Silla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szilla szócikkből átirányítva)
Silla
신라
新羅
(történelmi)
3–4. század – 935
History of Korea-Three Kingdoms Period-576 CE.gif
Silla (kék) kiterjedése 576-ban
Általános adatok
Fővárosa Kjongdzsu
Népesség koreaiak, kínaiak, japánok
Hivatalos nyelvek ókoreai
sillai nyelvjárás
Vallás koreai buddhizmus 6. századtól
Kormányzat
Államforma királyság
Elődállam
Utódállam
 Jinhan
Korjo 
Sillai aranyozott bronzkorona (5-6. század)

Silla (IPA szerint ɕilːa) egyike volt Korea három királyságának. Fennállása alatt szinte folyamatosan hadban állt a másik két koreai állammal, Kogurjóval és Pekcsével, végül Kogurjo utódállama, Korjo győzte le. A Koreai-félsziget keleti részét uralta, az északi részek többször kínai fennhatóság alá kerültek, míg délen a japánok akartak hídfőállásokat létesíteni Kjúsún keresztül, a félszigeten alapított Mimanából kiindulva. Kínából nagy számú kínai lakosság vándorolt ide és telepedett le. Az ország neve többször változott. A kínaiak Sze-lu (斯盧) alakban írták, ezt vették át handzsában, ennek ókoreai ejtése azonban Sza-ro (hangul 사로) volt. Előfordul Sze-lo (斯羅, Sza-ra 사라), Hszü Na-fa (徐那伐 Szonabol 서나벌), Hszü Je-fa (徐耶伐 Szojabol 서야벌), Hszü Lo-fa (徐羅伐 Szorabol 서라[벌) és Hszü Fa (徐伐, Szobol 서벌) változatban is. Csidzsung uralkodása idején, 503-tól a handzsa 新羅 (Hszün-lu) koreai ejtése, a Szinla (hangul 신라, majd Szilla, végül Silla) vált kizárólagossá.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Silla történelmét hagyományosan három fő szakaszra osztják. Ezek a korai Silla (i. e. 57 – i. sz. 654), középső Silla vagy virágzó Silla (654–780) és késői Silla (780–935).

Korai Silla (i. e. 57–654)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A koreai tankönyvek szerint i. e. 57 óta állt fenn Silla. Azonban ez nem több egyelőre a Szamguk szagi mítoszainál és a hivatalos 20. századi koreai történetírás túlzásánál.[1] Az állam létrejöttének dátuma homályos, az i. e. 1. században még Csinguk, az 1–2. században Csinhan – a későbbi Silla magterületén –, Je majd Tongje, Okcso és Pjonhan, majd a 3. században ezek konglomerátuma, a Szamhan szövetség állt a helyén, amely nem azonos Sillával, de már KjongdzsuPuszan kikötőjétől északra – volt a székhelye. A 4. század elején már létezhetett, osztozva a korábbi Jin területén Je és Kaja államokkal.[1][2]

Silla magja a hat településből és hat nemzetségből álló Szarokuk volt, amely a tizenkét tagú Csinhan szövetséghez tartozott.[1][2] Ez a terület a Koreai-félsziget délkeleti partvidékétől a Naktong felső folyásáig terjedt.[2]

Silla legendás alapítója Csi-lung (鸡龙) azaz Kjeljong (계룡) volt. A beszélő név jelentése „sárkánycsibe”, mivel a mítosz szerint a leendő főváros közelében egy sárkánytojásból kelt ki. Ezért nevezik néha Sillát Csi-linnek (鸡 林), Kjerimnek (계림) is („csibeerdő”). Feltételezett történeti alapítója a Pak klán első ismert tagja, Hjokkosze (i. e. 69–4, vagy i. e. 57–4), akitől a koreaiak a Pak családnevet eredeztetik. Hjokkoszét választotta vezérnek a hat klán. Bő két évszázadig a Pak és Szok klánok váltották egymást a térség irányításában. A jelenlegi történelmi bizonyítékok alapján ebben a korban még szó sem lehet államról, ezt a történetet a Szamguk szagi 12. századi szerzője, Kim Busik azért kreálta, hogy a rivális koreai királyságoknál régebbi történetet mesélhessen el. Az állam a 2. század körül jöhetett létre, ám még a 3. századi kezdeti terjeszkedések is lehetnek egyszerűen a legerősebb városállam körüli háborúk és laza szövetségek. A félsziget nyugati részén azonban a Mahan szövetséget központosította Pekcse és erős szomszéd államot hozott létre. Délnyugaton Pjonhan helyét a Kaja foglalta el. Északon Kogurjo az 1. században elűzte az utolsó kínai helyőrségeket és a 3. századra erős, fenyegető hatalommá lett.[2]

A Kim-nemzetség már az első Szok király, Thalhe uralkodása idején feltűnik Kim Buszik művében, ekkorra teszi Kim Alcsi legendás születését. Ezt a történetet a Szamguk szagi után a Szamguk jusza is közölte. A Pak és Szok klánok három évszázados küzdelmét végül a Kim-klán döntötte el, amely mindkét riválist legyőzte és Silla további történetében – a kezdeti nehézségek leküzdése után – folyamatosan regnált.

A 262-ben trónra lépő Micshu volt az első közülük. A dinasztia székhelye Kjongdzsu, amely egyben a királyság fővárosa is volt. A királyság ideje alatt Szorabolnak, azaz „fővárosnak” nevezték. Egy etimológiai hipotézis szerint a késő középkori Szjobul (셔블 „királyi székhely”) és Szjoul (셔울) alakon át ebből ered Szoul (서울), a mai főváros neve. 356-ban Nemul maripkan trónra lépésével kezdődik Silla történelmi jelenléte. Ekkor jött létre a sillai örökletes monarchia. A 4. századra tehető a rivális koreai államok megszilárdulása is, Kogurjo 313-ban a korábbi törzsszövetség helyén, Pekcse pedig 346-ban a félsziget nyugati részén alakult meg. Nemul diplomáciai kapcsolatokat létesített Kínával és Kogurjóval is, ami egyúttal az állam önállóságának elismerését is jelentette partnerei részéről. Ekkor Silla nyugati határa a Naktong volt. A kis számú település a déli részeken összpontosult. A népesség jelentős részét alkották a japánok, amelyet még a jelenkori DNS-tesztek is igazolnak.[1][2][3]

Nyugati szomszédja, a Kaja a 4. században elzárta Japántól Sillát, majd háború is kitört, melynek hatására Silla 399-ben szövetséget kötött Kogurjóval. A szövetséges azonban dél felé kívánt terjeszkedni, kogurjói hadsereg állomásozott Sillában. A kogurjói király, Kvanggetho (391413) nevének jelentése „a király, aki kiterjesztette a birodalmat”, Silla pedig erőtlen volt Kogurjóhoz képest. A szövetség idején a „nagy” melléknevű Kvanggetho 65 erődítményt és 1400 települést foglalt el, valamint a japánok ellen harcolt Silla segítségével. 427-ben Kogurjo Phenjant tette meg fővárosának, ekkor Nuldzsi a már közvetlen fenyegetés és nyomás hatására kénytelen volt Pekcséhez fordulni.[1][2][4]

A Kim klán Silla történetének szerencsés időszakában került hatalomra. Korábban a kontinensi hódításokra vágyó Japán, a kínai kultúrához közeli volta miatt erős Pekcse és a nagy területű Kogurjo közé szorult. Azonban az egymás ellen forduló Pekcse és Kogurjo kölcsönösen meggyengítették egymást. A félsziget addigi legerősebb állama, Pekcse kénytelen volt elfogadni Nuldzsi szövetségi ajánlatát, majd mindkét ország csatlakozott Kajához, létrehozva a déli három állam védszövetségét, a Kaja-szövetséget. Ez időben Kogurjo déli határai egész a Han, a Kum és Naktong folyók vízválasztóin húzódtak, mélyen a Koreai-félsziget déli részén.[2] A déli unió azzal járt, hogy Silla is szorosabb kapcsolatba került Kínával – megszűnt a földrajzi akadály –, ugrásszerű kulturális és gazdasági fejlődésnek indult az 5. században. Ez lehetőséget adott a Japánnal szembeni hatékonyabb védekezésre is, a források szerint 433-ban egy igen veszélyes inváziós kísérletet sikerült megakadályozniuk. Az 5. század közepétől majdnem egy évszázadon át Silla és Pekcse szövetsége háborúzott Kogurjóval. A hármas szövetség elég erősnek bizonyult. A 6. századra, Pophung idején Silla északon meghódította Kogurjo félszigetre nyúló részeit. Ekkor a Kaja-szövetség széthullott, Silla pedig legyőzte a Kaját és bevette fővárosát, Kumgvan Kaját (532). 551-ben újabb hadjárat indult Kogurjo ellen, majd a kaja-szövetségi Te Kaját (562) is meghódították. 553-ban megszűnt a 120 éves szövetségesi viszony Pekcse és Silla között, mivel immár Silla sikerei félemlítették meg a pekcsei vezetőket. A győzelmek azonban még így is lehetővé tették, hogy Silla ismét a japánok ellen fordulhasson és 562-ben sikerült felszámolni a japán hídfőállást, Mimanát is.[1][3]

Kogurjo azonban még a Pekcse–Silla-szövetség számára is túl erős ellenfél maradt, végleges legyőzéséről a 6. században szó sem lehetett. Sőt a kogurjói hadsereg 598-ban átkelt a Liao folyón és vereséget mért Jang Csian kínai uralkodó seregére és ezzel a Liaotung-félszigetet fenyegette. Silla szövetséget kötött a kínai Szuj-dinasztiával Jang Kuang idején, amely kapcsolat fennmaradt a gyors kínai dinasztiaváltás után is. A Tang Birodalom beavatkozásával Kogurjo két tűz közé került, és ez már felemésztette erőit.[1][3]

612-ben Jang Kuang hatalmas hadsereget vezetett Kogurjóba, amelyet a kínai flotta is támogatott a Tedongan torkolatából, fenyegetve ezzel a fővárost (ma Phenjan). A Szuj szu („Szuj könyve”) szerint 1 133 000 katonával indult Kína a hadjáratra. Silla délről segítette az akciót, azonban Kogurjo itt fejtette ki a legnagyobb ellenállást. Ez a kísérlet kudarcot vallott, mivel Kogurjo seregét egy tehetséges hadvezér, Ilcsi Mun Dok (mh. 618) vezette, emellett gyakorlatilag népfelkelés tört ki a kínai–sillai erők ellen. Jang Kuangnak haza kellett térni a hátországban kitört felkelések – elsősorban Jang Hszüan-kan tábornok (mh. 612) lázadása – miatt, végül belebukott a koreai vereségbe.[1][2][3]

Középső Silla (654–780)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tang-dinasztia hatalomra jutása után nem sokkal, 645-ben, Szondok királynő idején újultak ki a harcok. Kína elfoglalta Dél-Mandzsúriát és egyelőre megtorpant. Ekkor Kogurjo Sillára támadt, de az új kínai hadjárat miatt sikertelenül. Ebben az időben Pekcse szövetségest váltott és Silla helyett Kogurjót támogatta. A 7. század közepén ezért Kína taktikát váltott és a Sárga-tengeren keresztül Pekcse felől támadta meg Kogurjót. Ez a taktika Mujol utolsó uralkodási évében, 660-ban Pekcse végleges bukásához vezetett. Három évi ellenállás után Kína, Japán és Silla együttes támadásai miatt Pekcse ideiglenesen Kína fennhatósága alá került. A Tang–Silla-szövetségben Mummu hadvezére, Kim Juszin 668-ra felszámolta Kogurjót is. Silla a kínaiak elleni lázadásra buzdította a kogurjóiakat és 671-ben annektálta Pekcse területét, kiszorítva onnan a Tang erőket. Ezek hatására Kína 676-ban végleg kiürítette a Tedongantól délre eső, még felügyelete alatt lévő területeket, amelyet Silla vett birtokba. Kogurjo nagy részben Kína területe lett. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a helyi nemesség inkább Kínát, mint Sillát választotta és a kínai fennhatóságot ismerték el. De Vu Cö-tien (690705) intermezzój Kína átmeneti gyengülését eredményezte – 698-ban Ko Vang, a korábbi uralkodóház egyik tisztviselője itt alakította meg Palhét. Palhe irányította az északi térséget 698-tól 926-ig.[1][3] Jelentős katonai erőt képviselt, Silla már 721-ben falakat épített északi határai mentén, nagyjából Phenjan és Vonszan között.[1]

Ezt követően, mint egységes Silla (vagy más néven késői Silla) a Koreai-félsziget legnagyobb részét ellenőrzése alatt tartotta. Azonban a királyi hatalom gyengülése már megkezdődött, a nemesség több összeesküvést, sőt fegyveres felkelést szervezett az uralkodóház ellen. Ennek egyik oka, hogy a központosítási kísérletek a hivatalnokréteg földhöz juttatásával és kínai mintájú államszervezettel jártak, az arisztokrácia féltette gazdsági és politikai hatalmát az új előkelőségtől. Kim Degong felkelése három évig tartott. A 8. század végére a folytonos magán-belháborúk és rebelliók miatt az uralkodóház elvesztette gazdasági alapját, ezzel párhuzamosan befolyását a dolgok menetére. 780-ban Hjegong király merénylet áldozata lett egy hosszadalmas polgárháború során. Hjegong volt Mujol ágának utolsó uralkodója és halála idején a királyi hatalom gyakorlatilag nem létezett. Újabb öt éves folyamatos polgárháborúval telt Szondok uralkodási ideje, majd trónra lépett Vonszong.

Késői Silla (780–935)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lázadások és felkelések aláásták Silla haderejét és gazdaságát is. Északon Palhe átlépte a Jalut és mindkét partját ellenőrizte. Egészen addig, míg egy kitaj támadás 926-ban váratlanul felszámolta Palhét.[1]

Sillából kivált két országrész, kialakult Korea kései három királysága (Silla, Hupekcse, azaz „kései Pekcse”, 892/900–936 és Thebong, azaz „második Kogurjo”, 901–918). A „kései PekcsétCsinszong királynő uralkodása idején Kjonhvon szabadságharca szakította el Sillától. Thebongot Honan vagy Kjongmun sillai királyok fia, Kungje választotta el az anyaországtól. Kungjét egyik hadvezére – egyesek szerint a fia –,[1] Vang Gon 918-ban meggyilkolta és elfoglalta a trónját Thedzso néven, ezzel megalapította a Korjo-dinasztiát, amely újra egyesítette a félszigetet.[2][5]

Hupekcse 935-ben olvadt be Korjóba, az utolsó sillai király, Kjongszun pedig még ugyanebben az évben átadta a hatalmat a Korjo-dinasztiának, amely ezzel az aktussal a koreai három királyság ismét egybe forrt. Korjo királysága (918–1392) kiterjesztette uralmát az egész félszigetre, és a 14. század végi fennállásig, a mongol befolyásig így tartotta. Korea neve ebből a Korjo dinasztianévből eredeztethető.[5][6]

Silla területváltozásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állam élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 5. században megerősödő, központosított és egységesen vezetett államiság fellendítette az ország gazdaságát. Az öntözéses földművelés egyre nagyobb teret hódított, a megnövekvő termelékenység lehetővé tette az adminisztratív és kereskedelmi központok kialakulását. A korai Sillában kis számú állandó katonaság volt, a királyi testőrség. Háború idején a nemesség alkotta a fő haderőt.[2][3]

A 6. század nagy sikerei közigazgatási reformokkal jártak. A megnövekvő területű országot már tartományokra, megyékre és járásokra osztották. Mind a hat tartomány kapott egy-egy állandó katonai helyőrséget védelmi és helyi rendfenntartási célokra. A közigazgatási rendszer kínai alapokon nyugodott, még a tisztségek nevei is kínaiak voltak. Az országban feudális jellegű társadalmi rend épült ki. A 7. századra az állam teljes földterülete az állam tulajdonában volt, ebből használatra utaltak ki földeket a nemességnek. A földeken jobbágyi státuszú parasztok dolgoztak. A központi hatalom azonban elkerülhetetlenül meggyengült attól, hogy az állami földek gyakorlatilag magántulajdonúak lettek azzal, hogy örökölhetővé váltak. A 9. században feudális anarchiává fajult az új földbirtokosok rendszere. Magánhadseregek alakultak a birtokok védelmére és további birtokok szerzésére, a közbiztonság gyakorlatilag megszűnt.[1][3] A sillai központi hatalom sosem vált kizárólagossá az országban az uralkodók minden erőfeszítése ellenére. Az „egységes Silla” idején volt a legerősebb a királyi hatalom, de az arisztokrácia ekkor is befolyásos maradt. A politikailag erős nemesség Korea további történetére is jellemző.[7]

A félsziget 7. századi egyesítése elsősorban egy hosszabb békés periódus kezdetét jelentette. A békés viszonyok biztonságossá tették az utakat, így a belföldi távolsági kereskedelem és a külkereskedelem is virágzásnak indult. Sillában kínai és japán árucikkek terjedtek, sőt Kínán keresztül arab kereskedők is meglátogatták. Az arab források gazdag országként számolnak be róla. Al-Maszúdi 947-ben „Az aranymezők és drágakőbányák” című munkájában ír róla.[8] Virágzott a kézműipar, termékeik között használati tárgyak (edények, tükrök), ékszerek (fejdíszek, függők, gyűrűk) és fegyverek (tőrök, kardok, lándzsák) is szerepelnek. A selyemhernyó-tenyésztés átvételével a selyemipar is jelentőssé vált, ezen belül is a brokátszövetek gyártása jelentős. Évente követségeket küldtek Kínába, egyesek közülük ott is maradtak tanulni és a kínai viszonyokkal ismerkedni.[1][3]

A 6. században jelent meg a buddhizmus is, Pophung uralkodásának végétől, 535-től államvallás – mintegy másfél évszázaddal elmaradva Pekcsétől, ahol 384-től. A hierarchikus rendszerű és központosított irányítású buddhizmus elősegítette a centralizációs törekvéseket, azért az uralkodóház és a nemesség általában támogatta a buddhizmus terjedését. A buddhista templomok számára harangokat öntöttek, ezek közül a 7. század elején öntött egyik, mintegy két méter átmérőjű harang messze földön híres lett. A buddhista szerzetesek is gyakran utaztak Kínába, sőt Indiába is.[1][3] Pophung utódja, Csinhung pedig megalkotta a hvarang-rendszert, amely egyfajta keveréke a buddhizmusnak és konfucianizmusnak és alapvető ideológiájává vált a sillai hadseregnek. A hvarang nagyjából az európai lovagsággal azonos, elit arisztokrata katonák és parancsnokaik alkották.[1]

Silla fővárosa hatalmas várossá nőtte ki magát. Egyenes utcái háztömböket választottak el egymástól, és e tömbökből a fénykorban 1360-nál több volt, a Szamguk jusza – a 16. században – 178 936 házhelyről írt,[9] ami egymilliós lélekszámra enged következtetni. A főváros egyik neve Kumszong volt, ami „Arany Várost” jelent. Közepén emelkedett a „Holdpalota”, a királyi lakhely, amelyet sok kisebb palota vett körül. Itt építették fel a 7. század elején Kelet-Ázsia legelső csillagvizsgáló tornyát, a Csomszongdét. A nagyobb városokban konfuciánus és buddhista iskolák működtek, ahol kínai irodalmat tanulmányoztak és a tökéletes államigazgatást tanulták.[1] A 7. század végén alakult ki az első endemikus koreai írásrendszer, az idu írás. Ez kínai írásjeleket használt fel szótagok jelölésére.[5] Az Aranyváros szépítésének tetőpontja a Szokpulsza-templom 742–750-es átépítése. Ekkortól Szokkuram a neve. Modellje egy kínai barlangtemplom volt.[10]

Uralkodói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

klán
uralkodó
idő
hangul
handzsa
megjegyzés
korai Silla (i. e. 57 – i. sz. 654)
legendás korszak (i. e. 57 – i. sz. 356)
Pak (박) Hjokkosze i. e. 57 – i. sz. 4 혁거세 거서간
Hjokkosze koszogan
朴赫居世居西干 A koszogan (거서간) cím a király megfelelője volt a korai Silla korszakban[11]
Namhe 4–24 남해 차차웅
Namhe cshacshaung
南解次次雄 A cshacshaung (차차웅) egyfajta sámán jelentésű korai uralkodói cím volt a korai időszakban[11]
Juri 24–57 유리이사금
Juri iszagum
儒理尼師今 Az iszagum (이사금) uralkodói titulus volt a korai Silla korban.[11]
Szok (석) Thalhe 57–80 탈해이사금
Thalhe iszagum
脫解尼師今
Pak (박) Phasza 80–112 파사이사금
Phasza iszagum
婆娑尼師今
Csima 112–134 지마이사금
Csima iszagum
祗摩尼師今
Ilszong 134–154 일성이사금
Ilszong iszagum
逸聖尼師今
Adalla 154–184 아달라이사금
Adalla iszagum
阿達羅尼師今
Szok (석) Polhju 184–196 벌휴이사금
Polhju iszagum
伐休尼師今
Nehe 196–230 내해이사금
Nehe iszagum
奈解尼師今
Csobun 230–247 조분이사금
Csobun iszagum
助賁尼師今
Cshomhe 247–261 첨해이사금
Cshomhe iszagum
沾解尼師今
Kim (김) Micshu 262–284 미추이사금
Micshu iszagum
味鄒尼師今 A kjongdzsui Kim klánból
Szok (석) Jurje 284–298 유례이사금
Jurje iszagum
儒禮尼師今
Kirim 298–310 기림이사금
Kirim iszagum
基臨尼師今
Hulhe 310–356 흘해이사금
Hulhe iszagum
訖解尼師今
korai Silla (i. e. 57 – i. sz. 654)
történeti szakasz (356–654)
Kim (김) Nemul 356–402 내물마립간
Nemul maripkan
奈勿麻立干 A maripkan (마립간) uralkodói titulus volt Nemultól kezdődően Szodzsival bezárólag.[11] Az első történetileg igazolható uralkodó.
Silszong 402–417 실성마립간
Silszong maripkan
實聖麻立干
Nuldzsi 417–458 눌지마립간
Nuldzsi maripkan
訥祗麻立干 A Kaja-szövetség kialakulása, háború Kogurjóval
Csabi 458–479 자비마립간
Csabi maripkan
慈悲麻立干
Szodzsi 479–500 소지마립간
Szodzsi maripkan
炤智麻立干
Csidzsung 500–514 지증왕
Csidzsung vang
智證王 Az első vang uralkodói című, azaz szó szerint királyi című uralkodó. Győzelmek Kogurjo felett.
Pophung 514–540 법흥왕
Pophung vang
法興王 Kogurjo kiszorítása a Koreai-félszigetről, a Kaja-szövetség széthullása és Kaja területének meghódítása. A buddhizmus 535-től államvallás.
Csinhung 540–576 진흥왕
Csinhung vang
眞興王 Szakítás Pekcsével, japán háborúk.
Csindzsi 576–579 진지왕
Csindzsi vang
眞智王
Csinphjong 579–632 진평왕
Csinphjong vang
眞平王 Ismét háború Kogurjóval, szövetség a Szuj-dinasztiával, majd a tangokkal.
Szondok 632–647 선덕여왕
Szondok jovang
善德女王 Királynők. A kínai–sillai szövetség háborúja a PekcseKogurjo-szövetséggel.
Csindok 647–654 진덕여왕
Csindok jovang
眞德女王
középső Silla (654–780)
Kim (김) Mujol 654–661 무열왕
Mujol vang
武烈王 A kínai–sillai haderő legyőzi Pekcsét és Kogurjót.
egyesített Silla-korszak (671–780)
Kim (김) Munmu 661–681 문무왕
Munmu vang
文武王 Silla kiszorítja a félszigetről Kínát, így először egyesíti a Koreai-félszigetet.
Sinmun 681–692 신문왕
Sinmun vang
神文王
Hjoszo 692–702 효소왕
Hjoszo vang
孝昭王
Szongdok 702–737 성덕대왕
Szongdok vang
聖德大王 Palhe megerősödése és kína gyengesége miatt Silla falakat épít északi határain.
Hjoszong 737–742 효성왕
Hjoszong vang
孝成王 Silla gyengülése, belső anarchia.
Kjongdok 742–765 경덕왕
Kjongdok vang
景德王
Hjegong 765–780 혜공왕
Hjegong vang
惠恭王 Merénylet áldozata lett, utódja a Kim-klán egy másik ágából származott.
késői Silla
Kim (김) Szondok 780–785 선덕왕
Szondok vang
宣德王
Vonszong 785–798 원성왕
Vonszong vang
元聖王
Szoszong 798–800 소성왕
Szoszong vang
昭聖王
Edzsang 800–809 애장왕
Edzsang vang
哀莊王
Hondok 809–826 헌덕왕
Hondok vang
憲德王
Hungdok 826–836 흥덕왕
Hungdok vang
興德王
Higang 836–838 희강왕
Higang vang
僖康王
Mine 838–839 민애왕
Mine vang
閔哀王
Sinmu 839 신무왕
Sinmu vang
神武王
Munszong 839–857 문성왕
Munszong vang
文聖王
Honan 857–861 헌안왕
Honan vang
憲安王
Kjongmun 861–875 경문왕
Kjongmun vang
景文王
Hongang 875–886 헌강왕
Hongang vang
憲康王
Csonggang 886–887 정강왕
Csonggang vang
定康王
Csinszong 887–897 진성여왕
Csinszong jovang
眞聖女王 királynő
Hjogong 897–912 효공왕
Hjogong vang
孝恭王
Pak (박) Sindok 912–917 신덕왕
Sindok vang
神德王
Kjongmjong 917–924 경명왕
Kjongmjong vang
景明王
Kjonge 924–927 경애왕
Kjonge vang
景哀王
Kim (김) Kjongszun 927–935 경순왕 敬順王 Önként átadja a hatalmat Korjónak.
Források:[11][12]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q Cummings, i. m. 30–39. old.
  2. ^ a b c d e f g h i j Nahm, i. m. 29–55. old.
  3. ^ a b c d e f g h i Joszifovics, i. m. 46–50. old.
  4. Allen
  5. ^ a b c Szidorova, i. m. 294–295. old.
  6. Encyclopedia WH, 238. old.
  7. The Bone Ranks...
  8. Ahmad Shboul
  9. Lee, i. m. 78. old.
  10. Lee, i. m. 92–96. old.
  11. ^ a b c d e Doosan Encyclopedia
  12. Nahm, i. m. 574–575. old.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]