferencz örökösei, idősb. gr. Zichy, gr. Berényi, Etthre. Ut. p. Gács”.[3]

Nógrád vármegye monográfiája szerint „Szinóbánya. Az ipolyberzencze–szinóbányai vasútvonal mentén fekszik. Kisközség; körjegyzőséggel, 268 házzal és 2560 lakossal, a kiknek legnagyobb része tót ajkú, róm. kath. s evangélikus vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Egyike a legrégibb bányászhelyeknek. A középkorban Szvinyebánya, Szinnabánya néven említik az oklevelek. 1342-ben Zagyvafői Miklós fia Pető bírta, a ki Szécsényi Tamásnak adta cserébe. 1481-ben Somoskő várának tartozékai közé számították. 1548-ban a Lossonczy család és Basó Máté, 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. 1715-ben hat magyar és 12 tót, 1720-ban hét magyar és 11 tót háztartást írtak itt össze. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Batta Imre, Kamocsay András, báró Haller Sámuel tábornak, Lessenyey Imre, gróf Nyáry János, továbbá a Rakovszky, a Nikházy családok és Ettre Ferencz voltak a földesurai, 1826-ban Szent-Ivány Ferencz országbíró, Ettre Antal és Károly, a gróf Zichy és a gróf Berényi családok, később pedig a báró Orczy család, mely itteni birtokait részben Kossuch Jánosnak, részben pedig a helybeli közbirtokosoknak adta el. A Kossuch János üveggyári czégnek a községhez tartozó Katalinhuta-telepen nagyszabású üveggyára van. Ugyancsak Szinóbányán van a Kramer J. czégnek is a vasgyára és a gyártulajdonos csinos úrilaka. A róm. kath. templomot 1886-ban Kossuch Kuhinka Karolina építtette. Az evangélikus templom igen régi; 1622-ben már fennállott. 1873-ban 184-en estek itt a kolerának áldozatául. A helység bel- és külterületén sok elhagyott vasérczbánya van. Már több helyen történtek beomlások, melyek bányafolyosókat tártak fel. A falu hajdan a Szvino-dülőben feküdt. A községhez tartoznak a következő lakott helyek: Dudástelep (azelőtt Zsihlavatelep), Katalinhuta, Hátulsóirtvány (azelőtt Zadoklaz), Hrucsiarki-puszta és a Kramer-féle szinóbányai vasgyár”.[4]

Szinóbánya részei Katalinhuta, Etrefalva, Hátulsóirtvány és Dudástelep. Katalinhután 1836-ban Kuchinka Ferenc és testvére üveggyárat alapított, mely lényegében ma is üzemel. 1854-ben az üzem Kossuch János tulajdonába került. 1846-ben vasöntödét alapítottak a településen. 1882-től Krámer György és fiai a tulajdonosai. Az öntöde 1948-ban a füleki Kovosmalt üzemmel egyesült, majd a 1957-ben gyetvai vasmű része lett.

A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott. Etrefalvát 1973-ban csatolták hozzá.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1910-ben 2571, lakosából 2107 szlovák és 384 magyar volt.

2001-ben 2399 lakosából 2266 szlovák és 108 cigány volt.

2011-ben 2399 lakosából 2026 szlovák és 89 roma volt.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1887-ben épült.
  • Evangélikus temploma 15. századi gótikus eredetű, 1622-ben reneszánsz, 1823-ban klasszicista stílusban építették át. Belseje nagyobbrészt 18. századi barokk.
  • Katalinhután az üveggyár épületei 1836-ban épültek.
  • A Kramer-kúria a 19. század második felében épült historizáló stílusban.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szinóbánya témájú médiaállományokat.