Szilikózis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szilikózis
Osztályozás
BNO-10 J62.
BNO-9 502
Adatbázisok
DiseasesDB 12117
MedlinePlus 000134
eMedicine med/2127 
MeSH D012829

A szilikózis a tartós szilícium-dioxid belégzés okozta restriktív tüdőbetegség, mely a tüdő heges, fibrózus átalakulásával jár. Tipikus foglalkozási betegség, elsősorban a bányászokat, a kővágókat és a fazekasokat sújtja, mivel ők vannak a leginkább kitéve a szilikapornak. Évek alatt lassan alakul ki, bár van gyors lefolyású, akut formája is. (Utóbbi akkor alakul ki, ha rövid idő alatt nagy mennyiségű szilikaport lélegzett be az egyén.) Légzési elégtelenséghez vezet, főbb tünetei a nehézlégzés (dyspnoe) és légszomj, súlyos esetben cianózis valamint jobbszívfél elégtelenség alakulhat ki.

Pathológiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szilikózisban szenvedő ember mellkasi röntgenfelvétele.

A szilícium-dioxid kristályok belélegezve apró méretüknél fogva eljutnak egészen a legapróbb léghólyagocskákig (alveolus pulmonis). A léghólyagokban lerakódó kristályokat az alveoláris makrofágok bekebelezik, amitől aktiválódnak azonban elbontani képtelenek őket. Az aktivált falósejtek számos olyan mediátort termelnek, melyeknek meghatározó szerepük van a betegség kialakulásában, például gyulladáskeltő citokineket, mint amilyen a TNFα, valamint interleukineket. Ezek egyrészt odavonzzák a neutrophil granulocytákat, amelyek a különböző proteolyticus enzimjeik révén szövetkárosodást hoznak létre, másrészt a fibroblastokat aktiválva tüdőfibrózishoz vezetnek. A hegesedés kis gócokból indul (ez a silicosis miliaris pulmonis), majd a betegség előrehaladtával ezek tovább növekednek és összeolvadásukkal egyre nagyobb gócokat képeznek (silicosis nodularis pulmonis), végül akár egy egész tüdőlebenyt is elfoglalhatnak (silicosis tumorosa pulmonis). Az így átalakult tüdő veszít rugalmasságából, restriktív légzési elégtelenség alakul ki, nagy terhet róva a jobb kamrára, ami annak hypertrophiájához (cor pulmonale chronicum), végül jobbkamra elégtelenséghez vezet. A szilícium-dioxidot bekebelező makrofágok előbb-utóbb elpusztulnak, belőlük a kristályok kiszabadulnak, ami újabb makrofágokat vonz oda. Így a folyamat akkor is zajlik, amikor az egyén nincs már kitéve a szilikapornak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Patológia 1-2., Kopper László, Schaff Zsuzsa, 2004, Medicina kiadó, ISBN 963-242-921-4